Hetek teltek el úgy, hogy kerültem a Bosszúállókat. Egyszer kellett volna velük küldetésre mennem, de mikor meghallottam hogy a Hydrát akarják elkapni, egyből visszamondtam. Soha többet nem megyek a közelükbe. Egy életre elegem volt belőlük. És amúgy is...Nem tudhatják meg, hogy hol vagyok.

Mint hetek óta-most is-magányosan ülök a szobámban. Lehet hogy bocsánatkérésre várnak. Hàt én is arra várok. Egy rossz szót nem mondtam nekik. Erre ellenségesen viselkednek. Isten ments nem akarok a csapatba kerülni, de úgy látszik hogy muszáj. Akkor legalább viseljenek már el.

Bár Wanda párszor elment az ajtóm előtt. Meg is próbálkozott bejutni a fejembe. Szerencsétlenségére az erőm nem engedte.

Tehát a mindennapjaim úgy teltek, hogy igyekeztem kerülni őket, edzettem, és dalokat dolgoztam fel gitárra.

Mert hát a múltam feldolgozásában csak egy valami segített. A zene. Az vagyok én. A zenével azokat az érzéseimet is ki tudom fejezni, melyeket szavakkal soha. A zene beszél helyettem. A dallam csak jön, ahogy a szöveg is. A zene az én menedékem. Szükségem van rá.

Most is a szobámban ültem, és a gitáromon játszottam.

-Hold on, I still want you. (Várj még mindig akarlak
Come back Gyere vissza
I still need you Még szükségem van rád
Let me take you're hand      Hadd fogjam a kezed,
I'll make it right.      Rendbe fogom hozni
I swear to love you all my life Esküszöm hogy egész életemben szeretni
foglak
Hold on, I still need you. Várj még szükségem van rád)
(Chord Overstreed: Hold on)

Ez az a dal, amit akkor énekelek, mikor a szüleimre gondolok. Talán majd...egyszer találkozom velük. Talán sikerül nekik elmondanom, hogy bármiért is vettek el tőlük, nem haragszom. Talán megölelhetem őket. Talán büszkék lesznek rám.

A világon, nem akarok semmit sem jobban, mint hogy elérjek valamit. Valami jót. És ha majd egyszer találkozom a szüleimmel, el tudjam nekik mondani. Hogy igen is ezt én értem el.

-Nagyon szép volt.-szólal meg valaki az ajtómon túlról. Egyből felismertem a hangot. A kapitány volt.

-Mit akar?-kérdezem unottan.

-A csapat szeretne magával beszélni.-kezd bele, de én rögtön félbe is szakítom.

-Nem érdekel mit akarnak mondani.-teszem félre a gitárt.

-Csak hallgassa meg. Ígérjük bármikor elmehet.

-Még szép hogy bármikor elmehetek.-horkantok fel. Ne hogy azt várja, hogy engedélyt kérjek tőle. Vagy valamelyik társától.

-Kérem.-hallom halk hangját.

Nagyot sóhajtok, majd felállok az ágyról, és az ajtóhoz lépek. Kinyitom azt, majd szembe találom magam a kapitánnyal.

Hitetlenkedve néz rám. Mikor észbe kap, gyorsan végigmér. A szemembe néz, és elmosolyodik. Szerintem nem újdonság azt mondanom, hogy nem viszonoztam.

-Merre?-kérdezem fáradtan. Nem volt benne a napi tervemben a vita.

-Erre jöjjön.-előre megy, majd elvezet egy nappali féleséghez.

Arra már magamtól is rájöttem, hogy milyen hatalmas ez a torony. De szerencsére Péntek a segítségemre volt.

-Áhh! Meg is jött!-kiállt fel Stark. Valamiért kedvesebben fogadott, mint hetekkel ezelőtt.

Csak végigfutattam a pillantásomat a csapaton, majd leültem a tőlük legtávolabb eső fotelbe. Nem helyezkedtem el nagyon, mert tudtam-vagyis gondoltam-hogy hamar vége lesz a beszélgetésnek.

-Mit akarnak?-kérdezem felsóhajtva.

-Látjátok! Mondtam, hogy nincs benne kedvesség.-mondja Barton. Na azért ezt ne!

-Hogy bennem nincsen kedvesség?!-háborodok fel.-Akkor mondanám hogy még ki sem tettem a lábam a liftből, de máris ellenségesen bántak velem. És ne mondják hogy nem így volt!-emelem fel a hangomat.

Könnyű másra fogni ugye? Túl egyszerű lenne ha azt mondanánk, hogy a másik volt. Míg gyerekek vagyunk, addig oké, de felnőttként újjal mutogatni, és másra fogni, eléggé szánalmas. Sajnos kevés az olyan ember aki felelősséget vállal a tettéért. Ezekhez az emberekhez a Bosszúállók ahogy látom nem tartoznak.

-Igaza van.-szólal meg Maximoff.

-Köszönöm!-dőlök hátra a székben.

-Ez esetben javaslom, hogy kezdjük elölről. Felejtsük el ezt a pár hetet.-szól Barton. Vagy inkább az egész életet felejtsük el.

-En benne vagyok. Ha normálisan csináljuk.-nézek mindannyiukra.

-Akkor mehet.

-Gondolom ismersz már minket.-mondja Stark.

-Ki nem ismeri magukat?-nevetek fel őszintén. Először mióta itt vagyok.

-Hát igen.-húzza el a száját Romanoff. Kedvelem.

-Bocsánat, de magát nem nagyon láttam sehol.-nézek egy vöröses-barnás hajú nőre. Stark mellett ül.

-Pepper vagyok. Pepper Potts.-mosolyog rám. Hogy lehet ilyen pozitív. Basszus csak ránézek és jó kedvem lesz.

-Stark!-szól...A másik Stark?

-Igen. Már egy ideje.-szorítja meg Stark Stark kezét.

Tényleg szerethetik egymást. Az a pillanatnyi szemkontaktus is elárulja őket. Nem könnyen észrevehető, de ha látod akkor észre veszed, hogy van amit Tony mindennél jobban szeret. Ezért a nőért képes lenne meghalni.

-Ne hogy magázz minket! Tegezz csak nyugodtan!-nevet fel Clint.

-Szóval...-köszörülöm meg a torkomat.-A nevem Aisha Elsey. Tizenkilenc éves vagyok. Tömören ennyi.-mosolygok rájuk jelezve a jósszándékomat.-Kérdés?

-Miért rakott be Fury a csapatba?-kérdezi Stark. Olyan furcsán méreget engem.

-Mert szükség esetén jól jöhetek.-hárítom el a kérdést.

-Ez oké, de nem válaszoltál őszintén a kérdésre.-sandít rám Wanda. Gondolom baromi zavarja, hogy nem lát bele a fejembe.

Ha azt akarom, hogy megbízzanak bennem, és félretegyük a nézeteltérést akkor meg kell osztanom velük a titkomat. De...Nem hiszem hogy egybe el tudnám mesélni. A legjobb ötlet talán az lesz, hogy lassan adagolom nekik.

-Az ok...-muszáj nagy levegőt vennem, mert az emlékek kezdenek eluralkodni rajtam.-Kezdjük az elején. Arra kérlek titeket, hogy ne siettesettek. Idővel el fogom majd mondani a teljes történetet, de most nem megy. Egyszerre biztos hogy nem. Örülök ha megértitek, ha meg nem akkor ez van.

-Annyira csak nem lehet rossz! A miénknél biztos nem!-nevet fel Stark.

-Talán nem. Talán de. Majd ti eldöntitek.-rántok vállat. Nincs kedvem visszaszólni neki az előbbiért.-Szóval...olyan öt éves lehettem mikor elraboltak a szüleimtől. Elraboltak, bezártak valahova. Egy sötét, hideg, kegyetlen helyre. Titkos voltam. Nem sokan tudtak rólam. A fő emberek foglalkoztak velem. Olyan vezető féleségek.-összehúzott szemöldökkel hallgatják a mondandómat.-Halvány emlékfoszlányaim vannak. Egy évig kedvesen bántak velem. Volt szobám, kimehettem játszani az udvarra. Mintha nem is történt volna semmi. Aztán...Minden féle dolgot végeztek el rajtam. Amolyan kísérletet ha lehetett ezt annak nevezni. Fogalmam sem volt mi történik körülöttem. A testem fájt, szétszakadt. Ordítottam, de hiába hallották meg, nem csináltak semmit. Egyedül arra figyeltek, hogy éppen csak ne haljak meg. Két évvel ezelőtt szabadultam onnan. Idősebb énemet egy olyan férfi vette át, aki nem ismert kegyelmet. Kúszhattam előtte térden, követhettem az utasításait, de hiába. Naponta egyszer, majd mikor nem engedelmeskedtem kétszer kínzott meg. Mikor hogyan. A legtöbbször ütött, és...és csinált mást is...Két éve vagyok szabad. Azóta rejtőzködöm előlük. Az erőmet igyekeztem megtanulni uralni, de sosem fogok rájönni hogy mi ez bennem. Használhatom jóra és rosszra is. De egy biztos...Egy gondolatommal porrá zúzhatom a bolygót. De...Erről majd később. Visszatérve...Ha megtalálnak, akkor soha többet nem engednek el. Én leszek az élő fegyverük. Háborút, mészárlást indítanak.

Elborzadva hallgattak. Láttam rajtuk hogy sajnálnak. Azt is, hogy azonnal megváltozott rólam a véleményük. Mégis...Két ember kíváncsian, és feszülten figyelt. Pepper és Tony.

-Kik? Kik raboltak el, és tették ezt veled?-kérdezi remegő hangon Tony. Kezei ökölben voltak. Valamiért eléggé ideges volt.

-Hogy kik? Azok akik egészen 1939 és azelőtt óta jelen vannak szerte a világban.-itt Steve-re sandítok. Elképedve néz rám. Leesett neki.

-Az nem lehet.-rázza a fejét.

-De.-nézek bele szomorúan a szemébe.

Érzem hogy egy könnycsepp csordul le az arcomon. A sebek amiket szereztem-és itt nem a fizikaira gondolok-sosem fognak rendesen begyógyulni. Mindig egy érzékeny pontom marad majd. Most viszont hogy hosszú idő után szóba hoztam újra széthasadtak. Legszívesebben ordítottam volna. Zokogtam volna. Ehelyett csendben sírtam. Nem tehettem mást. Hiába múltak már el a borzalmak, sosem fogom őket elfelejteni. Beleégtek az agyamba.

-Kik voltak azok?-kérdezi Pepper megszorítva Tony kezét.

-A Hydra.