~Jimin szemszöge~

Jungkook végre megfordul és rám néz, de pár pillanatig annyira elgondolkodik, hogy szinte üresnek, élettelennek látszik a szeme. Aztán kitisztul a tekintete és lendületesen elindul felém, én meg csak arra tudok gondolni, hogy milyen kínos ez, mert meztelen vagyok a krássom előtt... aki szerelmes a testvérembe.

- Miért nem mondtad, hogy mindent érez, amit te?? - veti a szememre, miután megállt előttem. Milyen kedves!

- Mert nem tudtam, hogy bele vagy esve a nővérembe?? - kérdezek vissza hasonló hangsúlyban, ő meg rosszalló fejet vág, mintha bármiért is okolható lennék. Komolyan, miért pont ebbe a fiúba kellett beleszeretnem?

- Jól van - nyugszik le, majd mellém ül az ágyra kicsit görnyedt háttal - De ha te tudod, hogy kibe vagyok szerelmes, nekem is jogom van tudni. Szóval?

- Szóval mi? - vonom fel ismét a szemöldököm, de közben rohadt ideges vagyok. Tudja... és a saját számból akarja hallani.

- Szeretsz engem? - kérdez rá nyíltan, én meg csak lesütöm a szemem. Nem akartam ennyire nyilvánvalóvá tenni, mert nem szeretném, ha kihasználna, de képtelen vagyok hazudni neki.

Így csak bólintok egy aprót, miközben a takarót nézem, mintha olyan érdekes lenne a minta nélküli anyaga. Miért pont így kellett megtudnia?

- Ha szeretsz, akkor segítesz, hogy boldog lehessek - mondja egyre csak engem szuggerálva, mire egy pillanatra ránézek az arcára, de amint meglátom elszántan csillogó tekintetét, elkapom a szemem - Meg akarom szerezni Jiae-t.

- De ő... - kezdeném a vallomást, miszerint a nővérem leszbikus, de aztán eszembe jut, hogy megkért: ne mondjam el senkinek - Valaki mást szeret.

- Oh...

- Ja.

Pár másodpercig megint olyan üres tekintettel néz maga elé, de aztán magához tér és rám pillant:

- És ki ez a valaki?

Ömm... egy csaj??

Na jó, nem mondhatom el... ha egyszer ezt kérte.

- Háát... ő egy idősebb ember - célozgatok arra, hogy ő abszolút másmilyen, mint a kiszemeltje, mert az a lány nem vámpír és nem fiatalabb nála, mint Jungkook.

- Mármint nyugdíjas??

Egy pillanat alatt lefáradok, de aztán rájövök, hogy tényleg félreérthető volt egy kicsit.

- Neem, nem az. Jesszus.

- Akkor meg? Fogalmazz kicsit érthetőbben! - utasít ingerülten. Kezd kiábrándító lenni a személyisége... talán jobb volt, amíg hozzám se szólt, mint most, hogy a nővérem elsőszámú rajongója lett - Milyen srácok jönnek be neki?

Azért vicces, hogy tudja: meleg vagyok, de eszébe se jut, hogy az ikertestvérem is az lehet, pedig nagyon közel állunk egymáshoz. Lehet, hogy abból indul ki, hogy nem nagyon hasonlít a személyiségünk.

- Hát... ez az illető, aki most tetszik neki... - gondolkodom el egy pillanatra, hogy mennyit mondhatok el - Róla nem sokat tudok. Csak annyit, hogy idősebb nála és valaki más tetszik neki, akinek meg ő nem kell.

- Á, szóval az elérhetetlen pasikra bukik? - húzza össze a szemeit - Akkor legjobb, ha úgy tudja, hogy járunk.

- Most komolyan fel akarsz használni engem? - kérdezem eléggé megbántva, amiért még csak meg sem próbálja titkolni. Baromi sokra becsül... - Nem is vagy biszex, ugye?

- Nem - von vállat lazán, majd mélyen a szemembe néz - Figyelj, ez neked is jó. Hiszen élvezed, amikor iszom a véredből.

- De... - kezdem tétován, miközben mindenhova nézek, csak rá nem - Ha szeretsz valakit és folyton a közelében vagy...

Mielőtt még befejezhetném a mondatot, mosolyogva a szavamba vág:

- Az jó érzés, nem igaz?

Összetört szívvel nézek rá, amiért nem érdekli, hogy fájdalmat okoz nekem. Most, hogy már biztosan tudom: sose akarna velem lenni, legjobb lenne elfelejtenem, de eleve lehetetlen elkerülnöm, hiszen szobatársak vagyunk. Viszont ha eljátsszuk, hogy együtt vagyunk, csak még rosszabb lesz. Ha úgy ér hozzám, mintha szeretne, de csak azért, hogy valaki mást megszerezzen, az... bele se merek gondolni, milyen érzés lesz.

- Hát...

- Akkor ezt megbeszéltük - mosolyog úgy, mintha minden rendben lenne, majd megveregeti a lábszáram - Nem tudod, most hova ment?

- Nem - válaszolok lehangoltan - Sajnos ez az iker-dolog nem úgy működik, mintha nyomkövető lenne bennünk. Ha közel vagyunk egymáshoz, akkor érezzük, amit a másik, meg néha azt is tudom, hogy nagyjából mire gondol...

- Ó, szóval telepátia is van? - vonja össze a szemöldökét - Csak nehogy megérezze, hogy nem járunk és csak színjáték az egész...

- Majd figyelek rá, hogy ilyesmire ne gondoljak a közvetlen közelében - ígérem meg kedvetlenül - De ez amúgy is csak akkor szokott előfordulni, ha nagyon közel vagyunk egymáshoz és nagyon erősen gondol egyikünk valamire. Inkább az érzések jönnek át.

- Jól van - nyugszik meg, miközben a kezét véletlenül a lábamon hagyja - Nem hozom be a kaját, inkább elkísérlek enni, rendben?

- Rendben - egyezek bele meglepetten, amiért velem akar lenni és már el is kezd éledezni bennem a remény, így van mit földbe tipornia a következő mondatával:

- Ha Jiae nem lesz ott, akkor visszajövök aludni.

- Oh - nyögöm megpróbálva leplezni csalódottságom. Végülis min lepődök meg? Cseppet sem érdeklem...

- Na, öltözzünk, aztán irány az étkező! - csapja össze tenyerét, mire összevonom a szemöldököm. Tök meztelen vagyok, nem merek kibújni a takaró alól előtte... persze, látott az imént, de akkor is...

Odasétál a szekrényéhez és mivel épp hátat fordít, ki akarom használni az alkalmat, így gyorsan felpattanok, de alig lépek kettőt, már érzem is, hogy rossz ötlet volt. Képtelen vagyok megtartani az egyensúlyom és a szemem előtt apró fekete pöttyök cikáznak, így összeszorított szemmel kiadok egy kétségbeesett hangot, mielőtt megindulnék a föld felé.

Mégse érzem a földet érést, így kinyitom a szemem és Jungkook karjai közt találom magam. Csodálkozva nézek fel gyönyörű arcára, amibe belelógnak sötét tincsei, ezzel még dögösebbé téve őt. Elnyílt ajkait alig észrevehetően megnyalja, amitől még hevesebben kezd verni amúgy is megterhelt szívem. Olyan jó a karjaiban lenni... amíg észre nem veszem, hogy egy pillanatra lenéz meztelen testemre és totálisan elvörösödöm.

- Ju-Jungkook... - dadogom zavartan, mire a szemembe néz, de nem sokáig, mert hamarosan valami érdekesebbet talál, amit nézhet. A nyakamat...

Lassan közelebb hajol a bőrömhöz és hiába tudom, hogy ha megint megharap, valószínűleg durván legyengülök, egyszerűen olyan erős bennem a vágy, hogy képtelen vagyok tiltakozni. Nem merek megmozdulni, csak hevesen dobogó szívvel várom, hogy belém mélyessze fogait. Annyira jó volt az első harapása, hogy teljesen maga alá gyűr a vágy és akármennyire nem kéne ezt engednem, nagyon-nagyon akarom, hogy megtegye.

Kinyújtom a nyakam és elfordítom a fejem, hogy jobban hozzáférjen, ő pedig lassan hozzáérinti puha, forró ajkait a bőrömhöz. Megremegek és annyira vágyom rá egész testemben, hogy az már fáj. Az alhasamban megfeszült csomó keletkezik, az ágyékom pedig bizseregni kezd, mintha már készülne arra, ami rá vár. Végighúzza ajkait a nyakamon és amikor megérzi a lüktetést, megáll, majd ütőeremre nyomja síkos nyelvét. Elfúló nyögés szakad ki ajkaim közül és kezeimmel belekapaszkodom a pólója anyagába, miközben összeszorítom a szemem és megpróbálom lenyugtatni hevesen dobogó szívem, mindhiába. A feszültség elviselhetetlenné fokozódik bennem; nem merek lélegezni se, pedig kezd fogyni a levegőm. Legszívesebben könyörögnék neki, hogy mélyessze végre belém a fogait és szívjon élvezkedő rongybabává engem... Akarom őt és most akarom.

Erre nem elhúzódik tőlem?

Hát baszd meg...

Olyan hirtelen távolodik el az arca a nyakamtól, mintha eszébe jutott volna, hogy megy a busza. Még pár másodpercig összeszorítva hagyom a szemem és remegő kezekkel markolom a pólóját, miközben azért rimánkodok, hogy harapjon meg, de amikor megszólal, reszketeg sóhajjal kiengedem a bent tartott levegőt és kinyitom a szemem:

- Nem... nem szabad. Túl sok vért veszítenél.

Legszívesebben azt mondanám, hogy "leszarom, igyál még belőlem", de ehelyett csak csalódottan sóhajtok és lehunyom a szemem. Annyira a függőjévé váltam, hogy bekönnyezek, amiért nem kaptam meg, amit ilyen mocskos mód akartam. Fogalmam sem volt róla, hogy egyetlen harapás is annyira addiktív, mintha heroin lenne. Hát ezért tiltják az iskolában! Ha ő nem gondol az életemre, én képes lettem volna hagyni, hogy kiszívja az összes vérem...

Jungkook segít felegyenesedni; közben hálát érzek, amiért türtőztette magát, amikor én képtelen voltam erre és felkínáltam magam, mint egy ócska lotyó. Most, hogy múlik a vágy, szégyellem magam, amiért ennyire akartam. De tudom, hogy ha megint esélyt látnék, hogy megteszi, ugyanúgy tartanám a nyakam, amitől csak még inkább zavarban vagyok.

Egymásnak hátat fordítva öltözködünk és megpróbálok lehiggadni, de a tény, hogy így reagáltam a közelségére, nincs igazán segítségemre. Nem merek ránézni, mégis ki akarom fejezni hálámat, amiért gondolt az életemre, amikor én képes lettem volna eldobni azt az édes kínért, így pár mély levegő után nagyon halkan megszólalok:

- Köszönöm...

- Nem kell köszönetet mondanod - feleli a hátam mögül, de még mindig nem merek megfordulni a vörös fejemmel - Nekem viszont bocsánatot kell kérnem, amiért megharaptalak. Most, hogy már tudom, mennyire finom és édes a véred, nehéz megállni, hogy... tudod.

Kis ideig gondolkodom, mit is mondhatnék és végül egy roppant elmés, tartalmas választ eszelek ki:

- Ühüm.

Ezután csendben folytatjuk az öltözködést.

Az egyenruha nekünk, embereknek egy bézs nadrág fehér inggel; kék, címerrel ellátott zakóval; kék nyakkendővel és fekete cipővel. A vámpírok ruházata fekete nadrágból, fehér ingből, vörös zakóból, vörös nyakkendőből, valamint fekete cipőből áll. Azért ennyire különbözőek a színek, hogy messziről tudjuk, ki vámpír és ki ember. Ha nem kéne mindig ezt hordani, kifejezetten tetszene is, de így, hogy hosszabb időt nem tölthetünk a szobánkon kívül eső területeken a saját ruháinkban, hát... már annyira nem kedvelem.

Amikor végzek, megfordulok, Jungkook pedig közömbös hangon megszólal:

- Mehetünk?

- Aha - válaszolok, mire elindul kifelé, én meg követem őt.

Az öreg épület eredetileg egy katolikus bentlakásos iskola volt, de mára már nem sok imát hallanak a falak. Megjegyzem, egyáltalán nem hasonlít egyetlen iskolára se, amit eddig láttam... inkább tűnik szellemjárta kastélynak. Hiába lett felújítva; így is megtartotta eredeti jellegét, ami így, félhomályban számomra kissé hátborzongató tud lenni. Például most, amikor csak mi ketten sétálunk a kihalt folyosón és visszhangoznak a lépteink...

Jobbra fordulva egy olyan folyosóhoz érünk, ami csupa fény lenne a nagy ablakoktól, ha nem lennének a nyílászárók nappal eltakarva a vámpírok miatt. Rövid ideig érheti őket ugyan napfény, de nagyon hamar leégnek, így napközben minden függönynek elhúzva kell lennie és csak mesterséges fény világíthat. A közös órákon a tantermek egyik felében emberek ülnek és ott tanítási idő alatt sok lámpa ég, hogy jól lássunk; a vámpírokat viszont elvakítja a túl nagy fény, így az ő fejük felett kevesebb világítótestet hoznak működésbe. Azokon a folyosókon, ahol tantermek vannak, csak tanítási időben égnek a lámpák és az iskola többi területén is inkább félhomály uralkodik, hogy ne vakítsa a fény a vámpírokat. Így ha napfényhez akarok jutni, ki kell mennem ebből a depresszív hangulatú épületből az udvarra.

- Hol szoktál te lenni napközben? - kérdezi Jungkook a csendet megtörve, miközben az étkező felé sétálunk - Amikor felkelek, már nem vagy ott, de tanítási idő alatt se nagyon láttalak.

Persze, mert észre se vettél... én majdnem minden szünetben téged kerestelek és messziről leselkedtem utánad, mint valami szatír.

- Korán kelek, megfürdök, reggelizek, utána általában odakint tanulok, de ha rossz idő van, akkor a tanulószobában - magyarázom ügyelve arra, hogy normálisan vegyem a levegőt, de elég bizonytalan a hangom a kiszemeltem jelenlétében - Aztán meg nekem kicsivel korábban kezdődnek az óráim, mint neked, szóval megebédelek és mehetek is a tanterembe.

- Ja, igen. Nektek van valami vámpírvédelmi órátok, nem? - kérdez rá az egyetlen tárgyra, amit ők nem tanulnak, nekünk viszont minden napunk ezzel kezdődik. Nekik az önuralmuk fejlesztésére irányul a plusz óra, amit esténként, a tanítás végén tartanak a vámpíroknak, mikor mi már végeztünk. De itt mindenkinek délután kezdődnek az órái.

- Igen, ott... - gondolkodom el egy pillanatra, hogy hogyan is mondjam, hogy ne legyen sértő - Igazából csak segítenek, hogy könnyebb legyen az együttélés.

- Nem kell magyarázkodnod - legyint unottan - Tudom, hogy a gyenge pontjainkról tanultok meg önvédelmet gyakoroltok. Csak nincs semmi értelme, mert vámpírtámadás esetén minden olyan gyorsan történik, hogy esélyed sincs védekezni.

- Igaz - helyeselek a ma történtekre gondolva. Persze ellene nem is akartam volna igazán védekezni... - De ha az összes tárgyat kihúznák az órarendből, aminek nincs sok értelme, akkor alig maradna valami.

- Ott a pont - vigyorog rám, mire úgy felgyorsul a szívverésem, hogy félek, elvisz az infarktus. Miért örülök ennyire, amiért igazat ad nekem? Mintha a kisfia lennék, aki az apucija figyelmére és elismerésére vágyik a legjobban.

Ahogy beérünk a majdhogynem üres étkezőcsarnokba, Jungkook körülnéz és meglátja Jiae-t, ahogy egy barátnőjével reggelizik, így átkarolja a vállam, amitől megint felgyorsul a szívverésem. Odasétálunk a kávégéphez, ahol nyomok magamnak egy presszó kávét, majd összeszedek pár dolgot a tányéromra, ő pedig a világért se ereszteni el közben. Amikor elmegyünk a lányok mellett, érzem, hogy Jiae minket bámul és mintha bosszús lenne, de nem tudok tenni semmit. Nagyon zavarban vagyok, de közben jó érzés közel lenni Jungkookhoz és... nem tudok nemet mondani neki.

- Ha oda leülünk, már nem hallhatja meg a gondolataid? - súgja a fülembe a krássom egy távolabbi asztalra mutatva, mire megremegek egy picit és egy pillanatra a tüdőmben reked a levegő. Őrült vagyok, de megint azt kívánom, bárcsak megharapná a nyakamat... Most, hogy megtörtént, egyre többet akarok belőle.

- Nem - válaszolok kissé szédelegve. Nem tudom, hogy a vérveszteségnek van-e köze ehhez, vagy szimplán csak Jungkook közelsége váltotta ki belőlem, de gyorsan le kéne ülnöm - Amúgy is ritkán van, hogy pontosan tudja, mire gondolok.

Leülünk hát kicsit távolabb tőlük, de annyira azért nem, hogy ne érezze Jiae, ami velem történik. Így most valószínűleg ő is ideges és zavarban van, mert Jungkook nagyon közel ült le hozzám... ráadásul nekinyomja a combját az enyémnek.

- Nem eszel? - kérdezi kis idő múlva, mire rájövök, hogy csak vörös fejjel bambulok magam elé.

- De.

Azzal elkezdek eszegetni, miközben ő közvetlen közelről néz, így elég nehezen tudom lenyelni az ételt zavaromban.

Épp a kávét emelem ajkaimhoz, amikor megérzem Jungkook kezét a combomon, igencsak közel az ágyékomhoz és meglepetésemben visszaköpöm a folyadékot a pohárba. Látom, hogy a testvérem félrenyelt és épp köhög, hiszen ő is azt érezte, amit én...

Jungkook is Jiae-re pillant, aztán visszanéz rám és még feljebb tolja a kezét a combomon, én pedig szemébe nézve könyörgök némán, hogy hagyja abba. De persze nem teszi.

- Jungkook, abbahagynád? - kérem frusztráltan, de ő csak ajkán pimasz mosollyal visszakérdez:

- Mire gondolsz?

- Tudod te-eeh! - szalad fel a hangom, amikor a farkamhoz ér keze és nadrágon keresztül rászorít. Csörömpölést hallok és Jiae-ék felé nézek, aki valószínűleg megugrott ültében és a lábamon érzem, hogy beletérdelt az asztalba. A fájdalom azonban eltörpül az izgató érzés mellett, amit Jungkook keze generál az ágyékomban. Erről álmodoztam és most megtörténik! Viszont mérges a testvérem, így muszáj tennem valamit, vagy ő fog lépni, ami nem lesz kellemes.

Rászorítok a krássom csuklójára és megpróbálom ellökni, mire szabad kezével lefogja enyémet, közben úgy rámarkol a farkamra, hogy egy pillanatra levegőt is elfelejtek venni, nemhogy még tiltakozzak. Forróság keletkezik az ágyékomban és köd telepszik az agyamra. A nővérem időközben felénk igyekszik, a barátnője meg kimegy a teremből, így hármasban maradunk.

Ha nem lenne ilyen kínos a helyzet, még viccesnek is tartanám, ahogy Jiae furcsán lépdelve közeledik felénk, mivel ő is érzi, amit Jungkook csinál. A lábait összeszorítja két lépés közt és előregörnyed kissé, mintha pisilnie kéne vagy görcsei lennének. De persze nem kéne ilyen jól szórakoznom rajta, mert én is érintett vagyok az ügyben: ha ez így megy tovább, nemsoká fel fog állni a farkam.

- Te! - mutat rá a testvérem a mellettem ülőre, miközben dühtől izzó szemekkel és lobogó hajjal közelít felénk - Azonnal hagyd ezt abba!

- Miért hagynám? - kérdezi a bolond krássom vigyorogva, de mégis jelentősen lelassítja kezének mozgását, ahogy a beszédre koncentrál - Tudod, egy pár vagyunk.

- Mi? - néz Jiae zavarodottan hol rám, hol Jungkookra, én pedig igyekszem nem arra gondolni, mekkora kamu ez - Mikor jöttetek össze?

- Ma reggel, miután kimentél és át tudtuk beszélni a dolgokat - válaszol Jungkook végre elvéve kezét odalentről, hogy lazán átkaroljon vele. A testvérem gondterhelten méreget minket, én pedig kényelmetlenül érzem magam a hevesen dobogó szívemmel a mellkasomban. Kiszáradt a szám és megint vörös vagyok, mintha én is vámpír lennék és leégtem volna a napon.

- De... - gondolkodik el Jiae, majd leengedi vállait, mintha beletörődne a dologba - Ne csináljatok semmit a szobátokban! Túl közel van az enyémhez.

- Akkor hol csináljuk? - tárja szét a karjait Jungkook értetlenséget tettetve - Csak a szobánkat tudjuk bezárni. Ha valaki be akarna jönni, azt hiheti, hogy nem vagyunk bent és azért van bezárva, mert az értékeinket védjük. Mindenhol máshol ránknyithatnak és akkor ki vagyunk rúgva. Viszont odakint kockázatos lenne, mert az udvaron megláthatnak, messzebbre meg nem mehetünk.

- Akkor szóljatok előtte és majd én megyek... - torpan meg a nővérem beszéd közben, majd ismét kicsit idegesebben folytatja - Várjunk csak... Nem is táplálkozhatsz diákokból az iskola területén!

- Ugyan, Jiae - mondja ki kissé lekezelően a nevét, mire a nővérem úgy feldühödik, hogy tisztán érzem a haragját - Nem vagyunk szentek, hogy lemondjunk az ilyesfajta örömökről. Hiszen jobb, mint a szex, igaz, Jimin?

Köpni-nyelni nem tudok, csak vörös fejjel tátogok, miközben Jungkook mosolyogva néz, Jiae pedig mérgesen közbeszól:

- Honnan tudhatná, hogy jobb-e, mikor szűz? És fogadok, te is az vagy, mert fiatalabb vagy nálunk.

- Sok mindent tudsz rólam, nem igaz? - kérdezi Jungkook incselkedve - Kérdezősködtél rólam?

Jiae zavarodottan néz, majd megszólal:

- Nem kellett kérdezősködnöm... Szobatársak vagytok és Jimin magától mesélt rólad.

- Vagy úgy - dől hátra a székében Jungkook hangjában kis csalódottsággal, ha jól hallom. Talán azt hitte, hogy érdekli Jiae-t? Hát, akkor tévedett...

Ekkor hirtelen megérzem, hogy a nővéremnek fáj valamije. Odakap a hasához és ahogy telnek a másodpercek, leesik, hogy már megint menstruál. Miért kell nekem is éreznem?? Még jó, hogy nem vérzik a farkam...

- Na jó, nekem most mennem kell, de ezt még megbeszéljük - jelenti ki rám, aztán az új "páromra" nézve, majd sietősen távozik.

Pár másodperc csend után megszólalok:

- Ilyenkor, mikor a lányoknak megvan... nem érzitek? Hogyhogy egy támadás se történt?

- Szerintem a legtöbb pár között volt már táplálkozás - mondja közömbösen - De a menstruációs vér szaga egyáltalán nem jó. Sőt, kifejezetten büdös... ezért nem támadnak rá azokra a lányokra, akiknek megvan. Olyan, mint nektek a romlott étel szaga.

- Ja, értem - bólintok, miközben a maradék kávémat emelem ajkaimhoz. Ez sok mindent megmagyaráz...

- Na, én mentem aludni - áll fel hirtelen, én meg hiába tudom, hogy nem miattam van velem, azért egy pillanatra meglepődöm, sőt, rosszul esik a dolog - Rohadt álmos vagyok...

Mire kinyögnék valami választ, már ott is hagy a maradék kihűlt kávémmal meg a kis bucimmal, amit nem fogok megenni. Elment az étvágyam.

Még szomorkásan ülök pár percig, majd elindulok a szobánk felé, hogy összeszedjem a könyveim és kimenjek a szokásos helyemre tanulni. Bár nem tudom, hogy fog menni a koncentrálás ennyi esemény után...

Ahogy visszafelé megyek, egyszercsak feltűnik, hogy már egy ideje egy magassarkú cipő kopogását hallom magam mögött. Mivel még mindig kissé korán van, azt sejtem, hogy egy tanár jön utánam, így megállok, hogy köszönjek, azonban amikor megfordulok, senki sincs mögöttem. Arra gondolok, hogy lefordulhatott valahol, de amikor továbbmegyek, ismét hallom a lépteket, viszont ahogy megállok és megfordulok, megint nincs ott senki. Irányt változtatok, hátha az illető is a hálókörlet felé igyekszik és csak beképzelem az egészet, de ahogy elsétálok a tantermek felé, ahol senkinek sincs ilyenkor tanítás, még mindig hallom, hogy követ. Kezdek nagyon ideges lenni, mivel nem tudom, nem egy vámpír csaj akar-e megtámadni, így sietősre veszem a figurát. Csak nem akarnak halkulni azok a léptek... sőt, ő is jobban siet, amitől egyre csak erősödik a torkomat szorongató rettegés.

Végül úgy döntök, nem szégyen futni, így engedek az ösztöneimnek és rohanni kezdek, noha tudom, hogy nincs hova menekülni, mert falban végződik a folyosó. Hallom a lépteket magam mögött, így futás közben hátranézek, de mivel még nincs tanítás, nem égnek a lámpák és csak azt tudom kivenni, hogy egy lány fut utánam. Ha egy friss vérre éhező vámpír, akkor bajban vagyok...

A folyosó végéhez érek és benyitok egy terembe, majd becsapom az ajtót magam mögött és felkapcsolom a lámpát. Szokás szerint nincs benne a kulcs a zárban, így bepánikolva odatolok a egy asztalt az ajtó elé, aztán még néhány széket is teszek rá, hogy nehezebben nyissa ki az ajtót. Bár, valószínűleg ennyivel nem tudom megállítani, ha vámpír...

Megpróbálja kinyitni az ajtót valaki, így kétségbeesetten tartom az asztalt a helyén és egyelőre nehezen ugyan, de sikerül visszatartanom üldözőmet. Eléggé tápos ez vámpírnak...

Amikor ez eszembe jut, elgondolkodom, hogy talán túl lassan futott az a lány egy vámpírhoz képest, így abbahagyom a barikádépítést és arra gondolok, hogy talán Jiae szopat. Ugyan valószínűleg most fekszik a menstruációs fájdalmai miatt és nem érzem, hogy a közelben lenne, de nincs más tippem, hiszen nincsenek ellenségeim, így kikiáltok:

- Jiae! Te vagy az?

- Nem éppen! - válaszol egy meglepően mély női hang. Olyan mély, hogy erre biztosan emlékeznék, de nem rémlik, hogy hallottam volna. Ki a fene lehet ez?

Olyan, mintha egy nagyon kövér lány hangja lenne, pedig ahogy futott, nem tűnt annak. Lehet, hogy rosszul láttam a sötétben és azért volt lassabb, mert egy durván elhízott vámpír a csaj? Ha így van, akkor több vért iszik és könnyedén megölhet, pedig még csak ma "jöttem össze" Jungkookkal... Milyen jó lenne, ha hirtelen feltűnne az álbarátom és megmentene!

A lány elkezdi ököllel verni az ajtót, de olyan erővel, hogy megfagy a vér az ereimben, amit hamarosan ki fog belőlem szívni. A Jungkook által okozott seb már begyógyult a vámpírnyál sebgyógyító hatása miatt, így elvileg a vérem szaga nem csábíthatta ide, szóval valószínűleg csak a vadászat izgalma miatt akar megtámadni ahelyett, hogy fogna egy kis vért az étkezőcsarnokban és megmelegítené. Nem kellett volna egyedül mászkálnom... de eddig nem történt ilyesmi. Honnan tudhattam volna??

A lehetséges menekülési útvonalakat fontolgatom, amikor eszembe jut, hogy ideje elhúzni a súlyos bársony függönyöket, mert napfényen nem tartózkodhatnak sokáig és talán kicsit elvakul a támadó, amikor bejut az ajtón. Odafutok az ablakhoz és szép sorban elhúzom az összes függönyt, miközben azon reménykedem, hogy Jiae nincs túl messze és megérzi, hogy bajban vagyok. Ha nem siet a segítségemre senki, nem tudom, hogy mit csinálok... egy kis napfény nem fogja megállítani a vámpírt...

Megragadok még egy széket és odaviszem az ajtóhoz, amit folyamatosan ver az öklével és így, világosban már látom, hogy belereng az egész ajtólap. Rettegek, hogy kiszakítja a helyéről, ezért bővítem a barikádot még egy székkel, amikor hirtelen abbahagyja az ajtó ütlegelését.

Közelebb hajolok, hogy hallgatózzak, hátha elmegy. Odanyomom a fejemet az ajtó széléhez és úgy ver a szívem, hogy mindjárt kiszakad a helyéről. Nem hallok semmit...

Hirtelen egy kibaszott kés fúrja át az ajtólapot alig pár centire a fejemtől, így felüvöltök és halálra rémülten elugrok az ajtó közeléből. Leizzadok és kezdek rosszul lenni, annyira rettegek. Akárki is van odakint, nem viccel! Kurvára meg akar ölni!

Remegő lábakkal hátrálok pár lépést, majd zihálva odafutok az ablakhoz és kinyitom azt. Az első emeleten vagyunk, így nem vonz az ugrás lehetősége, de amikor hátranézek, látom, hogy többször is belevágja a kést az ajtóba, így inkább nem várom meg, hogy nagyobb lyuk keletkezzen rajta. Ha ittmaradok, megölnek!

Kinézek a nyitott ablakon és látom, hogy kicsit arrébb van egy bokor, ezért odafutok a felette lévő nyílászáróhoz és azt is kinyitom, majd elkezdek kimászni rajta. Az ajtót folyamatosan ostromolja a támadóm, ezért magamban mérgelődöm, amiért nem sportoltam többet. A nővérem már biztosan kiugrott volna és a sértetlen földet érés után elkocogott volna segítségért.

Fent ülök az ablakban és ha nem verné és szurkálná még midig a támadó az ajtót, az istennek se ugranék le, de így muszáj. Csak reménykedni tudok, hogy megúszom az esést és el tudok menekülni.

Magamban számolni kezdek.

Egy.

Háromra ugornom kell...

Kettő.

Nem szarhatok be, mert kés van nála... meg akar ölni...

Három.

Köszi, hogy elolvastad xd ❤️