Hermione
° ° ° ° ° ° ° ° °
Egy pillanat is elég, hogy meginogjon a hited abban az emberben, akit szeretsz.
Akit mindennél jobban szeretsz.
Abban a pillanatban amikor elolvastam a cetlit, Draco Malfoy kézírásával velem is pontosan ez történt.
- Csak hallgass meg! Ennyi, oké? Aztán szembe is köphetsz... - Draco hangja esdeklően csengett.
És most itt állsz előttem, Malfoy és kéred, hogy hadd magyarázhasd meg!
- Kezd el! - a fiú keze lágyan szorította az én karomat.
- Csak megírtam azt a hülye cetlit, el voltam keseredve. Akármennyire is próbálok erősnek látszani, de is tudod, hogy gyenge vagyok. Belém nevelték a hidegséget és a sebezhetetlenségeket. Egyre több gyenge pontom lett, amiket én nem szégyellek, de más mardekáros társaim, akik nem igazán preferálják azt, hogy mi járunk, megpróbáltak engem kétségbe vonni, magammal kapcsolatban. Hogy összetörhetlek, hogy rossz vagyok. Hermione, nekem te vagy az egyik gyenge pontom. Megírtam azt a rohadt papírfecnit, mert úgy éreztem, hogyha ellöklek magamtól, akkor megóvlak. Mert úgy gondoltam akkor, lehet, hogy összetörlek. Mert engem már régen összetörtek, az én szívemért nem kár. De mostmár tudom, hogy akarattal sose törnélek össze, mert nagyon szeretlek és fontos vagy nekem. Mert miattad, magunk miatt kezdtem el változni. Megfogadtam, hogy sohase bántalak, akármennyire is próbálkozom, néha akaratlanul is sikerül, mint például most is. De tudnod kell, hogy akarattal nem bántanálak. Most megsemmisíteném azt a kurva papirost és legszívesebben azt mondanám, hogy: ‘Felejtsük el azt egészet, baba!’. De mégse teszem, mégis talán jó, hogy megírtam, mert így elmondhatom ezt neked. Mostanában túl sok dolog kavarog bennem, és ez a feszültség ebben teljesedett ki. Úgy érzem, hogy nem érdemellek meg. Túl jó vagy nekem, én pedig túl kevés vagyok ahhoz, hogy éljek. Szeretlek, Hermione.
Nekem egy ideje már Te vagy az életem - fejezte be a monológját a tejfölszőke hajú fiú. A szorítása enyhült a karomon, végül teljesen el is engedett.
- Engedd, hogy segítsek, Draco! - csak ennyit tudtam kinyögni, fél kezemmel végigsimítottam az arcán és éreztem, ahogy az arcomon forrón csorognak le a sós könnyek.
- Engedem - suttogta, majd közelebb jött és átölelte. Úgy szorítottam magamhoz, mintha az életem függne ettől a fiútól.
- Nekem is te vagy az életem! - suttogtam bele a puha, szürke ingjébe.
Draco egy óvatos puszit nyomott a fejem búbjára, majd a homlokát az enyémnek döntötte.
- Reméltem. Szeretlek - ajkai mézédesen értek az enyémhez, mintha ez lenne az első csókunk. Óvatos volt és rettentően gyengéd, szinte már azt sejtettem, hogy fél, hogy mint egy porcelán baba összetörök a kezében. Végigsimított a hátamon és Draco csókjai egyre mohóbbak lettek. Egy pillanatra elhúztam a fejemet és a mardekáros fiú szemeibe néztem. A szürkéskék íriszeik sötéten csillogtak, vágyakozva pásztázták végig az arcomat. Draco a fejét ledöntötte és puha csókokkal kezdte el a vállamat, majd a nyakamat ostromolni. Lehunytam a szememet és sóhajtottam, majd az ujjaimat a fiú selymes, szőke tincsei közé vezettem.
- Draco - súgtam.
- Hmm? - nézett fel az említett és féloldalasan rámmosolygott. Sokatmondóan ránéztem, ő pedig egy aprót bólintott.
- Biztos, hogy ezt akarod? - lehelte a forró bőrömre, miközben a keze lejjebb csúszott a derekamről.
- Biztosan. Szeretlek.
Draco megfogta a kezemet és finoman vezetni kezdett. Síri csöndben mentünk egymás mellett, csak a lépteink kopogtak. Draco megállt egy fal előtt, majd elsétált előtte háromszor.
A Szükség Szobája.
Kinyitotta az ajtót előttem, én pedig bementem a sötét szobába. Mögöttöm az ajtó becsukódott, csak pár gyertya pislákolt, a szőke fiú pedig átkarolta a derekamat és belecsókolt a nyakamba.
- Draco - sóhajtottam. - Én még nem, mármint...
- Most ne foglalkozz ezzel - csókolt meg és az arisztokratikusan hosszú ujjaival a hajamba túrt.

Draco
° ° ° ° ° °
Valahol mégiscsak köszönetet mondhatok Pansy-nak. Ha ő nem lenne és nem idegelt volna fel, sose írom meg azt a szaros fecnit és akkor most nem feküdne mellettem a világ leggyönyörűbb nője. Az arca kisimulva pihent a párnán, mogyoróbarna szétterült körülötte. Az ajkai pedig enyhén feldagadva, de mosolyogva piroslottak. Sűrű szempillái megremegtek és csokoládébarna tekintetét rám függesztette.
- Jó reggelt! - suttogta és megtámasztotta a fejét a tenyerében.
- Jó reggelt, hogy aludtál? - vigyorogtam.
- Meglepően jól - Hermione arca egy pillanatra vérbe borult. Nyomtam egy puszit az arcára, ő pedig felém kúszott és a fejét a mellkasomra hajtotta.
- Sose gondoltam volna - kezdte -, hogy egyszer te meg én.
- Én se. Hogy egyszer veled ébredek fel - mosolyodtam el. A szemem elé kúsztak az előző este néhány mozzanata.
Hermione forró bőrének az érintése.
Az ajkai.
Az olvadt csokoládé színű szemek csillogása.
Édes kis semmiségek suttogása.
Igen. Határozottan jó este volt. Hermione a karjaimban feküdt és az ujjainkat összefűzte.
- Fel kéne kelni - motyogta -, de most nagyon nem akarok.
- Gondolod én igen? - mondtam. Erre nem válaszolt, csak elmosolyodott és nyomott egy puszit a szám sarkára.
Meddig szeretne így kínozni?
Hermione felült az ágyban és maga köré csavarva a vajszínű takarót eltotyogott a fürdőig.
- Takaró nélkül jobb lenne. - Nem tudtam megállni, hogy utána ne szóljak.
- Fogd be, Malfoy! - mondta, de hallottam a hangján, hogy mosolyog. Amikor visszatért, a tegnapi ruháját viselte, csak a haját kiengedte és a sminkjét is lemosta. Én visszavettem az ingemet és a nadrágomat, fogat mostam, kétszer a hajamba túrtam, majd ezek után késznek nyilvánítottam magamat.
- Mehetünk? - nyújtottam felé a kezemet.
- Persze - kulcsolta rá az ujjait az enyéimre. A folyosón lassan haladtunk, kora reggel volt, alig mászkáltak körülöttünk. Elkísértem a griffendéles toronyig és nyomtam egy csókot a szájára.
- A könyvtárban találkozunk - suttogta és megint megcsókolt.
- Mindenképpen tanulni akarsz, mi? Minek az? Úgyse bukunk meg! - csattantam fel vicceskedve.
- Non scholae, sed vitae discimus - mondta bölcsen.
- Honnan tudsz latinul? - ráncoltam a homlokomra.
- Innen onnan. De értetted?
- Aha. Nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk - idéztem fel a közmondást.
- Pontosan. Na szia, Draco! A könyvtárban találkozunk.
- Reggelizni nem is akarsz? - kérdeztem.
- De, csak Ginny-vel - babrált a hajával.
- Ez valami lányos dolog? Értenem kéne? - karoltam át a derekát és nyomtam egy gyors puszit a szájára.
- Nem és nem - mosolygott. Átöleltem és beszívtam a lány rózsás illatát, miközben a reggeli napfény aranylóan ragyogva öntött el mindent, minket is belevéve.
Pár perc búcsúzkodás után a Nagyterem felé vettem az irányt, kivettem egy tartóból 3 sajtos kiflit és a Mardekár klubja felé indultam.
Ahogy sétáltam a folyosón egy hang ütötte meg a fülemet.
- Draco Malfoy? - kérdezte a női, lágy hang. Megfordultam és Luna Lovegood őszinte tekintetével találtam szemben magamat.
- Igen.
- Hermione? - kérdezte a szőke lány. - Jól van?
- Igen, mostmár - mosolyodtam el. - De miért kérdezed?
- Tegnap összefutottam vele a folyosón, sírt és feldúlt volt. De ezek szerint minden rendben.
- Volt egy apróbb félreértésünk - túrtam a hajamba.
- Gondoltam - válaszolta. Ez a lány nem véletlenül hollóhátas. - Na, szia Draco mennem kell! Apropó szerintem megváltoztál, sokan nem hiszik el, de szerintem igen - ajándékozott meg egy mosollyal, majd szökkenve elszaladt a másik irányba, miközben a retkes fülbevalói vidáman ugráltak körülötte.
Nem Luna Lovegood az első, aki ezt mondja. Talán igaza van.
_________________________________________
Hellóóó!♥
MEGLEPETÉS! Nem hagylak titeket rész nélkül, és most kb. 2-3 hét után olyan jól esik újra írni.
Remélem tetszett, mert én ezt nagy örömmel írtam nektek!❤
Légyszi tényleg írjátok meg kommentben az előző fejezethez a döntést a sztori hosszúságához!

Addig is😗,
Outlaaw