Amint kitört a káosz, az események felgyorsultak. Több dolog történt egyszerre, s mindenki egymástól függetlenül kezdte meg az ellenállást.
Tony felkapta szürke szemüvegét és miközben félrelökött egy vérfarkast, elkiáltotta magát.
- PÉNTEK! Elindítom az M47-et, az M85-öt és a Vaspók projektet, MOST!
- Értettem Uram.

Vee földbe gyökerezett lábakkal állt a kavalkádban és pánikolva kapkodta tekintetét ide-oda. Annak a harciasságnak - amit anno a csónakházban érzett - ezúttal nyoma sem volt. Elhátrált az egyik asztalig és rémülten bámulta a kibontakozó harcot, mialatt egyik keze védelmezően hasára csúszott.
Az irányítás Masonék oldalára összpontosult, az ő kis csapatukat váratlanul érte a támadás. Rhodey azonnal megragadta May és Happy karját és elkezdte húzni őket, minél távolabb a szörnyektől. Steve nem messze állt a szőke lánytól, s minden felé közeledő vérfarkast igyekezett visszatartani, Nattel az oldalán. Hol megragadta őket és eldobta, hol egy székkel ütötte ki ellenségeiket.

A lány haszontalannak érezte magát és mardosta a bűntudat, hogy megint miatta keveredtek bajba. Azt hitte nyugtuk lesz, s talán végre eltűnt az életükből az egész természetfeletti bagázs, ám láthatóan még korántsem ért véget ez a fejezet az életükben. Nem értette, hogy találtak rájuk, vagy honnan tudott Mason az esküvőről, de a jeges rémület megdermesztette és képtelen volt szembe szállni velük.

Tony parancsa után kissé javultak az esélyeik.
A semmiből érkezett meg a két Vasember-páncél és a Vaspók-ruha, utóbbi pedig azonnal Peter Parkerre került. A nanotechnológián alapuló öltözet pillanatok alatt körbevette a fiút, aki döbbenten pillantott le kezeire.
- Hűű Mr. Stark ez nagyon állat, olyan új, hogy szinte még meleg! Mik ezek a szörnyek? - pillantott fel.
Időközben az M85-jelzésű páncél ráépült a férfire, aki azon nyomban feljebb repült és onnan kezdte kilőni ellenségeiket.
- Öhmm... - gondolkodott el és tekintetével közben a kisebb tömeget pásztázta. - Ezek vérfarkasok és a vezérük az a Justin Bieber ott a kapuban. Veet akarják elkapni.
- Intézem! - lelkesedett be a srác és az új, fényes Pókember-szerelésben Mason felé lendült.

Eközben az M47-fémjelzésű Vasember páncél leereszkedett Veevel szemben és darabjaira hullva, ráépült a lányra.
- Mi a... - kezdte meglepetten, de esélye sem volt. A ruha pajzsként óvta és nem az ő kezében volt az irányítás.
- Péntek, küldd haza az M47-et! - hallotta férje hangját.
- Mi van, ne, nem hagylak itt titeket és JÉZUSOM...! - kiáltotta el magát a végén Vee, ugyanis a páncél elemelkedett a földtől és iszonyú nagy sebességgel kilőtt az égbe.

Könnyekkel küszködve kellett végignéznie, ahogy ő egyre távolabb került a kavalkádtól, szeretteire azonban rávetette magát egy tucat vérszomjas szörny.

Amint Vee eltűnt a helyszínről, Mason vérben forgó szemekkel ordított fel. Nem sikerült időben átverekednie magát a többieken, hogy elkaphassa a lányt, így egy újabb tökéletes ötlet fuccsolt be.
- Új terv! - hördült fel és szinte egész testében remegett a dühtől. - Holtan akarom látni Tony Starkot!
- Azt nem hagyhatom...! - érkezett meg Pókember nagy lendülettel és állba rúgta a srácot. Leugrott elé és ügyesen elhajolt az ütései elől, de ekkor Mason egyik társa ugrott Peterre hátulról és teperte le.
- Óh ne már, ez genyóság volt! - nyöszörgött a fiú.
- Kitartás kölyök! - felelte Tony és egy energianyaláb találta telibe a srác támadóját.
- Köszönöm Mr. Stark! - Azzal az ifjú Pókember tovább is lendült ellenségük felé.

A férfi végigfuttatta tekintetét a szálló területén. Az a néhány dolgozó, akit igényeltek az esküvő idejére rémülten ordibálva rohant ki az utcára, minél távolabb tőlük. Steve a falhoz vágta a felé közeledő alakokat, illetve Nat segítségére sietett. A vöröshajú nő éppen erőlködve igyekezett távol tartani magától Bent, a falka egyik központi figuráját. A szörny megpróbálta éles karmaival felhasítani sima bőrét, ám Natasha elkapta csuklóját és kicsavarta azt. Egy fájdalmas kiáltás hagyta el ellensége ajkait, majd eltorzult arccal fejelte le a lányt, hogy kiszabaduljon szorításából.

Mason eközben azon agyalt, hogyan csalhatná le Tonyt az égből. Amíg a férfi fenn repkedett, esélyük sem volt kiiktatni őt. A szálló oldalához lépett és megragadta Petert a nyakánál fogva. A falnak nyomta és fojtogatni kezdte, hátha Stark leereszkedik hozzájuk.
A kis Pókember a levegőben kapálózva igyekezett lefejteni magáról a karmokat, majd meggondolva magát, inkább hálókkal kezdte bombázni a vérfarkas arcát. Mason ledöbbent és bár egy pillanatra lazított szorításán, nem eresztette a szuperhőst.

Tony észrevette a jelenetet és rémülten indult meg arra. Nem hagyhatta, hogy a kölyöknek baja essen, az ő lelkén száradt volna. Egy energianyalábbal becélozta a gonosz kis mitugrász lényt és telibe lőtte.

Szerencsétlenségükre azonban ez egy lavinát indított el.

A szálló oldala megrepedt, a gázok a csövekből felszabadultak és a fél épület felrobbant.

Az egetrengető hangra mindenki felkapta a fejét, Peter pedig az utolsó pillanatban ugrott félre. Steve és Nat egy asztal mögé vetődött be, Rhodeynak és a többieknek pedig nyomát se látták. Remélték, hogy barátjuk biztos helyre juttatta őket.
A repkedő törmelékeket gyorsan kerülgette a Vasember, ám néhány így is eltalálta és a földre lökte.
Mindenki elcsendesedett az épület leomlása után.

A vérfarkasok többsége már eleve ájultan, vagy félholtan feküdt a földön, s néhány áldozat is akadt. Mason okos volt, távolról sem az egész falkát hozta el a lagzira: számolt a veszteséggel. Az a néhány társa akik még ezután is viszonylag épek maradtak, menekülőre fogták, ám a többség nem került ki a legjobban a helyzetből... Sokan vesztek oda a falkából vagy a harc folyamán, vagy a robbanás miatt.

Steve és Nat köhögve mászott ki rögtönzött menedékükből és nagy nehezen talpra álltak.
Pókember már kevésbé bizonyult szerencsésnek; egy nagyobb faldarab alatt feküdt. Tony azonnal letérdelt mellé és a vállát rázva kezdte szólongatni.
- Hé Parker, ébredj! Figyelj rám kölyök!
A srác nyöszörögve ült fel és a maszkrész eltűnt arca elől a nanotechnológiának hála.
- Nyertünk...? - motyogta.
- Igen. Menj haza és vigyázz a nénikédre, nem tudom célpont lettél -e, vagy sem.
Peter biccentett, Tony meg a többiekhez fordult.
- Valaki látta Masont?
- Ráomlott egy épület, nem hiszem, hogy sok maradt belőle. - felelte a vöröshajú kém.

A férfi bólintott és arcán némi bűntudat tükröződött. Természetesen nem a szörnyet sajnálta, csupán azt, hogy ő hozta a fejükre a bajt. Nem érzett megkönnyebbülést a halál miatt, jól tudta, hogy kemény lesz az elkövetkezendő néhány perc.
Főleg mikor Vee szemébe kell néznie és elmondania neki: az ő videóüzenete vezetett valószínűleg idáig.
- Rogers, Romanoff... - bólintott. - Jobb lesz, ha eljöttök hozzánk, még a végén Venus letépi a fejemet, ha kettesben maradunk.

A másik kettő vonakodva bár, de beleegyezett. Egyikőjük sem Tony testi épsége miatt ment, mindketten meg akartak bizonyosodni róla, hogy barátjuk jól van.
Mielőtt még beszálltak volna az autóba, Steve visszanézett a romokra. Örült, hogy lezárult az életükben ez a rész Mason halálával, de egy baljós érzés nem hagyta nyugodni. Amikor leomlott az épület, Pókemberen kívül senki nem volt a közelében, s ő is saját bőrét mentette.
Mi van, ha elmenekült és mégsem a törmelék alatt feküdt...?
- Hé...! - bökte oldalba Natasha. - Menjünk.
A férfi bólintott és beszállt az autóba.
Habár Tony a Vasember páncéllal, ők pedig kocsival, de mindannyian maguk mögött hagyták a lagzi romjait.

A szőke hajú lány ez idő alatt, otthon járkált fel és alá. Amint letette őt otthonuknál az M47-es, szitkozódva kezdett el mászkálni a házban. Ideges volt, hogy Mason elrontotta az esküvő végét, aggódott a szerettei biztonságáért és legfőképpen értetlenül állt a helyzet előtt.
Elképzelése sem volt, mi vezetett odáig, hogy az a pszichopata barom megjelenjen pont ott, pont ezen a napon.
Némileg haragudott Tonyra, hogy akarata ellenére elrepítette őt onnan, ám belül tudta: képtelen lett volna harcolni és ezzel kockára tenni meg nem született gyerekük életét.

A percek őrült lassúsággal teltek, minden egyes pillanat óráknak tűnt a számára a folytonos idegesség miatt. Már szinte tövig rágta körmeit, fejében meg az összes, borzasztóbbnál borzasztóbb végkimenetel lejátszódott.
Senki olyan nem tudott az esküvőről, aki elárulhatta volna őket. Az egyetlen ésszerű megoldás az volt tehát, hogy valaki - akiben megbízott - mindent tönkre tett.
Ki az aki akarva-akaratlan értesíteni tudta Masont a helyzetről..?

Vee megdermedt.

Az nem lehet. Olyan nincs, hogy ő volt.

Ám mégis: egyetlen normális lehetőségként Tony merült fel, aki önfejű hősködéssel belekavarhatott a dolgok menetébe.

- Péntek..? - szólalt meg remegő hangon a lány.
- Igen Mrs. Stark?
Vee összerezzent a megszólítás miatt; teljesen zaklatott volt és nem tudta mit gondoljon hirtelen. Vett egy mély levegőt és óvatosan tette fel a kérdést.
- Beszélt Tony bármilyen formában Masonnel?
- Közvetlenül nem. - érkezett meg azonnal a válasz. - De egy videót küldött a szerverről a korábbi üzenetre válasz gyanánt.
A szőkeség lerogyott a kanapéra és megragadta a szélét. Igyekezett nyugodt maradni, de hányinger kerülgette és a szíve majd' kiugrott a helyéről.
- M-mutasd! - dadogta.
Az egyik hologrammos képernyő felvillant Vee előtt. Újdonsült férje arca jelent meg rajta, aki nagy lendülettel bele is kezdett a témába - a Royal Palace szálló kivetített képe előtt állva.

- Tudod ki vagyok, nem fogok felesleges köröket futni. Nézzük a tényeket! Amíg én élek, te nem kerülhetsz Venus közelébe...