3 hónappal később

Lina

A kapcsolatunk Hannal jelentős mértékben megváltozott, mióta a banda visszatért Koreába.

Beköltöztünk a fiúk dormjába. Nara Felixhez, én Jisunghoz.
Berendezkedtünk, s kipihentük az utazást.

De sajnos nem kaptunk sok időt lustálkodni, egy nap múlva már mindenki úton volt, egy kisbuszban ülve az ügynökség felé.

A srácok már új albumon dolgoztak, Nara a többi táncossal gyakorolt, míg én belevetettem magam a cég apróságainak életébe.

Két másik lánnyal dolgoztam együtt, Haneul a legkisebbekkel foglalkozott, míg Iseul a nagyobbaknak segített a leckeírásban. Nekem pedig a kettő közötti korosztály jutott.

Általában 20 gyerek nyüzsgött a JYP gyermekmegőrzőjében. Ebből 6 csecsemő, 8 ovis, és 6 sulis volt. Jól felszerelt részleg várta a kicsiket, a szülők nyugodt szívvel bízták ránk őket, és vetették bele magukat a munkába.
Bár sokat nem találkoztak velük, de például az ebédet együtt ették meg, illetve a legkisebbekhez bejárhattak az anyukák etetni. A nap végén pedig együtt mehettek haza.

Körülbelül ennyit láttam én is Han-ból a nap folyamán. Vagy ennyit sem, ha nem tudott lejönni velem ebédelni. Ami egyre sűrűbben fordult elő, ahogy belemerültek az új comback munkálataiba. Sőt, olyan is volt, hogy csak Nara és én aludtunk a lakásban, mert a srácok késő éjszakáig dolgoztak, s inkább bent maradtak a kollegiumban.

Az intimitás szinte a nullára csökkent köztünk, örültem, ha egy csókot kaptam, de azt is egyre ritkábban. Ha együtt aludtunk, Han szinte csak bedőlt az ágyba, se ölelés, semmi. Eleinte még meg is értettem, de egy hónap után már kezdett nagyon frusztráló lenni. Hiányoztak az összebújások, a lágy ráérős csókok, a közös fürdések, hogy beszélgetünk, együtt nevettünk.

Le voltak terhelve, és ez minden mást maga alá gyűrt.

Szeretem Hant, de korántsem erre készültem, mikor igent mondtam a költözésre. Nem tudom, hosszú távon hogy fogom ezt kibírni.

A munkámat viszont szerettem.
A gyerekek aranyosak voltak, és egyáltalán nem volt megerőltető velük foglalkozni. Minden reggel izgatottan vártak. Körülvettek, mint kiscsibék a kotlóst, s hasonló hangzavarral próbálták kihúzni belőlem, milyen programmal készültem aznapra. Szerettem velük lenni, mert addig sem éreztem magam magányosnak, ami nem mondható el az otthon töltött időszakaimról.

Lassan elérkeztünk a megjelenés napjához, s most már nem csak a fiúk, de Nara sem járt haza. Gőzerővel dolgoztak, hogy minden tökéletes legyen másnap a The Show című műsorban. Az első helyért hajtottak, s én szívből szurkoltam nekik, hogy sikerrel járjanak.

Megint egyedül indultam haza, de hogy ne kelljen a sofőrnek csak miattam fordulnia, azt mondtam neki, megoldom magam. Elvégre már egy ideje itt élek, ideje egyedül is boldogulnom.

Elindultam a közeli buszmegálló felé, majd mikor odaértem, eszembe jutott, hogy nincs utazó kártyám, vagyis másképp kell haza jutnom.

Gyalog indultam neki. Hisz alig volt egy órás séta az út, annyit könnyedén kibírok, napközben többet rohangálok a gyerekek között.

Azt mondják Korea biztonságos ország, azért ilyen sötétben inkább szedtem a lábam. Főleg, mikor egy csapat részeg fiatal srác kezdett el követni, s hangosan taglalni, miket szeretnének velem csinálni, hogy "jól szórakozzunk".

Igyekeztem tartani a tempót, de egyre közelebbről hallottam a hangjukat. Magamban már húszszor elátkoztam magam, amiért nem hagytam a sofőrnek, hogy hazavigyen.

Pont beértek, mikor egy kar ölelte át a válam, s egy idegen hang azt súgta a fülembe:

- Nyugalom, csak segíteni szeretnék - majd hangosan folytatta - ahh Jagiya, miért nem vártál meg, mondtam, hogy mindjárt itt vagyok. Miért indultál el egyedül ilyen sötétben.

Majd meglepetésemre egy puszit adott a fejem tetejére.
A hátunk mögül csalódott hangok jelezték, hogy az idegen sikerrel járt, s a csapat feladta a kergetésemet.

- Biztos, ami biztos elkísérlek egy darabon - mondta az idegen. Középmagas, huszonéves férfi volt, füléről lelógott az álla alá húzott maszk, fején sapka. Ahogy az arcába néztem, csodálkozva ismertem meg a másik kedvenc bandám maknae-ját, az ATEEZ Jonghoját.

- Köszönöm a segítséget, - mondtam neki hálásan meghajolva - de nem szeretnélek feltartani. Semmi gond, egyedül is hazatalálok... Azt hiszem - tettem hozzá a végét magamban, de valószínűleg mégis kimondhattam, mert a másik szemöldöke a magasba szökött.

- Nem is vagy biztos benne, hogy merre kell menned, és nekiindultál gyalog?

- Nos ez egy igencsak hosszú történet.

- Van időm meghallgatni. Vacsoráztál már?

- Nem még csak most végeztem a munkával, s hazafelé indultam, de nincs utazó kártyám, így gyalog vágtam neki.

- Nem kellett volna ilyen sötétben egyedül elindulnod.

- Sajnos mostanában a barátom túlságosan elfoglalt.

- Arra sincs ideje, hogy a barátnőjét biztonságban hazavigye?

- Az elmúlt időszakban nem igen volt... De talán holnaptól változik a helyzet - sóhajtottam egy nagyot.

Jongho összehúzott szemekkel vizslatott egy percig, már épp kezdett kényelmetlen lenni, mikor megszólalt.

- Te vagy Han barátnője, igaz? Elsőre nem ismertelek meg, pedig sokat beszélt rólad.

Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam.
Han beszélt rólam másoknak? Ráadásul egy másik bandából?

- Nyugalom, a titkotok nálam jó helyen van. Már akkor sejtettem, hogy különleges személy vagy, mikor nem kezdtél el ájuldozni, sikítozni, mikor megláttál. Han mesélte, hogy ismerkedtetek meg. Örülök a találkozásnak T/N, az ATEEZ Jonghoja vagyok - nyújtott kezet.

- Tudom, hogy ki vagy - találtam vissza a hangomhoz, s ráztam vele kezet.

- Remek. Mit szólsz egy vacsorához? Gondolom a srácok elfoglaltak a comeback-kel. Mégsem ehetsz magadban!

- Nem akarok alkalmatlankodni. Biztos van más programod is.

- Momentán épp vacsorázni indultam, a többiek várnak, és épp elfér még valaki az asztalnál, szóval nem fogadok el nemleges választ. Gyere ismerd meg a többieket is.

Azzal karon ragadott s elkezdett húzni maga után.

Pár perccel később az egyik kis mellékutcában, egy eldugott apró kifőzde előtt álltunk meg. Már kintről éreztem a finom illatokat, s a bentről kiáradó fény csalogatóan hívogatott. Harsány nevetés hallatszott bentről, meg mertem volna esküdni, hogy Wooyoung volt az.

- A hyung-ok már itt vannak. Gyere!

Beléptünk az ajtón, s az egyik sarokban megláttam a hét idolt egy hosszú asztal mellett.

Jongho húzott maga után, nehogy elillanjak, ami nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben. Fogalmam sincs miért, talán az elmúlt időszak kikezdte az idegeimet.

- Fiúk, ő itt T/N. Emlékeztek, a múltkori találkozón Han és Felix, hogy áradoztak a barátnőikről? Nos ma este volt szerencsém találkozni az egyikükkel.

- Szia Lina! Ülj le ide nyugodtan - húzott ki egy széket San. - Jongho, neked is van hely mellette.

- Hogy sikerült összefutnotok? - kérdezte a kapitányuk, Hongjoong felhúzott szemöldökkel.

Mivel én még mindig nem tértem magamhoz, Jongho mesélte el nekik, hogy is sodort össze minket a sors.

- Így mikor azt mondta, hogy még nem evett, elhoztam magammal. Elvégre ne egyen egyedül. Valószínűleg a többiek haza sem mennek a holnapi nap miatt.

- Helyesen tetted - mondta Seonghwa, aki eddig csendesen evett.

Majd rám nézett, s úgy folytatta:

- Akkor most egyedül lennél otthon?

- Igen. Mindenki bentmaradt az ügynökség koleszában, hogy holnap időben tudjanak kezdeni. Nara is a táncosokkal maradt. Így egyedül indultam haza.

- De miért nem a kocsival mentél? - kérdezte Yeosang csodálkozva.

- Nem akartam, hogy csak miattam kelljen fordulnia egyet, busszal akartam menni, de nem vettem még utazó kártyát, így nekivágtam gyalog.

- Abban sem volt biztos merre kell menni - kotyogott közbe a maknae.

- Tessék? Úgy indultál el, hogy nem is tudtad merre kell menni? - döbbentek meg mind, s Hongjoong adott hangot neki.

- Lina dolgozol holnap? - kérdezte Seonghwa.

- Nem, holnap a tv stúdióhoz kell mennem, Bangchan elintézte, hogy ott lehessek nézőként.

- Remek, akkor ma este a mi dormunkban alszol, s holnap velünk jössz a helyszínre. Mi is ott leszünk, mert Yeosang az egyik házigazda. Changbin pedig Wooyoung legjobb barátja.

- Nem, köszönöm, de haza kell mennem, hisz ruhám sincs.

- Majd reggel Hyerin, a stylist hoz neked valamit. Ugyis el kell hoznia a mi ruháinkat is, nem tart sokból neked is keresni valamit - válaszolt Jongho.

- De...

- Amúgy se lehetsz egyedül - szólt közbe Mingi.

- Már nem az első alkalom. Kibírom.

- Attól még nem helyes! Ma éjjel nálunk maradsz. - zárta le a vitát a kapitány.

Így kerültem az ATEEZ dormba egy éjszakára.