Igen, kiraktam az utolsó részt, amolyan epilógus-féleséget így fél év után... bocsánat, hogy eddig tartott.😅❤️

~Jimin szemszöge~

- Biztos, hogy ezt akarod? – kérdezi Jiae a busz előtt állva, ami hazavihetne engem is. Hazavihetne, de én Jungkookkal megyek...

- Egészen biztos – mondom ajkamon halovány mosollyal, ami egyszerre boldog és kissé szomorú is, hiszen nem fogom a családomat látni egy ideig. A homofób faterom nem repesett az örömtől, mikor elmondtam nekik, hogy kivel vagyok.

- Majd írj... - sóhajt testvérem szomorkásan, aztán próbálja összeszedni magát – Aztán nehogy azt hidd, hogy megszabadultál tőlem! Sokat fogunk mi még találkozni!

- Jó... - egyezek bele mosolyogva, mire Jungkook gyengéden átkarol, így viszont magára vonja a nővérem figyelmét:

- Te meg vigyázz az öcsémre, vagy meghalsz!

- Persze, hogy vigyázok rá! – szorít magához a pasim kicsit erősebben, ami jól esik. Imádom, ha megszorongat – Az utolsó évet a házamban töltöm vele magántanulóként, mert ti már végeztetek a sulival. Szerinted nem azért teszem ezt, hogy vigyázzak rá?

- Van sejtésem, hogy miket fogtok otthon együtt átvenni... - válaszol olyan fejjel, amiből már tudom, hogy valami mocskos dolgon jár az esze, így enyhén elpirulok. Egyszerűen képtelen leakadni a témáról... - Még jó, hogy a gazdag családodnak hála van egy kéjlakod, ahol Jimint majd jól...

Hirtelen beindítja a sofőr a busz motorját, így csak leolvasni tudom a nővérem szájáról az utolsó szót, de így is rendesen elvörösödöm. Sose bírtam a sulibuszos sofőrt, de ezegyszer hálás vagyok neki, hogy cenzúrázta nővérem mocskos mondandóját, így nem hallgatta végig mindenki...

- Jiae, gyere már! – lépdel le a kissé régies busz lépcsőin Doyeon, a nővérem csaja – Itt akarsz maradni, hogy lekésd a buszt és megúszd a nyalást, mi?!

- Inkább ezer évig pinát nyalok, mint hogy még egyszer a meleg kisöcsém orgazmusát átélve élvezzek bele a bugyimba a szobatársam előtt! – kontráz rá nem túl visszafogottan, mire mindketten elröhögök magukat, Jiae pedig megfogja a barátnője kezét és fellép a buszra. Persze a busz motorja miatt jó hangosan mondták, így tuti hallotta mindenki...

- Halkabban... és fúj – fejezem ki nemtetszésem zavartan, bár igazából örülök nekik. Nem őt szemelte ugyan ki magának a nővérem, de nála jobbat nem találhatott volna. Ugyanolyan hülye perverz humoruk van és nagyon sokat nevetnek együtt. Tudom, hogy jól fog bánni a tesómmal.

- Hát akkor... sziasztok! – köszön el Jiae ránk nézve és érzem, hogy elérzékenyült a búcsú miatt. Eddig mindig együtt voltunk, így ez elég nagy változás lesz.

- Sziasztok! – köszönünk kórusban, a busz ajtaja meg becsukódik és elindul kifelé az iskola területéről. Hosszan integetünk utánuk és még akkor is nézem a távolodó buszt, amikor már aligha láthat a nővérem.

- Megleszel nélküle? – kérdezi Jungkook kicsit aggódva, miközben a hátamat simogatja. Észre se vettem, hogy bekönnyezett a szemem... Sokat veszekszünk, de azért nem kérdés, hogy jó testvér és szeretjük egymást.

- Persze – válaszolok pislogva párat, hogy ne kezdjek ténylegesen könnyezni, mint amikor olyan érzékien préseli ki élvezetem a testemből, hogy elsírom magam örömömben – Amúgy is nehéz volt mindig egyeztetni vele, hogy mikor szexelhetünk a szobánkban...

- Más örülne az ingyen orgazmusnak – mondja viccelődve, mire elmosolyodom – Ő meg mindig le akarta rövidíteni egy órára nekünk.

- Jó, hát ki kellett mennie addig a szobájából, hogy ne érezze, ahogy... - harapok ajkamba, kezem pedig automatikusan kúszik fel szerelmem dagadó mellkasára, miközben megpróbálok ártatlanul felpislogni rá, de érzem, hogy a szemem megtelik buja vággyal. A legrosszabbat hozza ki belőlem ez a pasi...

Vagy a legjobbat?

- Te viszont érezni fogod és élvezni, ezt garantálom, Édeske – érinti meg állam finoman, hogy feljebb emelje fejem, majd lassan ajkamra hajol és egy szerelmes csókban részesít. Azonnal bennem reked a levegő, a szívem pedig ugyanolyan hevesen ver, mint amikor először csókolt meg. Ő az én drogom...

- Uram? – szólal meg egy férfi kis idővel később, mire kelletlenül ugyan, de elválunk egymástól és Jungkook a hang forrása felé fordul – Á, Ön az! Jó újra látni. Segítsek a poggyászaikkal?

- Igen, Theodor – válaszol a párom, mire a pasas odahúzza a bőröndjeinket egy fekete luxusautóhoz, amilyet eddig csak filmekben láttam. Olyan fényes a kocsi, mint Jungkook farka, miután bő nyállal lepippantottam.

- Ez ki? – kérdezem a fura sapkát viselő, középkorú férfira nézve, mire Jungkook vállat von:

- Csak az egyik sofőrünk.

- Az egyik??

- Édesem, hozzá kell szoknod – hajol kicsit lejjebb, hogy egy szinten legyen az ő nyugodt, szeretetteljes arca az én ledöbbent fejemmel – Most már a család tagja vagy. Azaz nemsoká az leszel...

- Tudom – hunyom le szemeim egy pillanatra, ő meg ad egy puha puszit ajkamra, majd besegít a kocsiba. Nemsoká elindulok egy új élet felé, ami csak annyiban fog hasonlítani a régire, hogy Jungkook mellettem lesz. Minden más új és ismeretlen...

A sötét, kissé barátságtalan kastély tróntermében fekszem az óriási ovális asztalon és a plafont bámulom. Jungkookot várom, a szívem pedig olyan hevesen ver, hogy úgy érzem: bármelyik pillanatban kiugorhat a helyéről. Izgatott vagyok, de egyben ideges is.

A telihold fénye beszűrődik és rám vetül. Kinézek a gótikus épület ablakán, közben hallgatom a bazi nagy falióra tik-takjait. Hirtelen meghallok odakintről egy farkasüvöltést és végigfutkos a hátamon a hideg. Egyre feszültebb vagyok... miért kell Jungkook családjának ennyire maradinak lennie a szertartást illetően? Igaz, hogy nagyon régi és befolyásos család, de kezdik rámhozni a frászt.

Mikor végre éjfélt üt az óra, nyelek egy nagyot, aztán meghallom nyílni a duplaajtót. Hiába tudom, hogy csak Jungkook az, egyszerűen rohadtul feszült vagyok. Mély levegőt veszek és bent tartom pár másodpercig, miközben hallom a közeledő lépteket. A párom lassan, ünnepélyesen közeledik felém és rajta van az fura csuklyás köpeny vagy mi, amiben a családtagjai várnak az ajtón túl. Mikor végre odaér hozzám, jól hallhatóan nyelek egyet, ő meg mellém lépve megáll mellettem, de arcából semmit se látok a sötét csuklyának köszönhetően. Tilos beszélnünk, pedig most nagyon örülnék egy „minden rendben lesz"-nek, vagy valami hasonlónak...

A következő, hogy felemeli a kezem és engedi lejjebb csúszni a vörös bársony ing ujját, hogy szabaddá váljon a csuklóm. Valószínűleg megérzi, hogy be vagyok feszülve, mint a rosseb, ezért csuklyáját kissé félretolva rám néz, mintha azt kérdezné, hogy mehet-e. Bólintok egy aprót, ő pedig visszateszi helyére a csuklyát, aztán lassan a szájához emeli kezemet és szokásához híven először beleszimatol bőrömbe. Tudom, hogy most kellemes érzés fog hatalmába keríteni, így megnyugodva lehunyom a szemem. Végre valami ismerős érzés...

Finom, apró kis csókokat hint a csuklómra, amitől sokkal jobban érzem magam. Ez ugyan nem szerepel a forgatókönyvben, de nekem sokat jelent ez a kis gyengédség ebben a komor környezetben. Ezután kidugja nyelvét és finoman végigszánt vele bőrömön, amitől ismét izgatottá válok, de ezúttal jó értelemben. Érzem, hogy ő is vágyik rá... abból, ahogy felgyorsul a légzése; abból, ahogy hirtelen nagyra nyitja száját és ahogy rácseppen a nyála felforrósult bőrömre. Mire végre átszúrja agyaraival vékony bőrömet, már annyira izgatott vagyok, hogy szégyen szemre felnyögök. Remélem, nem hallották meg a családtagjai...

Kortyol párat a véremből, én közben csak lebegek és élvezem a kellemes vibrálást. Már nem vagyok ideges egy cseppet sem. Úgy ellazult a testem, hogy teljesen súlytalannak érzem magam. Valójában olyan, mintha nem is lenne testem. Ami nem lenne jó muri, mert akkor Jungkookkal nem tudnánk többet szexelni.

Párom abbahagyja az ivást pont, mikor kezdem megérezni az izgalmat ágyékomban. Legszívesebben a nyakamra nyomnám a fejét, hogy mélyessze belém a fogait újra, de annak az lenne a vége, hogy a többszáz éves családi asztalon dugna meg, amit nem biztos, hogy a szülei is annyira értékelnének, mint amennyire én.

Ezután a megbeszéltek szerint beleharap saját csuklójába, majd az arcom fölé emeli kezét. Ráfröccsen bágyadt kis pofámra a vére, de én csak bazsalygok. A harapás miatt még meg se tudok mozdulni a kellemes bódultság miatt, így végül megemeli a kobakom és odanyomja elnyílt ajkamimhoz a csuklóját, hogy inni tudjak.

Pár korty után kezdem furán érezni magam és enyhe hányingerrel küszködöm, mivel nem sűrűn iszom vért. Mondjuk úgy kábé soha.

Belekapaszkodom Jungkook kezébe és érzem, hogy a testem küzd ellene. Tudtam, hogy az emberek teste megpróbálja elutasítani a vámpírvért, így kijöhet az egész a gyomorból, de én nem fogom ezt engedni. Át kell változnom, hogy örökké Jungkookkal lehessek!

Nagy nehezen leerőltetem a vért, a kortyok közt nagy szünetet hagyva, annyira nehezen megy a küzdelem a gyomrommal. Hallom, ahogy morog és érzem, hogy kevés választ el a hányástól, de derekasan helytállok. Amikor Jungkook elhúzza a kezét, tudom, hogy megcsináltam, így émelyegve ugyan, de elmosolyodom.

- Ügyes voltál, Jimin – súgja alig hallhatóan, én pedig büszkén elmosolyodom dicsérete hallatán. Megszegte miattam a többszáz éves szabályzatot... felrúgta értem a hagyományokat... kiállt mellettem a családja előtt... és én örökké vele lehetek.

Bekönnyezek, ahogy a közös életünkre gondolok. Miközben felsegít az asztalról, csak arra tudok gondolni, mennyire boldoggá tett már most és mennyi időnk lesz még egymásra. Rohadt sok idő... és mindben perc egy ajándék lesz vele.

Kibattyogunk a nyikorgó ajtón, amin Jungkook bejött, a családtagjai pedig egyszerre fordulnak felénk. Mindegyikük abban a furi köpenyben van, amiből egyet most rámad egy szolgáló, ezzel jelezve, hogy már a családba tartozom. Kicsit émelygek, így nem repesek az örömtől, hogy most a családi hagyomány miatt még kénytelen leszek a szülei véréből is inni, de ez van. Legalább erősebb vámpír leszek így, hogy ősi vámpírokból is fogyasztok. Már ha ki nem okádom az egészet az ötven fős család előtt itt, a feldíszített bálteremben.

Jungkook édesanyja, aki a köpeny alatt vörös estélyit visel, feltépi bőrét és egy serlegbe folyatja vérét, majd átadja nekem. Ő beszélte rá a férjét, hogy fogadjon el, mint a fia társát, így nagyon hálás vagyok neki. Nem lenne kifejezetten illő, ha megsérteném a becses vére kiokádásával.

Megfogom a poharat és kortyolni kezdek belőle, a gyomrom meg felkavarodik és kezdek nagyon rosszul lenni, mégis megiszom nagy kortyokban. A szolgáló elveszi tőlem a poharat és egy tálcára téve hátrébb lép, Jungkook édesapja pedig ugyanúgy saját kezűleg nyújtja át nekem az ő vérét, mint a felesége az imént. Még jó, hogy nem kell az egész pereputtyot végigkóstolgatnom...

Ránézek a vörös folyadékra és elfog az undor, mivel még messze nem változtam át. Nem okádhatom ki a vérüket... hálásnak és tisztelettudónak kell lennem, amiért megtiszteltek és befogadtak a családjukba. Ha kihányom, könnyen meglehet, hogy kidobnak, mint macskát szarni.

Meghúzom a poharat és próbálom leerőltetni az egészet, de csak lassú kortyokban megy. A gyomrom kavarog és úgy morog, mint amikor elkaptam a hányós-fosós vírust és egy hétig még vizet is alig tudtam inni. Már ezek a hangok is rohadt cinkesek, de ha kidobom a taccsot, az lesz életem legkellemetlenebb élménye.

Végül leerőltetem a vért; épp csak egy kevéske marad az alján, de az már remélhetőleg nem probléma. Nekem lenne probléma, ha meginnám, mert pont az a pár csepp hiányzik, hogy vörös hányással borítsam be a süppedős szőnyeget ezen az ünnepélyes esten.

Ahogy befejezem az ivást, felemelem a poharat és mosolyt erőltetek az arcomra, mire tapsolni kezdenek. Megszólal az orgona, aztán leveszik csuklyáikat és végre oldódik kicsit a feszült hangulat, ami eddig belengte a helyiséget. Jungkook édesanyja mosolyogva odalép hozzám és finoman megsimítja a karom:

- Most már családunk tagja vagy! Holnap hivatalosan is bejegyeztetlek, mint frissen lett vámpírt.

- Üdv a családban! – vereget vállon az apuka kissé erősen, mire zavartan nevetek egy sort. Kurva szarul vagyok.

- Igazán köszönöm! – nézek hálásan mindkettőjükre, de tényleg rosszul érzem magam. Kezdek izzadni és fáj a gyomrom, mint a rosseb. Egyre erősebb a balsejtelmem, miszerint ebből hányás lesz.

- Felkísérem Jimint a szobánkba, hogy nyugodt körülmények között mehessen végbe az átváltozás – siet segítségemre Jungkook, finoman megérintve a hátam, hogy elkezdjen kifelé tolni és ezzel megmentsen.

- Azért egy táncot mindenképpen el kell járnotok, Drágám, ezt te is tudod – mondja az édesanyja a páromnak, én meg már látom is lelki szemeim előtt, hogy a sok forgástól telibe fogom rókázni az egész báltermet az összes puccba vágott vámpírral együtt.

- De Anyám... - kezd tiltakozásba Jungkook, azonban szülei rosszalló pillantása miatt végül elnémul. Sajnos ez is része a szertartásnak... hiába vagyok ember, rám is vonatkoznak a szabályok. Ha vámpírnak születtem volna, most nem émelyegnék és nem kéne rettegnem a kitagadástól, ami könnyen megtörténhet, ha a gyomrom kilöki a tiszteletbeli szülők vérét.

Elhelyezkedünk a bálterem végében, mire bejelentik, hogy eljárjuk a táncot, ami elválaszt engem a pihenéstől, de összeköt Jungkookkal. Ha ezt kibírom, reggelig hányhatok, csak még egy kicsit kell erősnek lennem... Gyerünk, gyomor, ne hagyj cserben!

Az emberek a terem két szélére állnak, rengeteg helyet hagyva nekünk. Félelmemben remeg a lábam. Hiába gyakoroltunk Jungkookkal, nincs annyi önbizalmam, hogy ilyen sok vámpír előtt táncoljak ebben az állapotban...

- Ne félj, majd én vezetlek! – biztat halkan Jungkook, mikor szembeáll velem, de a szája szinte meg se mozdult. Tágra nyílnak szemeim, mivel nem tudtam, hogy gyakorlatilag egy hasbeszélővel kötöttem össze az életem. Végülis ha kidobom a taccsot, beléphetünk egy vándorcirkuszba...

Újabb kínos hangot hallat a gyomrom, ahogy kavarog, aztán felcsendül a zene és már el is indultunk. Jungkook nem viccelt: tényleg olyan magabiztosan vezet, hogy nekem csak követnem kell. Nem is érzem magam olyan bénának, mint a próbán. Viszont most sokkal rosszabbul vagyok.

Jó pár percig tart a tánc és bár nem vétem el Jungkooknak hála, egyre jobban gyengülök. Érzem, hogy a szervezetem ki akarja dobni magából a vámpírvért... és egyre többször csukódik le szemem hosszabb és hosszabb másodpercekre, de párom figyel és észrevétlenül megráz egy kicsit vagy hirtelen élesebben fordul, hogy a lendülettől magamhoz térjek. Ha egy pillanatra nem koncentrálok, félő, hogy elterülök a padlón.

A végére már lihegek és csak homályosan látok, de sikerült. Végre leáll a zene és az új családom megtapsol, Jungkook pedig erősen tart engem. Meghajolunk, aztán a zene megint felharsan, de azúttal mindenki a táncparkettre vonul. Páran megpróbálnak bemutatkozni, de Jungkook mindet lerázza, így sikerül kimentenie a teremből.

A folyosóra érve egyszerűen nem bírom tovább és összeesek. Jungkook villámgyorsan felnyalábol és felvisz a szobába, ahol addig tartózkodunk, amíg nem költözünk át szerelmem kastélyába. Mikor becsukja az ajtót mögöttünk, gyenge hangon megszólalok:

- Jungkook... hánynom kell...

Erre berohan velem a mosdóba és letesz a vécé elé, én meg nagy nehezen fölé hajolok és azonnal öklendezni kezdek. Jungkook simogatja a hátam, miközben könnyek közt, verejtékezve kihányom a vért, aztán segít letörölni a számat, mert ragad. Kétségbeesetten és kimerülten ülök a földön és érzem, hogy bármikor elájulhatok. Ennyit arról, hogy erős vámpír leszek, mert megittam az ősei vérét is...

Jungkook ismét felemel és visszavisz a szobába, hogy lefektessen az ágyra. Izzadok, mint kurva a templomban, mire a homlokomra teszi kezét és elmésen megszólal:

- Forró a homlokod.

Legszívesebben ironikusan visszakérdeznék, hogy „Tényleg??", de már arra sincs erőm. Forog velem a világ és mindenem ég. Ez az éjszaka ilyen lesz... de reggelre vámpírra válok és akkor már csak egy kis pihenés fog kelleni, hogy teljesen rendbe jöjjek.

- Nem hánytad ki azösszes vért, úgyhogy nem kell megint innod – szólal meg ismét ez a nagyokos, mintha azt hinné, nekem nem tűnt fel, hogy valamennyi felszívódott, mivel kurvára elindult az átváltozás. Komolyan, néha olyan ez a faszi, mintha eljátszotta volna az agysejtjeit pókeren.

Lihegek és olyan állapotban vagyok, mintha félig aludnék, de amikor Jungkook újra mond valamit, amivel már tisztában voltam, tudom, hogy nem álmodom. Csak a valóságban lehet ilyen buta:

- Holnap reggelre sokkal jobb lesz. Csak pihenned kell.

Szívesen megmondanám neki, hogy ezeket már tudom, de nem akarom beszédre pazarolni az energiám. Így viszont holnapra marad, hogy lehülyézzem. Mindegy is; ha átváltoztam, ott egy egész örökkévalóság, hogy tudassam vele, mennyire buta... és hogy mennyire szeretem.

Köszönöm, hogy elolvastad! Biztos nagyon örültök nekem xd Sajnálom, hogy ennyit kellett várni. Mindig eszembe jutott, hogy be kéne fejezni, de a démonossal foglalkoztam inkább... viszont legalább még idén befejeztem xd Szóval bocsi és köszönöm, ha végigolvastad! Továbbá köszönöm a támogatásotokat, meg hogy sokan ajánlottátok másoknak a könyvem sok helyen. "Kémeim" jelentették, hogy pl Facebookon is népszerűsítettétek ezt a könyvet annak ellenére, hogy ott nem vagyok jelen és nem tudom megköszönni... Szóval köszönöm, sokat jelent az összes szeretet, amit Tőletek kaptam! ❤️

Ja és boldog új évet!💙