Az eső rendíthetetlenül zuhogott, míg az égen egy fényes villám cikázott át. A mennydörgés csak néhány másodperccel utána érkezett meg, s szinte az egész város belerázkódott a dübörgésbe.
A vihar egyáltalán nem zavarta a sötét éjszakában álló párost. Vee még hálás is volt érte, mivel a kövér cseppek elfedték saját könnyeit.
Abban a pillanatban, hogy meglátta Tonyt, hatalmas gombóc keletkezett a torkában és összeszorult a szíve. Csupán öt teljes nap maradt ki az életükből, de évtizedeknek tűnt. Igyekezett nem gondolni arra a bizonyos estére - ha megtette volna, komoly depresszió kerítette volna hatalmába. Elviselhetetlen volt a tudat, hogy a fiát elvitték, ő pedig véget vetett kapcsolatának a titkával.
Feltűnés nélkül gurultak le a könnycseppek az arcán, ahogy a férfi kimondta a szavakat. Azonnal beugrott neki a találkozásukkor lejátszódott szócsata.
A lány a füle mögé tűrt egy nedves tincset. Az a vakmerő, megállíthatatlan nő, aki pár perce még szemrebbenés nélkül kirepített egy másikat az autóból, felszívódott.
Egy bűntudatos, megtört fiatal lány állt a helyén.

- Megint megmentettél. - szólalt meg végül, míg tekintete szomorúságot sugárzott.
- Ez a szokásos péntek esti programom, nem tudom mit vagy úgy meglepve. - hümmögött a férfi, vállat vonva a páncélban.
Vee összefonta maga előtt a karjait és lehajtotta fejét. A földön lévő, egyre nagyobb kiterjedésű koszos tócsát bámulta. Könnyebb volt ez, mint a férfi szemébe nézni.
- Minek csináltad? - kérdezte aztán halkan, mire Tony értetlen arcot vágott.
- Miért nem hagytam meghalni Mrs. Starkot? Fogalmam sincs, fogós kérdés, lehet azért, mert szeretem. - ráncolta a szemöldökét, hangja pedig kissé lesújtóan csengett.
Vee szíve nagyot dobbant és rápillantott.
- Mi...?

Tony a lány arcát fürkészte. Pokoli volt ez az időszak mindkettejük számára. Annyira megszokottá vált, hogy folyton látják a másikat, s mindig ott vannak egymásnak, hogy a normális kerékvágásból való kibillenés még kibírhatatlanabbá tette az elmúlt napokat.
Persze haragudott rá. Borzasztó dühös volt, hogy egy esküvő és egy gyerek után avatta be, s akkor is mindössze azért, mert vészhelyzet volt. Átverve érezte magát, mint aki sosem ismerte igazán a nőt, akibe beleszeretett.
Ugyanakkor viszont hiányolta és ez az érzés nem hagyta nyugodni.
Eleinte nem törődött a problémával, megállás nélkül Aident kereste. A kisfiúnak azonban teljesen nyoma veszett, s rá kellett jönnie, hogy egyedül képtelen megnyerni a játékot.
Szüksége volt a kedvenc vérfarkasára.

A köztük beállt csendet végül a szőkeség szakította meg.
- Van egy tervem, oké? Vissza fogom hozni Aident, ahogy megígértem és nagyszerű életetek lesz együtt! Minden jóra fordul, dolgozom az ügyön. Csak adj még egy kis időt. - túrt bele vizes hajába, meglehetősen idegesen.
Tony felvonta egyik szemöldökét és felsóhajtott.
- Késő szólni, hogy egy szót sem hallok az esőtől? Na jó, tudod mit, közelebb jövök.
A férfi gondolkodás nélkül kilépett a páncélból és odasétált a lány elé. A Vasember-ruha azonnal önállósította magát és mint egy személyre szabott testőr, két lépéssel lemaradva követte gazdáját.

- Csak annyit mondtam... - kezdte felsóhajtva a másik, de Tony félbeszakította.
- Venus, elég. - csóválta meg a fejét, majd a szemeibe nézett. - Azért hagytam, hogy elmenj, mert nekem volt szükségem időre. Át kellett gondolnom amiket mondtál, az életünket, a közös múltunkat. - Egy pillanat erejéig oldalra tekintett és gondterhelten beletúrt nedves, fekete hajába.
- És mire jutottál...? - kérdezte a lány, torkában dobogó szívvel, a rövid csend pedig szinte őrjítő volt.
Végül a férfi a zsebébe süllyesztette kezeit és visszanézett rá.
- Hogy egy lehetetlen alak vagy és fogalmam sincs, hogy viseltelek el eddig, konkrétan mindig azon dolgozol, hogy valamivel idegesíts.
- Óh.
- Hát igen.
- Tényleg azért mentettél meg, hogy elmondd, mennyire utálsz? Tudd meg, veled élni sem egy leányálom, a műhelyed miatt olyan szag van a házban, mintha egy autószervízben laknék. Ami a föld alatt van. És meghalt ott valaki.  -  pislogott Vee nagyokat, kissé megrökönyödve.

Tony arcán azonban egy halovány félmosoly bújkált.
- Nem mondtam végig.
- Ha ezek után is csak be akarsz szólni, inkább küldd el e-mailben. - motyogta a másik.
A férfi megrázta a fejét és pár másodperc erejéig agyalt, hogyan is kezdjen bele. Végül rápillantott és komoly arccal szólalt meg.
- Nem az fájt, hogy Steve az apád, nagyobb traumák is történtek már az életemben. De az, hogy nem bíztál bennem, mindennél rosszabb volt. - Az esőcseppek miatt már mindketten bőrig áztak, ám ő zavartalanul folytatta. - De rá kellett jönnöm az elmúlt néhány napban egy nagyon fontos dologra. Amellett persze, hogy hogyan működik a mosógép, kész agyrém az egész, tönkrement vagy két pólóm. - hadarta felsóhajtva, aztán visszatért az eredeti témához. - Megváltoztattad az életemet Venus. A szeretetemet irántad pedig nem a múltad fogja befolyásolni. Sokkal inkább a jövő, és remélhetőleg csak pozitív irányba. - A férfi kihúzta a zsebéből a gyűrűt, melyet a lány aznap éjjel könnyekkel küszködve a kezébe nyomott. - És megesküdtél, hogy ezt a jövőt együtt alakítjuk.

Vee szemei elkerekedtek és ismét rátört a sírás. Némán meredt a kis aranykarikára, majd vissza kedvesére. A forró könnyek lassan gurultak le arcán, de elvegyültek a bőrén végigfutó hűvös esőcseppek között.
Szipogva, remegő hangon felelt.
- ...De Rogers vagyok.
A férfi megrázta a fejét és felemelte a lány kezét.
- Nem. - Lassan az ujjára húzta a gyűrűt és egy halovány mosollyal arcán mondta ki a szavakat. - Stark vagy.

Egy óriási mennydörgés rázta meg az égboltot, ahogy ujjaik ismét összefonódtak. Az az érzés, a szikra, mely mindig is ott lebegett kettejük között, ezúttal újra lángra lobbant és egyenesen tűzijátékot csinált.
Vee szipogva pillantott le remegő ujjaira és kifújta a benntartott levegőt.
- Annyira nagyon sajnálom...! - suttogta elcsukló hangon, majd előrébb lépett és végre valahára megcsókolta.
Tony azonnal viszonozta, míg finoman kezei közé fogta a lány arcát. Az égen újabb villám hasított keresztül, mely fehér fénnyel borította be őket, megvilágítva a boldog, megkönnyebbült pillanatot.
A férfi felemelte ujjaival kedvese állát és még közelebb vonta magához. Szüksége volt rá, az érintésére, a csókjára, mindenére. Többet semmi miatt nem akart elszakadni tőle, megfogadta magában, hogy örökké ki fog tartani a szőkeség mellett. Ahogy a kirakós darabjai is csak együtt nyernek értelmet, úgy kötődtek ők is egymáshoz.

Vee szíve majd' kiugrott a helyéről, ajkaik pedig újra és újra egy-egy forró csókban forrtak össze. Amíg ujjaival óvatosan belekapaszkodott a férfi felsőjébe, hogy esélye se legyen annak hátralépni tőle, azt kívánta, bár sose érne véget ez az édes perc. Behunyt szemekkel élvezte a pillanatot, s jól tudta: napok óta először kapott levegőt igazán.
Végül Tony húzódott hátrébb, de mindössze néhány centire. Hüvelykujjával megsimította a lány arcát és eltörölt egy-két vízcseppet.
- Mindent tudok? - kérdezte halkan.
Vee sűrűn bólogatott.
- Mindent. Nincs több titkom. - nyelt nagyot, mire a másik biccentett.
- Nem azt mondom, hogy teljesen belenyugodtam a helyzetbe, na meg még sokszor fogod ezt hallani, amikor veszekszünk, de ettől függetlenül.... - Tony felsóhajtott és homlokát az övének döntötte. - ...Hozzám tartozol, Vee.
A lány kék szemei csupa őszinteséget, hálát és megkönnyebbülést tükröztek.
- El sem tudod képzelni, mennyire szeretlek.
- Nem meglepő, egy zseni vagyok és még romantikus is.
- Oda a pillanat. - fintorodott el a nő, majd egy újabb puszit nyomott ajkaira. - Mentsük meg a fiunkat.
Tony biccentett, s mielőtt még felesége elindulhatott volna, hirtelen megszólalt.
- Vee?
- Igen?
- Én is szeretlek.

Néhány órával és Rhodeynak való telefonálgatással később, minden rendben volt az incidens körül. Az autóbalesetet műszaki hibának és a vezető figyelmetlenségének tulajdonították, a mellkasán tátongó sérülést pedig az ütközéskor bekövetkezett heves robbanás okozta a jelentés szerint. Rhodes ügyesen és gyorsan intézkedett helyettük, így a két Stark minden erejével azon lehetett, hogy megtalálja Steve-et.
Abban a pillanatban, hogy Vee elküldte a címet, a férfi kikapcsolta a kommunikációs készülékét. Túl veszélyesnek látszott, nem kockáztathatta, hogy ellenségeik lehallgatják.
Ez azonban egy jóval nagyobb problémát vonzott magával: pár óra leforgása alatt Steve Rogers is ugyanúgy eltűnt a térképről, ahogy Aiden.
Vee aggódott, fejben pedig az összes borzasztó lehetőség lejátszódott lelki szemei előtt.... Rájöttek a trükkre és elkapták a férfit. Megölték. Átváltoztatták. A fiával együtt tették el láb alól.
Tony mindent megtett annak érdekében, hogy otthonról bemérje Amerika Kapitány helyzetét, ám próbálkozásai sikertelennek bizonyultak.

Fogalmuk sem volt az események menetéről, s ez kikészítette mindkettejüket.

Végül úgy döntöttek, ők is odamennek a címre. Vee összeszedte kedvenc fegyvereit, míg Tony a páncélt intézte. Nem várhattak tovább tétlenül, lépniük kellett.
Ám ekkor váratlanul a heves készülődést Péntek hangja szakította meg.
- Uram, Steve Rogers áll az ajtóban.

A szőke lány rögvest felkapta a fejét és döbbenten fordult férje felé.
- Hogy mi...? - suttogta.
Tony arca hasonló meglepettséget tükrözött és sietősen indult el a földszint felé.
- Engedd be!
Mindketten szinte futólépésben érkeztek meg a bejárathoz. A lány feltépte az ajtót és szaporán kapkodva a levegőt, megmarkolta a férje karját.
- Úristen...
Valóban Steve rostokolt az ajtóban. A férfi ruhája több helyen elszakadt, s mély, vöröslő karmolások borították testét. Az ajkairól lecseppenő vér már odaszáradt, arca pedig enyhén maszatos volt a harctól.
A Kapitány az ajtókeretnek dőlve állt és bal kezével a jobb oldalán lévő -  valószínűleg repedt - bordáit fogta.
- Vissza...visszahoztam. - közölte zihálva, majd fáradtan hátrafordult. - Itthon vagy.

Steve mögül pedig előlépett egy megszeppent, körülbelül nyolcéves kisfiú, aki vonásai alapján, kétségtelenül a gyorsan növekedő Aiden volt.