Ezt a dalt teljesen egyedül írom. Nem átdolgozás hanem teljesen saját ötlet. Úgy érzem hogy ezeket a szavakat muszáj kiírnom magamból. Egyszerűen megérdemlik.

Ahogy elnéztem a munkájukat és az embereket akiket megmentettek...Láttam az arcukon hogy mindenüket odaadnák az emberek védelméért. Még az életüket is. Teljes szívükből dolgoznak, és mindig felállnak hiába kerülnek újra a földre. Felállnak és mennek tovább ameddig bírják erővel. Sosem leszek olyan erős mint ők. Sosem leszek olyan kitartó mint ők. Nem hezitálnak és nem félnek cselekedni. A szívüket adják az embereknek. Az emberek pedig felnéznek rájuk. A megmentőiket látják bennük. Azokat a hősöket akik azonnal jönnek ha szükség van rájuk. Akik megmentik a gyerekeiket. A gyerekek pedig csillogó szemmel figyelik ahogy Vasember elszáll felettük, ahogy Hulk lezúz egy űrlényt, ahogy Natasha és Clint egymást fedezve harcolnak, ahogy Amerika Kapitány elfut mellettük, ahogy Thor villámokat idéz, vagy ahogy Wanda vörösbe burkolja az egész területet. Olyanok akarnak lenni mint ők ha nagyok lesznek. A szobájuk Amerika Kapitány pajzsának a színeit viseli. Kis Vasember figurák vannak a polcaikon. Alig várják hogy találkozzanak velük és lássák őket harcolni. Minden reményüket odaadják nekik, és lehet néha csalódnak, de pontosan tudják azt hogy ők mindent megtesznek a Föld és a rajta élők védelmében. És azt is pontosan tudják hogy az életüket is adnák értük pont úgy ahogy apa tette mikor a bombával együtt eltűnt a feketelyukban. Egyszóval...Fontos hogy ilyen hősei legyenek a világnak akik közé én nem tartozok.

Én csak a bajt hozom a fejükre. Nem vagyok hős, csak egy elcseszett kísérlet.

Igazából nem is figyeltem arra hogy mit csinálok. Csak dallamokat játszottam le, ezeket pedig lekottáztam. Volt hogy csak hangokat játszottam egymás után, és kialakult egy dallam amit aztán leírtam ha jónak találtam. A végén mikor már volt vagy tíz lap teleírva hangokkal akkor elkezdtem őket kiválogatni. Sorba raktam úgy hogy jól hangozzanak. Mikor viszonylag elégedett voltam, jöhetett a szöveg. Tudtam miről akartam írni, és fogalmazódtak már meg bennem szavak, és mondatok. Ezeket is leírtam egymás után. Majd többször eljátszottam a kész zenei alapot. Annyiszor hogy a végén a szavak már maguktól jöttek. Végül éjfél felé készen is lettem a dallal.

-Legends never die
When the world is callin' you
Can you hear them screaming out your name?
Legends never die
They become a part of you
Every time you bleed for reaching greatness
Relentless, you survive
They never lose hope when everything's cold and the fighting's near
It's deep in their bones, they'll ride into smoke when the fire is fierce
No, pick yourself up, 'cause
Legends never die
When the world is calling you
Can you hear them screamin' out your name?
Legends never die
They become a part of you
Every time you bleed for reaching greatness
Legends never die
They're written down in eternity
But you'll never see the price it costs
The scars collected all their lives
When everything's lost, they pick up their hearts and avenge defeat
Before it all starts, they suffer through harm just to touch a dream
Oh, pick yourself up, 'cause
Legends never die
When the world is calling you
Can you hear them screamin' out your name?
Legends never die
They become a part of you
Every time you bleed for reaching greatness
Legends never die
When the world is callin' out your name
Beggin' you to fight
Pick yourself up once more
Pick yourself up, 'cause
Legends never die
When the world is calling you
Can you hear them screamin' out your name?
Legends never die
They become a part of you
Every time you bleed for reaching greatness
Legends never die
(Against the Current-Legends never die)

(A legendák sosem halnak meg, amikor a világ hív téged
Hallod, ahogyan sikítják a neved?
A legendák sosem halnak meg, a részeddé válnak
És mindig amikor vérzel, hogy a dicsőséget elérd
Könyörtelenül túléled

Sosem veszítik el a reményt, amikor minden hideg,
És a harcok közelednek
Mélyen a csontjainkban van
Hogy fognak rohanni a füstbe, amikor a tűz már elviselhetetlen
Oh, szedd össze magad, mert

A legendák sosem halnak meg, amikor a világ hív téged
Hallod, ahogyan sikítják a neved?
A legendák sosem halnak meg, a részeddé válnak
És mindig amikor vérzel, hogy a dicsőséget elérd
A legendák sosem halnak meg

Örökké le lesz írva a történetük
De soha nem fogod látni mekkora volt az ár és a sebeket
amiket életük során szereztek

Amikor minden elveszett, kitárják a szívüket és
megbosszulják a vereséget
Mielőtt minden elkezdődik, szenvednek csak hogy
megérinthessenek egy álmot
Oh, szedd össze magad mert

A legendák sosem halnak meg, amikor a világ hív téged
Hallod, ahogyan sikítják a neved?
A legendák sosem halnak meg, a részeddé válnak
És mindig amikor vérzel, hogy a dicsőséget elérd
A legendák sosem halnak meg

Amikor a világ a nevedet ordítja,
Könyörögve, hogy harcolj
Szedd össze magad még egyszer
Szedd össze magad

A legendák sosem halnak meg, amikor a világ hív téged
Hallod, ahogyan sikítják a neved?
A legendák sosem halnak meg, a részeddé válnak
És mindig amikor vérzel, hogy a dicsőséget elérd
A legendák sosem halnak meg)

Szerintem ez egy teljesen rájuk illő dal. Remélem tetszeni fog nekik. Most viszont muszáj aludnom mert teljesen kimerültem.

Másnap már korán reggel felébredtem. A torkom teljesen száraz volt, és kegyetlenül éhes voltam. Persze tudok rendes ételt is enni, de úgy tűnik több mint negyvenkettő ára után vért kell innom. Nem mehetek most ki. Korán reggel van és ki tudja mennyire tudom visszafogni magamat. Hiába jók a reflexeik, reggel még ők sem számítanak támadásra. Egyáltalán honnan az életből szerezhetnék én vért? Nem sétálhatok csak úgy be egy kórházba, az utcán pedig nem árulnak tasakban vért. Egy dolgot tehetek. Bezárkózom a szobámba, és megpróbálok kitalálni valamit. Minden esetre semmiképpen sem mehetek a közelükbe.

-Jarvis!-szólok a mesterséges intelligenciának.

-Igen Miss Stark?-válaszol.

-Senkit ne engedj be a szobámba még a szüleimet sem.-jelentem ki ellentmondást nem tűrve.

-Mr. Stark szava a döntő.-ezzel persze arra utalt ha apa azt mondja hogy engedje be akkor ő be is engedi.

-Ha beengeded bármelyiküket is legyen az akár apa, akár Nat meglehet hogy önkívületi állapotban megölöm valamelyiküket. Úgyhogy kérlek ez esetben ne engedj apának sem.-világosítom fel.

-Rendben van Miss Stark. Mit mondjak nekik?-kérdezi beleegyezve.

-Szuper! Mond azt hoooogy....-gondolkodok el egy hihető indokon.-Hogy nem vagyok éhes és éppen egy dalom dolgozok amit nem akarok félbe hagyni.-vágom rá néhányperc hallgatás után.

-Ahogy óhajtja.-ekkor kattan az ajtó zárja, és egy kék energia mező zárja le az ajtót. Se ki, se be. Tökéletes. Ezen még apa páncélja, és Hulk sem hatol át, mivel ugye apa tervezte.

Órák múlva kopogtam az ajtómon. Nem adtam választ ezért be akart nyitni az a valaki, de ugye bár nem tudott.

-Kicsim? Engedj be!-hallom apa hangját.

-Miss Stark éppen dalt ír, és míg nem fejezi be addig senkivel sem beszél.-mondja el Jarvis a megbeszélteket.

-Jarvis azonnal engedj be, ezt nem veszem be.-parancsolja neki apa, de Jarvis nem engedelmeskedik.

-Parancs megtagadva.-mondja a robot.

-Mi az hogy megtagadva?! Itt én vagyok a főnök, és most azonnal tudni akarom hogy mi van a lányommal, és ha még egyszer ellent mondasz akkor eladlak valamelyik főiskolának.-vitatkozik Jarvisszal. Sosem fog felnőni.

-Parancs megtagadva.-ismétli magát Jarvis.

-Aisha! Aisha engedj be!-hallom apa kétségbeesett szólongatását.

-Nem tehetem.-kiáltom ki neki, de elcsuklik a hangom.

Szükségem lenne arra, hogy mellettem legyen. Szükségem van a biztonságot nyújtó apai ölelésére, de nem lehetek önző. Ha ezt mind megkapnám most, akkor lehet bántanám. Odin miért büntetsz engem?! Mit vétettem én, hogy ennyi mindenen kell keresztül mennem? Miért...Mond miért?

-Kérlek kicsim engedj be.-mondja keservesen.

-Bántani foglak.-hajtom a fejem az ajtónak, és halkan mondom. Tudom hogy hallotta.

-Sosem bántanál.-mondja nekem. El sem tudom képzelni mennyire szenvedhet az ajtó túloldalán. Vagyis de...Mert én is ugyan ennyire szenvedek ha nem jobban.

-Nem tudhatod. Még és sem tudom mire vagyok képes. Én csak...-a hangom elcsuklik, és kell pár perc hogy összeszedjem magam. Fogalmam sincs mikor kezdtem el sírni, de most letöröltem a könnyeimet és elfúló hangon fojtattam.-Csak szeretnék normális lenni. Nem vámpír, nem erővel rendelkező lány, egyszerűen csak a te lányod.-mondom, és lecsúszok a földre, hátamat az ajtónak döntöm, és átkarolom a felhúzott térdeimet.

-Stark vagy kicsim. Sose leszel normális.-mondja nekem. Halványan elmosolyodtam.

-Szeretlek apa.-mondom ki hirtelen. Mióta megtudtam hogy ő az apám, egyszer sem mondtam még neki hogy szeretem. Engem is megdöbbentett a hirtelen kijelentésem, de semmi esetre sem vonnám vissza. Szívből mondtam azt amit mondtam.

-Én is csöppség.-mondja kicsivel később, felébredve a sokkból.-Mond mit tehetnék érted? Megöl a tehetetlenség, és az hogy azt kell látnom hogy szenvedsz.

-Hozz nekem vért. De ne a tiétek legyen. Ha elmúlik a vérszomjam akkor ki tudok menni hozzátok. De addig nem. Nem akarom egyikőtöket sem bántani.

-Rendben. Sietek ahogy csak tudok.-mondja és hallom ahogy gyors léptekkel elhagyja az ajtót, ezzel egyedül hagyva engem.

Mikor felállnék az ajtóból, hallom ahogy a lift csilingelve kinyílik. Persze méterekre van tőlem, de a szuper hallásommal így is tisztán hallom. Egy hangtalan cipő lépked az ajtóm felé. Mintha balerina cipő lenne. Amit csak egy valaki hord. Anya...

Leül az ajtó túl oldalára, és nem szól semmit. Visszafojtott lélegzettel várom azt hogy mit fog mondani. Talán leszíd? Esetleg elmondja hogy mennyire nem ilyen gyereket szeretett volna? Azt akarja hogy lépjek ki az éltükből? A szívem a torkomban dobogott és a legrosszabbra készültem mikor váratlanul megszólalt.

-Lehet egy dal, vagy ritmus, vagy zaj, egy árva hang, egy jel.-halkan énekli, kicsit rossz kiejtéssel, de teli reménnyel és szeretettel. A hangja lágy, és rekedt egy kicsit. Ebből tudom hogy sírt. Miattam sírt, mert szeret, félt és aggódik értem.

-A zene az kell, hogy ne vesszünk el, hogy mégse adjuk fel!-fojtatom a dalt. Nem kellenek ide szavak ahhoz hogy kifejezzük mennyire szeretjük egymást. Ebből az egy sor dalszövegből is tudom, hogy ő minden kockázatot vállalva bejönne most hozzám, és a karjaiba zárna.

-Engedj be kicsim. Ne mond azt hogy bántani fogsz, mert tudom hogy nem. Meg tudod fékezni magadban ezt a szörnyűséget, uralkodni tudsz rajta, és én segíteni fogok neked. Erre vannak az anyukák. De úgy nem tudok ha nem engedsz be.-kérlel halkan.

Sóhajtok egy nagyot. A szívem most erősebb mint a józan eszem, ezért is hallgatok az előbbire. Igaza van abban hogy ezt egyedül nem tudom végigcsinálni. Nem taszíthatok el magamtól senkit a veszélyre fogva. Ezért hát engedtem is a kérésének.

-Jarvis engedd be anyát.-suttogom. A zár kattan, és a kék erőtér is eltűnik az ajtó elől. Felállok, és leülök az ágyamra. Anya lassan benyit, beljebb lép és becsukja maga mögött az ajtót. Körbenéz a szobámban, majd megállapodik a tekintete rajtam. Felengedett egy kicsit, és most már nem volt merev a testtartása. Közelebb akart jönni, de feltettem a kezem ezzel maradásra bírva őt.

-Had menjek oda.-kéri.

-Örülj hogy beengedtelek.-vetem oda neki. Az ablak felé fordulok, és New York utcáit kezdem el kémlelni.

-Na ide figyelj!-ül le mellém, mire én meglepetten nézek rá.-El sem tudom képzelni hogy min mehetsz keresztül, de szépen kérlek ne lökj el magadtól! Azért vagyunk itt hogy segítsünk. Csak miattad élek kicsim.-mondja egy picivel lágyabban, de még mindig kioktató stílusban.-Úgyhogy szedd össze magad, és viselkedj felnőttként! Együtt átvészeljük és nincs vita.-majd magához húz és szorosan megölel. Szó szerint köpni-nyelni nem tudtam.

-Először kaptam anyai leszidást.-mondom mosolyogva, és szorosan megölelem.

-Megfojtasz!-nyög fel, mire én gyorsan elengedem.

-Bocsi...-húzom el a számat mire ő felnevet.-Meg kell még szoknom.-rántom meg a vállam.

-Este...Zenéltél?-kérdezi.

-Igen. A Bosszúállóknak írtam egy dalt. Ha apa visszaér a vérrel, akkor akár meg is mutathatom nekik.-javaslom.

-Az remek lenne. Addig énekelsz nekem valamit?-kéri.

-Azt nem az anyukáknak kell?-kérdezem furán.

-Vedd úgy hogy szerepet cseréltünk.-mondja mellékesen, majd várakozva rám néz.

Felkaparom a földről a gitáromat, majd eljátszok egy dalt.

-Don't You Worry Child
There was a time
I used to look into my father's eyes.
In a happy home
I was a king, I had a gold throne.
Those days are gone,
Now the memory's on the wall.
I hear the songs
From the places where I was born.
Upon the hill across the blue lake,
That's where I had my first heartbreak.
I still remember how it all changed.
My father said,
"Don't you worry, don't you worry, child.
See heaven's got a plan for you.
Don't you worry, don't you worry now."
Yeah!
(Swedish House Mafia ft. John Martin - Don't You Worry Child)-részlet

(Ne búsulj fiam
Volt idő
Amikor belenéztem az apám szemébe
Egy boldog otthon falai között
Király voltam, aranyból volt a trónom
Elmúltak azok a napok
Az emlékek már csak a falakról köszönnek vissza
Hallom a dalokat
Azokról a helyekről ahol születtem
A dombon, a kék tónál
Ott törték össze először a szívemet
Még most is emlékszem, hogy minden milyen más lett
Az apám azt mondta
„Ne búsulj, ne búsulj fiam. Az Istennek más tervei vannak veled
Ne búsulj, ne búsulj."
Igen!)

Anya könnyes szemmel néz rám, majd elmosolyodik és jó erősen magához szorít.

-Annyira de annyira hiányoztál.-motyogja a hajamba.

Lehet hogy már elmúlt annyi idő, hogy megemésszük a történteket, de sosem felejtjük el a múltat. Ő-mint egy anya-elvesztette a gyermekét, én pedig az anyukámat. Kerestük egymást, és közben ezer meg ezer fájdalmat éltük át. Nem tudtuk él e még a másik, és megéri e reménykedni. Hányszor álmodtuk azt hogy újra találkozunk, és ki tudja hogy közben hányszor álmodtuk ugyan azt.

Most pedig több mint tíz év után végre megölelhetjük egymást. Ezer év múlva is ugyan annyira fog számítani egy ölelés köztünk, mert ki tudja mit tartogat a holnap. Lehet megint el leszünk szakítva egymástól. Egy apró ölelés számunkra a világot jelenti és ezt a tíz évet sosem fogjuk tudni bepótolni. A múlt emléke mindig köztünk lesz mint egy szakadék, de mi újabb és újabb hidakat fogunk építeni. Ha elszakítanak minket egymástól, akkor bármi áron, de meg fogjuk találni a másikat, még ha a hidak le is omlanak. Építünk majd másikat legyen bármekkora az a szakadék.

-Olyan csodás nő lettél. Mennyi fájdalmat bírtál ki és én sehogy sem segíthettem.-szorít jobban magához mintha attól félne, hogy bármelyik pillanatban elvehetnek tőle. Nem bírom ki, és is sírok. Hangtalanul, de sírok. A hátát simogatom, és próbálom megnyugtatni.

-Sokszor álmodtam arról, hogy ki lehet az anyukám. Nálad jobbat még elképzelni sem tudok. Folyamatosan kerestél, nem adtad fel. Most is itt vagy, és nem félsz tőlem.-mondom őszintén.

-Nem félek tőled mert a lányom vagy és teljesen megbízok benned.-elhúzódik, hogy a szemembe tudjon nézni. Odin mennyire szép nő az én anyukám! Kék szemek, barna bőr, és egy kicsit pirosas haj. Nem is kívánhatna nála jobb feleséget apa.

-Szeretlek anyu.-mosolygok rá.

-Én is.-simítja meg a karomat.

-Életem értelmei.-hallom meg apa hangját az ajtóból.-Mondjátok minek siettem ennyire?-kérdezi miközben közelebb jön. Egyből megérzem a vér szagát. Hiába van zacskóban. Vissza kell fognom magam, hogy ne ugorjak apának.-Tessék kicsim.-adja oda, mire én remegő kezekkel elveszem. Felpillantok.

-Nem kell végignéznetek.-mondom undorodva. Merthogy én sem nézném végig ahogy a gyerekem vérszomjas szörnyként vért eszik. Undorító.

-Megmondtam.-szól anya.-Együtt csináljuk végig, legyen az bármennyire fájdalmas mind érzelmileg, mind lelkileg.-nyugtat meg. Apa helyeslően bólogat, majd átöleli a feleségét, és leül mellé az ágyamra.

-Maradhattok, de még most had tudjalak titeket biztonságban.-erre furcsán néznek rám, de én csak intek egyet a kezemmel. Az erőmmel egy láthatatlan burkot húzok fel, amin még én sem tudok áthatolni. Sóhajtva beletörődnek. Bár nem is tudnának mást tenni.

-Nem lesz semmi baj. Mi ott vagyunk, vigyázunk rád kicsim.-nyugtat meg apa, és bevallom sikerült is neki.

A zacskó tetejét leszedem, és egyből megérzem a vér jellegzetes szagát. Viszont ahhoz, hogy kordában tudjam tartani magam, meg kell próbálnom a szörnyet visszatartani, hogy én magam tudjam uralni mind a testemet, és mind az elmémet. Ezért hát kínkeservesen, de a vért bámultam. Egyenletesen, hatalmas levegőket vettem. Testtartásomat ellazítottam. Lassan beletettem egy ujjamat, és néztem ahogy beszínezi a bőrömet vörösre, majd lefolyik a csuklómon. Arra gondoltam, hogy ez egy seb anyán, és nem szabad bántanom miatta. Ezt a vért nem ehetem meg, hanem el kell látnom a sebet és el kell állítani a vérzést. Ezért hát figyelmen kívül tudtam hagyni. Szerintem sikeresen kontrolláltam magamat, ami nagy szó, de még gyakorolnom kell. Most tudtam hogy lesz itt vér, de ha meglepetésként ér akkor lehet nem fogom tudni magam türtőztetni. Bár most éhes is vagyok, és így visszafogni magam. Sikeres próbának mondhatom. Szépen lassan-nem állat módjára-megittam az egészet, majd a tasakot a kukába dobtam. Kimentem a mosdóba, és fogat mostam. Mire visszaértem, egy gondolattal eltűntettem az erőteret. Apáék döbbenten pislogtak rám.

-Na mi van? Nem megyünk ki a többiekhez?-kérdezem vigyorogva.

Mosolyogva felállnak, majd apa elém lép. Megfogja a derekamat, és felemel a levegőbe. Megpörget mint egy kisbabát, én pedig nevetek.

-Annyira, de annyira büszke vagyok rád kicsim!-ölel szorosan magához miután letett.

-Mondtam én hogy sikerülni fog.-löki meg anya játékosan a vállamat. Én csak kinyújtom rá a nyelvemet. Egy igazi család. Nem is akármilyen, hanem a Stark család személyesen.

-Hozom a gitárom és mehetünk.-szaladok vissza érte.

-Minek az?-kérdezi apa.

-Írtam nektek egy dalt.-jelentem ki büszkén.

-Sajátot?-kérdezi csodálkozva.

-Nem a szomszédban vettem a nénitől.-forgatom meg a szemem, majd kimegyek az ajtón.

-Ugye tudja hogy nincs is szomszédunk?-kérdezi apa, mire halkan elnevetem magam.

Már mindenki bent van a nappaliban. Vagy TV-t néznek, olvasnak, vagy csak úgy vannak, mint például Nat. De az a lényeg hogy mind ott vannak. Érkezésünkre fel is figyelnek, és Steve mosolyogva feláll, és felém lép.

-Jó reggelt hercegnő.-köszön, majd szorosan megölel.-Hol maradtál eddig?-kérdezi aggodalmasan.

-Dalt írtam egészen hajnali egyig, és kicsit később keltem.-hazudtam neki, mert nem akartam hogy aggódjon. Steve válla felett átnézve apa értetlen tekintetével találom szembe magam, de csak legyintek hogy nem lényeg.

-Megmutatod?-kérdezi kisfiús mosollyal. Há van aki ellent tud állni neki? Nincs...

-Vajon miért van nálam?-felelek kérdéssel a kérdésére.

-Hogy legyen mit kérdeznem?-húzza fel játékosan a szemöldökét.

-Telibe nagypapi.-kacsintok rá, majd kikerülöm és elmennék mellette, de nem engedi. Elkapja a derekamat, magához ránt és érzékien megcsókol. Minden testrészem beleremeg, és még mindig nem tudja felfogni az agyam, hogy mi történik. Kicsivel később elszakad tőlem.

-Ilyet többet ne mondj vagy nagyon megjárod.-mondja ki hirtelen, majd el is pirul mikor eljut az agyáig, hogy mit mondott. Én csak vigyorgok mint a vadalma.

-Ezt az előbbit meg tudnám szokni.-tetézem még, és szegénykém már fülig vörös. Nevetve hagyom ott, és leülök az egyik puffra.

-Csipkerózsika is felébredt.-lök le Clint a puffról, és leül a helyemre.

-Héj!-kiálltok fel morcosan. Ő a képembe nevet mire én csak kinyújtom rá a nyelvemet. Elhelyezkedek mostmár a földön és a kezembe veszem a gitáromat.

-Mit csinálsz?-kérdi Wanda kíváncsian.

-Kérlek szépen írtam egy saját dalt rólatok.-mondom kihúzva magamat.

-Rólunk?-kérdi Nat.

-Rólatok.-bólintok.

-Kíváncsivá tettél.-mondja Bruce mosolyogva. Imádom a dokit.

-Kezdhetem?-kérdezem körbe pillantva mire ők hevesen bólogatnak.

Eljátszottam a nekik írt dalt, és nem győztem fogadni a dicséreteket. Szerintük rengeteg tehetsége, van a zenéléshez, és a dal íráshoz. Összességében nagyon tetszett nekik. Apa meg is osztotta a Bosszúállók hivatalos oldalán (?) mint hogy a lánya dala lett a csapat himnusza. Ha már itt tartunk, a világ meg van veszve, hogy Tony Starknak Vasembernek és Pepper Pottsnak a Stark Industries vezérigazgatójának van egy eltitkolt lánya. Persze senki sem látott még ezért úgymond titkos vagyok. De nem baj. Nem bánom hogy nem ismerik az emberek az arcomat.

-Bocsánat.-szabadkozik apa, és kimegy telefonálni. Ki hívhatja ilyenkor és miért?

Hallásomat kitágítottam, és már hallottam is ahogy apa telefonon beszél...Furyval.

-Igen még itt van.-mondja apa idegesen a telefonba.

-Mihamarabb érte megyünk és a S.H.I.E.L.D börtönében fog maradni élete végéig.-tájékoztatja Fury apát.

-Az ötödik emelet egyik cellájában van. Jarvis majd beengedi.-hadarja neki apa halkan.-Csak vigye el minél hamarabb a lányom közeléből.

-Megteszünk mindent amit tudunk. Visz hall.-és lerakja.

Rumlow még mindig itt lenne? Az épületben? Annyi megválaszolatlan kérdésem van még amire ha elviszik sosem kapok már választ. Tehát meg kell látogatnom mielőtt végleg kiköltözik a toronyból. Csak ő tud nekem válaszokkal szolgálni. Csak ő tudja a kirakósok darabjait a helyére illeszteni. Ehhez pedig az kell hogy beszökjek hozzá. Odin most segíts meg! Meglátogatom életem megkeserítőjét.