- Már itt kellene lennie.
- Sietsz valahova?
- Csak túlesnék már rajta.
Vee idegesen tördelte a kezét a zuhogó esőben, miközben beszélt. A hűvös, késő esti szél belekapott szőke tincseibe, s libabőr futott végig vékony porcelánbőrén.
Bízott Steve tervében, hisz ő nem véletlenül volt Amerika Kapitány. Mindent túlélt, mert soha nem adta fel és ha valami nem sült el jól, ő egy újabb hadművelettel rukkolt elő.

Remélte, hogy működni fog a dolog, de készen állt arra is, hogy a saját B terve alapján kell majd esetleg cselekednie.
Nem volt bonyolult ez a fajta elképzelése: Bármikor feláldozta volna magát Aidenért.

- Hol van már...? - sóhajtotta idegesen, ám igyekezett inkább mormogni, mint feltűnően beszélni. Steve néhány utcával odébb várt, így csupán egy parányi mikrofonon keresztül tartották a kapcsolatot.
- Most fordult be egy fekete autó. - jelentette ki a másik, mire a szőke lány szíve nagyot dobbant.
Előző nap küldött smst Masonnek, melyben feladta magát és találkozót kért. A férfi kapott a lehetőségen és megüzent egy címet, ahol azt akarta, hogy felvegyék a kis csatlósai.
Nem sejthette, mi készült ellenük valójában.

A sötét kocsi csikorgó kerekekkel állt meg a lány előtt. A fényszórók világították be egyedül a parányi utcát, míg egy feketehajú nő kiszállt a járműből, negédes mosollyal arcán. Szemei sárgán csillogtak, tartása fenyegető és rideg volt.
- Kezeket előre! Csak semmi trükk! - figyelmeztette dallamos, ugyanakkor hűvös hangon.
Vee kérdés nélkül teljesítette a parancsot. A nő gyors és gyakorlott mozdulattal kattintotta csuklójára az ezüstből készült bilincset, majd felületesen áttapogatta a másik ruházatát.
Mikor egyetlen fegyvert sem talált, a fejét csóválva felnevetett.
- Tényleg sarokba szorítottunk. Olyan nagyszerű vagyok, nemde?
A szőkeség némán beült az anyósülésre, majd az ismeretlenre pillantott.
- Te találtad ezt ki?
- Aha. Mason bőven meg is jutalmazott érte.

A feketehajú nő elindult a sötét, kihalt úton. Nem bírta ki, muszáj volt dicsekednie, így elégedetten megszólalt.
- Jemma vagyok. Csak hogy tudd, ki volt az a lángelme, aki az elejétől a végéig megtervezte ezt a kis akciót.
- Mire jó ez neked? - nyomta meg Vee az utolsó szót, mialatt megbéklyózott kezeivel hátranyúlt válla fölé, hogy bekapcsolja a biztonsági övet.
A vezetőülés felől egy rövid, de annál megvetőbb pillantást kapott.
- Komolyan? Öv? Úgyis kinyiffansz egy órán belül, nem tök mindegy? - kérdezte Jemma, majd visszavezette tekintetét az útra.
A szőke lány vállat vont.
- Megszokás. Szóval? Mi hasznod abból, hogy ez a pszichopata szemétláda kiskirályt akar játszani?
- Ne merj így beszélni róla! - sziszegte a másik, szemei pedig fenyegetően megvillantak.
Vee lassan realizálta a helyzetet és egy keserű nevetés bukott ki belőle.
- Szóval te vagy az új házikedvence. Már értem, mi lehetett a jutalmad. - csóválta a fejét hitetlenkedve, aztán felé fordult. - Iszonyú naiv vagy, akárcsak én voltam anno. Mason képtelen emberi érzésekre, vagy a szeretetre. Az első adandó alkalommal el fog dobni, mikor már nem látja hasznodat.

Jemma olyan erősen markolt rá a kormányra, hogy napbarnított bőre kifehéredett a csontok mentén. Pokoli nehéz volt megállnia, hogy ne ugorjon rá azonnal dühödten, ám vett egy mély levegőt és csak rámeredt.
- Féltékeny vagy, mert te már nem kellesz neki. Egy szörnyszülött vagy Vee, az Amerika Kapitány génjeiben lévő szérum és a farkasharapás már örökre egy undorító mutánssá tett. - fortyogott a lány. - Azt hiszed változtat ezen bármit is egy gyerek? Sosem leszel normális, te sosem kapsz egy édes-nyálas boldog befejezést. Nem csoda, hogy Stark is ott hagyott.
A vérfarkas kemény szavai és gúnyos nevetése majdnem megtörte Vee nyugodt álcáját. Mély sebeket ejtett rajta, s őrjítően fájt a szíve, mert tudta: Jemma minden egyes szava igaz volt.

Mielőtt még azonban válaszolhatott volna, Steve hangja szólalt meg a fülébe helyezett kis műszerből.
- Egy szavát se hidd el kölyök, csak provokálni akar. Koncentrálj a tervre!
Vee nagyot nyelt és felfestett egy műmosolyt az arcára.
- Ne szellőztesd a szádat feleslegesen ilyen lejárt szövegekkel. - biccentette oldalra a fejét, majd ügyesen átvette az irányítást és saját hadműveletüket kezdte megalapozni. - Ha Tony nem szeretne, soha nem bízta volna rám ezt a kis szépséget.
A szőkeség csuklóján egy fémből készült karperec-szerűség díszelgett. Jemma furcsálló pillantása elárulta, hogy felkeltette az érdeklődését, ugyanakkor viszont fogalma sem volt arról, mit lát.
- Mert mi ez? Évfordulós ajándék? - gúnyolódott a vérfarkas, de félszemmel közben a kihalt utat figyelte.
Vee felvonta az egyik szemöldökét.
- Nem, ez belépést biztosít a viselőjének Tony összes rendszerébe. - A lány hirtelen ijedt arcot vágott, teljesen megjátszva az egészet. - Vagyis nem! Dehogy, ez...ez csak egy sima évfordulós ajándék.

A feketehajú nő lesújtó pillantást vetett rá, majd izgatottan megnyalta ajkait. Mason örökre imádta volna, ha megszerezte volna Stark játékszereit, s most erre lehetősége nyílt.
- Olyan buta vagy Vee, csak jár a szád. - nevetett fel, aztán félkézzel felemelte utastársa csuklóját. - Ide vele, vagy Aiden bánja! Gyerünk, hogy nyílik?
A szőkeség belül elmosolyodott, ugyanis Jemma láthatóan gyanútlanul benyelte az egész mesét.
Megjátszott, szomorú arckifejezése elárulta, mennyire bánta, hogy ezt elmondta. Felsóhajtott és megbilincselt kezeit felé nyújtotta.
- Basszus, Tony meg fog ölni.... - motyogta feszülten. - A szürke gombot kell eltekerni rajta és kinyílik a karperec. Csak a fiamat ne bántsátok...!

Jemma mosolyogva fordult kinyújtott karja felé és követte az utasításokat.

A következő pillanatban pedig nagy szemeket meresztett, homlokán kidagadtak az erek, majd eldőlt oldalra és nem mozdult többet.

Vee ciccegve felsóhajtott és a fogaival visszatekerte eredeti állapotába a karkötőn lévő gombot. Könnyedén kivette a nő nadrágjából annak telefonját és eltette a zsebébe.
- Olyan nagyszerű vagyok, nemde? - utánozta affektálva a lány korábbi mondatát, majd megragadta a kormányt és felmérte a helyzetet.
A karperec - melyet még abban az időben tervezett és használt többször, mikor Tonyval még csak randizni kezdtek - megbénította úgy egy tíz percre a vezetőülésben lévő szörnyet, ugyanakkor viszont a kocsi irányítás nélkül haladt tovább és ő nem érte el a fékpedált.
Egy lehetősége maradt.
A szőkeség a következő pillanatban oldalra rántotta a kormányt, a száguldó jármű pedig lesiklott az útról és becsapódott egy villanyoszlopba.

Üveg csörömpölése hallatszott a hatalmas robaj után, az autó pedig füstölögve és szinte teljesen összetörve állt a járdán. Az oszlop meghajlott, s a talapzata félig-meddig el is engedte az építményt.
A légzsákok későn aktiválódtak, de Vee szinte sértetlenül megúszta a csattanást a biztonsági övnek köszönhetően. A kisebb szilánkok miatt néhány apróbb sérülést szerzett csupán, homlokán pedig egy vékony vérpatak indult lassan útjára.

A lány levegő után kapkodva kapcsolta ki a biztonsági övet, majd négykézlábra esve kászálódott ki a kocsiból. A földön ülve beakasztotta lábát a bilincs vékony láncába, majd megfeszítve azt, hagyta hogy a nemkívánatos karperec ketté törjön. Ilyen esetekben különösen jól jöttek a módosult génjei.
Mennydörgés rázta meg a várost, míg Vee bizonytalanul, de feltápászkodott az ömlő esőben. Kiszedte zsebéből a megszerzett telefont és előrébb lépett, hogy megnézze, milyen állapotba is került ellensége.

Jemma nem volt olyan szerencsés, mint a szőkeség. Az öv hiányában és a légzsákok késedelmének következtében a lány magatehetetlenül kizuhant az ütközéskor és átszakította a szélvédőt. Egy sima ember azonnal szörnyethalt volna, ám a felfokozott képességek életben tartották őt. Az egyik lába rossz szögben állt, arcát és testét nagyrészt vér borította és különböző helyeken vastag szilánkok álltak ki belőle - de határozottan élt még.

A nő mozdulatlanul meredt rá, még ordítani sem tudott a fájdalomtól a bénulás miatt. Veet azonban ez a legkevésbé sem érdekelte. Ennek az utolsó szemétládának az ötlete volt, hogy elrabolják Aident.
A lány lassan leguggolt hozzá és mikor oldalra biccentette fejét, a szemei aranylóvá váltak.
- Ezt a fiamért, te ribanc. - közölte hűvösen, majd az egyik, kevésbé véres ujját a telefon érzékelőjéhez nyomta. Jemma ha tudta volna, megölte volna már a tekintetével is, de a másik találmányának köszönhetően mozdulni sem bírt. Nem érte el a nadrágjára akasztott pisztolyt, amit saját maga védelmére hozott el.

Vee kiegyenesedett és lazán hátat fordítva kereste ki az új készülékből Mason jobbkezének, Bennek a telefonszámát. Jemma nevében egy üzenetet kezdett bepötyögni.
"Megvan ez az idióta csaj. Mason kérte, hogy vigyem oda, ahol a kölyke van. Merre vagytok most?"
A válasz szerencsére nem késett soká. Néhány percen belül rezgett a mobil és smsben el is lett küldve a srác által Aiden tartózkodásának pontos helye.
A szőke lány szíve hevesen dobogott, nem akarta elhinni, hogy ilyen tökéletesen alakult minden. Megköszörülte torkát és a fülébe helyezett apró mikrofonhoz kezdett beszélni.
- Steve! Megvan a cím, küldöm. Siess, nem tudom mennyi idő, amíg rájönnek a trükkre! Én elintézem ezt.
- Vettem, indulok.

Azonban abban a pillanatban, hogy a lány továbbította az információt a Kapitánynak a saját mobiljáról, mozgolódást hallott maga mögül.
Nagy szemekkel megfordult és levegő után kapott.
A tíz perc lejárt és Jemma remegve, de képes volt megmozdulni - ez pedig pont elégnek tűnt ahhoz, hogy előkaparja fegyverét és két kézzel szerencsétlenül tartva, de ráfogja azt. Egyik csuklója erőtlenül lógott csupán az eltört csontok miatt, de a másikkal ügyesen kitámasztotta és hörögve tette ujját a ravaszra.

Az események ezt követően felgyorsultak.

Vee szemei előtt egy tizedmásodperc alatt leperegtek élete főbb eseményeinek gyönyörű képei - a gyerekkora, az első találkozás Stevevel, Natasha, a nap amikor megismerte Tonyt, az első csók a szülinapján, a leánykérés, az esküvő, Aiden...
Egyetlen gondolat száguldott keresztül elméjén: "Megérte."

Egy hatalmas puffanás és egy rövid, éles hang harsant fel az éjszakában, mire a lány összeszorította szemeit.

Azonban semmit sem érzett.
Nem jött a pokoli kín, s a hátrazuhanás.
Ilyen lenne az azonnali halál...?

Vee lassan felnézett és elakadt a lélegzete. A pisztoly a nő keze mellett hevert, Jemma pedig holtan feküdt a földön. Mellkasán egy nagyobb lyuk éktelenkedett, feje pedig oldalra csuklott, s üveges tekintettel meredt a semmibe.
Vége volt, Mason kis barátnője meghalt.

A lány ekkor már tudta, hogy nem egyedül állt az autó roncsai mellett. Torkában dobogó szívvel fordult meg és hangja elcsuklott, mikor halkan, remegve megszólalt.
- Istenem...

A Vasember-páncélban álló férfi lassan leeresztette kezét, majd a maszk eltűnt arca elől.
Megfontoltan, de egy halovány félmosollyal arcán felelt, az első találkozásukkor lejátszódott párbeszédre utalva.

- Ez hízelgő, de a Tony is megteszi.