Csupán egy hét telt el, de Vee szinte már a fellegekben járt. A felsőoktatásba és a fizika világába visszakerülni olyan volt számára, mint valami megvalósult álom, ráadásul úgy tűnt tényleg senki nem sejtette, hogy mi is ő valójában. Az egyetem és a torony között Happy fuvarozta egy sötétített üvegekkel ellátott autóban, így remek barátságot alakított ki vele és Masonék bandája sem talált rá. Persze a falka tudta, hogy hol tartózkodik, ám az épületet naponta több tucat jármű hagyta el és fogalmuk sem volt melyik és hová szállítja a lányt.
A lakosztály szintúgy a tökéletesség netovábbját jelentette. Semmiben nem szenvedett hiányt, úgy rendezgette a dolgait, ahogy csak akarta, a Stark gyakornokságból befolyó pénz pedig sokkal több volt, mint ahogy azt a férfi felvázolta korábban.

Az egyetlen dolog, ami némileg zavarta, hogy Tony hirtelen elérhetetlenné vált. Azóta az este óta, mintha kerülte volna és ez iszonyúan idegesítette, főleg hogy nem is csinált semmi rosszat.
A férfi mégis ritkán jelent meg, s akkor sem csevegtek hosszan, vagy ha mégis, munkaidőben történt és csakis hivatalos ügyek kerültek terítékre.

Vee úgy érezte, le kell nyűgöznie ahhoz, hogy ismét felfigyeljen rá és ne vesszen el a tömegben.

Az egyetemről hazaérve bevetette magát az ötödik emeletre, vagyis a labor szintjére. Tekintve, hogy fizika szakon tanult, Tony engedélyével viszonylag sok időt töltött itt a különböző gépek és elektronikai berendezések működését tanulmányozva.
Hosszú, szőke haját ezúttal lófarokba kötötte, arcán egy apró olajfolt éktelenkedett és egy speciális szemüveget viselt.
Elmélyülten szerelt valami kicsi dolgot a karján egy csipesszel. A tárgy első ránézésre egy sima csuklószorítónak tűnt, ám drótok lógtak ki belőle és időnként parányi szikrákat hányt.
- Dolgozgatunk? - szólalt meg hirtelen a férfi, belépve az ajtón. Fekete felsőt viselt, az anyagot pedig az ARK reaktor erős kék fénye világította át mellkasánál. Kezeit összedörzsölte és közelebb lépve szemlélte meg mit is csinált.
- Valami olyasmi. - pillantott fel a lány egy másodperc erejéig. Igyekezte palástolni örömét, így azonnal visszafordult a kis kütyü felé. Halkan felszisszent, ahogy megrázta az áram, majd gondterhelt arccal tovább szerelte.
- És meg is osztod min dolgozol?

Vee halkan felsóhajtva tette le a szerszámot és visszazárta a műszer tetejét. Értékelte a figyelmet, de ismét munkáról volt szó. Felemelte karját és megmutatta a csuklópántszerűséget teljes valójában.
- Kellett az egyetemre egy projekt, szóval megcsináltam ezt. - nézett fel rá. - Ennek a kis gombnak az eltekerése után olyan frekvenciát bocsát ki, ami az agy halántéklebenyére, pontosabban a percepcióra hat.
- Érzékelés... - mormogta maga elé a férfi.
- Igen. - Vee elmosolyodott. - Ha a támadó feje mellé teszed, rémes fejfájást, szédülést és egyéb nem maradandó sérüléseket okoz úgy egy perc erejéig. Csak egy sima önvédelmi kütyü. - vont vállat, mintha semmiség lenne. Tony első ránézésre nem tűnt elégedettnek, inkább a saját gondolataiba merült.
- Mennyi a hatótávolság?
- Úgy egy méter. De nem működik rendesen.- sóhajtotta a másik és levette a karperecet.
- Miért nem kérsz segítséget? Ez nagy munka Venus, nem kellene egyedül dolgoznod rajta.

Tony kezei közé vette az apró fekete eszközt és kérdés nélkül átállított benne néhány érzékelőt . Pár perccel később visszaadta.
- Most már jó lesz. - vonta fel szemöldökét amolyan várakozásteljesen, ám a hatás elmaradt. A szőke lány csúnyán nézett rá és megcsóválta fejét. Felkelt a székből és idegesen elindult kifelé a laborból.
- Gratulálok Mr. Stark, egy újabb remek dolgot talált fel. - morogta közben.
A férfi értetlenül nézett utána és letette a műszert az asztalra. Karba tett kezekkel szólalt meg.
- Magyarázd már el, hogyan működsz! -kezdte, míg arcán semmiféle érzelem nem tükröződött. - Ha nem foglalkozom veled az a baj, ha figyelek és segítek akkor meg az. Esküszöm előbb bogozom szét Vízió agyát, mint a tiédet.
Vee megtorpant és mikor felé fordult, ajkai dühösen megremegtek.
- Hogy működöm?! - nyomta meg a szavakat. Tettei nyomán sosem érezte magát igazán embernek, a férfi pedig úgy méregette, mint egy programozásra szoruló robotot.
- Nem valami hülye páncél vagyok, amit megjavíthatsz! Próbálom bebizonyítani neked és a világnak, hogy érek még valamit és nem csak...csak élősködöm itt. - vett egy mély levegőt. - Meg akartam csinálni. Egyedül.

Szavai után csend ereszkedett rájuk. Tony lassan emésztette a hallottakat és összeráncolta homlokát.
- Magad előtt kell bizonyítanod Venus. Nekem nem tartozol semmivel.
A düh elillant és Vee tekintete ezúttal bűntudatot sugárzott. Lassan mondta ki azt, ami már napok óta nyomta a lelkét.
- Rendbe hoztad az életem, számtalanszor megmentettél és belekeverted magad a vérfarkas ügyekbe. Tony, ez sokkal több, mint amit valaha is viszonozni tudok majd. Gondoltam ha legalább ezt összehozom... talán hasznodra válik valahogy.

A férfi felszegte állát és úgy figyelte. Fogalma sem volt róla, hogy a szőkeség ilyeneken agyalt. Azt hitte boldog itt, ám nagyon úgy nézett ki a helyzet, hogy Vee minden áldott nap bűntudattal telve ébredt.
Igazából maga sem tudta, hogy miért segített neki ennyit, de nem is zavarta. Elkönyvelte annak, hogy érdekelte a különleges lány története és talán némileg meg is esett rajta a szíve. A maradék motivációt betudta a lelkiismeretfurdalásnak a veszekedésért, s bár nem tetszett neki ez a gondolat, tudta, hogy valahol kedveli is őt. A szertelen, makacs és folyton kíváncsiskodó fiatal nő mintha kivétel lett volna az önmaga által kreált szabályok alól.
A fal, amivel elzárta magát a világ többi részétől, a közelében repedezett.

Leeresztette és zsebre tette kezeit.
- Köszönöm. - közölte végül röviden, mire a másik óvatosan fordult felé.
- Mit?
- Ezt a kütyüt. Szép munkát végeztél.
Vee arcán egy halovány mosoly jelent meg.
- Nem is rossz egy magamfajtától, ugye? - kérdezte lassan és levette a fekete keretes szemüveget. Tony értetlenül pislogott.
- Mi?
A lány oldalra fordította fejét és felsóhajtva emlékeztette.
- Szörnyeteg vagyok.
- Láttam űrlényeket lerepülni az égből. Banner dühöngő zöld óriássá tud változni. Rajtad már meg sem lepődök.

A kijelentés után ismét pillanatnyi csend állt be köztük, ám ezt hamar megtörte a lány.
- Tudod ott voltam. Mármint New Yorkban. - jutott eszébe hirtelen a szavai hatására és egy félmosollyal arcán folytatta. - Közvetetten, de akkor is megmentetted az életemet. Lassan listát kellene vezetnem.

Ha Vee tudta volna, hogyan reagál Tony a féreglyukban átélt helyzet napjának felemlegetésére, sosem hozta volna szóba.

Ezúttal szemtanúja lehetett a gyors hangulatváltozásnak.

A férfi azonnal úgy érezte, hogy túl kevés a levegő, a helyiség nagyobb, mint valaha, ő pedig képtelen megnyugodni. Pulzusa az egekbe szökött, háta kissé meggörnyedt és rögtön hátrébb lépett párat, hogy megtámaszkodhasson az asztalban.
- Oh remek, most megcsináltad, totál kiakasztottál. -nyöszörögte a rémült lánynak, aki nagyra nyílt szemekkel kezdett hadarni.
- Úristen, mi van veled? Mit tettem? New York a baj? Ne beszéljek a chitaurikról? -sietett oda hozzá. A találmánya befejezése miatt érzett dühnek már nyoma sem volt, helyét átvette az aggodalom és kétségbeesés.
- ...Köszönöm Vee, eddig a chitaurikra nem is gondoltam. - szűrte a szavakat fogai között és zihálva a plafonra meredt. A semmiből érkezett pánikroham teljesen eluralkodott rajta.
- El kell tűnnöm innen...ki kell... levegőért... - dadogta össze-vissza és megpróbálta remegő kezekkel ellökni magát az asztaltól.
Veenek fogalma sem volt mi lelte, de tudta, hogy valamit tennie kell.
Elé lépett és finoman két kezébe fogta az arcát.
- Hé, figyelj rám...! - kezdte megnyugtató, kedves hangon. - Itt nincs veszély, emlékszel? Olyan tökéletes rendszert alkottál, hogy semmi nem juthat be. - próbált meggyőző lenni. - A világ tudja, hogy legyőzhetetlen vagy. Minden világ tudja. - nyomta meg az utolsó szavakat, majd egy biztató mosoly kíséretében fejezte be. - Hiszen te vagy Vasember.

Mióta megismerte a lányt, Tony rengeteget megtanult a vérfarkasokról. Tudta, hogy erősek, képesek a gyors gyógyulásra és hatalmas önuralommal rendelkeznek.
Arról viszont fogalma sem volt, hogy bizonyos mértékig másokra is kiterjeszthetik saját, egyedi képességüket.

Mikor Vee óvatosan megfogta arcát, a beszéddel egyidőben bevetette tudását. Az érintése nyomán egy kellemes, meleg érzés árasztotta el a férfit és a pánik csökkenni kezdett. Pár percen belül ismét normális tempóban vette a levegőt, a mellkasában lévő szorító érzés pedig szinte teljesen eltűnt.
Döbbenten nézett rá, ezúttal meg sem próbálta elrejteni azt a fajta tiszta csodálatot, ami a szemében csillant.

- Hogy csináltad...? - Tony suttogva szólalt meg, mire a lány elmosolyodott.
- Nem tudom miről beszélsz. - eresztette le lassan a kezeit, annak ellenére, hogy mindketten tisztában voltak azzal, hogy mi történt.
A férfi egy másodperc erejéig lepillantott ajkaira. Nem tudta mi ütött belé az elmúlt napokban, egyszerűen vonzotta valami a különös lány felé és lassan már képtelen volt ezt figyelmen kívül hagyni. Minden erejével próbálkozott, - a munkára koncentrált, lefoglalta magát - ám végül mindig ilyen helyzetekben kötöttek ki.
Az egyik fele azt üzente, hogy lépjen, a másik azonban vészvillogóként ordította, hogy hagyja abba. Nem véletlenül volt mindig is egyedül, nem neki találták ki az ilyesfajta hosszabb, érzelmesebb kapcsolatokat.

Megköszörülte torkát és miután nyelt egy nagyot, visszafordult a munkaterep felé.
Vee is hasonlóképpen reagált, gondosan odébb lépett és elkezdte visszapakolni a szerszámokat a helyükre, ha már egyszer ő volt az, aki szétdobálta mindet.
A némaságot végtére is a szőke lány törte meg.
- Most hogy kész van végre a projektem.. -kezdte, de Tony közbe vágott.
- Hogyne, a találmány. Nem az egyetemre kellett készíteni valamit?
- De igen. - ráncolta a szemöldökét a másik.
- És te csináltál egy fegyvert.
- ...Tudod így levezetve ez nagyon rossz fényt vet rám. - közölte Vee, Tony arcán meg átfutott egy mosoly. - Szóval... - mondta és kissé félve vetette fel az ötletet. - Arra gondoltam, hogy megünnepelhetnénk. Ha akarod.
Tony vállat vont és a tabletjén pötyögve válaszolt, 120 százalékosan az új ötletére koncentrálva.
- Elmehetünk vacsorázni, bár nem tudom van -e hely a kedvenc éttermemben, de biztosan felszabadítanak egy asztalt, ha megerőltetem magam.
Vee szíve kihagyott egy ütemet a válasz hallatán, mégis igyekezett laza maradni.
- Hát jó, nem tetszik ez az unalom a hangodban, ám legyen.
A férfi elnyomta mosolyát - mostanra már átlátott ezen az álcán.
- Azt elpakolja ő ott, menj csak. Este találkozunk. - mutatott az egyik bénácska robot felé, rá sem pillantva.

Miután Vee eltűnt a liftben, Tony felnézett és kivetítette maga elé holografikusan a pár perccel ezelőtt elkészített dokumentumok tartalmát. Elégedetten szemlélte és hümmögve biccentett. Halvány lila gőze nem volt arról, hogyan vetett véget Vee a pánikrohamának, viszont azóta kitűnően érezte magát, elemében volt.
- Uram, milyen néven mentsem el a titkosított fájlt? - szólalt meg Péntek, Tony pedig új projektjét bámulva, gondolkodás nélkül válaszolt.
- Venus.