Lina

A banda félkörben megállt az ágyaink előtt.

- Jobban vagytok? - kérdezte Channie.

- Jól leszünk - válaszoltam mosolyogva.

- De ugye nincs semmi komoly baj? - aggódott Minho.

- Az orvos szavaival élve, "semmi, amire hat hónap múlva ne lenne megoldás" - válaszolta Han.

- Hogy mi? - kiáltottak fel egyszerre.

- Fiúk, hat hónap múlva a családunk két új taggal fog bővülni - mondta Félix.

- Kisbabáink lesznek - világosította fel Nara végül a bociszemeket meresztő csapatot.

- Kisbabák? De hogy, és mikor? - kérdezte értetlenül Innie.

- A hogyant azt nem ecsetelném, de körülbelül három hónapja - válaszolt vigyorogva a párom.

I.N. elpirulva gondolt bele, mit is kérdezett.

- Gratulálunk nektek - mentette ki a maknaet a szorult helyzetből Hyunjin.

- 축하해! - csatlakoztak a többiek is.

- De hogyan sikerült így összehoznotok, hogy szinte egyszerre? - tanakodott hangosan Changbin.

- Csak így alakult - mondtuk Narával egyszerre, mire mind elnevettük magunkat.

- Mindent értek - vigyorgott a rapper.

A nővér ekkor jött meg a papírjainkkal.

- Akik nem családtagok, kérem fáradjanak ki!

- Mi egy nagy család vagyunk - jegyezte meg Seungmin.

- Nos, akkor kérem, hogy az apukákon kívül mindenki távozzon.

Így végül a párjainkon kívül mind kimasíroztak.

A nővér elmagyarázta, mire ügyeljünk a várandósság alatt. Kaptunk egy csomó receptet vitaminokra, vastablettára, folsavra, egyebekre. Kiegyensúlyozott étrendet javasolt, s elmondta mit fogyaszthatunk, és mit nem.

- Egyébként mindent csinálhatnak, amíg jólesik. A szervezetük jelezni fogja, ha nem esik neki már jól az adott mozgás, legyen az tánc, séta, torna... Nem tilos az együttlét sem, itt is arra kell ügyelni, mi az, ami jólesik a kismamáknak. Ha bármiben bizonytalanok, kérdezzenek nyugodtan!

- Én kisgyerekekkel dolgozom, van bármi, amire figyeljek?

- Nos a gyerekek a közösségekben oda-vissza adják egymás között a bacikat, vírusokat. Érdemes megfontolni a maszk használatát, és különösen ügyelni a higiéniára. Főleg a mostani hideg időben.
Ha nincs több kérdésük, akkor viszontlátásra. Négy hét múlva várjuk önöket vizsgálatra.

- Köszönjük szépen - hajoltak meg a fiúk is.

- Akkor menjünk haza - mondta Han.

Otthon Felix ágyba parancsolta Narát. Látszott a szeplősön, hogy igazán aggódik a barátnőmért. Örülök neki, hogy ennyire szeretik egymást. Nara megérdemel végre egy szép családot! Hisz a szülei válása után nem igazán jutott ki neki a családi boldogságból. Kivéve, mikor nálunk volt. Az én szüleim ugyanúgy szeretik, mint engem. És most itt van egy férfi, aki imádja, és saját családjuk lesz.

- Te nem akarsz kicsit ledőlni? - kérdezte az én szerelmem, akin látszott, hogy nem kevésbé aggódik, mint a barátja.

- Jól vagyok - mosolyogtam rá, hogy megnyugtassam - Csak éhes vagyok. A rosszullét óta szinte nem is ettem semmit.

- Akkor alkotok neked valami finomat és táplálót. Van valami, amit szívesen ennél?

- Japchae-t. Csináljuk együtt!

- Nem, te szépen leülsz, felteszed a lábad, és pihensz. Majd a fiúk segítenek.

- Hannie! Nem vagyok beteg, csak gyereket várok!

- De most hoztalak haza a kórházból! Engedd meg nekem, hogy egy kicsit aggódjak, és csináld, amit kérek. Tudod milyen rossz volt, kint várni, és nem tudni mi van veletek? Arról nem is beszélve, hogy mi történt, amikor egyedül indultál haza! Ha nincs Jongho, ki tudja mi történt volna veled! És ez mind az én hibám, mert az utóbbi időben nem figyeltem rád oda úgy, ahogy kellett volna! - mondja könnyes szemekkel.

Fáj így látnom. Nem gondoltam volna, hogy ennyire magára veszi a történteket.

Odabújok hozzá és átölelem. Csendben álldogálunk ott pár percig.

- Ugye tudod, hogy ezek egyike sem a te hibád? - mondom neki halkan - Felnőtt vagyok, és tudnom kell vigyázni magamra. De én voltam olyan buta, hogy nekivágtam a sötét utcáknak egyedül. De semmiképpen sem a te hibád. Neked dolgod volt, amit el kellett végezned, hisz sokan számítottak rád. Arról pedig végképp nem tehetsz, hogy kórházban kötöttünk ki. Na jó, egy kis részed volt benne - poénkodom el a végét, mire ő is elmosolyodik végre.
- Hidd el jól vagyok, vagy inkább már vagyunk. De ha ez téged megnyugtat, akkor leülök ide a kanapéra, és felrakom a lábam. Menj csinálj nekünk valami finomat!

- Szeretlek, ugye tudod? És bár hirtelen jött, de neki is nagyon örülök, és már most nagyon szeretem őt is - simít végig a hasamon - Vigyázni fogok rátok, ahogy csak tudok!

- Én is nagyon szeretlek! - húzom le magamhoz egy csókra, ami már mindkettőnknek nagyon hiányzott.

Végül elhelyezkedem a kanapén, magamhoz veszem a mobilom, és azt böngészem, míg szerelmem a fiúk segítségével elkészíti a tésztát.

Nara

Még sosem láttam Felix-et ilyennek. Láttam a szemében a félelmet, mikor bejött a kórterembe. A mosolygós férfi eltűnt, s átvette a helyét egy határozott, aggódó Felix.

Mikor kiengedtek minket, s végre otthon voltunk, felkapott és felvitt a szobánkba.

- Lix, ugye tudod, hogy már jól vagyok?! - fogtam meg a kezét, és húztam le magam mellé az ágyra.

- Életemben nem féltem még ennyire, mint mikor megláttalak ott feküdni a földön! - remeg bele újra a gondolatba.

- A hajtás miatt én se figyeltem oda rendesen magamra. Ha megtettem volna, már rég rájöttem volna, hogy mi történik a testemmel. Így a végsőkig hajtottam magam. Fellépés előtt is éreztem már, hogy valami nem stimmel, de erőltettem, mert tudtam mennyit készültetek ti is erre a napra. Így összeszedtem minden tartalék erőmet, és végigcsináltam. Amikor kimondták, hogy nyertetek, csak akkor engedtem el magam, és azonnal el is ájultam.

- Soha többé ne ijessz meg ennyire, kérlek! Az egészséged mindennél fontosabb! Nem számít, hogy nyerünk, vagy veszítünk! Most pedig pihenj! És enned is kell! Mindjárt hozok neked valamit!

- Inkább lemennék a többiekhez, és együnk együtt.

- Akkor gyere, leviszlek!

- Le tudok menni a lábamon is! Félix, jól vagyok! Tényleg! Ígérem, hogy mostantól jobban vigyázok, de ne kezelj úgy, mintha bármelyik percben összetörhetnék!

- Csak féltelek. Szeretlek, nem tudnálak elveszíteni!

- Én is szeretlek! Ha bármi lenne, te tudod majd meg elsőnek! Rendben? De nem lesz semmi gond! Ne aggódj! Menjünk enni! Éhes vagyok.

Lent a többiek már belemerültek a főzésbe, ami káprázatos illatokkal töltötte meg a lakást. Közben vidáman beszélgettek, viccelődve, egymást ugratva.

Lina a kanapén ülve egy pohár gyümölcslével a kezében élvezte a műsort.

Csatlakoztam hozzá én is, hamarosan megkaptam a saját pohár üdítőmet, és együtt szórakoztunk tovább az élő főző műsoron.

Ahol akadt kabaré is jócskán. Például mikor Binnie elcsórt egy-két falatot, és Minho fakanállal a kezében megkergette.

Vagy mikor Chan kinevette a hagymát pucoló Puppyt, aki könnyeit nyelve, kezeit maga előtt tartva kezdte el üldözni a leadert, hogy megossza vele is ezt az élményt.

Semmi különös, csak a szokásos bolondok háza. De nekünk ez volt a normális. Ha nem ilyenek lennének, már aggódnék, mert akkor biztos, hogy nagy baj van.

Most viszont ünnepeltünk. A sikert, amit a comeback-kel arattak, és a családunk bővülését, ami ugyan meglepetésként ért minket, de ugyanakkor végtelen boldogságot is hozott magával.

Végül a nap végére fáradtan, de jóllakottan vonultunk el mind aludni, hogy másnap kipihenve nézhessünk szembe az újabb kihívásokkal, amik ránk vártak.