A lány sosem aludt még olyan jól, mint aznap éjjel. Persze egy darabig forgolódott, hiszen másra sem bírt gondolni csak a férfi gyengéd érintésére bőrén. Arra, hogyan fonta aztán nyaka köré karjait, túrt bele lágyan sötét hajába és viszonozta a csókot, mielőtt lassan szétváltak volna.
Kár, hogy kívülről elég bénának tűnhetett utána, tekintve, hogy csak zavartan rámosolygott és jó éjszakát kívánt.

Ahelyett, hogy azonnal berángatta volna a szobájába.

Ilyesmiken filozofált, mielőtt elnyomta volna az édes álom. Nem is sejtette, milyen eseménydús nap előtt állt.
Amíg a lány békésen szunyókált, Tony a felette lévő szinten igyekezte elfoglalni magát. Későn értek haza, nem volt se kedve, se energiája visszavezetni az autójával és a kilencedik emeletet egyébként is amolyan másodlagos otthonnak tervezte meg a húzós estékre. Egy darabig a munkával próbált törődni, de folyamatosan kattogott az agya és nem bírt megnyugodni.

Ez a nőszemély teljesen összezavarta és felborított mindent az életében. Mondhatni jól érezte magát előtte - a kisebb rohamokat leszámítva - és viszonylag elégedett volt az egyéjszakás kalandokkal. Azóta viszont, hogy ez a csaj befecsegte magát a mindennapjaiba, teljesen befellegzett a terveinek. Úgy gondolta a pánik majd idővel elmúlik, a csalódásokat és nehézségeket pedig munkába és alkoholba fojtja, Vee azonban kikényszerítette belőle, hogy őszintén elgondolkodjon a problémáján. Nem is beszélve arról, hogy egy hónapja ügyet sem vetett a nőkre. Ha eszébe is jutott a téma, valahogy mindig a szőke lány képe villant fel előtte, annak ellenére, hogy néha már a falra tudott volna mászni tőle.
Igazság szerint, megőrjítette. Nem tudta mit kellett volna kezdenie a helyzetükkel. A lassan felszínre törő érzelmei olyan gondként lebegtek lelki szemei előtt, amit képtelen volt a természettudomány segítségével megoldani.

Másnap reggel igen különböző módon ébredtek. Vee boldogan ugrált ki szobájából a konyhába és dudorászva főzött kávét. Amióta csak itt lakott, azt a szürke pulcsit hordta pizsamaként egy rövid nadrággal kiegészítve, amit találkozásuk napján adott kölcsön a férfi. Habár ő visszaszolgáltatta neki anno, a lakosztály hálószobájában már ott várta a ruhadarab. Amolyan belsős poénnak számított már köztük.
Gyorsan megfésülködött, majd mezítláb sétált fel a kilencedikre.
- Uram, Ms. Borsten áll az ajtó előtt. - jelezte Péntek, Tony pedig álmosan megdörzsölte arcát.
- Mennyi az idő? - ásította.
- Tíz óra múlt hat perccel.
A férfi beletúrt hajába, aztán felkapva egy sötét felsőt, odacsoszogott a nappaliba és szélesre tárta az ajtót.
- A fogadóórám minden csütörtökön, délután öt és hét között van, nem érek rá. - hadarta fáradtan, amit Vee egy szemrehányó pillantással jutalmazott.
- Kávét hoztam, de most már inkább egyedül iszom meg. A tiedet is. - húzta fel orrát.
- Dupla koffein a farkaslánynak.. - mormogta Tony, megdörzsölve homlokát. - Gyere be! - biccentett és elindult visszafelé.
Vee egy darabig vívódott, hogy kövesse -e, ám végül győzött a szíve és odaült a konyhapult előtti bárszékre. Ujjaival a hűvös márványlapon dobolt, míg gondolkodott hogyan is hozhatná fel az előző este történteket.
Azonban mielőtt bármit is mondhatott volna, Tony szólalt meg.
- Ha van valami programom a hétvégére, mondd le, nincs kedvem hozzájuk. - közölte és telefonján kezdett pötyögni.
- Két eseményen is meg kell jelenned és már megvannak a beszédek. - emlékeztette értetlenül a másik és gyengéd vonásai gondterheltté váltak.
- Majd küldök egy bocsánatkérő lufit. - vágta rá a férfi, ám nem is igazán figyelt oda.
- Nem mondhatjuk le, ezek...- Vee ellenkezni kezdett, hiszen már leszervezte az esteket, de Tony a szavába vágott.
- Nem a véleményére voltam kíváncsi Ms. Borsten, gyakornok, tegye amit kértem . Mondja le őket, kiveszem a hétvégét. - legyintett unottan.

A lány nagy szemekkel meredt rá. Nem akarta elhinni, amit hallott. Úgy beszélt vele, mintha az egyik átlagos alkalmazottja lenne. Jobban belegondolva, valószínűleg azok a nők is megvoltak neki pár estére.
Szorosan összepréselte ajkát, érezte ahogy a csalódottság és az undor felkúszik a gyomrából egészen a torkáig és azt mardossa. Hogy lehetett ilyen ostoba? Tony csak játszadozott vele, az égvilágon semmit nem jelentett neki az a csók és most egy lett a sok közül.
Képtelen volt eldönteni, hogy őt, vagy saját magát gyűlölte -e jobban.
- Ahogy kívánja, Mr. Stark. - közölte végül érzelemmentes hangon és leugrott a magas bárszékből.
- Azért a kávét megihatod. - Tony felemelte a fejét és homlokráncolva kiáltott utána.
- Ne fáradjon. - felelte hátra sem fordulva és mielőtt kilépett volna az ajtón, mormogva hozzá tette. - Csak egy asszisztens vagyok.

Tony pedig nem ment utána.

A lány a nap hátralévő részét felváltva tanulással és a tv bámulásával töltötte. Semmi sem volt elég jó ahhoz, hogy elterelje a figyelmét. A telefonján talált néhány smst a külső embereitől, akikkel tartotta a kapcsolatot a SHIELD szétesését követően is, de ezek sem javítottak a hangulatán. Az egyik üzenet azonban felkeltette a figyelmét.
" Hallott a támadásokról. Tudni akarja jól vagy -e."
Vee elmosolyodott a szavak láttán és egy kicsit jobban érezte magát. Némi boldogsággal töltötte el, hogy legalább neki fontos volt.
"Persze, a Stark Toronyban vagyok." - írta vissza, a válasz pedig nem késett soká.
"Miért segítene neked Stark..?"
A telefon néhány másodperccel később ismét rezgett.
"Nem mondtad el neki."

Nem kérdés volt és Vee szinte hallotta a fejében a dorgáló hangsúlyt. Felsóhajtott és hátradőlt az ágyon. A gondok száma csak növekedett, ahelyett hogy javult volna a helyzet és ez egyáltalán nem könnyítette meg a mindennapjait.
" Ez nem olyan dolog, amit csak úgy bedobsz vacsora közben. Sosem bocsátaná meg, hogy elhallgattam." - írta le és beharapta ajkait. Nem akarta elveszíteni Tonyt, a ma reggeltől eltekintve még fontos volt a számára.
Felvillant a készülék kijelzője, egy újabb sms érkezését jelezve.
"Vee, nem titkolhatod el ezt előle örökké. Vigyázz magadra! Ha itt végeztünk meglátogat, légy jófej és ne halj meg addig."
A lány halványan elmosolyodott és félre tette a mobilt. Habár kételkedett az üzenet első felében, a végének örült. Ha csak néhány perc erejéig is, de feldobta az a mondat.

Ekkor kinyílt az ajtó és Tony sétált be a szobájába. Vee meglepetten ült fel és furcsán méregette. Valahogy nem tűnt az igazinak, ráadásul még haragudott rá a történtek miatt.
- Lemondtam a megjelenéseket, ne aggódj.- közölte hidegen, mielőtt az bármit mondhatott volna. - Most ha megbocsátasz, még el kell pusztítanom egy hatalmas tányér jégkrémet és...
- Imponáló. - szólt közbe a férfi szórakozottan. Halkan felnevetett és a fejét csóválta. - Elsőre elkaptam a figurát, nem király?
A lány kérdőn bámult rá, szíve hevesebben dobogott a szokásosnál. Valami nagyon nem stimmelt, érezte minden porcikájában. Látta a férfit, hasonlított arra akit megismert, a hangja is ugyanolyannak tűnt, mégis a hideg kirázta tőle.
- Te nem Tony vagy. - nyelt nagyot és hátrébb kúszott az ágyon.
A fickó pedig csak félre biccentette fejét és gonoszan csillogó szemekkel felelt.
- Okos lány. Nem csoda, hogy Mason annyira akar téged.

- Uram, két hőjelet érzékelek a vészkijáratnál.
Tony összeráncolta szemöldökét és értetlenül fogadta Péntek bejelentését.
- Hova mennek?
- A hátsó kijárat felé. Az egyik Ms. Borsten, a másik arcazonosítása lehetetlen.
A férfi megfeszítette állkapcsát. Az ő rendszere volt a világon a legjobb és ha a figurát nem lehetett felismerni, az óriási veszélyt jelentett.
Az M45-ös páncél darabjai másodpercek alatt rárepültek Tonyra. A teraszról ellökte magát és azonnal lerepült az épület mentén a földszinti vészkijárathoz. Berontott nagy lendülettel a kihalt szintre. Olyan rendszert épített a Stark Toronyba, ami miatt megengedhette, hogy éjszakánként csupán két őr járőrözzön az építmény körül. Minek is kellett volna több? Az üveg szinte betörhetetlen volt, az ajtók pedig csupán az ő hangazonosításával léptek működésbe.

Ezért is állt értetlenül a tény előtt, hogyan juthatott be valaki felismerhetetlen arccal és ráncigálhatta magával a szőke lányt.

A félhomályba borult hallban egy fekete hajú alak rángatta a kétségbeesetten kapálózó nőt a kijárat felé. A két biztonsági ember ájultan feküdt a földön.
- Engedd el! - emelte fel Tony a kezét a páncélban, készen arra, hogy bármikor lőjön.
A betolakodó megtorpant és lassan megfordult. Alkarjával Vee nyakát szorította le, míg másik kezével egy éles tőrt nyomott oda. A lány rémülten próbálta lefeszegetni a fogvatartó ujjakat, de a figura szorosan tartotta. Az alak egy eszelős mosollyal emelte tekintetét a Vasember felé és láthatóan élvezte a helyzetet.
- Hiányoztam? - kérdezte könnyedén, Tony pedig végre meglátta arcát.
Kihagyott egy ütemet a szíve, máris érezte ahogy a fojtogató pánikroham alattomosan megközelíti. Annyira a sokk hatása alatt volt, hogy nem is figyelt Vee figyelmeztető nyöszörgésére.
- Tony, ő nem...
- Hallgass! -vágott közbe a fekete hajú férfi és nyomatékosította mondatát az éles penge közelebb tolásával. - Ostoba halandó.

Ám Tony eleresztette a füle mellett a csevegést. Képtelen volt mozdulni. Nem értette, hogyan jutott be pont ő és mit akart Veetől - ráadásul eközben a pánik kerülgette.
S habár abban a pillanatban semmi értelme nem volt számára az egésznek, mégis Loki állt előtte és a szőke hajú lányt fenyegette.

Tony nehezen kapott levegőt, pulzusa az egekben volt és teljesen lefagyott.
Bárcsak tisztában lett volna a ténnyel, hogy ebben a helyzetben semmi sem az volt, aminek látszott.