A telefon csörgése ébresztette fel a lányt.

Már jó néhány napja élvezték Ausztrália napsütötte partjait, s viszonylag problémamentesen telt ez az idő. Pár kisebb szédülést és gyengélkedést leszámítva Vee jól érezte magát, a férfi jelenléte pedig rendkívül sokat segített.

Tony azonban nem tudott megnyugodni. Éjszakánként órákon át kereste hajthatatlanul a megoldást, míg menyasszonya aludt. Gyógyítókkal vette fel a kapcsolatot és semmilyen lehetőséget nem zárt ki rögtön. Úgy tűnt szélmalomharcot vív és minden ellene játszik, de képtelen volt feladni.
Meg akarta menteni Veet.

A szőke lány álmosan nyúlt a mobilért, miközben szemét dörzsölgetve felült. Kissé értetlenül fogadta, hogy Tony nem feküdt mellette, de amint meglátta a telefon kijelzőjén felvillanó nevet, inkább örült, hogy ezt a férfi nem látta.
Az órára pillantott. Hajnali egy felé járt, a mutatók meg lustán kattogtak a számlap felett.
- Szia! - szólt bele halkan a készülékbe, miközben hátrasimított egy szőke tincset.
Nem nagyon beszélt vele, mióta biztosította sms-ben arról, hogy jól van és Natasha csupán besegített múltkor.
Azt valahogy elfelejtette említeni neki, hogy rövid időre meghalt, azóta pedig rosszullétek gyötrik.

Furcsa is volt ez a hívás, hiszen kezdetektől fogva üzenetek révén kommunikáltak; így ellenőrizték egymást.

Ezúttal azonban a férfi aggodalmas hangon szólt bele a telefonba.

- Vee, hogy titkolhattad el előlem, hogy mi történt a csónakházban?
A lány magában átkozódott egy darabig, aztán fáradtan hátra dőlt az ágyban.
- Natasha köpött be, igaz?
- Nem ez a lényeg. Miért nem mondtad el?
- Figyelj, jól vagyok, ez a fontos. Tony megvéd, ahogy csak tud, semmi szükség arra, hogy te is aggódj. - felelte kedves, megnyugtató hangsúllyal a másik.
Rövid ideig csend állt be köztük, amit végül Vee tört meg.
- Ha már Tony... - kezdte óvatosan és összeszorította szemeit. - ... el kell mondanom valamit.
A férfi a vonal túlsó felén gyanakodva felelt.
- Miről van szó?
A lány beharapta ajkait és hadarva közölte a hírt.
- Megkérte a kezemet.

A titokzatos alak meglepetten levegő után kapott. Tisztában volt vele, hogy egy év alatt milyen komolyra fordult a kapcsolat Vee és Tony között, ám ez így is váratlanul érte.
Persze örült, hogy boldog a lány, de ugyanakkor féltette is ettől az egésztől. Vékony jégen táncolt és nem volt benne biztos, hogy jó ötlet -e párkapcsolati problémákkal tetézni az eleve feszült helyzetet.
- Nos.... gratulálok. - nyögte ki végül, mire a lány halványan elmosolyodott.
- Köszi. - Sietve folytatta. - De ez nem jelenti azt, hogy bármi is megváltozna veled kapcsolatban! Ugyanúgy szeretném, ha az életem része maradnál. Tudod, hogy szeretlek.
- Tudom Vee. - mosolyodott el a férfi a vonal másik végén. A lány megkönnyebbülten felsóhajtott, hiszen a nehezén túl volt.

Már csak egyetlen dolog maradt hátra:
- Szeretném, ha találkoznál Tonyval.
Az ismeretlen levegő után kapott és megköszörülte torkát.
- Vee ez...nem hiszem, hogy jó ötlet. - mondta gondterhelten a másik, s a lány szinte látta maga előtt, ahogy a fejét csóválja.
- Kérlek! - váltott könyörgőre a hangja. - Te vagy az egyik legjobb barátom és...tudod miért lenne fontos, hogy találkozzatok.
- Meséltél már neki a múltadról? Rólam?
- Hát... nem igazán. Még nem volt rá alkalmam. - vallotta be végül Vee. Felsóhajtott és gyors mozdulattal megnedvesítette ajkait. Veszett ügy volt és buta ötlet is egyben.
- Nézd, ha nem tudsz eljönni, mert a világ másik felén vagy, akkor...
- Jól van, ott leszek. Megoldom. - vágott közbe a férfi, hangján pedig érződött, hogy fáradtan bár, de elmosolyodik. - Nem hagynám ki a nagy napodat.

A lány már éppen válaszolni készült, mikor Tony sétált be a szobába. Kicsit mindketten meglepődtek, mivel nem sejtették, hogy a másik ébren van.
- Köszönöm. Mo-most le kell tennem. - dadogta a szőkeség. - Vigyázz magadra!
Vee letette a telefont és leendő férje felé fordult.
- Merre voltál? - ült feljebb az ágyban és átkarolta térdeit. Rövid pizsamája látni engedte hosszú, sima lábait, selyemtrikója pedig lebarnult vállát.
Tony tekintete elidőzött egy darabig a lányon, majd megköszörülte torkát.
- Találtam valakit, egy gyógyítót. A hölgy azt hiszem félig wakandai. Kivel telefonáltál?
A kérdés hirtelen érte Veet, aki összerezzent. Tudta, hogy óvatosan kellett válaszolnia.
- Egy barátommal. Elmeséltem az eljegyzést.
- Hajnalban?
- Ő hívott. Elfelejtette az időeltolódást. - legyintett a másik.
Mivel meglehetősen hihető volt a gyors válasz, a férfi csak biccentett. Beült barátnője mellé az ágyba és lazán átkarolta, mire az boldogan mosolyogva hozzá bújt.

- És ki ez a gyógyító? - kíváncsiskodott azonnal.
- Amare Zain, az apja Wakandaban született, az anyja pedig egy ausztrál törzs leszármazottja volt. Péntek szerint sosem járt Afrikában, de a szüleitől mindenféle hókuszpókuszt megtanult. Adelaide-ben él és nem fogad mindenkit, de a te eseted felkeltette az érdeklődését. - hümmögött a férfi.
Vee szemei kikerekedtek.
- Elmondtad neki, hogy mi vagyok?
- Venus, a vak is látja, hogy valami nincs rendben veled.
- Óh kösz, jófej vagy.
- Persze, hogy elmondtam neki mi vagy. - nevetett fel halkan Tony és megsimította a lány vállát. - Holnap találkozód van vele.

Végre újra fellobbant a remény apró szikrája. Mindketten érezték, hogy valami nagy áttörés történt az ügyben, s habár a lány nem sokat hallott Wakandaról, vagy ausztrál törzsekről, remélte, hogy segíteni tud ez a nő.
Vee a férfi arcára helyezte azt a kezét, melyen a gyűrűt viselte és hosszan megcsókolta Tonyt. Ajkaik édes táncot jártak, s az elnyúlt pillanat megdobogtatta szívüket.

Mikor elszakadtak, a fiatal lány lehajtotta fejét és suttogva szólalt meg.
- Kösz, hogy nem mondasz le rólam.
A férfi elmosolyodott.
- Sosem fogok, Venus.

Másnap viszonylag hamar Adelaide-be értek a magángépnek köszönhetően. Az út alatt Tony elintézte a tennivalóit, illetve felhívta Petert, hogy megdícsérje az egyik bankrablás megállítása miatt. Vee mosolyogva figyelte, amíg beszéltek. Habár a maga távolságtartó módján, de a férfi úgy kezelte a kis Pókembert, mintha a saját fia lett volna.

A pontos címre egy bérelt autóval érkeztek meg, ahol egy öreg, kétszintes házzal találták szemben magukat. A parttól nem messze tornyosult föléjük a sötét épület, a sós óceáni szél azonban frissességet hozott magával, elvéve a baljós érzetet.
Fellépkedtek azon a néhány lépcsőfokon, amely a bejárati ajtóhoz vezetett. A férfi ezalatt megnyugtatóan megsimította kezét és felkapta különleges napszemüvegét, hogy vészhelyzet esetén könnyen elérhesse Pénteket.
A szőke lány bekopogott, néhány másodperccel később pedig egy sötétbőrű, harmincas évei elején járó hölgy nyitott ajtót. Fekete, vállig érő haja lágy hullámokban keretezte arcát, s tökéletes kontrasztot alkotott égszínkék szemeivel. Fekete-fehér csíkokkal ellátott szoknyaruhát viselt és egy elegáns, vörös kardigán egészítette ki ruházatát.

- Venus Borsten? - vonta fel szemöldökeit és le sem vette róla tekintetét.
- Igen, helló.
- És Tony Stark, de gondolom ismer. - szólt közbe a férfi.
A nő felé fordult.
- Maga is vérfarkas?
- Nem, vámpír.
Tonynak mindössze egy kemény pillantás volt jutalma.
- A lánnyal kettesben beszélek. - szögezte le a hölgy és elindult befelé. Vee csak hebegett-habogott, majd szerelme felé fordult.
- Akkor majd jövök.
- Nagyszerű, máris lepattint. - forgatta szemeit a férfi és félszegen intett, ahogy a lány eltűnt a hatalmas házban.

A nő a kanapén ülve várta már. Épp teát öntött egy régi, agyagból készült kancsóból, s csendben hagyta, hogy Vee megcsodálja a ház berendezését.
A bútorok és díszek vegyesen adták át az afrikai és ausztrál életérzést különböző motívumok és színek formájában. Jó néhány kisebb szobor is helyet kapott, itt-ott pedig különböző kelmék és nyakláncok lógtak le a falról. Látott pár furcsa írást is, de képtelen volt elolvasni. Az ismeretlen jeleket wakandainak titulálta, aztán észbe kapott és abba hagyta a bámészkodást.
Leült a nővel szemben és átvette az egyik csészét.
- Köszönöm Ms. Zain. - mosolygott rá.
- Hívj csak Amare-nak! - biccentett a másik, majd belekortyolt italába. - A fennhéjázó vőlegényed mindent elmesélt veled kapcsolatban és bevallom, magam is utána néztem egy-két dolognak. - kezdett bele rögtön. - Az őseim életében és hitvilágában fontos szerepet játszottak mind a macskák, mind a farkasok. Az apám népének őre a Fekete Párduc volt, míg anyám törzsének a Sötét Farkas. Itt pedig az utóbbi a fontos. - magyarázta komoly hangon.

Vee nagy érdeklődéssel hallgatta Amaret, aki láthatóan az első pillanattól fogva teljes magabiztossággal mozgott a témában.
- Sokszor jelenik meg történelmükben az Alfa-Béta-Omega helyzet. Sőt! A procedúra megszakítása is. - A nő elhallgatott és mélyen a lány szemeibe nézett. - Mondd csak, gyengélkedsz mostanában? Szédülések? Rosszullétek?
- Igen, pontosan ez történik! - helyeselt nagy lendülettel Vee.
- Hát náluk semmi ilyesmi nem volt. - vágta rá Amare. - Ugyanis a folyamat megszakítása azt jelenti, hogy vége. Ennyi. Ő nem lett Alfa, te nem haltál bele.

A lány döbbenten bámult rá és lassan semmit nem értett már. Úgy érezte forog vele a világ és jobbnak látta letenni a csészét.
- Ak-akkor mi bajom? Mi ez az egész? - dadogta.
- Van egy sejtésem, de csak az ősök szelleme igazolhat engem. Add a kezed! - nyújtotta felé a nő a sajátját.

Amare lehunyta szemeit, néhány szót mormogott maga elé, majd a plafonra emelte tekintetét és tovább folytatta a halk kántálást. Ezalatt a szőke lány puha kezén futtatta végig ujjait, mintha valami utat keresett volna rajta.
Néhány percig tartott csupán az egész, ám addig mintha a levegő is megváltozott volna a helyiségben.

Amint befejezte, halovány mosoly ült ki tökéletesen rúzsozott ajkaira.
A sejtése beigazolódott, ebben teljesen biztos volt.
- Nem haldokolsz kedvesem. - jelentette ki, aztán nagy levegőt vett, hogy folytassa.

A nő következő szavai után pedig Vee úgy érezte: ezúttal komolyan el fog ájulni.