Nara

Kislány korom óta táncolni akartam. Minden egyes alkalmat megragadtam, hogy mozoghassak. Ahol csak muzsika szólt, nem bírtam egy helyben maradni, a zene átvette a testem felett az uralmat. Nem is volt kérdés, hogy milyen pályát válasszak magamnak. Az volt az álmom, hogy egy nagy színpadon állhassak, szemben a tömegekkel.

Most ez az álom valóra vált. Már lassan fél éve, hogy a Stray Kids háttértáncosa lettem a világ körüli turnéjukon. Ma pedig az egyik legfontosabb előadás részese leszek. Ma debütál az új album.

Verejtéket nem sajnálva gyakoroltunk, sokszor éjszakába nyúlóan, amíg már majdnem összeestünk a fáradságtól.
Pár hete különösen kimerültnek érzem magam. Sokszor esett nehezemre felkelni, és napközben is egyre többször tört rám a fáradtság. De amennyi fizikai terhelést kaptunk az elmúlt időszakban, nem is foglalkoztam vele.

Ma végre - remélhetőleg - megkapjuk a jutalmat a sok belefektetett munkáért.

Jó lesz végre kicsit kiengedni. Végre a saját ágyunkban aludni. Bár nem panaszkodhatom, mert Linával ellentétben, mellettem legalább itt volt Félix, nem voltam úgy elválasztva tőle, mint Linától Han. Szegény, milyen magányos lehetett. Muszáj lesz majd egy csajos napot tartanunk.

A délelőtt még az utolsó próbákkal telt. Ruha, frizura, smink. Utolsó simítások, igazítások, javítások.

Stylistok és segédek szaladgáltak fel-alá, egymást váltva az idolok és a táncosok között.

Végül eljött a perc, mikor a buszok megindultak a helyszín felé.

A gyomrom összeszorult az izgalomtól. Még jó, hogy nem volt időm enni, most biztos, hogy viszontlátnám.

Beálltunk a próbafelvételekhez. A csapat mikrofonjait beállították, mi pedig elpróbáltuk a teljes koreográfiát, hogy ha kell, a helyszínhez tudjuk még igazítani.

- Nara jól érzed magad? Elég sápadt vagy! - kérdezte a főnököm.

- Semmi baj, csak kicsit izgulok.

- Ah, ne idegeskedj, már ezerszer végigcsináltad, ez is ugyanolyan, mint máskor.

- De ezen olyan sok múlik...

- Ne foglalkozz vele, csak csináld úgy mint máskor, itt is ugyanolyan a közönség. Nem lesz gond. Hwaiting!

- Köszönöm 선배 (seonbae)! Mindent megteszek.

- Nem is várok el se többet, se kevesebbet. Most menj, ülj le egy kicsit, igyál valamit, nehogy rosszul legyél itt nekem a műsor előtt.

- Igenis.

Megfogtam egy üveg vizet, s leültem az egyik szabad székre. De lehet, nem volt a legjobb ötlet, mert úgy éreztem, menten elalszom. Végül inkább felálltam, s járkáltam kicsit fel-alá, míg meg nem hallottam, hogy mi következünk.

- Jól van, gyerünk! Csak úgy, mint a próbán, mindent bele! - kiáltotta a seonbae.

Eljött a pillanat. A banda már a színpadon, mi pedig vártuk a pillanatot, mikor kellett belépnünk a táncba.

Kicsit szédültem. Csak négy perc, ennyit kell kibírnom. Csak addig tartsak ki! Mély levegőt vettem, hogy egy kis plusz oxigénhez jussak, hátha segít.

De máris mi jöttünk...

Színpadra fel, tánc, színpadról le... Ez ismétlődött a maga ritmusában.

Végül megcsináltuk! Hiba nélkül, minden lépés a helyén volt, mindenki a legjobbját hozta.

Meg is lett az eredmény. A függöny mögött állva, a backstageben néztük végig az eredmény hirdetést.

A Stray Kids megnyerte az első díját az új dalával!

Megkönnyebbülten engedtem ki a levegőt. De ezzel együtt az erőm is elhagyott, s csak annyit hallottam még, hogy valaki felsikolt, majd megszünt a világ körülöttem.

Félix

Alig hiszem el. Megcsináltuk! A Stayek is megint megcsinálták! Nekik hála, ma győztünk. Mindenki nagyon profi volt, Nara csapata is tökéletesen táncolt.
Boldogan ünnepeltünk együtt a színpadon a fiúkkal. Csak azt sajnáltam, hogy Nara nincs közvetlen mellettem.

Ekkor velőtrázó sikoly törte át az ünneplők zaját. Rossz érzésem támadt. Elindultam a backstage felé. Egy kisebb kör állt a helység közepén, valaki orvosért kiáltott. Odafurakodtam, hogy lássam kinek kell segítség. Döbbenten láttam meg, hogy a szerelmem feküdt a földön. Valaki egy pulóvert tett a feje alá, s hallottam, hogy mentőt hívnak.

- Nara, jagiya - mondtam kétségbeesve.
- Mi történt? - fordultam a körülöttünk állókhoz.

- Nem tudjuk pontosan, az egyik pillanatban még boldogan tapsolt nektek, a következő pillanatban pedig összecsuklott, mint egy rongybaba. Az egyik biztonságis kapta el a fejét az utolsó percben, hogy azt ne verje be.
Hívtunk mentőt, mindjárt itt lesznek.

Közben a banda többi tagja is megérkezett, Han pedig Lina kezét szorongatta, aki hangosan szipogott. Chan átölelte a vállamat:

- Menj vele, ezt itt intézem, csak azzal foglalkozz, hogy mindent megkapjon, amire szüksége van. VIP szobát kérj, és vigyél egy testőrt. Amint itt megvagyunk, megyünk utánatok.

- Hyung, azt hiszem mi is be megyünk Linával, azt mondja ő is rosszul van.

- Rendben, vigyázzatok a lányokra, nem sokára találkozunk.

Közben megérkezett a mentőszolgálat is, gyorsan megvizsgálták a földön fekvő lányt, bekötöttek neki egy infúziót, oxigénmaszkot tettek az arcára, s már mentünk is kifelé a kocsihoz.

Jisung és a karjába kapaszkodó barátnője jöttek utánunk, két testőr kíséretében. Az egyik hozzánk csatlakozott, a másik elkísérte a taxival utazó párost.

Körülbelül tíz perc múlva már egy szoba előtt ültem Hannal, s vártuk, hogy az orvos megvizsgálja a két lányt.

Fájdalmasan lassan telt az idő. A barátommal egymás kezét szorongattuk, egymást biztatva, hogy biztos jól lesznek, nem lesz semmi baj.

Néha nyílt az ajtó, egy-egy nővérke jött- ment, hol vitt, hol hozott valamit magával.

Közben ideértek a többiek is. Megölelgettek minket, mindegyikük mondott valami bíztatót. Jól esett, de azért továbbra is izgultam. Viszont erőt adott, hogy a "családom" mellettem volt.

Nyílt a szoba ajtaja, s az orvos jött ki rajta.

- Önök a két hölgy, Virág Lina és Kis Nara hozzátartozói?

- Igen, én Nara párja vagyok, ő pedig Lináé - mutattam a barátomra.

- Értem. Kérem jöjjenek be, a hölgyek ébren vannak, beszéljünk odabent. A többieket addig kérem, várjanak idekint.

Bementünk a kórterembe, ahol két egymás melletti ágyban ott feküdt a két barátnő.

- Ha jól értettem, akkor önök kapcsolatban élnek a hölgyekkel?

- Igen, de doktor úr, kérem mondja már meg, nagy a baj?

- Semmi, amire hat hónap múlva ne lenne megoldás.

- Hat hónap?

- A két hölgy bizonyára nagyon közel áll egymáshoz, ha nem tévedek?

- Igen, legjobb barátnők már gyerekkoruk óta.

- Úgy tűnik a sors egy különleges ajándékkal lepte meg őket....

Mi csak értetlenül néztük, hogy mit akar ezzel mondani. Mikor látta rajtunk, hogy még mindig nem értjük, befejezte a mondatot.

- Mindketten várandósak, ráadásul pontosan egyidősek. 12 hetesek a babák.

- Én már napközben csináltam egy tesztet, de addig nem akartam mondani semmit, amíg nem tudtam biztosat - mondta Lina félve Hannak. S elmesélte, hogy mi történt az Ateez-dormban. Han odaült az ágya mellé, és sírva kért bocsánatot, amiért nem volt mellette. Átéreztem. Ugyanez a súly nyomasztott engem is.

- Hogy vagy Jagi? - ültem oda én is Nara mellé.

- Sokkal jobban, ne aggódj. Csak lesokkolt a hír.

- Ezzel szerintem nem vagy egyedül - mondtam neki nevetve. Végül mind a négyen együtt nevettünk.

- Akkor nem haragszotok? - kérdezte Lina Jisungtól.

- Ne butáskodj, miért haragudnánk? Nem mondom, hogy így terveztem, de ez még a mai első helynél is jobb hír! Szeretlek Jagiya - csókolta meg boldogan a könnyes szemű lányt.

- Nem mondom, hogy nem ijedtem meg elsőre, de most nagyon boldog vagyok - mondtam én is a mellettem fekvő szerelmemnek. - Sose voltam boldogabb - adtam neki én is egy csókot.

- Nos akkor, ha nincs kérdésük, én magukra hagyom önöket. A nővér mindent elmagyaráz majd önöknek a várandósgondozásról, és a szükséges vizsgálatokról. Jó egészséget és sok boldogságot kívánok önöknek - mondta az eddig háttérbe húzódott orvos.

- Köszönjük, doktor úr! - hajoltunk meg hálásan, majd kikísértük a szobából.

- Elmondjuk a kintieknek? - kérdeztem a többiektől.

- Hívjuk be őket! - válaszolták.

Kimentem, s beinvitáltam a várakozókat, hogy megosszuk velük életünk egyik legnagyobb hírét.