༆New York༆

ＬＩＬＩＴＨ ＷＩＬＬＩＡＭＳ

New York a hely ahol folyamatos a nyüzsgés. Amikor a gép landolt Eddie felémdobott egy pulóvert mondván, hogy itt nincs olyan meleg mint Kubában. Először megforgattam a szemem és egy hosszúnadrágban és trikóban léptem ki a gépből ahol azonnal magamra rántottam a pulóvert.

— Megmondtam... — haladt el mellettem Eddie. —Jár erre egyáltalán taxi? — kérdezte és körbenézett Briarcliff Manor-on.

— Minek nekünk taxi? — kérdeztem és szétnéztem a hatalmas birtokon.

— Talán mert nem gyalogolni szeretnék egészen hazáig. — nézett rám, mire megforgattam a szemem. 

— Egy kocsi vár ránk. Nem kell taxi. —mondtam, majd felkaptam a táskám és elindultam kifelé.

Igazam is volt. A birtok bejáratánál egy fejete terepjáró várt bennünket, mire Eddie leesett állal állt meg a kocsi előtt.

— Meg sem kérdezem. — rázta a fejét, majd a csomagtartóhoz sétált és bedobta a táskáinkat majd beült a kormány mögé, én pedig mellé az anyós ülésre. — Pihenj nyugodtan, az út kicsivel több mint egy óra. — mondta, miközben a telefonján nézte a térképet.

Én csak bólintottam, majd becsatoltam az övet, a fejem az ablaknak döntöttem, és hagytam, hogy a gondolataim elkalandozzanak arra amerre akartak. Évekkel ezelőtt azért tűntem el olyan hirtelen New York-ból mert nem akartam olyan kísérleti nyúl lenni, mint akiket nap mint nap végignéztem Drake mellett. Féltem visszamenni, de tudtam, hogy Raven nem hagyná, hogy bajunk essen. Mindig is ő volt az erősebb. És egy senki voltam és lennék is nélküle... Hisz mit értem el az életem során? Orvos lettem és itt vége is a tört-

— Ez nem igaz. — szakította félbe a gondolataim az emlegetett kis parazitám.

— Hagyj békén, Raven... — válaszoltam a fejemben, majd próbáltam megint csak a gondolataimra koncentrálni.

Az apámat nem láttam személyesen körübelül két éve. Mit gondolhat rólam? Milyen gyerek vagyok, hogy azok után, hogy a szeretett feleségét, az én édesanyám meghalt magára hagytam. Jó persze, vele van Matthew bácsi de én is ott akarok lenni. Vele. Velük.

— ...Nk Mrs. Chen-hez. — hallottam meg Eddie hangját, mire felé kaptam a fejem.

— Micsoda? — kérdeztem és a homlokomra simítottam a kezem.

— Meg kell látogatnunk egy ismerősöm. — mondta.

— Rendben. — biccentettem.

— Vannak még olyan helyek ahol nincs ennyi ember. — mondta Eddie amikor meglátta, hogy milyen arccal bámultam a rengeteg autót és embert.

— Amikor New York-ban éltem sem volt piskóta a város... De most? Isten ments, hogy nekem így kelljen járni megint a munkába. — mondtam szörnyűlködve, mire Eddie felkuncogott mellettem.

— Motorral gyorsabb és egyszerűbb. — mondta, mire bólintottam.

— Meghiszem. — figyeltem a csordákban haladó embereket.

Eddie nemsokkal később lekanyarodott a főutcáról az egyik kisutcába és onnan egy keveset mentünk amikor megálltunk egy kisbolt előtt. Furán néztem Eddie-re aki csak kényelmetlenül elmosolyodott.

— Szükségem van néhány dologra. Főként csokira... — mondta, mire bólintottam, majd kicsatoltam az övem és nyúltam volna az ajtóért ami már ki volt nyitva és Eddie állt ott.

— Köszönöm. — mondtam kissé meglepődve. De most komolyan! Ki nyitott ki nekem bármilyen ajtót is? Jobban szerették az arcomba vágni, mint kinyitni...

— Mrs. Chen akié a bolt, ő egy régi ismerősöm. Véletlen derült ki számára, hogy Venom bennem van. Mindig rendel csokit nekem, hisz itt New York-ban nehezebb állati szerveket rendelni. Hidd el. Már próbáltam. — mondta. mire elnevettem magam.

— Elhiszem... — mosolyogtam, majd beléptünk a boltba.