Tubicáim!-hallom apa hangját. Mérgesen felé fordulok, és hagyom hogy Steve hátulról átkarolja a derekamat, és a fejét a vállamra támassza.-Azért nem kell megölni már a nézéseddel is.-mutat a két szememre. Csak megforgatom a szemeimet.-Vigyázz még kiesnek, és nincs kedvem takarítani utánad.

-Egyéb szellemes megjegyzés?-kérdezem unottan.

-Van megjegyzés csak nem szellemes.-mondja majd felénk lép.-Te meg ő az nem jó.-mutat kettőnkre.

-Én meg ő az gut.-mondom neki.

-Hydras.-morogja. Gúnyosan elmosolyodom.

-Mi lenne ha ezt lerendeznénk egy jó kis meccsel?-kérdezem ravaszul. Összehúzza a szemöldökét.

-Kössz inkább nem. Nem akarok szégyenben maradni a lányommal szemben.-mondja sértetten. Büszkén kihúzom magamat, majd az ölelő karjai közé vetem magamat. Szorosan magához húzott és a hátamat simogatta.

-Túléltem.-motyogom a vállába.

-Túlélted. Elképesztően büszke vagyok rád Pacsirta. Nem hiszem hogy én képes lettem volna megtenni.-rázza meg enyhén a fejét.-Ígérem neked hogy holnaptól kezdve azon leszünk a zöld fickóval, hogy kigyógyítsunk ebből a szarból.-mondja mire halkan felnevetek.

-Megnézzük a képességeimet?-kérdezem miután elhúzódtam tőle. A szemei felcsillantak, majd elvigyorodott.

-Azt hittem nekem kell megkérdeznem.-mondja majd megfogja a karomat és magával húz a lift felé. Majdnem felbukok az előttem álló Steveben.-Mi még nem végeztünk jégkrém.-néz szúrósan Stevere. Ő értetlenül néz rám.

-Engedd el. Sok volt a whisky.-súgom oda neki miközben elmegyek mellette.

-Hallottam.-morogja apa. Erre mindenki felnevet, majd csatlakoznak hozzánk.

Lent egy elég nagy gyakorlóterembe értünk. A falak szürkék voltak, és vagy jó húsz centi vastagok. Ha nem többek. Volt egy kis ,,nézőtér" is. Különféle speciális berendezésekkel volt felszerelve ez a hatalmas belmagasságú terem. Voltak gyakorló bábuk, különféle halálos fegyverek. Ezek most mind szétszórva hevertek. Pontosan mi sem tudtuk hogy mit csináljunk. Fogalmam sem volt milyen erő van a birtokomban.

Beálltam a terem közepére, és apáékat kintről egy hangszóró segítségével hallottam. Mostmár anya is ott állt mellettük, és feszülten figyelt. Sajnos neki nem tudtam megköszönni a támogatását. Sürgős ügyben el kellett mennie, és csak most ért vissza. De nem baj, ha végeztünk utána is tudok vele beszélni.

-Hallasz?-kérdezi Bruce mire bólogatok. A többik is feszülten várakoznak, és mereven engem figyelnek.

Annyira furcsa hogy egyikük sem írtózik tőlem azok után amit láttak. Kitartanak mellettem és támogatnak engem. Aggódva néznek rá, nehogy bajom essen. Nem is tudják elképzelni mennyire hálás vagyok azért mert mellettem vannak.

-Mond el nekünk eddig mit tapasztaltál.-kéri Bruce, és közben nyomkod valamit egy tableten.

-Hm...-gondolkodok el. Alig van meg huszonnégy órája az erőm. Ezért hát nem tudok olyan sokat.-Folyamatos vérszomjjal küzdök. Igen...Talán ez a leglényegesebb.-bólogatok.

-Ezt fejtsd ki kérlek.-mondja apa. Felsóhajtok.

-Hiába ettem, még mindig kívánom a...-kicsit furcsa, nehézkes, és undorító kimondani.-A vért. Ha most meglátnám a vért akkor biztos hogy elveszteném magam felett az uralmat.

-Mint egy újszülött vámpír.-mondja Wanda lelkesen. De jó hogy ez ennyire tetszik neki. Natasha felhorkan.

-Nem az Alkonyatban vagyunk.-mondja.

-Semmi sem lehetetlen.-tartja meg a lelkesedését Wanda és nem engedi hogy Nat elvegye a kedvét.

-Rendben. Állandó éhség. Szerinted tudnád kontrollálni?-kérdezi Bruce.

-Talán ha sokat gyakorolnék akkor igen. Sikerült már visszafognom magam amikor megöleltem Wandát.-nyelek egy nagyot.

-Ezt hogy érted?-ráncolja a szemöldökét.

-Csábító volt a nyaka.-rántom meg a vállam.

-Könnyen visszafogtad magad?-néz újra a tabletre.

-Nem igazán.-rázom meg a fejem. Mint egy kihallgatáson basszus.-Ez még sikerült de ha vért látnék akkor vége lenne. Alig vagyok egy napja vámpír. Erőszakos és könnyen ingerlékeny vagyok. Meg kell tanulnom mértéket tartani, és visszafogni magam hogy senkit ne öljek meg.

-Jól mondod. Míg nem gyógyítunk meg addig erre nagy hangsúlyt fogunk fektetni.-mondja Steve. Halványan rámosolyogtam. Meghat az aggódása. El sem hiszem hogy végre az enyém.

-Más valami?-kérdezi Bruce.

-A hallásom sokkal erősebb.-mondom mire szólásra nyitja a száját, de én belé fojtom a szót.-Még mielőtt megkérdeznéd, ezt úgy értem hogy ha nagyon koncentrálok akkor akár a méterekkel messzebb lévő emberek beszélgetését is tisztán hallom.

-Ez lehetetlen.-motyogja.

-Ez lehetséges. Itt az élő-vagy halott kinek jobb-példa.-mutatok magamra.

-Jó.-szól bele apa.-Lépjünk tovább. Másvalami?-kérdezi. Ezen most tényleg el kell gondolkodnom. Rumlow említett valamit. Valami apróságot. Meg is van!

-Elvileg megtudok igézni bárkit arra hogy azt tegye amit mondok.-idézem vissza elvileg pontosan Rumlow szavait.

-Igézni? Mármint elvarázsolni?-kérdezi Pepper riadtan.

-Nem egészen. Vagy legalábbis nem tudom.-rázom meg a fejem.-Fogalmam sincs hogy hogy érthette, de szerintem nincs varázserőm. Legalábbis nem érzek magamban semmi furcsaságot ezt leszámítva.-utalok a vámpírrá változásomra.

Tényleg nem érzek hatalmas változást. Persze az agyam tudja hogy a sejtjeim megváltoztak, ahogy a vérképem is. Tudom hogy a testem alkalmazkodott a szérumhoz amit Rumlow belém adagolt. De...Igazából a vérszomjon kívül semmilyen változást nem érzek. Ez kicsit aggaszt is, de meg is könnyebbültem.

-Valakin ki kellenne próbálnom.-mondom és végignézek rajtuk. Most majd meglátom mennyire elszántak. Mennyire kitartóak mellettem. Ha egyikük sem vállalkozik akkor nem bíznak meg bennem a történtek után. Akkor tartanak tőlem és attól ami bennem lakozik. Nem hibáztatnám őket érte...Én sem bíznék meg-és nem is bízok meg-saját magamban.

-Én vállalom!-mondja anya.

-Biztos hogy nem!-vágjuk rá egyszerre apával.

-Miért is?-kérdezi morcosan.

-Mert nem akarlak bántani.

-Mert veszélyes.-bevallom egy kicsit fájt ezt hallani apától, de igaza van. Fennakadhatok ilyen mondatokon, de felesleges. Pontosan tudom mennyire labilis és veszélyes vagyok. A képességeim kiszámíthatatlanok. Nem veszélye, de egyenesen halálos vagyok.

-Nincs igazatok.-fonja keresztbe a karját.

-Dehogynem.-bólintok egy hatalmasat. Megsértődhet, de nem érdekel. Nem játszadozom az életével. Nincsen szuperereje, nem szupererős. Nem biztos hogy kibírná az igézést. Bármi is az...Nem mellesleg sosem bocsátanám meg magamnak ha bármi baja esne. Maradjon szépen a biztonságos üvegfal mögött és figyeljen onnan.

-Én vállalom.-mondja Nat. A szeméből süt a szilárd elhatározás. A testtartása merev, ezzel jelzi hogy a döntését semmi esetben sem másítja meg. Apa biccent neki, és beengedi hozzám.

-Ne állj nagyon közel hozzám. Nem akarlak bántani, ne adj Isten megölni.-mondom neki.

-Ahhoz előbb kell felkelned kislány.-sétál lazán felém, és három lépésre megáll előttem. Ez a nő rendesen keresi a halált.

-Kössz hogy hallgatsz rám.-morgom az orrom alatt. Felnevet.

-Hiányoztak ám a gúnyos megjegyzéseid.-mondja nevetve.-És persze te is.-teszi hozzá.

-Köszi tudom hogy nélkülem létezni sem tudsz.-teszem meghatódva a szívemre a kezemet. Nat megforgatja a szemét.

-Nem is tudom kitől örökölted ezeket az egyáltalán nem szellemes beszólásaidat.-erre én nevetek fel. Apával remek párost alkotunk, és könnyen kikészítjük a Bosszúállók idegeit.

-Ha befejeztétek a szívhez szóló ámbár csöppet sem megható gyászbeszédet akkor kezdhetnénk is.-mondja apa a mikrofonba.

-Most hogy így mondod én sem tudom kitől örököltem.-vigyorgok.

-Szóval. Mi lenne ha az elméddel próbálnád meg ahogy Wanda.-javasolja Nat miután vagy tíz perce állunk egymás előtt tanácstalanul.

-Oké. De először nézz rám. Hátha könnyebb ha van szemkontaktus.-javaslom, mire mélyen a szemembe néz.

Én erősen koncentrálok. Megpróbálok valahogy az elméjébe jutni. Miután ez sokadszorra nem megy, leteszek róla. Valószínűleg nem az agyába kell belemásznom. Tehát nem így értette Rumlow. Akkor meg hogyan? Ötletem sincsen. Az Alkonyatban nem volt semmi megigézés. Tehát onnan nem kapnék még segítséget sem. Mi lenne ha nem az agyába próbálnék meg belemászni hanem valahogy egyszerűbb módon kezdeném el irányítani. Mi lenne ha csak mondanám azt amit akarok hogy megtegye.

-Mond el nekem, hogy ki volt az első szerelmed.-kérem tőle, de mégis parancsnak hangzik. Szigorúan, egyenesen, és semmi érzelemmel mondom. Rendíthetetlenül, egyenesen a szemébe nézek.

-Miután kikerültem a Hydratól, a S.H.I.E.L.D vett magához. Akkor találkoztam Clinttel. Később viszont inkább jó barátom lett mint a barátom.-mondja teljesen őszintén.

Egy kicsit megdöbbenek. Nat magától sosem mondana el ilyet. Látszott a szemén, hogy miután felfogta a hallottakat, szürke köd szállt le az agyára és azt tette amit mondtam. Nem ellenkezet, még csak nem is pislogott. Megdöbbentő volt amit tettem, és ezt a többiek is tudták, mert egy pisszenés sem hallatszódott az egész teremben. Még náluk sem. A legkisebb zajt is hallani lehetett. Lehet hogy nem volt szép amit kérdeztem, de muszáj volt olyan kérdést feltennem amit Nat magától sohasem mondana el. Lehet iszonyatosam haragudni fog rám, de ő vállalkozott erre. Remélem nem bántottam meg sem őt sem Clintet.

-Mi történt?-kérdezi másodpercek múlva Nat. Értetlenül forgolódik valakitől választ várva. Mikor sehonnan nem kap semmit, vissza fordul felém.-Mit csináltál?-kérdezi halkan, semleges hangon.

-Megigéztelek.-mondom neki csak úgy általánosságban.

-Mit csináltam?-kérdezi értetlenül.

-Válaszoltál egy kérdésemre.-ködösítek. Összehúzott szemöldökkel néz rám, bővebb információra várva.

-Kinyögnéd végre hogy mi van?-csattan fel.

-Hát...Megkérdeztem ki volt az első szerelmed.-húzom össze magamat. Először elkerekedett szemekkel mered rám, majd egyből átvált mérges bérgyilkosnővé.

-Mit válaszoltam?-jön közelebb hozzám.

-Clint. Clintet mondtad.-válaszolom halkan. Nat hátrapillant a döbbent Clintre, majd vissza rám. Egy másodpercem volt kitérni Natasha ütése elől.

-Hogy tehetted ezt?-kérdezi újra nekem rontva.

-Sajnálom.-mondom miközben hárítom az ütéseit.

Natasha gyors és hangtalan. Könnyen mögém lopózik. Vagyis lopózott. Mert mostmár erősebb a hallásom, ezért az apró neszeket is meghallom.

-Kérlek ne csináld. Nem akarlak bántani.-mondom neki. Nem támadok csak hárítok. Nem fogom megütni mert kitudja mekkora sérülést okozok neki.

-Egy jó kis edzés sosem árt.-morogja mérgesen.

Így hát tovább folytatjuk a balett órát. Ő üt én meg kitérek előle. Nem fogom még csak véletlenül sem megütni. Ki tudja mekkorát ütök, és hogy annak az ütésnek milyen ereje van. Nem kockáztatom senki testi épségét még ha egy orosz bérgyilkos nőről is van szó. Majd egy bábun letesztelem az erőmet.

-Üss már meg az Isten áldjon meg!-csattan fel kifulladva. Ehhez képest én még csak nem is lihegek. Ez a szer nem tudom mit csinált velem, de legalább nem halok meg két perc edzéstől.

-Fogd fel hogy nem foglak, és már bocsánatot kértem ezerszer!-csattan fel én is elvesztve a türelmemet. 

Csak megrázom a fejem, és hátat fordítók. Elindulok kifelé a többiekhez, mikor hallom ahogy kibiztosítanak egy fegyvert a hátam mögött. Hallom ahogy Natasha nagy levegőt vesz, majd meghúzza a ravaszt. Hallom ahogy a golyó szinte fülsiketítően süvít a levegőben egyenesen felém. Másodpercek alatt cselekszem. Amilyen gyorsan csak tudtam kitértem a lövés elől. Mire eljutott az agyamig, hogy mi akart megsebesíteni, és ki akart meglőni, kaptam is az újabb sokkot. Mivelhogy még pár másodperccel ezelőtt az üvegablak előtt álltam, de mostmár a terem túlsó végén vagyok. És én úgy emlékszem, hogy csak odébb léptem. Akkor meg mégis hogy a frászba kerültem a túloldalra?!

-Mi? A? Franc?!-hallom meg apa döbbent hangját. Lesokkolva nézek felváltva magam elé, és az üvegen túl állókra. Még Nat is döbbenten figyel. Látható a golyó nyoma az üvegen. Nem tört be, csak egy kis karcolás van tajta. A töltény a földön pihen mivel visszapattant.

Mi lenne ha mégegyszer megpróbálnám? Mereven az üveget néztem. Tartottam apával a szemkontaktust. Kérdőn engem nézett. Én csak hátraléptem egyet, hogy teljesen a falhoz simuljak. Majd nekilendültem. Ugyan úgy egy szempillantás volt. Nem tudom megmagyarázni hogy hogyan tettem. Ösztönből jött. Hihetetlenül gyorsan az üveg előtt teremtem, meglepve a közvetlenül előtte álló apár és Wandát. Azt sem tudom elmondani, hogy hogyan láttam az előttem lévő akadályt. Hogyan áltam meg az üveg előtt anélkül hogy beleütközzek? Mert...Olyan volt mintha rendesen sétálnék. Teljesen jól láttam a környezetemet. Egy picikét volt csak elmosódva. Érzékeltem a közelemben lévő dolgokat, ezért nem mentem fejjel az üvegnek. Mi az amite még képes vagyok?

-Azt a...-suttogja apa.

Egy fél órával később már mindannyian a nappaliban ülünk. Kicsit össze vagyunk zavarodva. Én Steve mellett ülök aki fél karral átkarol, én pedig a mellkasára hajtom a fejemet. Hallom a szíve dobogását. Fegyelmeznem kell magamat, és észben kell tartanom hogy egyiküket sem bánthatom. Sem apát, sem anyát, sem Stevet, sem Natashát...Senkit. És nem csak őket hanem az embereket sem. Még a bűnösöket sem.

-Szóval...-mondja Bruce megszakítva a ránk nehezedő csendet. Kicsit feljebb ülök, de nem hagyom el a Steve melletti helyemet. Ő szorosan átfogja a derekamat. A kezét összekulcsolja a hasamon. Kicsit jobban magához szorít jelezve hogy velem van.

-Szóval...?-bíztatom hogy folytassa.

-Nos....-köszörüli meg a torkát.-Gyors vagy, tudsz igézni a szemeddel, és kiváló a hallásod. Nem tudom hogyan kaphattál ennyi képességet ettől a szérumtól. Muszáj lesz tőled vért venni. Csak úgy kezdhetünk neki a gyógyításodnak ha van valami amin kísérletezhetünk. A véredben még megvan a szérum elég nagy mértékben. Szétbontjuk alkotóira és a...

-A szaknyelvet hanyagoljuk. Ha holnap reggel adok vért az megfelel?-kérdezem belé fojtva a szót.

-Teljesen. Addig is meg kell tanulnod a vérszomjadat féken tartani.-mondja Bruce.

-Oké. De hogy csináljam?-kérdezem és a többiekre pillantok ötletekre várva.

-Mi lenne ha ennél vért először csak tasakból, majd fokozatosan emberből de úgy hogy közben visszafogunk, nehogy megöld az illetőt. És látnod is kellene vért, hogy tudd magadat visszafogni és ne ess neki egyből.-javasolja Clint.

Szerencsére sem ő sem Nat nem haragszik rám. Nem néznek egymásra máshogy. A barátságuk sokkal erősebb mint egy múltbéli hiba. Testvérekként szeretik egymást, és ez akkor sem változott náluk miután Clint megtudta hogy Nat szerelmes volt belé még régen. Szerencsére nem rontottam el semmit.

-Én benne vagyok. De tudnom kell hogy hajlandóak vagytok e segíteni nekem? Hajlandóak lennétek megbocsátani nekem ha megsebesítenélek titeket tudtomon kívül? Vállalnátok a kockázatot, hogy bármikor megölhetlek titeket akaratom ellenére? Ezek után is képesek lennétek kitartani mellett? Akármennyi időről is van szó?-kérdezem nagyon komolyan.

Szívem mélyén reménykedek benne, hogy mellettem fognak állni. Kell a támogatásuk mert egyedül nem fogom tudni végigcsinálni. Kell valaki aki támogat és felkapar a földről. Kell olyan aki megpofoz ha fel akarom adni. Kell olyan aki kioktat, hogy mit csinálok. Egyszóval...Szükségem van rájuk.

-Csapat és családtag vagy. Senkit nem hagyunk hátra, kerüljön az bármibe is. Meg fogunk gyógyítani, de addig segítünk neked uralkodni magadon. Mindannyiunk nevében válaszolhatom azt, hogy igen. Melletted leszünk.-mondja Wanda. A többik bólogatnak mellé. Muszáj megállnom, hogy ne könnyezzek. Sosem állt ki még mellettem senki sem úgy ahogy most ők.

-Menjünk edzeni. Addig te pihenj le.-mondja Clint mosolyogva.

Hagyom hogy elmenjenek. Hagyom, hogy Steve felálljon és elmenjen edzeni velük. Előtte persze kapok tőle egy csókot. Annyira furcsa. Még mindig nem hiszem el hogy ő a barátom. A BARÁTOM.

-Aisha!-szól apa mielőtt elindulnék a szobámba.

-Igen?-fordulok vissza.

-Gyere egy kicsit.-int a szobája felé. Bent apa mellett anya ül az ágyon.

-Tudjuk hogy nehéz időszak vár most rád.-Mondja anya megszorítva apa kezét. Mivel ez egy érzelgős beszélgetés lesz ezért ledobom magam a szőnyegre. Kérdőn néznek rám, de inkább elengedik. Már megszokták a furcsaságomat.-Tudjuk hogy lesz olyan pillanat amikor fel akarod majd adni. Persze mi nem fogjuk engedni. Apád keresi majd a gyógymódot hidd el nekünk. Viszont arra kérünk ha bármi baj van akkor fordulj hozzánk nyugodtan.-néz rám szeretetteljesen. Én hatalmas mosollyal nézek rá. Nem kaptam még eddig semmilyen anyai féltést. Jó érzés hogy van aki aggódik értem és van akire számíthatok.-Velünk bármit megbeszélhetsz.-hajol le hozzá, és puszilja meg a homlokomat.

-Köszönöm. Hidd el használni fogom ezt a felajánlást.-mosolygok rájuk.

-Most viszont.-csapja össze apa a tenyerét.-Mesélj csak mi van közted és Jégkrém között?-vág szigorú arcot. Az atyai féltés és szigor. Végre megtapasztalhatom.

-Ha csak nem vakított meg a csodás elméd akkor jól láthattad ami történt. Szerintem összejöttünk.-rántom meg nemtörődöm stílusban a vállamat. Pedig amúgy belül majd' szét vet a boldogság.

-Nem vicces.-néz mérgesen a feleségére.-Majd én eldöntöm hogy ki lehet a lányom barátja.-mondja ellentmondást nem tűrve.

Szórakozottan anyára pillantok aki csak int hogy menjek nyugodtan, ő lerendezi. Nevetve feltápászkodok, és az ajtó felé indulok.

-Most meg hová megy? Még nem fejeztem be!-hallom apa felháborodott hangját. Csak még jobban nevetnem kell miatta.

-Fogadd el Tony hogy a lányunk felnőtt.-hallom még anya hangját, aztán becsukom az ajtót had vitatkozzanak.

Vigyorogva lépek be a szobámba.

Végre úgy érzem hogy-a történtektől eltekintve-minden rendben van. Ezért hát megfogom a gitáromat, egy tollat és egy ötvonalas füzetet, majd elkezdek egy dalt írni nekik. Egy olyat ami csak az övéké.