Az eltelt idő egyre jobban összekovácsolta őket. Olyan volt, mintha egy hullamvasúton ültek volna, s ezzel párhuzamosan változott a lány állapota is.

Néhány héttel azt az ominózus esetet követően, kezdtek elmaradozni a rosszullétek. Vee közérzete mondhatni javult és mindketten abban reménykedtek, hogy megúszták ennyivel. Az egyetemre is be tudott járni, miközben a gyakornoki teendőit sem hanyagolta el. Tony büszke volt a lányra, hogy így talpra állt, ám valahol, mélyen legbelül mindig aggódott érte. Úgy kezelte, mint egy értékes műkincset, amit óvnia kellett, mert ha eltört volna, azzal képtelen lett volna megbirkózni.

A pánikrohamok elmúltak a részéről, s ezt is csupán barátnőjének köszönhette. Nem félt többé sem a chitauritól, sem más lényektől, hiszen fontosabb feladatot osztott ki saját magának: meg akarta védeni azt a nőt, aki már szerves részét képezte az életének.

Egy ideig az egyetlen dolog, ami aggasztotta a párost, az Mason eltűnése volt. A pszichopata szörny felszívódott a városból; mintha sosem létezett volna. Csupán egy betörés történt a Stark Toronyban, ám azon kívül, hogy pár biztonsági őrnek fejfájást okoztak, nem esett nagyobb kár.
Mióta Vee a férfihez költözött, senki sem próbált meg nekik keresztbe tenni.
Technikailag persze rajtuk kívül mindössze Happy szerzett tudomást a nő hollétéről, de a lány tudta, hogy Mason csapatában még mindig ott maradt többek között Harry is.
Az a srác pedig a legjobb nyomkövető volt, akit ismert. Nem értette, miért nem találtak még rá, ez gyerekjáték kellett, hogy legyen neki.

A nyugalom azonban, akár csak a vihar előtti csend, rövidebb ideig tartott, mint szerették volna.

Idővel a lányra ismét rátört a szédülés, az ájulások és valami ismeretlen erő gyors ütemben gyengítette.
Visszatértek oda, ahonnan indultak, a különbség csupán annyi volt, hogy ezúttal Tony nem tudott róla.

- Min dolgozol? - sétált le Vee a lépcsőn a férfi műhelyébe. Egy könnyed, fehér szoknyát viselt, felsőnek meg egy világoskék trikót választott. A vékony anyagot betűrte derekánál, szőke haja pedig lágyan omlott le vállaira. Mezítláb ugrált oda Tonyhoz és vidáman mosolygott rá, hogy fent tartsa azt a látszatot, hogy minden rendben.
- Belevágtam egy komolyabb projektbe Doktor Banner egy elmélete alapján. Páratlan munka és beleépíthetném a legújabb tervembe. - hümmögött Tony és  egy intésére eltűnt előle a hologramm. - Egy italt? Ma ünneplünk.
Vee elmosolyodott és neki dőlt az asztalnak. Ártatlan, laza mozdulatnak tűnt, ám valójában újabb szédülés kapta el.
- Mit is?
- Hogy hivatalosan is részese lettél a cégnek. Vége a gyakornoki időszaknak, a fejlesztési osztály másodlagos vezetője vagy. - tárta szét karjait a férfi és az egyik kis robotkarhoz fordult. - Most add az italokat! Ma már kétszer leöntött, ha harmadszor is megteszi elajándékozom egy egyetemnek.

Egy pillanatig boldogság töltötte el a lányt az előléptetés miatt, de ez hamar el is párolgott. Tudta, ha továbbra is ilyen tempóban fog romlani az állapota, nem sokáig lesz képes betölteni az új pozíciót.
- Komolyan mondod? - lelkesedett azért és átvette az egyik pohár pezsgőt.
- Teljesen. Pólót kellett cserélnem és még mindig érzem a buborékokat az orromban.
- Nem azt, hogy leöntött. - nevetett fel a lány és a fejét csóválta. - Köszönöm Mr. Stark.
Vee a kezét nyújtotta felé, mintha csak egy sima alkalmazott lenne, mire a férfi komoly arccal megrázta azt.
- Nagyon szívesen Ms. Borsten.
Tony azzal a lendülettel közel húzta magához és a derekánál fogva tartotta meg. Élvezte a közelségét, amolyan megnyugvást adott a számára, hogy a karjai közt tarthatta.
- Ez munkahelyi zaklatás. - vigyorgott rá a lány.
- Munkaidőn kívül vagyunk és maga önszántából tartózkodik itt. Még jó, hogy nem ügyvédnek készül. - felelte gondolkodás nélkül a másik, mialatt egy elégedett félmosoly kúszott ajkaira.

Vee csak halkan felnevetett és lábujjhegyre állt, hogy megcsókolja a férfit. Ajkaik már majdnem összeértek, mikor a lány ismét érezte, hogy elgyengül.
A poharat kiejtette a kezéből.

- Ittál ma már nélkülem? - ráncolta Tony a homlokát és furcsán méregette először a földön lévő üvegdarabokat, aztán barátnőjét.
Vee vett egy mély levegőt és halkan felsóhajtott.
- Dehogy.
- Az jó, mert igazából azt terveztem, hogy én iszom le magam, te meg összeszedsz, de ha társulni akarsz, nincs ellenvetésem. - viccelte el a helyzetet, ám belül sejtette, hogy valami baj van. Kósza aggodalom ült ki arcára és maga felé fordította a szőke lány fejét.
- Drágám, minden rendben?

Vee szíve nagyot dobbant a becenév hallatán. Azon dolgozott fejben, hogyan magyarázza meg ezt a kilengést, ám ennek a három szónak hatására minden addigi ötletét elfelejtette.
- Persze. - bökte ki bénán és megköszörülte a torkát. - Mikor vacsizunk? Ma randinapunk van és farkaséhes vagyok.
Vee felfestett egy mosolyt arcára, megpróbálva ezzel a szóviccel elterelni a témát a pohár ügyéről.
Tony figyelmen kívül hagyta a kérdést és ráhunyorgott kedvesére.
- Baj van, Venus? - Megfogta a karját, mintha attól félne, hogy menten összeesik.

A férfi előérzete pedig beigazolódni látszott, kedvese ugyanis a következő pillanatban levegő után kapott, majd ájultan kezei közé hullott.

Vee percekkel később tért magához. A kanapén feküdt és a feje szörnyen hasogatott. Lassan felült és megdörzsölte arcát.
- Tudom mit gondolsz. - sóhajtotta fáradtan, mire a fotelben ülő férfi felvonta szemöldökét.
- Megint eltitkolsz valamit. - Hangja megremegett, mint aki nehezen fogta vissza magát. Dühös volt, ugyanakkor viszont hihetetlenül gondterhelt is.
- Elmondanád végre mi bajod, vagy nézzem végig, ahogy megint elájulsz? - kérdezte feszülten.
A lány beharapta ajkát és óvatosan szemébe nézett.
- Tony, nem lehetne, hogy csak élvezzük az együtt töltött időt? Kérlek, amíg még leh...- hirtelen elhallgatott és ijedten pillantott rá. Holott a szavak véletlenül csúsztak ki a száján, már biztosra vette, hogy ebből nincs visszaút.

A vele szemben ülő teljesen ledöbbent, bőre szinte elfehéredett. Megfagyott a levegő a helyiségben és a jeges csendet végül Tony remegő hangja törte meg.
- Ne haragudj, mit mondtál? - Tekintetét le sem vette róla. - Amíg lehet? Mégis miről beszélsz...?
Nem hazudhatott tovább neki. Hetek óta küzdött a problémával és képtelen volt már ezt a súlyt egyedül cipelni. A szőkeség lassan rápillantott és hátra dőlve a kanapén, beszélni kezdett.
- Valami történik velem, olyasmi amin te vagy én nem tudunk segíteni. - kezdte halkan. - Napról napra erőtlenebb vagyok, mindenre rosszul reagálok és van, hogy egyszerűen egyik pillanatról a másikra elgyengülök. Mint mikor elejtettem a poharat. - A lány maga köré fonta karjait védekezően és oldalra fordította fejét. - Van egy elég biztos tippem, de... nem fog tetszeni.

A férfi önmagát átkozta belül, hogy nem vette észre a jeleket. Azt hitte véget ért az az időszak, ám úgy tűnt, csak azt volt hajlandó meglátni, amit szeretett volna.
Gombóc keletkezett a torkában és fájdalom futott át arcán.
- Hallani akarom. - vágta rá, mire barátnője a kezét tördelve felelt.
- A-azt hiszem... szóval mikor Mason elkezdte elvenni a képességeimet, félbe szakítottad a folyamatot. De mi van, ha a kapcsolat már létrejött és ezért az nem számít, hogy ott helyben befejezte -e, vagy sem? Mi van, ha folytatódik az amit hónapokkal ezelőtt elkezdett és ahogy én gyengülök, ő úgy lesz egyre erősebb? Megmagyarázná, hogy miért nem hallottunk már felőle egy ideje. - hadarta, majd lehajtotta fejét és halkabban beszélt. - Nem kell, hogy itt legyen ahhoz, hogy Alfává váljon és én közben belehaljak, mert ha lassabban is, de.... bekövetkezik.

Némaság telepedett rájuk.
A házban egy pisszenés sem hallatszódott, a feszültség pedig szinte tapintható volt.

Tony úgy érezte eltört benne valami.

Sejtette, hogy az a pár békés, idilli hónap amit együtt töltöttek a csónakházas eset óta, túl szépnek tűnt ahhoz, hogy igaz legyen. Zökkenőmentesen éltek, mindenük megvolt és nem fenyegette őket semmilyen veszély.
Azzal azonban nem számolt, hogy a baj alattomosan, csendben már megérkezett az otthonukba.

- De ez csak feltételezés, nem igaz? - kérdezte és felpattanva a fotelből, járkálni kezdett. - Semmi nem biztos, ez csak a te agyszüleményed.
- Nem tudom, folyton ezen kattogok. - válaszolta halkan a másik. - Minden apró darabka stimmel.

Tony lehajtotta a fejét és megdörzsölte szemeit. Azonnal a megoldást kereste, ám mint eddig minden egyes alkalommal, most is vakon tapogatózott a vérfarkasok világában.
- Talán ha megölnénk Masont...
- A kapcsolat miatt lehet, hogy velem is végeznénk.
- És ha megharapna egy másik kis mitugrász? Megerősödnél és...
- És akkor tőle függenék. Csak időt nyernénk vele, amíg ki nem találja, hogy ő is Alfa akar lenni. - szakította ismét félbe a lány.
A férfi fáradtan megállt és amikor rávezette tekintetét Veere, csupa fájdalom tükröződött szemében.
- Valamit tennünk kell. Nem veszíthetlek el, Venus.

A szőkeség lágyan pillantott fel Tonyra, aztán lassan odasétált hozzá és átölelte derekát. Arcát vállába fúrta és mélyen beszívta illatát. Habár a jövőt bizonytalannak látta, őt meg akarta nyugtatni.
- Nem fogsz. Együtt megoldjuk.
A férfi némán biccentett, nyomott egy puszit a hajába és hátrébb tolta magától.
- Rendelek valamit vacsorára, aztán megnézünk egy filmet, oké? Dőlj le addig. - köszörülte meg torkát.
Vee elmosolyodva bólintott és egy rövid csók után elsétált a hálószobájuk felé.

Tony egy darabig csak nézte, majd mikor eltűnt szemei elől, megnyalta gyors mozdulattal ajkait.
- Péntek? - szólította meg asszisztensét.
- Igen Uram?
- Hozzuk előrébb a titkosított mappában lévő tervet.
- Biztos benne?
A férfi nagyot nyelt és gondterhelten megdörzsölte szemeit. A döntése végleges volt, nem akarta tovább húzni a projektet.

- Igen. Szombatra legyen kész a Medúza-terv minden részlete.
- Értettem.