- Vee, kicsim, ha nem akarsz beszélni hozzám, ne tedd, de legalább a hölgynek válaszolj, hogy kérsz -e egy italt. - dörzsölte meg Tony az arcát és gondterhelten figyelte menyasszonyát.
Mióta Vee kisétált Amare Zain házából, szinte egyetlen szót sem szólt. Bámult maga elé üveges tekintettel és a kezét tördelte megállás nélkül. Amare nem volt hajlandó beszámolni a férfinak arról, hogy mi történt bent; úgy gondolta, hogy ez a fiatal nő dolga lenne.
Tony teljesen biztos volt benne, hogy szörnyű dolgok derültek ki, olyannyira borzasztóak, hogy a lány mély depresszióba esett tőle. Nem társalgott vele, azt leszámítva, hogy közölte: szeretne hazamenni.
Utána már csak meredt előre és magában gondolkodott.

Jövendőbelijének pedig elképzelése sem volt, mit mondhatott neki a gyógyító.

Vee a légiutaskísérő felé fordult és megköszörülte a torkát.
- Csak egy pohár narancslevet kérek, köszönöm.
- Pompás, tud beszélni. - sóhajtotta a vele szemben ülő és kibámult az ablakon. A végtelen, bolyhos felhőket figyelte és próbálta nem felkapni a vizet amiatt, hogy nem avatta be.
- Csak.... adj egy kis időt. - Vee ezúttal Tonyhoz szólt, hangjából bűntudat csengett ki. - Otthon mindent elmondok, megígérem, de most...szükségem van egy kis csendre, hogy gondolkodjak.
A férfi felvonta szemöldökét és aggodalmasan megrázta a fejét. Nem tetszett ez neki, egyáltalán nem, de ráhagyta. Legalább szóba álltak.

Vee hátra dőlt a magángép puha ülésében és lehunyta szemeit.
Igazság szerint, szörnyű félelmei voltak, s titkon azt kívánta, bár inkább úgy álltak volna a dolgok, ahogy azt sejtette.
Amare szavai visszhangoztak a fejében és képtelen volt megbirkózni jelentésükkel. Nem így tervezte a dolgokat, ez mindent megkavart hirtelen.
Rettegett.
Nagyon félt, hogy ha hirtelen robbantja a bombát és ennek fejében még sms-partnerének is bemutatja, Tonyt egy életre elűzi magától. Minden amit együtt felépítettek, az esküvő és a boldog, közös életük ment volna a kukába. Ráadásul fogalma sem volt, hogyan tálalja az egészet.

Így nem szólt semmit.

Miután kijött, kerülte a beszélgetést, rögvest haza rendelte magukat és magában agyalt, mi a megfelelő - illetve a lehető legkíméletesebb - formája az információk tolmácsolásának. 

Amint letette őket a gép, Happy begurult az autóval a reptérre és vidáman várta őket. Segített a csomagokkal, majd megvárta amíg mindketten beszálltak a kocsiba.
- Látom igent mondtál. Gratulálok! - pillantott rá a tükörből, aztán ismét az útra függesztette tekintetét.
- Köszönjük. Erről beszéltetek indulás előtt úgy megbújva? - mosolygott rá halványan a lány, mire Tony közbe vágott.
- Akkor adtam oda a gyűrűt, hogy tegye bele a táskámba, miután felszálltam a gépre. Ha én csináltam volna, szemet szúrt volna neked.
- Előbb adtál gyűrűt Happynek, mint nekem?
- Ne kapd fel a vizet, régebb óta ismerem, lassan már járt neki. - hümmögött Tony, a másik kettő pedig csak halkan felnevetett.

- Jól éreztétek magatokat? - szólalt meg ismét Happy egy kisebb csend után. Ujjaival a kormányon dobolt és próbálta kikerülni a járművel a közeledő dugót.
- Remek volt, amíg Venus nem döntött úgy, hogy jobb nekünk a zajos és farkasokkal teli New Yorkban, mint a napsütötte Ausztrália partjain. - Tony hangja kissé vádló volt, de mindössze a stressz és aggodalom hatására - tekintve, hogy fogalma sem volt, mi járt szerelme fejében.
Vee szomorkásan fordult felé, elhúzva száját.
- Tudom, hogy itt veszélyesebb, de nem bírtam ott maradni, úgy éreztem lassan megfulladok. - válaszolt halkan. - Ha pedig bármi bajunk esik, a segítség itt közelebb van.
Újra csend állt be köztük, amit ez alkalommal senki nem tört meg. Vee a kezével finoman előre nyúlt és összefűzte ujjaikat, miközben az elsuhanó tájat nézte az ablakon keresztül. Tony kissé megnyugodott érintése miatt, és megszorította kezét.
Tudni akarta az igazságot végre.

Közös otthonukba érve aztán nem pakoltak ki azonnal. A bőröndöket érintetlenül hagyták az előszobában, Vee pedig a háló felé vette az irányt, hogy átöltözzön.
A férfi a műhelybe vonult el, s egy korábbi projektje utolsó lépéseit fejezte be - ezalatt meg természetesen néhány AC/DC szám bömbölt a lenti hangfalakból.

A szőkeség a fenti fürdőszobában vizsgálgatta tükörképét. Valóban sápadtabbnak tűnt, szemei alatt enyhe karikák sötétlettek. A haja sem volt már olyan fényes, mint régen, s valóban szörnyen mutatott korábbi énjéhez képest.
A lány leroskadt a kád szélére és kezeibe temette arcát.
Fogalma sem volt, mihez kezdjen.
Elővette telefonját, beütött egy számot és lehunyt szemekkel tárcsázott. Magában fohászkodott, hogy ráérjen a férfi és felvegye a kagylót.

Ám a hangrögzítő válaszolt csupán.
- Ha tudod ezt a számot, akkor azt is, hogy ki vagyok. Hagyj üzenetet!
- Szia, Vee vagyok. - szipogott egyet a lány, majd vett egy mély levegőt. - Előbb jöttünk haza és...szükségem van rád. Majd mindent elmagyarázok. Jelentkezz minél hamarabb! - Azzal megszakította a vonalat.

Tudta, hogy ideje volt tisztázni a dolgokat Tonyval is. Nem húzhatta tovább.

Lesétált vőlegénye laborjába és beütötte a kódot. A képernyő zölden felvillant, ő pedig könnyedén lökte be az üvegajtót.
Tony háttal állt, s valamit pötyögött a hologrammos vetítéseken. A zene dübörgött, ő pedig dudorászva dolgozott.
- Áh Ms. Borsten. Jó, hogy itt van, beszélni akartam magával.
A férfi felé fordult és egy papírt nyújtott át.
- A találmányod töretlenül sikeres, úgyhogy beépítettem az alapítványba is.
- Alapítványba? - vette át Vee értetlenül a lapokat. Gyorsan végigfuttatta tekintetét a sorokon, aztán a férfira pillantott.
- Mi ez az egész?

Tony lekapcsolta a zenét és neki dőlt az asztalnak. Ölébe ejtette kezeit és kissé szomorúan nézett menyasszonyára.
- Tudom, hogy rossz híreket kaptál. Vagyis sejtem, ezért most mondom el, habár később terveztem. - sóhajtotta, majd félre téve a hivatalos papírokat, kezébe vette a lány kezeit és közel húzta magához. - Szeretlek, Vee. Mikor megláttalak, már akkor tudtam, hogy más vagy, és nézd hova jutottunk. - nevetett fel halkan, aztán komolyabbra fordította a szót. - Sosem éreztem azt, hogy annyira szeretnének. Tudod, apám mindig a munkának élt. Mindig dícsérte önmagát, és azt akarta, hogy olyan legyek mint ő, és persze tizenhat éves fejjel sok csalódást okoztam, aztán miután meghaltak... Nem volt kinek bizonyítsam, hogy tudok jó ember lenni. Fegyvereket árultam, többször is veszélybe sodortam a Földet, a galaxist és senki nem volt mellettem. - Tony megcsóválta a fejét, látszott rajta, mennyire furdalta a lelkiismeret. - Persze, ott van Happy, Rhodey és Bruce, de ők mások. Veled változott meg minden. Bármi történjék, nekem te leszel a legfontosabb, te vagy a legnagyobb mérföldkő az életemben. - mosolyodott el, majd elengedve kezét, a papírok felé intett. - Ezért fontos helyed van a Stark-történelemben is. Egy buli keretein belül akartam elmondani, de talán jobb, ha most tudod meg.

A férfi megköszörülte torkát és az asztalhoz lépve kezdett odébb pakolni. Kiterítette a papírokat és Veere nézett. Tekintetéből csupa szeretet és támogatás sugárzott, s remélte, hogy ezzel az egésszel végre megtöri a némaságot.
- Létrehoztam egy alapítványt, ami a te kutatásaidon alapszik és csak jó meg segítő célra használjuk az elmaradottabb országokban. - bólintott, aztán nehéz szívvel folytatta. - Szóval, ha netán te.... tudod.... Akkor is itt lennél velem mindennap, és szerves része lennél az életemnek, Venus.

A lány döbbenten, földbe gyökerezett lábakkal állt. Ajkai elnyíltak, szemei bekönnyesedtek és képtelen volt elhinni az egészet. Az az első "szeretlek" is nehezére esett Tonynak, ezúttal azonban egy mindent elsöprő vallomást tett elé.
Azt hitte a lány meg fog halni, s ezért tálcán kínálta a szívét neki.

El sem akarta hinni, hogy jól hallotta.

- Úristen.. - motyogta és szipogva hátratűrt egy szőke tincset füle mögé. Megcsóválta fejét és előre lépve átölelte Tonyt. Lehunyta szemeit és vállába fúrta arcát.
- Annyira szeretlek. Köszönöm. - motyogta bele. Ezután hogyan közölhetne valami olyasmit, amivel lehet, hogy egy életre kiakasztja?
- Én is téged. - adott egy puszit a másik és köré fonta karjait.
- Nem kell aggódnod, itt vagyok Tony. Nem megyek sehová. - sóhajtotta a lány, aztán hátrébb lépett kicsit és halkan folytatta. - Mondanom kell valamit.

A férfi összeráncolta szemöldökét, remélve, hogy jól értette, amit mondott és a "nem megyek sehová", azt jelentette, hogy életben maradhat a szőke lány.
- Hallgatlak. - dőlt neki az asztalnak és aggódva méregette.
- Szóval.... a helyzet az, hogy... tudom, mi történik. Mason nem tud távolról ártani nekem. - szögezte le gyorsan, mialatt szíve hevesebben dobogott, mint valaha. - Nem haldoklom, csak érzékenyebben reagálok néhány dologra a vérfarkas részem miatt.

Tony szemei felcsillantak, egy széles vigyor térült szét arcán és láthatóan már ünnepelni készült, mikor Vee felemelte ujját.
- Még nem fejeztem be! - nyelt nagyot. - Van egy rossz hírem is.. Szóval... hogy is mondjam... a lényeg, hogy....
Tony az arcát fürkészte és oldalra biccentette kicsit fejét.
- Venus, bármi legyen is, megoldjuk.
- Előrébb kellene hoznunk az esküvőt. - bökte ki végül gyorsan a lány és remegve vett egy mély levegőt. - Ugyanis, ha később lenne... - nyelt egy nagyot. - ...Félő, hogy nem férnék bele a ruhába, amit kinéztem.

Vee lehalkította a végére hangját és lassan lecsúsztatta kezét a hasára.
Óvatosan a padlót bámulta, nem merte elkapni tekintetét az övével.

Tony pedig mindent megértett.
Szemei kikerekedtek és elakadt lélegzettel támaszkodott meg az asztallap szélében. Alig hallhatóan nyögte ki a szavakat.
- ....Babánk lesz?
Vee lassan felpillantott, aztán egy magára erőltetett mosollyal, széttárta kezeit.
- ..Meglepetés?