*rész vége átírva*

~Jimin szemszöge~

Nem tudom elhinni, hogy Jungkook rám verte ki, de minden jel erre mutat. Az ondó a hasán még nem száradt rá, így valószínűleg alig pár perce végezhetett... a telefonja is maximum néhány perc alatt sötétül el, ha nem nyúlnak a kijelzőhöz. A képemet pedig kicsivel ezelőtt lájkolta. Nem tűnik túl valószínűnek, hogy rám verte ki, de az még kevésbé, hogy előtte meg utána is az én képemet nézegette véletlen.

Próbálom összerakni a dolgokat, de nem nagyon megy, hiszen annyira mondogatta, hogy nem meleg... nem logikus, hogy heterónak hiszi magát, mégis nekiállt kiverni egy fiúra. Nem tudom feldolgozni, így legjobb lesz, ha minél előbb kiosonok és átgondolom nyugodt körülmények között, amikor egyedül leszek. Jungkook-ot még véletlenül se ébresztem fel, mert rettenetesen kínos lenne. Nem akarom, hogy zavarba jöjjön miattam. Tudom, milyen nehéz, mikor rájössz, hogy nem vagy heteró, azaz "normális"...

Halkan hátrálni kezdek, aztán inkább megfordulok, nehogy nekimenjek valaminek és felébresszen szegényt. Biztosan elsüllyedne szégyenében, ha tudná, hogy megláttam...

Az ajtóhoz osonok, majd halkan a kilincsre teszem a kezem, de mielőtt még lenyomhatnám azt, megszólal a hülye nővérem hülye csengőhangja.

Rémülten kapom elő a telefonom, hogy azonnal kinyomjam, de késő. Jungkook felriad és tátott szájjal bámul rám, majd lenéz az ondóval borított hasára és szemmel láthatóan zavarba jön. Elnézve az arcát nem tudom eldönteni, melyikünknek kínosabb a szitu.

Végre kinyomom a telefont, amitől beáll a csend a szobában. Jungkook szája nyitva marad, de hosszú ideig meg se szólal, pedig látszik rajta, hogy próbálkozik. Nagyokat nyel idegességében, így megsajnálom és végül én szólalok meg:

- Sa-sajnálom, hogy rádnyitottam... Akkor én megyek is.

Azzal feltépem az ajtót és vörös fejjel kilépek a folyosóra, Jungkook meg utnamkiált:

- Jimin! Várj!!

Már tettem pár lépést, de annyira kétségbeesett a hangja, hogy akármennyire is kínos, megtorpanok, aztán visszafordulok felé. Jungkook is kijött a folyosóra, aminek az lett az eredménye, hogy a hiányos öltözete és a kockás hasán lefolyó temérdek ondót meglátva felsikít egy lány tőlünk nem messze.

Odanézek a csajra, aki előveszi a telefonját, hogy megörökítse az utókornak Jungkook-ot ebben a kényes helyzetben, mire szegény krássom felmordul:

- Francba!

Visszasiet a szobánkba, én pedig idegesen nézem a lányt, de hirtelen mellé lép egy másik, aki kiveri a kezéből a telefont, mire amaz nyávogni kezd:

- Hé! Már majdnem...

A másik lány odasúg valamit a nyávogósnak, aki teljesen lesápad a szavak hallatára. Nem hallom, mit mond, de valahogy így is hátborzongatónak tűnik a hangja. Nem tudnám megmondani, miért, de kiráz tőle a hideg... pedig csak egy ember. Nincs miért félni tőle.

Hirtelen eszembe jut, hogy a nővérem az előbb hívott és nem szeretném, ha keresni kezdene, így visszaindulok az ideiglenes szobánk felé. Út közben nyomogatom a telefont és megírom Jiae-nek, hogy a távolabbi mosdóba kellett jönnöm, mert a fentiben nem volt vécépapír és nemsoká visszaérek.

Ahogy leírom neki, amit akartam, furcsa érzésem támad. Olyan... mintha már megtörtént volna egyszer ez velem. Körbenézek, miközben még jobban lelassítok és feltűnik, hogy megint egy sötét folyosón vagyok, ahol rajtam kívül nincs senki, csak a távolból hallom valaki cipőjének kopogását...

Elfog a félelem, ahogy eszembe jut, hogyan menekültem az üldözőm elől nemrég. Talán csak paranoiás vagyok, de mintha ugyanazok a léptek lennének...

Hátranézek, de nem látok senkit, ami vagy azt jelenti, hogy megőrültem, vagy azt, hogy tényleg ugyanaz a csaj követ, aki a legutóbb. Nem akarom, hogy hülyének nézzen a nővérem, így nem hívom fel rögtön, de a kezemben tartom a telefont, miközben a szobánk felé kocogok. Többször is hátranézek, de már nem hallom a lépteket, így kezdek megnyugodni, hogy csak képzelődtem. Komolyan elég egy kis félhomály meg egy kihalt folyosó, hogy beszarjak?

Még mindig kissé feszült vagyok, mikor elérek a lépcsőig, de már leesett, hogy nincs semmi baj, csak bepánikoltam, így elteszem a telefont. Azonban ahogy felemelem a lábam, hogy fellépjek az első lépcsőfokra, hirtelen ütést érzek a tarkómon, ami annyira váratlanul ér, hogy kiáltani sincs időm, csak előre esek és beütöm nagyjából mindenemet a lépcsőfokokba.

Pár másodperc kiesik, de aztán nagyjából magamhoz térek és a földön fekve résnyire nyitom a szemem. Rettenetesen kótyagos vagyok, a látásom meg homályos, ráadásul olyan érzésem van, mintha forogna velem a világ. A fejem mellett meglátok valamit, amit nem tudok azonnal beazonosítani, de aztán sikerül: két zokniba bújtatott láb az, cipő nélkül.

A mellettem álló leveszi a zoknit az egyik lábáról, majd az arcomhoz közelít vele, mire halk, erőtlen hangon megszólalok:

- N-ne...

- Kussolsz! - szól rám egy ismerős hang, majd begyömöszöli a számba a zokniját és fejbever a fekete cipőjével, amitől feljajdulok. Nagyon ismerős ez a mély hang... Olyan, mintha férfi lenne, de a lábán nem látom az iskolai egyenruha hosszúnadrágját, ráadásul nem valami férfias az a láb, így inkább nőnek mondanám.

Nem tudok kieszelni semmit, ami segítene kimászni a helyzetből, mert megint kiesik pár másodperc, vagy talán perc, nem tudom. Amikor felébredek, kis ideig zavarodottan nézem a körülöttem mozgó folyosót, mire leesik, hogy a lábamnál fogva húznak a földön. Megpróbálok kiáltani, de tele van a szám a hülye térdzoknival. Előrenézve meglátom, hogy egy hosszú barna hajú lány vonszol a lábaimnál fogva, majd kinyit egy ajtót és behúz a helyiségbe.

Sötét van, én pedig még mindig kába vagyok, így képtelen vagyok beazonosítani a támadómat, pedig az nem ártana. Hirtelen belerúg egyet az oldalamba, mire fájdalmasan felnyögök és a másik oldalamra fordulok, miközben a fájó testrészemet tapogatom. Ha kicsit felemelem a fejem, tovább fokozódik a fejfájás is, így csak tehetetlenül fekszem a földön.

A lány még egyszer belém rúg, de most akkorát, hogy az oldalamról a hasamra fordulok tőle. Könnyek gyűlnek a szemembe, ahogy a hideg földön fekszem, miközben a támadó felkapcsolja a lámpát. Ezután pár másodpercig kotorászás hangját vélem hallani. Forog velem a világ még fekve is, ráadásul még mindig kába vagyok, így nem sok esélyt látok elszaladni. Megpróbálok segítséget kérni, de olyan minimális hang jön ki a torkomon a zokninak meg az állapotomnak hála, hogy ezt aztán biztosan nem fogja senki se meghallani... pedig ideje lenne tennem valamit, ha ki akarok jutni innen.

Épp próbálom megmozdítani ólomnehéz végtagjaim, mikor megérzem, hogy a támadóm felültet, majd elkezd körbetekerni egy ugrókötéllel. Mögöttem van, így nem látom az arcát, de az legalább leesik, hogy a tornaszertárban vagyunk. Végre kezd élesedni a látásom és már jobban tudom gondolkodásra használni a fejem, de még mindig fáj, ráadásul szédülök.

- Hogy képzelted, hogy megpróbálod elferdíteni Jungkookot, he? - szólal meg közvetlen mögöttem azon a mély hangján, amitől kiráz a hideg - Ő csakis az enyém, te mocskos kis buzi! Erre mit látok? Ma is molesztáltad a szobájában és majdnem elérted, hogy lefényképezzék olyan állapotban!!

Belemar a hajamba és olyan erősen rántja hátra a fejem, hogy kicsordul néhány könnycseppem. Kezdek kétségbe esni, mert nem akarok itt, a tornaszertárban, egy zoknival a számban meghalni. Ráadásul szüzen.

Megpróbálom kinyögni, hogy "sajnálom", de a számban lévő zoknija megakadályoz ebben, így még csak el se tudom magyarázni, mi történt. Bár, ha korábban is ő támadt rám, akkor valószínűleg most mindenképpen meg fog ölni.

Ahogy erre rájövök, sírni kezdek, mire folytatja:

- Mondanám, hogy síró kisbaba, de a kisbabák nem buzik és nem akarnak fajtalankodni, mint te! Olyan undorító vagy, hogy fizetnem kellett valakinek, hogy kiigya a vért az ereidből a városban, de egyszerűen nem vagy hajlandó megdögleni. Ahogy a mondás tartja: ha valamit jól akarsz csinálni, csináld magad!

Ledöbbenek, mert ezek szerint nem véletlen támadt meg aznap a vámpír. Szóval követett ez a csaj, mikor kiszöktem a suliból, aztán leszólított egy éhes vámpírt a városban és lefizette, hogy öljön meg??

Annyira ledöbbenek, hogy egy pillanatra elnémulok és abbahagyom a sírást, de aztán elkezdem teljes erőmből rángatni az ugrókötelet, hogy kiszabadulhassak, mielőtt lemészárol ez az elmebeteg. Ezt viszont rossz néven veszi és belevág az alkaromba valószínűleg egy késsel, amitől megérzem az éles fájdalmat és keservesen felnyüszítek.

- Ne olyan hevesen, te kis homokos! - szól rám agresszívan sziszegve, mire lüktető fejfájásommal nem törődve megpróbálok hátranézni és fel is ismerem. Ő verte ki a sikítozó lány kezéből a telefont korábban - Ne aggódj, innen csak kukászsákban fogsz kijutni. Utolsó kívánság? Esetleg egy szivárványos zászló a gödörbe, ahova belököm a holttested?

Csak rángatom az ugrókötelet és próbálok kijutni, miközben keservesen folynak a könnyeim. Hangosan nyüszítek, mivel a zoknit nem tudom kiköpni, annyira mélyen belegyömöszölte a számba, de most nagyon kiabálnom kéne. Hol van Jiae, amikor szükségem lenne rá??

Végszóra berúgja az ajtót az én drága vízilovam és nagy robajjal, dühös tekintettel betrappol, hogy aztán elhajítson felénk valamit. Behunyom a szemem, a következő pillanatban pedig meghallom a most nem annyira mély hangú kiáltását a támadómnak, akit ezek szerint fejbe talált az a valami.

- Megetetem veled a kibaszott bakancsom, te elmebeteg picsa!!! - üvölti el magát Jiae, én meg csak zavarodottan nézem, ahogy ráveti magát a támadómra és kiveri a kezéből a kést a fekete bakancsával. Oldalra nézve feltűnik, hogy a földön hever a másik bakancsa, így rájövök, hogy ezt dobta neki a csajnak - Egy hétig bakancsot fogsz szarni!!

Oké, anyáék azt mondták, hogy újat kap, ha a régivel történik valami, de akkor is... talán ez már túlzás, nem?

A lány kiabál fájdalmában, de a hátam mögött veri péppé a nővérem, így nem látom jól, hogy mi történik. Pedig érdekelne.

- Jimin! - hallok meg egy ismerős hangot, mire odafordítom fejem és felismerem Nanát, aki felém tart - Jól vagy?

- I-igen... - nyökögöm kissé zavartan, miután kivette a zoknit a számból - Te... hogyhogy itt vagy?

- Láttam, ahogy Yuqi utánad settenkedik cipő nélkül, gondolom, hogy ne halld a lépteit - magyarázza, miközben mellém lép és a támadóm elejtett késével elvágja az engem fogva tartó ugrókötelet - Gyanús lett, hogy követ, mert hiába tetteti magát, már többször is láttam, ahogy egy pillanat alatt begurul, úgyhogy szóltam Jiae-nek, aki viszonylag hamar megtalált az ikertelepátia miatt.

- Ez igazán kedves tőled - mondom már egész nyugodtan ahhoz képest, hogy tőlünk alig pár méterre a nővérem épp Yuqin tehénkedik és hajába markolva felemeli a fejét, hogy aztán beleverje a földbe egymás után többször is - Hálásan köszönöm.

- Ugyan, nincs mit! - mosolyodik el kedvesen, mire nekem is somolyognom kell. Ragadós a mosolya, az biztos.

Szerelmes Jungkookba, mégis önzetlenül segít nekem... Ha minden lány ilyen lenne, nem lennék ennyire meleg.

Na jó, ugyanilyen meleg lennék, de talán több barátnőm lenne.

- Nem megyünk? - fordul a nővéremhez Nana, de Jiae éppen azzal van elfoglalva, hogy az imént még engem fogva tartó ugrókötéllel fojtogassa Yuqit.

- Menjetek csak, nekem még van egy kis dolgom! - mondja vicsorogva nézve a fulladozó lányt, miközben a veséjébe térdel.

- Hívunk segítséget - ajánlja fel Nana, mire a nővérem értetlenül ránéz, majd megragadja a támadómat a hajánál fogva és felrángatja őt, hogy lefejeltethesse vele a fém polcot, amitől az eldől, mint egy zsák krumpli.

- Úgy nézek én ki, mint aki segítségre szorul? - kérdezi felvont szemöldökkel, mire Nana hevesen rázni kezdi a fejét:

- Nem-nem. Csak Yuqinak kéne segítség, hogy megérje a holnapot.

- Minek?! - förmed rá az adrenalintól vagy a dühtől elég vehemensen szegény lányra.

- Gyere, Jimin - mondja kissé zavartan mosolyogva Nana, majd óvatosan átkarolja a vállam - Szólunk egy tanárnak, amíg a nővéred vigyáz, hogy meg ne szökjön Yuqi.

- Nem megy ez sehova - néz rá megvetően Jiae a földön szundikáló (vagy magát halottnak tettető?) támadómra és úgy érzem, szívesen leköpné. Olyan indulatok munkálkodnak benne, hogy még én is ideges vagyok tőle és jobbnak látom lelépni.

A folyosóra érve Nana halkan megszólal:

- Nagy szerencséd van egy ilyen erős nővérrel, aki megvéd.

- Igen, tudom - tapasztom bal kezem a jobb csuklómra, hogy ne veszítsek sok vért. Tartogatnom kell Jungkooknak... Aki nincs itt, de megbocsájtom neki, mert valószínűleg épp a miattam keletkezett élvezetét vakarja le magáról.

Vagy ki tudja, talán megint kiveri rám. Hehe.

- Te vérzel!! - rémüldözik Nana a kezemet elnézve, amiből tényleg rendesen csordogál a vérem.

- Igen... de semmiség - legyintek egy halvány mosollyal ránézve.

- Azonnal az orvosiba kell menned! Elkísérlek!

- Nem kell... nem olyan mély vágás - nézem meg a sebem, ami mondjuk elég csúnya, de belehalni nem fogok.

- Dehogynem! Ne haragudj, de kurva ronda - mondja falfehér arccal - Ez nem játék! Most azonnal megyünk az orvosiba!

- Oké... - egyezek bele, mire irányt váltunk és megpróbálom elővenni a telefonom, de félek, hogy összevérezem a ruhám. Kínlódásomat elnézve Nana készségesen megszólal:

- Segítsek valamit?

- Csak írni akartam Jungkooknak...

- Majd én írok neki - mondja a zsebem felé közelítve kezével, félúton megállva engedélyre várva, mire bólintok egyet és kiveszi a mobilom - Megírom, mi történt és hol leszel.

- Ömm... talán mégse kéne - vetem fel, miután eszembe jut, hogy vérzek és nem lenne jó, ha mindenki más előtt megcsapolna - Inkább akkor írjunk neki, amikor már bekötötték a sebem, hogy ne irritálja a vérem szaga.

- Tudod, mit? Megírom neki, hogy Jiae csak úgy engedi, hogy találkozzatok, ha jól bekajál előtte - veti fel az ötletet - Igya tele magát vérrel a menzán, aztán menjen vissza a szobátokba és ha ellátták a sebed, te is odamész. Majd személyesen elmondod neki, mi történt és akkor nem rohan ide azonnal aggódva, éhesen.

- Jó ötlet... - nézek rá elismerően, mire mosolyogva elkezdi beírni az üzenetet Jungkooknak úgy, hogy lássam, mit ír.

- Kész - teszi vissza a mobilom a zsebembe, mikor végez, majd bűnbánóan rám néz - Sajnálom...

- Ugyan mit? - nézek rá csodálkozva.

- Azt, hogy nem mertem követni Yuqit - süti le a szemét, miközben tovább trappolunk a folyosón az orvosi felé - Korábban láttam, ahogy késsel fenyeget egy lányt, úgyhogy nem volt bátorságom... pedig ha előbb találunk rátok, most talán nem lenne sebes a kezed.

- Nem kell sajnálnod semmit! Nélküled csak később talált volna meg Jiae. Talán holtan - mondom az utolsó szót szinte suttogva, mert tényleg könnyen megtörténhetett volna - Amúgy sem értünk volna semmit, ha téged is elintéz. Te nem vagy akkora izmos vadállat, mint a nővérem.

- De ha követtem volna és láttam volna, hogy hova visz... hamarabb odaértünk volna - hajtja le a fejét, mintha hibás lenne bármiben is. Ha nem lenne véres a kezem, megölelném, mert olyan, mintha az elveszett kishúgom lenne.

- Ha követed és észreveszi, te is bajba kerülhettél volna. Láttad, hogy kés volt nála és nem félt használni - győzködöm tovább, mire végre feljebb emeli a fejét - Mindent megtettél, amit lehetett és nagyon köszönöm neked!

Erre végre megnyugszik és az utolsó pár métert mosolyogva tesszük meg az orvosiig. A suliorvos még nincs bent, így Nana elmegy megkeresni, én pedig leülök a váróban és furcsa mód szinte eszembe se jut, hogy ma majdnem megöltek. Helyette csak Jungkookra tudok gondolni... és a közös jövőnkre.

Már ha van nekünk olyanunk.

Köszönöm, hogy elolvastad! 💙