༆New York༆

ＬＩＬＩＴＨ ＷＩＬＬＩＡＭＳ

Hirtelen valami iszonyatosan fülsüketítő hangra keltem, majd vettem volna egy nagy levegőt amikor is éreztem, hogy nem a levegőt szívom be az orromon és a számon, hanem a vizet. Amilyen gyorsan csak tudtam az emberi alakomban felúsztam a felszínre és nagy levegőt vettem miközben a fülemet befogtam.

A rakéta felé néztem ahol egy kétszer nagyobb szimbióta mászott felfele de a hang miatt ketté osztódott így megint külön volt Káosz és Eddie. A hang miatt a gazdatest nem tudta befogadni a szimbiótát így mind a ketten leestek majdnem negyven méter magasból. Azonnal futásnak eredtem pedig alig volt erőm.

Káosz és Venom is eltűnt a szemem elől így amikor odaértem Eddie véres arccal Drake előtt állt és lihegve nézte az ellenségét. Drake háttal állt nekem így Eddie-nek időt sem hagyva azonnal az ellenségünk nyakába ugrottam és a lábaim a vállaira kulcsoltam miközben az állánál fogva feszítettem hátra a fejét és fogtam a torkát.

Ám azonban Drake sem volt védtelen. Hirtelen éles fájdalmat éreztem a combomban mire kissé meginogtam ezért könnyű szerrel le tudott dobni magáról. Eddie azonban készen állt mert egy jól irányzott rúgással a beton végére lökte Drake-et ahol még pont megtudta tartani magát, hogy ne csússzon le.

— Már késő! — nézett ránk mosolyogva. — Most jön a következő rész... Áh! — kiáltott Drake amikor Eddie lerúgta őt és ugyanúgy a vízbe esett mint én.

— Túl sokat beszélsz! — morogta Eddie, majd elkapdta a kezem és magához rántott. — Te viszont túl keveset. — suttogta nekem, majd száját az enyémre tapasztotta.

Még sosem csókolóztam vele. Mármint a valóságban, mert a gyógyszerek hatása alatt már megtettem de ez...

Minden érzelmet értettem amit ki akart fejezni felém. Az aggódását, a szeretetét, a félelmét és a megnyugvását, hogy a karjai közt lehetek.

Majd hirtelen belenyögött a csókba, mire értetlenül húzódtam el, de amint megláttam a felsőtestét megértettem mi történt.

Káosz pengéje állt ki Eddie mellkasából, mire szinte felsikítottam és azonnal Eddie mellé térdeltem a földre, s ekkor jöttem rá egy nagyon fontos tényezőre. Raven nincs velem. Nem beszélt hozzám, nem segített. Nincs itt... Itthagyott... Ahogy Venom is megmondta.

"— Ne nézz így rám! Nem fogok visszafordulni! — mondtam és próbáltam nyugodt maradni.

— Nem is miattad aggódom! — morogta, majd elugrott mellőlem és egyenesen Káosz után indult."

— Eddie! — kiáltottam és próbáltam a kés köré szorítani a kezem, hogy elállítsam a vérzést ami lehetetlennek bizonyult.

— Csak egy porszem vagy. — morogta Káosz Eddie-re pillantva, majd felém fordult miközben én a könnyeimmel küszködtem, ahogyan Eddie élettelen teste feküdt az ölemben. — Hol vannak? Hol van Venom és Raven? — morogta rám nézve, mire a nem tudom honnan jött bátorságommal, és elszántságommal ránéztem.

— Sosem találod meg őket! — sziszegtem a fogaim között.

— Úgy legyen! — biccentett, majd már csak annyit láttam, hogy a karjaiból egy penge alakul és engem is átszúrt vele.

De nekem nem hagyta bent a pengét, hisz ezzel is jobban kínozva lassan és durván kihúzta én pedig megérintettem a mellkasom ahol egy karomnyi lyuk tátongott.

A vér folyamatosan ömlött és már azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Kótyagosan lenéztem Eddie-re, majd eldőltem a vérveszteség miatt.

Innentől nem tudtam mi történhetett.

Nem tudtam, hogy Drake-nek sikerült-e amit meg akart tenni vagy nem, de csak reménykedni tudtam, hogy valaki, mégha nem is én, de megfogja állítani őt.

Nem tudom mások mit mondanak a halálról. Olyan rossz nem lehet, mert még senki nem jött vissza panaszkodni.

Mindig azt hittem nyugodtan fogok meghalni. És ez meg is történt.

Eddie-t nem rég óta ismertem, de megkedveltem. Talán bele is szerettem, nem tudom. Nem igazán kaptam időt arra, hogy megbékéljek magammal és az érzéseimmel.

De mivel a karjai közt hunytam le a szemeimet, minden helyesnek érződött abban a pillanatban.

Ott akkor csak én és ő voltunk.
Senki más.
Csak mi.