Reggel nyúzottan ébredtem fel. Azonnal eszembe jutott a tegnap este, ezért a fejemre húztam a takarómat, és fájdalmasan belenyögtem a párnámba. Szenvedtem még egy kicsit, majd kikászálódtam az ágyból. Elhúztam a függönyöket és kivételesen nem kellett hunyorognom. Hiába volt május vége, és meleg, New York-ban bármikor eshet az eső. Így hát alig láttam le az utcákra a pára miatt. Tapasztalatból mondom, hogy fullasztó a levegő ilyenkor.

Felvettem egy fekete cicanadrágot, és egy két számmal nagyobb pulcsit. Alatta volt egy topp, ezért könnyedén le tudtam csúsztatni a vállamon a pólót úgy, hogy ne mutasson semmit. Kócos hajamat csak simán összefogtam. Szerencsére jól áll az összefogott haj. Bár ez lehet azért van, mert olyan hosszú hogy még így felfogva is jóval váll alá ér. De mindegy...

Szemeim alatt karikák voltak. Mint akin átment egy úthenger. Hatvanszor.

A konyhába éve egyből a hűtőhöz mentem, meg sem néztem hogy kik vannak ott. Valami mozgást érzékeltem csak, de most pont nem érdekelt. A hűtőből kivettem a narancslevet, majd azzal együtt ültem le az asztalhoz. Nem fáradtam azon, hogy poharat is hozzak. Megiszom az egész üveget reggeli gyanánt. Nincsen étvágyam. Semennyi, hiába nem vacsoráztam tegnap. Túl szomorú, mérges, és elcseszett vagyok ahhoz hogy egyek.

-Szarul nézel ki.-hallom Tony hangját mellőlem. Észre sem vettem hogy itt ül. Felpillantok rá.

-Kössz.-vicsorgok rá. Felnevet. Van még képe kinevetni?

Éppen beleinna a kávéjába, mikor szórakozás gyanánt meglendítem a kezemet, és az egész az arcába fröccsen. Nem nevetek, de jót mosolygok rajta. Láva győzedelmes tekintetemet, elneveti magát.

-Legalább mosolyogtál.őszintén.-mondja miközben feláll és egy konyharuhával letörli az arcát.-Egyél valamit.-int a hűtő felé.

-Nem kérek. Inkább iszok.-emelem fel a narancslevemet.

-Én szoktam inni. Te nem ihatsz.-mondja, mire halványan elmosolyodok.

-Én nem iszok meg harminc üveg vodkát egy éjszaka alatt.-nézek rá lesajnálóan.

-Valakinek pedig meg kell inni.-rántja meg a vállát, majd kimegy a konyhából. Gondolom átöltözik.

Egy darabig egyedül ülök a konyhában. Azon gondolkodok, hogy mi lenne ha csak egy egyszerű lány lennék. De tényleg. A szüleimmel eljönné k ide New York-ba turistáskodni. Le lennék szídva minden nap ha fél órával később érnék haza. Fősulira járhatnék. Lenne egy barátom is. Mennyivel egyszerűbb lenne. Bár...Lehet unatkoznék. És valószínűleg ők is hiányoznának. Mert hát ők lettek a családom.

-Szia.-köszön valaki halkan, kiszakítva a gondolataimból. Nem kell a lift felé néznem, pontosan tudom hogy ki az. Remek...Ennél rosszabb reggelem már nem is lehet.

-Ne szólj hozzám.-dünnyögöm az ablak felé fordulva. Nem látom, de érzékelem ahogy leül a mellettem lévő székre. Tekintete lyukat éget az oldalamon.

-Ne csináld ezt.-mondja halkan.

Ökölbe szorítom a kezemet. A testem megfeszül, és próbálok nem figyelni rá. Nehezen megy...A jellegzetes illata beszivárog az orromba. Olyan távolinak érzem magam tőle, mikor itt ül a mellettem lévő széken. Látni akarom óceán kék szemét, gyöngéd tekintetét. Oldalra fésült szőke haját olyan szívesen összekócolnám. De nem lehet...Ő már másé.

-Steve kérlek hagyj békén. Felőlem maradhatsz is, csak ne szólj hozzám. Ne nehezítsd meg a helyzetemet.-suttogom.

Hirtelen a kezét rárakja az én asztalon pihenő, ökölbe szorított kezemre. A bőröm bizsereg ahol az ő bőre az enyémhez ér. Rákapom a tekintetem, de bár ne tettem volna. Kéke szeme tele van sajnálattal, és fájdalommal. Tekintete rabul ejti az enyémet. El akarok fordulni, de nem megy. Nem megy, pedig tudom hogy helytelen. Neki van barátnője. Nem szakíthatom szét őket. Most boldog. És bármennyire is fáj nekem örülök hogy ő boldog.

Elrántom a kezemet, és felállok.

-Ha nem értetted volna meg, akkor most elmondom máshogy.-az asztalra tenyerelek. Steve a székhez van szorítva az erőm segítségével. Hiába próbál kiszabadulni, nem megy neki. Egyre kevesebb lesz a levegője.-Nem szeretem ha hülyítenek. Neked van barátnőd Steve. Légy jó hozzá. Engem pedig felejts el. Nem akarlak bántani, de ha még egyszer szórakozni mersz velem, esküszöm hogy kinyírlak. Világos?-kérdezem az arcába hajolva. Fuldokolva bólogat.-Helyes.

Megfordulok, és a szobám felé kezdek sétálni. Mielőtt a lift ajtó becsukódna, megszüntetem az erőmet, így Steve mohón kap levegőért. Majd becsukódik a lift ajtó, én pedig megyek a szobámba.

Felveszem az edzős ruhámat, és lebattyogok az edzőterembe. Levágom az egyik székre a törülközőmet, és a teremben lévő hűtőből kivett hideg vizemet. Bemelegítek, na nem mintha meg tudná, húzni valamelyik testrészemet. Egyből a boxzsákot célzom meg. Egy hajszálnyi választott el attól, hogy megöljem-vagy maradandó kárt tegyek benne-Stevet.

Nem tudom hogy órák teltek e el, de egy idő után elkezdett fájni a kezem. Hát persze...Aisha az egyetlen aki annyira ideges, hogy képtelen kesztyűt felvenni a boxhoz. Csodálkozom ha a kezem véres?

A törülközőt leöntöm a hideg vizemmel. Ezt az öklömre teszem. Megpróbálom ezáltal elállítani a vérzést, és enyhíteni a lüktető fájdalmat. Nem súrolta a tűrőképességem. Ennél azért sokkal rosszabb dolgokat is képes voltam elviselni.

-Látom még mindig formában van Miss Elsey.-hallok egy hangot mögülem.

-Nem vagyok itt Fury. Nézze meg hogy nem vagyok e Hawaiin.-mormogom. Pont ő hiányzik most nekem.

-Igazán szellemes. Beszélgetni jöttem.-ül le a velem szemben lévő székre.

-Ó ne is tudja mennyire megkönnyebbültem. Azt hittem már le akar csukatni.-mondom mosolyogva.

-Sosincs késő megtenni.-mondja. Vágok felé egy fintort.

-Mit akar?-kérdezem beletörődve. Ez az ember mindig a legrosszabb pillanatokban jön. Sosem lehet rárakni a telefont, kizárni a lakásodból, vagy egyáltalán levegőnek nézni. Mint egy idegesítő messenger üzenet.

-Hajlandó segíteni nekem?-tér egyből a lényegre.

-Az előző segítségem úgy ért véget hogy azt hittem meghaltam. Ráadásul Rumlowot sem találtuk meg.-világosítom fel.

-Pontosan tudom mi történt.

-Na akkor ezért nem fogok segíteni. Újra.-állok fel, és elindulok az ajtó felé. Viszont megtorpanok mikor meghallom Fury következő szavait.

-Még akkor sem ha azt mondom, hogy tudjuk hol van Rumlow és ma el akarjuk kapni?-kérdezi.

Megdermedek, de éppen csak egy pillanatra. Visszaülök, és türelmetlenül Furyra nézek.

-Hallgatom.-mondom neki.

-A külváros egyik elhagyatott raktárépületében van. Közelebb mint ahogy gondoltuk.

-Nem más országban volt eddig?-kérdezem értetlenül.-Minek jönne vissza?

-Más országban volt eddig, és tudjuk miért jött vissza. Vagyis kiért.-mondja felém biccentve.

És ekkor leesett, hogy Rumlow mit keres itt újra. Gondoltam hogy keres engem egy darabig, mikor elszöktem. Később viszont azt hittem, hogy csinált magának egy új bábot és többet nincsen rám szüksége. De ha ilyen kitartó volt, akkor ez csak egyet jelenthet. Nem sikerült neki még egy ugyan olyan mutánst csinálnia mint amilyen én vagyok. Ezért hát vissza akar szerezni. Bármi áron.

-Ha engem keres, akkor mindenki a közelemben veszélyben van. Beleértve Leiat is.-mondom rémülten.

-A barátnőjét már elrendeztük.-mondja. Kikerekedett szemekkel nézek rá.

-Ugye nem...?-kérdezem döbbenten.

-Nem öltük meg. Kitöröltük a magával kapcsolatos emlékeit.-mondja.

Nem tudom hogy mi fáj jobban. Az fájna ha megölték volna, vagy elkapják és megkínozzák, vagy az hogy törölték az összes olyan emlékét amiben benne vagyok. Évekig ő volt az egyetlen barátom. Ő volt a családom is. Annyira fáj így elveszíteni, mintha meghalt volna. Persze a bánat mellett valahol örülök is. Így nagyobb biztonságban van mintha tudna rólam.

-Ez volt a helyes.-mondom halkan. Meg kell még emésztenem a most rám zúdult információkat.

-Sajnálom. A biztonsága fontos. Hogy dönt? Velünk tart?-kérdezi, mit sem törődve az érzéseimmel, és a fejemben kavargó gondolatok tömkelegével.

-Mikorra kell választ adnom?-kérdezem továbbra is sokkosan.

-Legkésőbb holnap reggel kilencre.-mondja, majd biccent egyet, feláll és elmegy.

Izzadtan, fáradtan, sokkosan megyek fel a szobámba. Veszek egy jó hideg zuhanyt, és megpróbálom a gondolataimat kizárni a fejemből.

Felvettem egy kényelmes nadrágot, és egy pár számmal nagyobb pólót. A pólót középen csomóba kötöttem. Éppen hogy csak a hasam alja látszik ki.

Az épület túl csendes volt. Szokatlanul, furcsa módon csöndes. Sokan lakunk itt, és a reggeltől eltekintve eddig semmi mozgást nem érzékeltem. Ráadásul ebéd idő van. Tony sosem hagyja ki az evést.

Meg is lepődtem mikor senkit nem találtam a konyhában. Semmi mosatlan, semmi teríték az asztalon. Nincsenek kirakva az ebéd hozzávalói. Még ebéd sem volt.

-Jarvis hol vannak a többiek?-kérdezem a mesterséges intelligenciát.

-A laborban Miss Elsey.-mondja monoton hangon.

-Köszönöm Jarvis.

Értetlenül indulok le a laborba. Mit csinálhatnak ott? A titkos megbeszéléseik Furyval általában egy ilyen fajta megbeszélésre kialakított szobában vannak. Tehát ő nem lehet ott. Valaki megsérült? Nem voltak bevetésen. De mégis...Mi a francot csinálhatnak ott?

A laborba vezető folyosó üres volt, és csendes. Már visszaléptem volna a liftbe, mikor megakadt a szemem egy halvány fénycsíkon. A labor ajtaja félig nyitva volt, és szerintem van benn valaki. Ég a lámpa is. Ha nem használják, akkor Bruce lekapcsolja, mert nagy környezet védő. Valószínűleg ott lehetnek.

A leghalkabban kezdek el az ajtó felé lépkedni. Megállok, pont annyira hogy beleshessek a résen. Tényleg ott voltak benn mindannyian. Háttal álltak nekem kivéve Tonyt és Peppert. Az ő arcuk idegességet tükrözött. A testtartásuk merev volt, arcuk nyúzottnak néz ki. A többieknek csak a hátát látom, de a testtartásuk nekik is merev volt. Olyan mintha egy megbeszélés közepébe sétáltam volna bele.

-Fury megkereste. Láttam a biztonsági kamerán.-hallom Bruce hangját.

-Mit mondott neki az a...-csattan fel Tony, de Pepper nyugtatóan ráteszi a vállára a kezét. Tony ellazul egy kicsit felesége érintésétől, de az idegessége nem múlik el. Ha lehet csak rosszabbodik.

-Az edzőteremben a zene, és a hangzavar miatt nem szereltünk fel mikrofonnal ellátott kamerákat. Csak a képet veszik. Hangot nem.-mondja Bruce csüggedten.

-Először meglepődött, majd elszörnyedt. Látni lehet az arcán. Valamit fontosat mondhatott neki.-mondja Steve halkan.

-Te ne szólalj meg!-ugrik Tony egyből Stevenek.

-Nyugodj le Tony.-mondja Natasha fenyegetően.

-Miattad van ez az egész. Te kezdted el kikészíteni Aishát.-mutogat rá Tony fenyegetően.

Nem hiszem el, hogy megint én vagyok a téma. Szívesen leállítanám őket, de érdekel a folytatás.

-Hogy én kezdtem?!-löki el magát Steve az asztaltól, és tesz egy lépést Tony felé.-Talán én tehetek róla, hogy a Hydra elrabolta?-kérdezi.

-Ezt ne kezd el!-dörren rá Tony fenyegetően.-Ehhez neked semmi közöd.

-Steve hagyd kérlek.-mondja Pepper halkan.

De Steve hajthatatlan. Már belekezdett, és ezt akkor is elmondja ha Tony neki ugrik.

-Dehogynem van hozzá közöm! Öt évig kerestem veled együtt! Mióta a csapat tagja vagyok, segítettem neked. Miattad kapta el a Hydra, mert te képtelen voltál törődni Aishával! Nem törődtél senkivel, és hagytad hogy elrabolják a lányodat!-ordítja Steve Tony arcába.

A pulzusom megnő, a szívem a torkomban dobog. Hallom a vérem lüktetését. A döbbenet, majd a sokk teljesen hatalmába kerít. Nem lehet...Nem lehet Tony az apám. Régen elmondta volna hacsak...Hacsak nem akart engem...Nem akarta hogy az élete része legyek...

A szemem könnyes lesz, és nem törődve a bent folyó kiabálással, sarkon fordulok és a lifthez futok. A könnyek elhomályosítják a látásomat. Alig érzékelem, hogy a szobámba értem. Bevágom magam mögött az ajtót, és a hátamat neki vetve lecsúszok a földre.

Hogy nem jöttem rá? Már az első pillanattól kezdve tudnom kellett volna.

Rumlow annyit emlegette a szüleimet. Azt mondta különlegesek voltak, mielőtt megölte őket. De mégse, haltak meg, és engem sem ért baleset. Elraboltak tőlük. Hogy dicsekedett vele, hogy ez apám méltó jutalma. Imádta hogy elvehette tőle az egyetlen boldogságát. Engem ez mind hidegen hagyott, mert úgy tudtam hogy a szüleim meghaltak a ,,balesetben. Csak az a dal maradt meg. Aztán...Pepper ismerte a dalt. Ismerte, és velem együtt énekelte. Furcsálltam is. Nem tulajdonítottam neki nagy dolgot. Rájöttem, hogy hiba volt semmibe venni ezt az apró dolgot. Aztán Tony idegesítő aggódása...Képes volt nekem-egy idegennek-megnyílni. Elmesélte a történetét...Megvédett Stevevel szemben. Törődött velem, leszámítva azt az időt mikor először megismert. Nem tudom, hogy akkor tudta e már hogy ki vagyok. Ki vagyok valójában...Azt hittem, hogy csak ennyire szeretne egy gyereket. Bele sem mertem gondolni, hogy én egyszer...régen...az ő gyerekük voltam.

De ha tudta, hogy elraboltak akkor miért nem keresett? Miért hagyta, hogy kínozzanak? Miért hagyta hogy egy labilis, csúnya, reményvesztett lányt hozzanak létre a lányukból? Miért nem támadtak a Hydra bázisra ahol voltam? Miért nem hallottam felőlük? Annyi itt a kérdés, a kétely, és a bizonytalanság. Nem tudom, hogy mit higgyek, vagy mit gondoljak. Mióta tudhatták az igazat? Mióta hagyták nekem, hogy gyászoljam a szüleimet? Hogy éjszakákat sírjak át, kutatva a múltam homály fedte részeit? Miért nem mondták meg az igazat? Miért hagyták hogy reménnyel teljen meg keserves szívem? Miért hagyták, hogy elvesszek a tudatlanság sötét vermében?

Egyet viszont mostmár egészen biztosra tudok. Az apám Tony Stark, az anyám Pepper Potts. Az én nevem pedig Aisha Stark. A playboy, milliárdos, és zseni Vasember és csodálatos feleségének a lánya.