༆New York༆

ＬＩＬＩＴＨ     ＷＩＬＬＩＡＭＳ

— Amara Williams? — kérdezte kigülledt szemekkel Eddie, mire bólintottam. — Mármint a testvéred Amara Williams? — tette fel a következő kérdést, mire megint bólintottam.

— A nővérem története hosszú. És azt sem tudom, hogy lehet itt. — ráztam a fejem, miközben fészkelődtem a széken.

Miután találkoztam a testvéremmel, ami nem kissé sokkolt le, utána azonnal felhívtam Eddie-t, hogy találkoznunk kell. Ő azonnal beleegyezett és megadta a lakása címét így most egy bögre kávéval a kezemben magyarázok neki.

— Oké...? De miért vagy ennyire kiakadva, hogy találkoztatok? — kérdezte Eddie jogosan.

— Ezért. — dobtam elé egy aktát.

— Ez a nővéredé. — nézett rám az adatlap mögül.

— Tudom. — bólintottam egyet. — Ahogy a boncolási jelentés is. — néztem rá, mire lapozott egyet.

— De ha halott... — kezdett bele, de inkább abbahagyta. — Hogy történt? — kérdezte finoman, mire sóhajtottam.

— A testvérem sosem volt mintagyerek. Amikor ő tizenhat volt, én még csak tizennégy voltam. Összejött egy fiúval, Jake-kel. Jófej, vicces és jóképű volt. Ami a nővérem ideálja, de volt vele egy gond amit a szüleim és én is későn vettünk észre. — sóhajtottam, majd kortyoltam egyet a kávéból. — Dílerkedett. — mondtam, mire Eddie elhúzta a száját. — Amikor a nővérem rájött hónapokig próbált segíteni Jake-nek, de ő nem akart leszokni. Még elvonóra is beiratta, de sosem ment el. Soha. — ráztam a fejem, majd a tenyerembe temettem az arcomat. — Az egyik nap a nővérem elment otthonról, hogy beszéljen Jake-kel, hogy ez így nem mehet tovább, de nem jött haza. — mondtam és éreztem ahogy összeszorul a torkom.

— Nem muszáj elmondanod. — fogta meg a kezemet Eddie, mire szipogva bólintottam.

— Tudom. De el akarom. — mondtam, mire biccentett egyet. — Anya másnap reggel indult a kórházba dolgozni és azonnal értesítették, hogy egy új beteg erkezett. A beteg negyedfokú égési sérülést szenvedett az arcán és a kézfejein leginkább. Azt meg tudták állapítani, hogy fiatal nő. Amikor a felső testén lévő ruhákat akarták eltávolítani anya meglátta a nővérem "híres" tetoválását a bordáin. Zokogva könyörgött, hogy ne legyen igaza, de kiderült, hogy a lányt akit behoztak a nővérem volt. Jake droglaborja kigyulladt. A testvérem pedig az arcán és a kezén súlyosabb sérülésekkel míg a teste többi részén enyhébb sérülésekkel megúszta. Ha ez nem elég be is volt drogozva. Akkoriban nem is értettem. Sosem nyúlt a droghoz, így aztán úgy voltam vele, hogy megkeresem Jake-et hisz nyilván ő tette ezt vele. Még aznap elindultam megkeresni, mielőtt a rendőrök megtehetnék. — mondtam magam elé meredve miközben Eddie szüntelenül a kézfejemet simogatta és néhol pedig megszorította a kezemet. — Meg is találtam. — bólintottam egy aprót. — Túladagolta magát. — rántottam meg a vállam.

— Mi történt ezután? — kérdezte Eddie, mire üveges tekintettel ránéztem.

— A nővérem nem volt elég erős. Nem élte túl. — mondtam, majd hirtelen megfájdult a fejem ezért odakaptam a kezem.

— Jól vagy? —kérdezte Eddie.

— Igen, csak... — halkultam el. Nem tudtam, hogy el kellene-e mondanom ezt Eddie-nek.

— Gracie? — kérdezett, mire sóhajtva álltam fel a székről és léptem az ablakhoz amin kibámultam.

— Emlékezni akarok. Tényleg! De egyszerűen nem tudok. — ráztam a fejemet. — Próbálkozom, esküszöm. De akárhányszor emlékezni akarok arra amire nem emlékszem, megfájdul a fejem. Mintha valami gát lenne az agyamban ami nem enged emlékezni, és még azis fájdalommal jár ha megpróbálom. — magyaráztam halkan.

— Hé! Minden rendben lesz. — lépett mögém Eddie majd az egyik karját átvetette a vállamon és magához húzott.

— Nem lesz rendben semmi. — dünnyögtem a mellkasába. — Mivan ha ez a fontos? Mi-mivan akkor ha ez mindennek a kulcsa? Az emlékeim. Mi lenne ha emlékeznék? Akkor lehet, hogy véget vehetnénk ennek, és megtudhatnám mi történt IGAZÁBÓL a testvéremmel? Mivan ha mindennek köze van ahhoz ami most a legnagyobb ellenségünk? — fakadtam ki, mire sóhajtva nézett le rám.

— Igazad van. Valószínű nem lesz minden rendben, de megígerem, hogy nem fog semmi bajod sem esni. Nem engedem, hogy bárki is hozzád érjen! Senki! Rendben? — kérdezte, mire bólintottam és visszatettem a fejem a mellkasára.

— Szívem szerint így maradnék örökre... — motyogtam, miközben a karjaimat a dereka közé kulcsoltam.

— Nincs ellenvetésem... — suttogta, majd egy lágy csókot lehelt a homlokomra, miközben a hátamat simogatta.