Aiden érkezése mindent megváltoztatott az életükben. Rengeteg felelősség szakadt rájuk, s a kisfiú szinte folyamatosan lekötötte őket. Habár az alvással töltött idő majdnem a felére csökkent és lassan már a falról is tápszer csepegett, Tony és Vee boldog volt. Egy pillanatig sem bánták.
A nyugodt, békés időszakot azonban váratlanul egy visszafordíthatatlan folyamat szakította meg.

Aiden növekedni kezdett.

A baba hihetetlen gyorsasággal fejlődött és születése után egy hónappal, már körülbelül egyévesnek nézett ki. A szülei aggódtak, fogalmuk sem volt, mennyi ideig maradhat velük.
- Megint nőtt vagy öt centit. - dörzsölte meg az arcát Vee, fáradtan üldögélve a konyhában. Egy jó erős kávét iszogatott, bár lassan már immunis volt rá. A nyúzottság meglátszott rajta: annak ellenére, hogy nem tudott öregedni, ezúttal sokkal idősebbnek tűnt koránál.
- Talán megkereshetnénk azt a nőt, akinél Ausztráliában voltál. Hogy is hívták? Amanda? - gondolkodott hangosan a másik.
- Amare. - javította ki Vee. - Nem hiszem, hogy tudna segíteni, de egy próbát megér.
A lány felállt a pulttól és megindult a mosogató felé. Nagy lendülettel beletette a kávé csomagolását a piszkos edények közé, majd kidobta a kukába a csészét.
Tony óriásit pislogva nézte végig a jelenetet, majd megköszörülte a torkát.
- Drágám, minden rendben?
- Persze, miért?
- Most vágtad ki a szemetesbe az egyik kedvenc poharadat. Gondoltam szólok, mielőtt Aident utánadobod, a pelenkáját meg betakarod.

Vee lassan realizálta a helyzetet, aztán gyors mozdulattal megnyalta ajkait és hátrasimította az előrehullott szőke tincseket.
- Oké, talán kicsit kivagyok. - motyogta, miközben a helyükre tette az összecserélt dolgokat. - Túl gyorsan változik és elképzelésem sincs, meddig fog ez még tartani.
A férfi odalépett hozzá és csuklójánál fogva finoman maga felé fordította. Ujjaival lágyan megemelte állát és magabiztos hangon válaszolt.
- Venus, megszámolni sem tudom eddig hány problémát oldottunk meg. Ez is csak egy a sokból, majd átvészeljük. Együtt. - Felemelte a lány kezét és finoman megsimította a rajta lévő meseszép gyűrűt. - Ezt nem viccből adtam. Egy csapat vagyunk.

A szőkeség halványan elmosolyodott és rávezette kék tekintetét. Szemei játékosan csillogtak, míg ujjaikat összekulcsolta.
- Azt hiszed néhány szép szó, egy mosoly és máris mindent elhiszek neked?
Tony vállat vont és megjátszott fennhéjázással felelt.
- Hát persze. A többi barátnőmnél be szokott válni.
A lány a szemeit forgatva átkarolta a férfi nyakát és közelebb lépett hozzá.
- Akkor oldja meg a problémát a többi csaj, amíg én mondjuk Görögországban nyaralok.
- Nem lehet, egyik sem olyan okos, mint te.
- Szép mentés.
Vee lábujjhegyre állt és egy rövid csókot nyomott ajkaira. Mostanság kevés idejük jutott egymásra, mivel minden fenekestül felfordult körülöttük. Jól esett már egy efféle apró mozdulat is.
- Kitalálunk valamit, Vee. - ölelte át Tony a felesége derekát.
- Igen, tudom. - suttogta a másik.
Ajkaik pedig ismét egy csókban forrtak össze.

Ahogy telt az idő, a napok lassan hetekké váltak. Minden másodpercet igyekeztek kihasználni és a fiúkkal voltak, amikor csak lehetett... Mégis úgy tűnt, szélmalomharcot vívnak. Aiden egyre gyorsabban fejlődött, szinte napról napra változott. Az utcára csupán inkognitóban mehetett ki a lány, ugyanis a sajtót egyre jobban érdekelte, mi folyik a Stark család körül. Ölni tudtak volna egy friss fotóért Veeről, vagy némi információért a babát illetően. Tony nem volt hajlandó beszélni róla, minden egyes alkalommal ugyanazokkal a sablonos mondatokkal felelt és kitért a téma elől.
"Most, hogy családom van, a magánéletem részleteit nem áll szándékomban megosztani a világgal. " - nyilatkozta magabiztosan, majd hozzátette: ettől függetlenül tökéletesen vannak és boldogok.

Mason felől jó ideje nem hallottak, s ez még jobban aggasztotta a lányt. Olyan volt az egész, mint vihar előtt a baljósló csend; mikor az ember pontosan tudja, hogy valami olyan készülődik, ami ellen az égvilágon semmit nem tehet.
Természetesen megpróbálták megelőzni némileg a dolgot. Úgy döntöttek, ideje eltűnni New Yorkból, minden baj fészkéből. Nehezen váltak meg közös otthonuktól, de tudták, hogy ez a helyes lépés.
Az új Stark-rezidencia Californiaban, Malibuban épült fel. A férfi persze semmit nem aprózott el: miután eladta a Stark Tornyot, sok egyebet hozzáépíttetett a szikla szélén álló házhoz. Medence, edzőterem, vendégszobák, órási garázs, na meg egy külön műhely az alagsorban csak Tony munkáinak. A fehér építmény elképesztően mutatott, az egyetlen problémát pedig mindössze az jelentette, hogy rengeteg újság címlapjára kerültek a költözés során.
Az emberek gyanakodtak, azt hitték, hogy a páros örökbe fogadott még egy gyereket. A feltételezés jogosnak tűnt saját logikájuk szerint, ugyanis a megjelent lesifotókon a Vee kezében tartott fiúcska három-négy évesnek tűnt.
Nem sejthették, hogy a módosított gének miatt, Aiden alig két hónap alatt fejlődött ennyit.

- Szeretnék még mesét nézni! - nyöszörgött a kisfiú, Vee fekete leggingsét rángatva. Barna haja a szemébe hullott, míg ajkai lefelé görbültek, annak reményében, hogy édesanyja megszánja.
A lány lehajolt hozzá, majd felvette őt mosolyogva. A lépcső felé indult vele, miközben a pici Vasemberes pizsamát igazgatta rajta.
- Majd holnap, oké? Ma már nagyon késő van és ha nem alszol eleget, holnap egész nap fáradt leszel. - próbálta meggyőzni.
- De holnap nem jó! - felelte Aiden durcásan, ám mielőtt még tovább vitatkozhatott volna, Tony jelent meg.

A férfi épp a műhelyből sétált fel, olajos kezét pedig egy rongyba törölte.
- Szia kölyök. - lágyultak el rögtön vonásai és megállt Vee mellett. - Mész aludni?
- Naná, hogy megy, már kilenc óra múlt. - válaszolt a szőke lány.
- De nem akarok. - szipogott a kisfiú szomorúan, mire Tony lebiggyesztette ajkait.
- De még nem akar. - fordult feleségéhez, megjátszott szomorúsággal. Vee felnevetett és tovább sétált vele az emelet felé.
- Te kinek az oldalán állsz, hm?
- Bocs kölyök! Én megpróbáltam. - tárta szét a másik a karjait és utána kiáltott. - De holnap építünk LEGO-ból egy Kapit a Vasember figurád mellé és aztán a földbe döngöljük, rendben?
- Jó! - lelkesedett be azonnal Aiden, míg édesanyja elnyomva mosolyát, csak a fejét csóválta.
- Aludj jól! - szólt még utána Tony, aztán a nappaliba ment és az egyik falra szerelt kis szerkezetet kezdte igazgatni.

Vee egy negyedórával később csatlakozott hozzá. Állát a férfi vállára helyezte és úgy figyelte, mit művel.
- Még mindig nem sikerült Pénteket teljesen átépíteni ide?
- Nem. Jarvis, Péntek... mindegyikük felépítése bonyolultabb, mint egy-egy páncélé. Még nem tökéletes, de holnapra befejezem.
Tony a lányra nézett és felvonta szemöldökét.
- Mielőtt megkérdeznéd, nem, nem segíthetsz benne.
- Most miért? - vágott Vee morcos arcot.
- Drágám, hadd emlékeztesselek rá, hogy egyszer tönkre tettél egy többezer dolláros berendezést egy pohár narancslével. - sóhajtotta a férfi.
- Miért nem csináltad vízlepergetősre? - nyújtotta ki a nyelvét a másik, mire Tony nagyot pislogott.
- Mert a narancslé akkor is elrontotta volna.
- Nagyon vicces.

Vee maga felé fordította férjét és már épp szólásra nyitotta száját, mikor hirtelen az egész házban kihunyt a világítás. Minden rendszer lekapcsolt és vaksötétség borult rájuk.
- Még hogy én rontanám el. - bukott ki a lányból, ám Tony gondterhelten szólalt meg.
- ...Ezt nem én csináltam.
Csend telepedett rájuk és Vee szíve kihagyott egy ütemet.
- Áramszünet...?
- Kétlem.
Egy ajtó megnyikordult a házban, fentről pedig csörömpölés hallatszott.
- Aiden...! - nyögte ki a lány elcsukló hangon.
Mindketten rohanni kezdtek az emelet felé, de Vee nem érte el a lépcsőt. Valaki morogva rávetette magát akkora lendülettel, hogy mindketten elcsúsztak a nappali közepéig, neki a kanapé lábának.
A lány fájdalmasan felnyögött, majd azonnal átváltozott vérfarkassá. Éles karmai és tépőfogai előkerültek, szemei pedig sárgává váltak. Négykézlábra vergődött és miközben megpróbálta felhasítani ellenfele arcát, hátrakiáltott Tonynak.
- Menj Aidenért! - ordította. - Gyerünk!

A férfinek nem tetszett különösebben a gondolat, hogy magára hagyja feleségét a titokzatos támadóval, ugyanakkor viszont azt is tudta, hogy Vee képes megvédeni magát.
Aiden viszont nem.
Felrohant az emeletre és a fia szobája felé indult. Automatikusan magára akarta hívni egyik páncélját, ám rájött, hogy nincs nála a szemüvege, amivel ezt megtehetné. Normális esetben Péntek reagált volna a szavaira, de a rendszer még egyelőre használhatatlan volt az új házban.
Ahogy felért az első szintre, egy feketehajú nőt pillantott meg. A betörő szemei aranylóan csillogtak, akárcsak Veenek.
A vérfarkas a síró és rúgkapáló Aident fogta egyik kezében, míg másikkal gyors mozdulattal meglökte Tonyt. Olyan energiával tette mindezt, hogy a férfi hátraesett, s végiggurult a lépcsőn. Beverte fejét az aljába, mire egy vékony csíkban vér kezdett szivárogni a homlokán lévő friss sebből. Iszonyú fájdalom nyílalt oldalába és köhögve tápászkodott fel. A háttérből újabb csörömpölő hang ütötte meg a fülét. Minden erejét összeszedte és zihálva kezdett felmászni a lépcsőn, de tudta, hogy már késő.

Nem hallotta Aiden sírását. Teljes csend uralkodott a házban.

Vee levegő után kapkodva térdelt le az emeleten ülő férfi mellé és maga felé fordította arcát. A lány viszonylag sértetlenül megúszta saját küzdelmét és sikeresen kidobta az ablakon át azt a fiút, aki őt megtámadta.
Aggódva figyelte Tonyt. Láthatóan pokoli fájdalmai voltak a hatalmas esés következtében, a vér pedig kis patakot formálva csordogált végig arca oldalán.
- Mi történt? Jól vagy? Hol van Aiden? - sorjázta a kérdéseket.
Tony megrázta fejét és mikor rápillantott feleségére, szemében könnyek csillantak.
- Ledobtak az emeletről. Őt pedig...elvitték.
- Mi...? - remegett meg a szőkeség hangja és gyomra azonnal összeszorult. Hányinger kerülgette, a kétségbeesés pedig olyan erővel támadta le, hogy hirtelen még sírni is képtelen volt. Azok a szemétládák kihasználták, hogy Péntek még nem üzemelt és ezáltal nem tudta jelezni a betörést.
Most pedig náluk volt az ő kicsi, egyetlen fia.

- Úristen... - suttogta a lány és leroskadt férje mellé. Kezeibe temette arcát remegő ajkakkal és szaggatottan kapkodta a levegőt.
Abban a pillanatban a telefonja rövid, csilingelő hangot adott ki. Vee lassan előkotorta és szipogva, kétségbeesetten nyitotta meg a hangüzenetet, amit kapott. Valami összetartotta még annyira, hogy legyen ereje beindítani a fájlt.
- Helló drága, remélem nem baj, ha nem mutatkozom be. - szólalt meg Mason negédes hangja. - Kedves volt a kis újságíróktól, hogy a nevedért és némi információmorzsáért cserébe megmondták a pontos címeteket... - hümmögött a srác elégedetten. - Most nálunk van az ifjú Stark, de ne aggódj, nem leszek olyan butus, hogy bántsam... Egyelőre. Gondolom vágod, mi az alku tárgya szivi. Te, Aidenért cserébe. Egyszerű, nem igaz? Dobj egy üzenetet, ha benne vagy a dologban. De siess, elég türelmetlen vagyok... - sóhajtotta ellenségük színpadiasan, majd kis szünet után folytatta. - Óh és Vee! Jut eszembe, Logan a halála előtt még mondott nekem valamit egy titokról... Hogy úgy mondjam, a legsötétebb titkodról. Légy oly drága és oszd meg Starkkal! - nevetett fel Mason, majd hirtelen váltott, s fenyegető hangon fejezte be. - Tedd meg! Mert ha nem, megtudom... és hát... nem igazán vagy abban a helyzetben épp, hogy kockáztathass ugyebár. Ketyeg az óra, drága. Majd beszélünk.

Az üzenet pedig véget ért.

Tony teljesen megrökönyödve fordult a lány felé, miközben kezével még mindig az oldalát szorongatta. Ha csak kettejükről lett volna szó, soha nem hódolt volna be egy rohadt szörnynek, de ezúttal a fia volt veszélyben.
Jól mondta az a szemétláda. Nem kockáztathattak.
- Mondd el! A többire kitalálunk valamit, de ezt mondd el! - bukott ki belőle kétségbeesetten. Vee arcán könnyek gördültek végig és felkelt a földről. Járkálni kezdett a lépcsőfokon és közben a fejét csóválta.
- Nem lehet Tony, direkt csinálja! Pontosan tudja, hogy ha most elmondom, szétesünk és ő nyer!
- De Aidenről van szó! - csattant fel a férfi és hangosan folytatta. - Mondd el!

Vee könnyekkel küszködve állt meg előtte. Remegő kezekkel hátrasimította szőke haját és szipogva szólalt meg.
- Oké. - suttogta. - Nagyjából mindent tudsz rólam és a múltamról... egy dolgot kivéve. - A lány vett egy mély levegőt és torkában dobogó szívvel folytatta. - 1946-ban született egy kislány, aki már a létezésével is túl nagy veszélyt jelentett. Túsznak használták volna, hogy a szüleit zsarolják, kísérleteztek volna rajta a génjei miatt, így a SHIELD vezetői mindent megtettek azért, hogy ő biztonságba kerüljön. Minden róla szóló aktát meghamisítottak, vagy felégettek. A kislány új nevet és háttérsztorit kapott, így a szüleihez soha senki nem tudta volna visszakövetni a nyomokat. A lány új neve... Venus Elisabeth Borsten lett.

Vee mély levegőt vett és óvatosan, könnyes szemekkel pillantott rá a férfira. A történet végét, mely már túl régóta nyomta a lelkét, elcsukló hangon mondta ki.

- ....A szülei pedig Peggy Carter és Steve Rogers voltak.