Han

A bulvár média természetesen felrobbant tőlünk. Akármennyire is igyekeztünk, nem tudtuk visszatartani a híreket.

A koreai felületeken, mint a Dispatch, Naver, Dazed Korea, Hallyu és Newsen, naponta jelentek meg a cikkek, különböző szempontokból taglalva a történeteinket.

A Twitteren, az Instagramon, és más globális oldalakon pedig a rajongók felkapták és újra és újra megosztották ezeket.

A visszhang szerencsére pozitív volt. Azt a kis réteget kivéve, aki már a kapcsolatunkat is ellenezte, örültek a boldogságunknak és rengeteg gratulációt kaptunk a Stay-ektől.

Sőt, az ügynökséget elöntötték a babaholmik, játékok, levelek, amiket a rajongóink küldtek nekünk.

Végül már felhívást kellett kitennie a cégnek, hogy ne küldjenek semmit, mert már nem tudjuk hova tenni.

Lina is végre itthon volt. Mikor a labor is igazolta, hogy az állapota stabil, hazaengedték. Még akkor este leszerveztük az utunkat, s másnap már úton is voltunk Magyarország felé.

Ez tűnt a legjobb megoldásnak, hogy a négyesünk kicsit kikerüljön a média figyelme alól, és ki tudjuk pihenni magunkat.

Ráadásul ki adhatna egy leendő anyának jobb támogatást, mint a saját édesanyja. Legalábbis Lina esetében. Viszont az ő szülei úgy szeretik Narát is, mintha a saját lányuk lenne.

Most itt voltunk újra, ahonnan a kalandunk indult, Budapesten. De nem maradtunk sokáig, hisz a fővárosban a legnagyobb az esélye, hogy felismerjenek minket. Akkor pedig ugrott a pihenés. A reptér parkolójában már várt ránk - egy kisbusz mellett állva - anyósom és apósom.

Újra utazunk Kecskemétre.

Két óra múlva már a szülői házban voltunk, és körbeültük a nagy családi asztalt. Középen ott gőzölgött egy nagy tál magyar húsleves.

Lina jóízűen ette édesanyja főztjét, öröm volt nézni, ahogy eltűntette a tányérja tartalmát. Bár már sokkal jobban volt, még mindig szüksége volt a megerősödésre.

A pihenés és a szülői gondoskodás meg is hozta a gyümölcsét. Mint egy gyönyörű virág, újra kivirult. Visszanyerte szép színeit, mosolyát, vidámságát. Újra az az életerős lány lett, akit akkor itt megismertem.

Mivel a lányok már gyorsabban kimerültek, így csak apró kirándulásokkal, kisebb programokkal múlattuk az időnket.

Egyik nap a helyi Arborétumban andalogtunk. Nem siettünk sehova, csak élveztük a friss levegőt, a táj színeinek változatosságát, és a minket körülvevő nyugalmat.

Máskor a Vadaskertben sétáltunk egy jót, vidáman tárgyaltuk ki az előttünk felbukkanó állatokat, Felixxel együtt bohóckodva csaltunk ki gyöngyöző kacajt a lányokból. Mikor elfáradtak, leültünk a játszótér melletti padokra, s míg ők a vállainknak dőlve kifújták magukat, elnézegettük a vidáman játszadozó gyerekeket. Eszembe jutott, hogy egy pár év múlva a mi babánk is így fog szaladgálni. És ez hihetetlenül jó érzés volt.

Meg kell mondjam, üdítően hatott rám is, hogy kicsit kiszabadulhattam az állandó nyüzsgésből. Persze imádom csinálni a munkám, a fellépéseket, a találkozókat, és mindent, ami vele jár. De most jó így itt lenni, csak magamra, és azokra figyelni, akiket szeretek. Jó volt kicsit lassítani, nem izgulni azon, hogy hova kell menni, mit kell csinálni.

Egy hét múlva már Lina is újra ragyogott. Arca visszanyerte színét, már nem volt betegesen sápadt.

Teste elkezdett kerekedni, mellein és hasán is meglátszott már a várandósság.

Erről jutott eszembe, hogy lassan meg kellene tartani az esküvőt is, hogy ne nagy pocakkal kelljen végig csinálnia.

Beszéltem Félixxel, és ő is ugyanígy gondolta.

Még volt egy hetünk. Nagy lagzira nem volt elég idő, de egy kisebb családias hangulatú esküvő simán belefért.

Felhívtam a menedzsert, hogy segítséget kérjek tőle. Boldogan belement a dologba.

Segített a papírok elintézésével, tárgyalt a nagykövetséggel, és elintézte, hogy a csapat hátramaradt része is ideérjen a nagy napra.

Lina és Nara az elején nem is tudta mire készülünk. Csak a szülőket vontam be a terveinkbe. Örömmel segítettek a szervezkedésben.

Segítségükkel sikerült előkészítettni egy kisebb fogadást. Szerencsénk volt, mert épp holt szezon volt, így gyorsan kaptunk egy szép rendezvénytermet az egyik Hotelben, ahol lefoglaltunk két lakosztályt is a nászéjszakára. Sajnos másnap már utaznunk is kell haza, mert véget ér a szünetünk.

De addig is még előttünk az esküvő!

A lányokat befizettük egy kis kényeztetésre a hét elején, míg mi elintéztük a dolgokat. Anyósom védőszárnyai alatt hagytuk őket.

Végül beavattuk őket is a terveinkbe. Meghatottan, de izgatottan hallgatták, mit sikerült elintéznünk.

Ekkor már itt volt a csapat is, és nem üres kézzel jöttek. Hoztak segítséget, fodrászok, sminkesek és stylistok várták, hogy kezelésbe vehessenek minket.

A menyasszonyok hasonló stílusú ruhát kaptak, mint az eljegyzéskor, csak most persze mindketten hófehérbe öltöztek.

Mi szmokingot kaptunk. Fehéret, nekem ezüst színű nyakkendővel, mellénnyel. Felix ugyanezt aranyszínben.

Elrepült az idő, és már csak azt vettem észre, hogy ott állok a vendégeink előtt, és felcsendül a zene, nyílik az ajtó, és belép rajta apósom, karján az én csodaszép arámmal. Abban a ruhában, fátyolban olyan volt, mint egy jelenés. Kezét az enyémbe csúsztattva lépett mellém. Én még mindig elvarázsolva néztem rá. Gyönyörű volt. Arca kipirult, szemei ragyogtak. Már csak arra eszméltem fel, hogy kimondjuk az igent, és a gyűrűket húzzuk egymás ujjára.

- Mostantól házastársnak nyilvánítom önöket. Megcsókolhatja a menyasszonyt! - hangzott el a mondat, amire már nagyon vártam. Szomjazva csaptam le cseresznyepiros ajkaira. Már alig vártam, hogy felvigyem a szobánkba, és több féle módon is megmutathassam neki, mennyire szeretem. De még előtte itt volt a lagzi....

Felix

Ott állni, és várni egyszerre volt izgalmas, és idegörlő. Boldog voltam, hogy végre teljesen az enyém lesz, de ideges is, hogy biztosan elég jó leszek-e neki?

Aztán felcsendült a zene, nyílt az ajtó, és belépett rajta Lina az apja karján, és elindultak Han felé. De nem sok figyelmet szenteltem nekik, mert utánuk érkezett az, akitől a szívem magasabb fokozatra kapcsolt, s azt hittem menten kiugrik, mikor megláttam abban a ruhában. Ott rögtön elillant minden kétség belőlem. Csodaszép volt. Könnyed léptekkel haladt felém édesapja karjába karolva.

Karomat felényújtva vettem át apósomtól szerelmemet, egymásra mosolyogva fordultunk a szertartás vezető felé, és hallgattuk meg, amit mondott. Han és Lina után mi is kimondtuk az igent egymásnak, örök esküt fogadva, és a gyűrűcsere után örömmel csókoltam meg a feleségemet.

A srácok fütyülve, kiáltozva gratuláltak nekünk.

A lagzin körülbelül éjfélig maradtunk.
A közös vacsora után felvágtuk a tortát, majd táncoltunk.

Végül jött a buli. Fergeteges volt a hangulat. Főleg mikor felcsendült a Taste, és Hyunjin és Lee Know belekezdett a koreográfiába, majd karonragadtak, hogy én is csatlakozzak. Nara arca kipirult, ahogy minket nézett, s láttam a szemein, hogy teljesen izgalomba jött. A szám végén heves csókba hívtam, s addig faltam puha párnácskáit, míg levegőért kapkodva el nem szakadt tőlem.

Valamivel éjfél után elbúcsúztunk a vendégeinktől, és a lakosztályainkba vonultunk. Újra lassú, érzéki csókba hívtam a feleségemet, és apránként megváltunk a ruháinktól. Testét végigkóstolva végül egybeforrtunk, és újra megpecsételtük az esküt, amit egymásnak fogadtunk.

Végül boldogan, szorosan egymáshoz bújva aludtunk el, hogy kipihenjük az elmúlt napot, és felkészüljünk az előttünk álló életre.