Tony szinte azonnal kapkodni kezdett.
Elzárta a csapot, óvatosan elhelyezte a gumikacsát a kád szélén, hogy később biztosan meglegyen, aztán Veehez sietett. A lány viszonylag nyugodtnak tűnt, de a férfi már jól ismerte: látta apró jelekből, hogy valójában majd' szétvetette az ideg.
Ilyen pirinyó, észrevehetetlen jelzés volt például, hogy a lány szemei sárgán világítottak.
- Vegyél nagy levegőt, oké? Egy hatalmas, mély levegőt. Csak erre koncentrálj! - hadarta a férfi, ám Veetől csupán egy idegesen pillantás volt a jutalma.
- Tony a rohadt életbe, nem búvárkodni készülök!

A férfi figyelmen kívül hagyta a megjegyzést és pánikolva indult meg a garázs felé. Felesége halkan felsóhajtva követte és megállt a kulcsos szekrény előtt.
- Uh melyik autót vigyük el?
- Venus, nem ez a legnagyobb problémánk! - meredt rá a másik hitetlenkedve.
- Dehogynem, ha dugóba kerülünk például, szeretném, ha egy menő kocsiban születne meg. - hümmögött a lány, majd rámutatott az egyik kulcsra. - Ez melyiket nyitja?
Vee a kezébe vette és megnyomta a gombot rajta. Egy piros Alfa Romeo villant fel a náluk parkoló tíz járgány közül.
- Nem, ez nem tetszik. Keresek másikat.
Tony leesett állal nézte a jelenetet, s képtelen volt elhinni, hogy ezzel foglalkozik a szőkeség.
- Venus!
- Tessék?
- Egy filmre nem akarsz beülni, mielőtt a kórházba megyünk?
A lány a szemét forgatta a szarkasztikus megjegyzés hallatán, majd az autó kulcsát odadobta a férfinak.
- Jól van na, mehetünk.

Húsz perccel és jó pár piroson átgázolással később, beesett a páros a kórházba. Egyikőjük bőrszíne lassan már a falfehérrel vetekedett és gyorsan kapkodta a levegőt, míg a másik csipszet majszolgatva lépkedett mellette.
- Szólok a nővérnek, addig tarts ki!
- Ugyan, nem sietünk sehova. - vigyorgott rá a lány és egy rágcsát dobott a szájába. Ekkor egy újabb fájdalomhullám támadta le, mire halkan felszisszent. Néhányan furán pislogtak rá, hiszen a legtöbb nő ilyenkor állni nem bír, nem hogy ilyen könnyedén reagálja le a dolgot.

Nem tudhatták, hogy Vee már élete során többször, jóval nagyobb fájdalmakat is átélt Mason oldalán.
Ez szinte eltörpült azok mellett.

Tony pattogó hangon utasítgatta az orvosokat és nővéreket, miközben idegesen kopogott ujjaival a pulton. Borzasztóan aggódott a lányért és közben rettentően félt is attól, hogy szülők lesznek.
Hirtelen a nővér szakította ki gondolataiból, aki kedves hangon értesítette, hogy a főorvos néhány percen belül megérkezik. A férfi biccentett és megfordult, hogy közölje az információt Veevel, ám őt sehol nem látta. Zavartan indult el a folyosón, tekintetét ide-oda kapkodta, s akkor sem nyugodott meg, mikor végre meglátta.
- Venus, te meg mit csinálsz?!
- Köszönöm! - mosolygott rá a lány a büfépult mögött álló hölgyre és a kóláját szürcsölgetve fordult férje felé. - Vettem inni, azt hittem meghalok. Te kérsz valamit?

A fájdalom ekkor ismét elkapta a lányt, de ezúttal háromszor olyan erősen, mint előtte. Ajkai elnyíltak és hangosan felnyögött. Olyan váratlanul érte, hogy rögvest rászorított a kezében lévő műanyagpalackra, mely egy hangos pukkanással robbant fel a kezében.
- Basszus...! - nyögte, majd lerázta ujjairól az italt. Mikor férjére pillantott, tekintete aranylóan csillogott és minden erejére szüksége volt, hogy ne változzon át a kórház közepén.
- Oké oké oké, nincs semmi baj, gyere! - lépett oda hozzá a másik. Segített neki, ahogy csak tudott és felkísérte az emeletre, ahová menniük kellett a főorvossal.
- Akkor én most... - intett Tony a váróterem irányába, de a lány egy gyilkos pillantást küldött felé.
- Nem maradhatsz kinn, szükségem van rád! - sziszegte.
A férfi nagyot nyelt és biccentett: attól a pillanattól fogva pedig Vee nem engedte el a kezét. Szorította ahogy csak tudta és igyekezett követni az orvos utasításait, bár legszívesebben leharapta volna a fejét, amiért folyamatosan beszélt hozzá.

- Mr. Stark, üljön le nyugodtan. - biccentett közben egy nővér az ágy mellett lévő székre mutatva.
Tony megcsóválta a fejét és kifejezéstelen arccal felelt.
- Áh, ugyan, szeretek csendben elájulni. Mondja, én is kaphatnék abból a fájdalomcsillapítóból, amit neki adtak?
- Nyomjon maga, nekem elegem volt! - ordította közben Vee az orvosnak, még mindig Tony kezét szorongatva.
- Problémája van Mr. Stark? - ráncolta a szemöldökét a nővérke, mire a férfi vállat vont.
- Így is nevezheti azt, hogy a jobb kezem kezd felvenni egy olyan színárnyalatot, ami miatt már Hókuszpók üldözhetne Apraja falvában. - felelte, aztán a szőkeségre pillantott. - Venus kincsem, nagyon jól csinálod.
- Kösz, de most már leválthatna valaki. - szűrte a leendő édesanya a fogai közt a szavakat.

Egy idő után elvesztették az időérzéküket, Tony pedig jobb híján végiggondolt pár dolgot.
Sosem hitte volna, hogy egyszer majd apa lesz. Sőt, egyenesen remélte, hogy ez nem következik be, hiszen az ő életstílusa nem számított épp családbarátnak.
Ám a lány - mint már oly sok egyebet az életében - ezt is megváltoztatta és fenekestül felforgatott mindent.
Szerelem, házasság, gyerek...
Csupa olyan dolog történt vele, ami megijesztette, ugyanakkor viszont minden percét imádta. No meg kihasználta az új lehetőségeket, amit ez nyújtott neki.

Tudta, hogy Vee egy ajándék volt a számára.

Gondolataiból váratlanul egy vékony hang zökkentette ki.
Először nem is realizálta a helyzetet, csupán azt érezte, hogy Vee szorítása enyhült.
Aztán meglátta.
Az orvos egy apró, hangosan síró kisbabát tartott a kezében.

A fiatal doktor elmosolyodott és mielőtt átadta volna asszisztensének a picit, csupán egy szót mondott boldogan.
- Kisfiú!

A szőke lány fáradtan hátravetette fejét a puha párnák közé. Arcára egy fáradt félmosoly ült ki és halkan zihálva hunyta le szemeit.
- Belőled egy is fárasztó volt, mostantól nyugtatón kell élnem. - motyogta.
Tony finoman kisimított az arcából egy, a homlokára tapadt szőke tincset, aztán mosolyogva felelt.
- Büszke vagyok rád Venus, hogy végigcsináltad.
- Mintha lett volna más választásom. Ez a gyerek úgy érkezett meg, mint az Alien filmben azok a kis szörnyek, amik tudod, így előmásznak a szereplők mellkasából.

A hadarásból és a lelkes beszólásokból ítélve, a férfi már biztosan tudta, hogy Vee a megpróbáltatás ellenére is teljesen jól volt.

- Itt is van. - sétált be a nővér, a puha, vastag takaróba csomagolt kisbabával a kezében. A csöppségnek csupán az arca látszott ki, s már sokkal békésebbnek tűnt, mint korábban. Tiszta és nyugodt volt.
Tony leült az ágy szélére és onnan figyelte szótlanul az eseményeket. Életében először, egy hang sem jött ki a torkán, mintha a kezdeti döbbenettől képtelen lett volna megszabadulni.
A nő Vee kezébe adta a babát és mosolyogva tette fel a kérdést.
- Mi lesz a neve?
A lány könnyes szemekkel nézte a kicsit és halkan szipogott egyet. Egy levakarhatatlan mosoly virított arcán és szinte meg sem hallotta a hölgyet.
- Hát szia. - köszöntötte halkan a fiát, mialatt egy könnycsepp gördült le arcán. - Már nagyon rég vártunk rád. Én...én vagyok az anyukád. Az istentelenül király anyukád. Ő pedig mellettem a kiszámíthatatlan, önimádó és egyáltalán nem csapatjátékos apukád.
Tony hitetlenkedve fordult a nő felé, de az gyorsan folytatta.
- Legalábbis Nick Fury szerint. A valóságban viszont... - halkította le hangját, mintha valami titkot árult volna el épp neki. - ...az apukád a világ legjobb szuperhőse és férje. Egy igazi zseni, aki rengetegszer megmentette az életemet és soha nem mondott le rólam.
A baba ezalatt úgy figyelte, mint aki érti miről is beszél édesanyja.
Vee lassan Tonyra pillantott és lágyan ejtette ki a szavakat.
- Szerencsés vagy, hogy ő az apukád.

A férfi elmosolyodott és ahogy apró családját figyelte, gombóc keletkezett torkában. Könnyek gyűltek szemeibe, azonban nem is bánta. Olyan szeretet kerítette hatalmába, mint még azelőtt soha, s biztos volt benne, hogy a szülei most először büszkék lennének rá.
Megállapodott egy gyönyörű, erős, fiatal nő mellett, aki a kezében tartotta közös fiúkat.

- Elnézést Mrs. Stark, fel kell vennem a gyermek adatait. Megtudhatnám a nevét? - szólt közbe óvatosan az ajtóban álldogáló doktori asszisztens.
Vee ijedten kapta fel a fejét.
- Nem találtunk ki nevet neki. - bukott ki belőle, majd szerelmére pillantott. -  És ciki lenne gyereknek, babának, meg izének hívni még egy darabig.
A férfi megtörölte arcát és kissé rekedtes, még mindig meghatott hangon szólalt meg.
- Rád bízom. De ha engem kérdezel, minimum a második neve legyen Anthony. Vagy gumikacsa. - gondolkodott hangosan. - Végülis, beáldoztuk érte, már rákészült, hogy úszkálni fog a kádban, erre ő tönkre tette a napját.
A szőkeség halkan felnevetett és megsimította a pici baba arcát.

- Jól van. Akkor üdvözlünk a családban... Aiden Anthony Stark.