Csap percek teltek el, míg csendben magam elé bámultam. Nem mertem felpillantani. És igazából  nem is tudom, hogy miért ezt a dalt választottam. Talán igazán jól kifejezte, hogy mit érzek.

A gitáromat magam mellé tettem, és csak ez után néztem rá a többikre. Szó nélkül figyeltek engem. Néhányan szomorúan mosolyogtak. Volt aki a gondolataiba merült. Egyszóval fullasztóan csendben voltak.

-Ennyire rossz volt?-nevetek fel erőltetetten.

-Nem dehogy.-eszmél fel először Pepper.

-Akkor?-kérdezem kínosan.

-Csodálatos volt. Hallottunk már énekelni, de ez. Ez mindent vitt.-mosolyog rám Wanda. Óvatosan Steve felé bők a fejével, mire én megrázom a fejemet.

-Már megijedtem.-teszem szívem helyére a kezemet.

-Imádlak hallgatni.-mondja Natasha.

-Én pedig aludni. Úgy hogy jó éjt.-tápászkodok fel óvatosan. Azért még így két nap után is eléggé fájt a sebem.

-Segítek.-veszi el tőlem a gitárt Steve.

-Köszi.-nézek rá hálásan.

Az ajtóban elköszönök tőle, majd zavartan bemegyek. Mekkora szerencsétlen vagyok!

Hiába van már majdnem éjfél, nem tudok elaludni. Folyton a múltban járok. Ez a kis ,,kiruccanás" felszakította a két év alatt gondosan összevarrt sebeket. Özönvízként ömlöttek rám a rosszabbnál rosszabb emlékek. Újra éreztem mindegy egyes ütés nyomát a testemen. Újra éreztem ahogy a kísérletnél belém fecskendezett anyag végigárad az egész testemben.

Nem gyötröm magamat tovább, felkelek, és kilépek a csendes folyosóra. Céltalanul indulok el bóklászni. Per pillanat csak az érdekel, hogy elfelejtsem ezeket a rémes emlékeket. Már ha ez egyszer lehetséges.

Nem tudom, hogy hányadik emeletet járom most be, de egy ajtó alól halványt fényt látok megvillanni. Óvatosan benyitok, és felfedezek egy hatalmas műhelyt. Tele van modern dolgokkal, és rengeteg vasember páncéllal. Ez biztosan Tony szent helye. Nem biztos hogy örülne neki, hogy ha itt találna. De már mindegy. Ezek a dolgok felkeltették az érdeklődésemet.

Mindegyik fura robotot, alkatrészt, és műszert megnéztem. Vigyáztam, nehogy beindítsak valamit, vagy kárt tegyek valamiben. Akkor aztán tuti repülnék innen jó messzire. Szó szerint.

-Bárki vagy, remélek jó okod van itt lenni.-hallom meg Tony hangját, később pedig meglátom a hanghoz tartozó embert. Most lépett be a műhelybe. Meglepődik, mikor meglát engem az egyik asztalon ülve.-Hát te Pacsirta?-kérdezi közelebb jőve.

-Nem tudtam aludni.-rántok vállat.

Megáll előttem, odahúz egy széket és leül velem szembe.

-Mesélj.-néz rám várakozóan.

-Nem szeretnélek a szörnyű életemmel traktálni.-intem le.

-Komolyan kíváncsi vagyok rád. Ez a múltadra is vonatkozik. Már ha tudsz róla beszélni.-feláll, és kinyújtja nekem a kezét.-Gyere. Tudok valamit ami segíthet.

Felmegyünk a konyhába. Tony leültet az egyik bárszékre, majd neki áll valamit csinálni. Én közben őt nézem. Rengetegen gondolják egy egoista, érzéketlen bunkónak. Először én is ezt hittem. De miután megismertem megváltozott róla a véleményem. Egy törődő, kedves embert látok. Igen van egy furcsa stílusa, de attól még ő is ember. Olyan odafigyelő velem. Foglalkozik, és törődik velem. Aggódik értem. Talán ilyen lenne az apai szeretet? Ha már itt tartunk, miért nincsen neki még gyereke? Csodálatos apa lenne belőle. Pepper pedig csodálatos anya.

-Mi az?-tesz le elém egy bögrét. Leül velem szemben, és mosolyogva néz rám.

-Mi?-szakadok ki a gondolataimból. A tekintetemet a bögrére kapom. Gőzölgő, tejszínhabban ellátott forró csoki volt benne.-Ez fahéjas?-csillan fel a szemem.

-Ahogy szereted.-mondja.

-Honnan tudtad?-nézek rá. Egy kicsit meglepődik, és idegesen megvakarja a tarkóját.

-Hát...-dadog.

-Te utánam nézték?-kérdezem gyanakodva.

-Lehet?-mosolyog rám. Felnevetek.

-Köszönöm Tony.-hajtom le a fejemet, miközben a bögrém fülét birizgálom.

-Mit?-kérdezi teljesen meglepődve.

-Hogy befogadtál. Hogy meghallgatsz. Hogy törődsz velem. Ha te nem lennél akkor én már szét estem volna. Persze a csapat os sokat segített, de te a legtöbbet. Nem is értem miért nem zártatok eddig be. Veszélyes vagyok. Egy érzelmileg instabil lány. Ráadásul ronda. Meg kellett volna halnom. Akkor jobb lett volna mindekinek.-sírom el magamat.

Két kar fonódik körém, és szorosan magához húz. Az olajos illat miatt érzem azt, hogy ez Tony. Hozzábújok, és a mellkasába zokogok.

-Semmi baj.-simogatja a hajamat.-Ne sírj.

Valamennyire sikerült megnyugtatnia, de még továbbra sem engedtem el. Kellett ő. Biztonságot nyújt nekem. Mint egy igazi apa.

-Mindenki szeret téged. Arról pedig nem te tehetsz, ami veled történt. A múltad a részed marad. De mi itt vagyunk és segítünk a jelenedet szebbé tenni. És nem. Senkinek sem lett volna jobb ha meghalsz. Nekem nem. Majd szétfeszített az aggódás, mikor rájöttünk hogy nem jutottál ki a bázisról. Három napig míg nem keltél fel folyamatosan melletted ültem. Pepper után te voltál az egyetlen akinek képes voltam megnyílni. Megígérem neked, hogy amíg én élek vigyázni fogok rád. Ha kell valaki, akkor én itt leszek neked. Rendben?-kérdezi eltolva magától. Szeretetteljes mosolyától elérzékenyülök. A könnyem újból folyni kezd.

-Rendben.-bólintok szipogva.

-Gyere ide.-ölel újra magához.

———

Újra eltelt pár nap. Tony-val esténként rengeteget beszélgettünk. Néha mindennapi dolgokról, néha komolyabb témákról. Volt amikor kiszakadt belőlem minden sérelem, düh, és elpanaszoltam neki a gondjaimat. Beszéltem a múltban kapott sérelmekről. Meséltem neki a halvány emlékfoszlányokról is melyek a szüleimről szólnak. Lassan ő is megnyílt nekem. Beszélt a szüleiről, a Pepper előtti életéről. Aztán pedig Pepper-ről. Ahogy mesélt róla, hallani lehetett rajta, hogy mennyire szereti. Az életénél is jobban.

Steve Bruce kérésére figyelte az edzéseimet, nehogy valami baj legyen, mint például hogy felszakad a seb. Ugyan is annyira unatkoztam már, hogy addig hisztiztem míg Bruce meg nem engedte, hogy újra elkezdjek edzeni. Persze Steve nagyon komolyan vette a szerepét. Mikor úgy látta, hogy kezdek fáradni és nem akartam elhagyni a termet, akkor megfogott, átdobott a vállán és szó szerint kicipelt a teremből. Ezt ismételte el minden egyes nap. Kitartásomnak hála Bruce sikeresen megállapította, hogy a testmozgás jót tesz.

Clint-tel továbbra is rengeteget hülyülünk. Vérre menő küzdelmeket vívunk a videó játékban és ha vesztünk, akkor képesek vagyunk órákra elmenni hisztizni. Komolyan. Mintha újraélném a nem létező gyerekkoromat. Vagyis azt a részét amit a Hydra-nál töltöttem.

Natasha és Wanda állandóan Steve-vel zaklatnak. Próbálnak összehozni minket. Nem értik meg, hogy felesleges az erőfeszítésük. Úgy látszik, kezdenek is belenyugodni. Most már nem csak Steve-ről van szó ha beszélgetünk, hanem egyéb csajos témákról is. Most is egy ilyen ,,összejövetelt" tartunk, mikor valaki beront az ajtómon. Szó szerint.

-Lányooook.-szól Clint, és leveti magát az ágyra. Közém és Wanda közé.

-Vigyázz már.-morgolódok, miközben felülök.

-Kövér vagy.-mondja Wanda. Muszáj felnevetnem.

-Kössz.-játssza Clint a megbántottat.

-Na mond mit akartál.-böki meg a lábával Natasha Clint oldalát.

-Kedvesebben.-mordul fel.-Szóval. Tony holnap este partit rendez a Hydra bázis lerombolásának tiszteletére, és azért mert te túlélted.-böki meg az oldalamat mire összerándulok.

-Neh ez csikhiz.-fordulok le az ágyról a padlóra.

-Mit akar?-kérdezi Natasha.

-Bulit. Miért?-rántja meg a vállát Clint miközben betakarja magát.

-Azért, mert ruhát kell vennünk.-sikít fel izgatottan Wanda.

Nat-tal lehúzzuk Clint-et a bokájánál fogva az ágyról. Nagyot csattan, de nem állunk meg. Egészen a nappaliig húzzuk, mikor Tony lába elé ledobtuk.

-Hát ti?-kérdezi összehúzott szemöldökkel.

-Zavart.-rántok vállat nevetve.

-Én is szeretlek pacsirta.-morogja Clint.

-Bocsi.-nevetek fel.

-Tony el kellene mennünk ruhát venni Aisha-nak. A holnapi parti miatt.-mondja Natasha ellentmondást nem tűrve.

-Rendben.-mondja majd visszatér a Tv-hez. Pár másodperc múlva viszont újra megszólal.-Hogy mit akartok?-kérdezi hirtelen felcsattanva.

-Elmenni. Ruhát. Venni.-tagolom neki nagyon lassan. Közben még artikulálok is.

-Te innen nem mehetsz el.-mutat körbe, a toronyra célozva.

-Ohh ugyan miért?-kérdezem hisztizve.

-Mert a Hydra eme akciód után biztosan hogy a fejedet akarja. És nem tálcán, hanem kirakva a falra emléknek.-mordul rám.

-Azt sem tudják hogy hogy nézek ki.-értetlenkedek.

-Nem nyitok vitát.-áll fel, és felém tornyosul. Bármennyire is kedvelem, ezt a csatát nem hagyom hogy megnyerje.

-Akkor gyere velünk.-vetem fel az ötletet.

-Nincs annyi nyálkás űrpajti, hogy én elmenjek három lánnyal vásárolni.-borzad el még a gondolatra is.

-Ohh ne már!-dobbantok egyet a lábammal.

-Nincs vita.-fontja keresztbe a karját, mint aki lezártnak tekinti a beszélgetést. Erre persze én egyből ideges leszek.

-Nem vagy az apám, hogy megmond mit tegyek!-kiáltom az arcába és sarkon fordulva elrohanok.

Nem a szobámba megyek, mert ott keresnének először. Nem is az edzőterembe. Tony laborjába megyek. Összeszedek pár szerszámot, és alkatrészt. Leülök az egyik sarokba, és elkezdek szerelni. Csak úgy. Nincs terv, de segít levezetni a feszültséget.

Addig addig dolgozok, szinte nem is figyelve arra amit csinálok, hogy a végén még egy egész használható dolgot alkottam. Egy gyűrűt, felhasználva Tony egyik programját. Tehát ez a gyűrű alkalmas a hívások fogadására, úgy hogy az adott személyt kicsiben, hologram formájában ki is vetíti. Képe lenyomozni a hívásokat, és úgy mint Tony csoda kütyüi ezen is lehet minden félét keresni mint az interneten. Emellett figyelmeztet arra, ha az erőm nagyon a kitörés szélén áll. Tehát hogy nyugodjak le a halálba.

-Mit bütykölsz törpe?-hallom Tony halk hangját. Nem hiszem el hogy megtalált.

-Nem fontos.-suttogom, de meghallja. Idejön hozzám, és leül szorosan mellém. Kiveszi a csavarhúzót a kezemből, a másikat pedig a kezébe zárja. Maga felé fordít, és szinte kényszerít, hogy a szemébe nézzek. Tekintete gyengéd.

-Sajnálom.-mondja halkan. Tony-tól nem sokszor hallasz bocsánatkérést. De ha bocsánatot kér, akkor azt komolyan is gondolja. Ezért is hiszem el neki.

-Én is bocsánatot akarok kérni. Nem volt szép amit mondtam.-lehet hogy nem az apám, de próbál az lenni. Apám helyett apám, én pedig így viselkedek vele. Nem ezt érdemli.

-Semmi baj.-szorítja meg a kezemet.-Na mutasd mit bütykölsz már három órája.-engedi el a kezemet, és kiveszi belőle a gyűrűt.

-Három órája?!-kérdezem magas hangon.

-Jól hallottad.-bólint miközben jobban szemügyre veszi az alkotásom.

-Semmi fontos.-venném el tőle, de elhúzza a kezét ezzel nem engedve, hogy elvegyem.-Csak szórakoztam.-rántom meg a vállam mikor rám néz.

-Ez nagyon jó. Kicsit javítani kell rajta, de simán használható. Ügyes vagy.-mosolyodik el.

-Akkor segítesz?-kérdezem felcsillanó szemekkel.

-Majd holnap tökmag. Most aludni kell.-heseget ki a laborból. Csüggedten kullogok el a liftig, a nyomomban Tony-val.-Na.-bök meg.-Holnap reggeli után megcsináljuk.-mosolyog rám.

-Ígéred?-kérdezem mint egy kisgyerek. Pedig már tizennyolc éves vagyok.

-Ígérem.-mondja.

-Kisujj eskü?-nyújtom felé mind a kettő kisujjamat.

-Kisujj eskü.-akasztja bele, és finoman megrázza.-Gyere ide,-magához húz és megölel.

A szobám előtt megállunk, és én mégegyszer bocsánatot kérek Tony-tól. Ő biztosít róla huszadjára is, hogy semmi baj. Elköszönök tőle, és belépek a szobámba. Amint beléptem egyből meg is torpanok.

-Tony!-szólok utána halkan. Ne hogy felébresszem a többieket.

-Igen?-fordul vissza a folyosó közepéről.

-Nem jössz be?-kérdezem halványan mosolyogva.

-Miért ne?-rántja meg a vállát mosolyogva.

Belép a szobámba és rosszallóan végignéz rajta.

-Miért van itt ekkora kupi?-emel fel egy papír kupacot.

-Óvatosan.-kapok értük.-Ha összekevered nekem őket, akkor megütlek. De komolyan.-nézek rá miközben ő kinevet.

-Rendben-tarja fel védekezően a kezét.-De mik ezek.-ül le az ágyam szélére, és pedig mellé telepszek.

-Ezek csak pár dal. A legtöbb átdolgozás, de van egy kettő saját is.-veszek a kezembe egy spanyol dalt.

-Azt eljátszod?-bök a kezemben tartott lapra.

-Á nem. Már késő van. Nem akarom a többieket felébreszteni.-teszem félre a dalt.

-Kérlek.-néz rám szomorúan.

-Na jó.-forgatom meg a szememet.

Előveszem a gitáromat, elhelyezkedek kényelmesen, és magam elé teszem a dal kottáját. Tony leül velem szemben, majd érdeklődve figyel. Megpendítem a gitárt, és elkezdem játszani a dalt.

Abro los ojos y mi voz
Se quiebra de la emoción
Luces aplausos y el telón
Se abre en cada función

Siento la música vibrar
El cuerpo empieza a temblar
Respiro en cada ocasión
Que empiece el juego

La tierra que siento al pasar
En cada concierto al que voy
La gente canta mi canción
Se enciende el fuego
(Violetta: Esto no peude terminar részlet)

(Kinyitom a szemem és hangom
Érzelmektől áthatva állok
Fények taps és a függöny
Felzúgnak minden show-n

Érzem a zenét vibrálni
A testem elkezd remegni
Minden egyes alkalommal mélyeket lélegzem
Kezdődjön hát a játék

Érzem a talajt amikor sétálok
Minden koncerten amire megyek
Az emberek éneklik a dalomat
Lángra lobban a tűz.)

-Csak ennyi van még meg, ráadásul a spanyol tudásom sem a legjobb.-mosolyodok el halványan, és rántom meg a vállamat.

-Ez nagyon szép volt. Akár mit is jelent.-nevet fel.

-Arról szól, hogy a színpadon vagy. Látod a rengeteg embert. A zene dübörög, te énekelsz és táncolsz. Azt csinálod amit szeretsz.-ábrándozok.

-Szeretnél énekes lenni?-kérdezi érdeklődve.

-Nem lehetek énekes. Ahhoz nem vagyok elég jó.-hajtom le a fejemet lemondóan.

-Ne mondj ilyet.-csúszik közelebb hozzám, és fél kézzel átkarol.-Csodás hangod van. Tehetséges vagy, és látszik hogy szívből csinálod. Saját dalt még nem hallottam, de gondolom azok is szuperek. Aki itt nem elég jó semmihez az Kapi. Tudod még mindig be van rozsdásodva.-erre halkan felnevetek.

-Köszi hogy így gondolod, de nem így értettem. Kész csődtömeg vagyok. Érzelmileg labilis. Ráadásul még mindig vadásznak rám, és ha nem segítek Furynak akkor mehetek börtönbe mert veszélyeztetem az emberiséget.-morgom.

-Nem vagy csődtömeg. Te hoztad össze a csapatot. Pár hét alatt sikerült belopnod magad mindenki szívébe. Nem is tudod mennyire megijedtünk mikor nem találtunk itt. A cuccaidat sem. Furyt pedig hagyd. Senki sem fogja hagyni, hogy irányítson. Itt maradsz velünk a toronyban, és mi vigyázunk rád. Rendben?-kérdezi.

-Rendben. Köszönöm.-mondom miközben ásítok.-Mesélj nekem egy kicsit a csapatról.-kérem miközben a vállára hajtom a fejemet.

-Ohh ez jó lesz. Annyi cikis sztori van.-lesz izgatott. Halkan felnevetek.

Tony szinte egész este mesélt. Elmondta, hogy hogyan ismerkedtek meg, és hogy idegenekből hogyan váltak egy családdá. Mesélt a kezdeti nehézségekről, és vitákról. A közös akciók vicces részéről, és a szorult helyzetben elsütött poénokról. Elmesélte hogyan rúgtak be a bulikon Thor asgardi csoda italából. Mesélt egy kicsit, hogy hogyan csinálta meg ezt az egész Vasember páncélt, és hogy hogyan hódította meg Peppert.

Valamikor éjfél felé aludtam el, fejemet Tony vállára döntve.