Végre vége! - sóhajtok fel megkönnyebbülten, mikor kilépek a teremből.

Sziasztok, Virág Lina vagyok. 22 éves. Budapesten az ELTE Óvóképző karán tanulok, illetve most már csak tanultam.

Ma végre befejeztem a hatodik féléves vizsgákat is. A tavalyi OTDK -ra (Országos Tudományos Diákköri Konferencia - az író) készült dolgozatomat a bizottság elfogadta, és sikeresen meg is védtem, így a diplomamunka is ki van pipálva.

Angol nyelvvizsgámat már érettségi előtt megszereztem, majd a főiskolai évek alatt hozzáadtam a koreai nyelvet is.

Érdekes választás, tudom, de meg volt rá az okom.

Vérbeli Korea-rajongó vagyok, szeretem a kultúrájukat, az ételeiket, a nyelvüket, a k-drámákat és a k-popot és mindent, ami velük kapcsolatos.

Szép kis gyűjteményem van több együttestől is. Albumok, poszterek, kártyagyűjtemény, plüssök és más ajándéktárgyak. Otthon egy egész szobám van nekik. Sajnos a kollégiumban nélkülöznöm kellett őket, de valami mindig volt nálam. Pl. Han Quokka, az egyik kedvenc plüssöm.

Most nincs más dolgom, mint várni a diplomaosztót. Ráírok Narára, a legjobb barátnőmre, lenne-e kedve velem lógni pár napig, amibe ő örömmel bele is egyezik. Mellesleg ő legalább akkora Korea fan, mint én. Szintén beszéli a nyelvet is. Művészeti szakon tanult, zene és tánc szakirányban. Őrületes mozgása van, és csodás hangja.

Megveszem online a buszjegyem, majd fogom a bőröndöm és becsomagolok.

Fura így három év után búcsút inteni a kollégiumnak. De örülök, hogy végre hazamehetek. Miután végeztem, elköszönök mindenkitől, s rohanok, nehogy lekéssem a buszt.

Még épp időben érkezem. A buszsofőr berakja a csomagom alulra, én pedig felszállok, s megkeresem a helyemet. A hetes az enyém, a nyolcas pedig már foglalt.

A mellettem ülő férfin fekete póló és fekete szaggatott farmer, bakancs, fekete baseball sapka, napszemüveg van, s egy fekete maszk takarja az arcát.
Biztos valamilyen turista, aki fél, elkap valamit a buszon.

Jobb szerettem volna ablak mellett ülni, de felrakom a fülhallgatómat, s elindítom a Stray Kids mappámat a mobilomon, így kibírom majd valahogy azt az egy órát, míg Kecskemétre érünk.

Elindulunk.
Felhangosítom a zenét, s behunyva a szemem hátradőlök. Nem igazán szeretek tömegben utazni, de így ki tudom zárni a külvilágot.

Egyszercsak fura érzésem támad, mint amikor valaki figyel. Kinyitom a szemem, s látom, hogy a mellettem ülő engem néz, még a szemüvegét is levette.

Azok a szemek! Ezer közül is felismerném.... De az lehetetlen. Hisz arról tudnék, ha ide jönnek. De csak Nyugat Európai városokat érintenek a jelenlegi turnéjukon. Ami legközelebb van, az Bécs. De nem hiszem, hogy csak úgy átugranának hozzánk.

De akkor is, ezek a szemek...

Biztos vagyok benne, hogy Ő az! De mit keres ő ezen a buszon?

- Segíthetek? - szólok hozzá koreaiul, amin igen csak meglepődik. - Csak azért kérdezem, mert nem tudtam nem észrevenni, hogy figyelsz.

- Kicsit hangosan hallgattad a zenét és felismertem párat.

- Igazán? - teszek úgy, mintha nem tudnám kicsoda - te is szereted őket?

- Igen, nagy rajongójuk vagyok - vigyorodik el, bár ezt, a maszk miatt, csak a szeméből látom.

- Tényleg? És ki a kedvenced?

- Kedvelem az összes tagot, nincs kedvencem - hárít ügyesen, majd visszavág - és neked?

- Én is mindegyiküket imádom. De sajnos esélyem sincs nekik elmondani, mert közelébe se jönnek kicsiny országunknak. Valahogy minket az összes banda kerül, pedig nagyon szeretjük őket. Ha egyszer összefutsz velük szólhatnál nekik, hátha minket is beterveznek a jövőben.

- Megígérem - válaszolja - ha valaha lesz rá lehetőség, szólok nekik.

"Szívesen magyar STAY-ek", gondolom magamban.

- Akkor nincs is egy kifejezett kedvenced? - kérdezi csalódottan.

- De van, de ez titok - vigyorgok rá.

- Te most hova utazol? - teszi fel a következő kérdését Han.

Igen, bizony, aki még nem találta volna ki, az útitársam Han Jisung személyesen.

- A barátnőmhöz megyek Kecskemétre. Megünnepeljük, hogy vége a gyötrelmes iskolai éveknek.

- Várjunk, mit mondtál hova megy ez a busz?

- Kecskemétre. Miért talán nem erre tartasz?

- Nem igazán... Nekem Bécsben kellene lennem a hétvégén, csak átugrottam megnézni a fővárosotokat, mert azt hallottam, hogy gyönyörű. Ami igaz is, de most bajban leszek.

- Miért nem szólsz a többieknek, hogy mi történt, hátha tudnak valami megoldást.

- Többieknek? - kérdezi zavartan.

- Igen, Han, tudom ki vagy, mióta levetted a szemüveged, csak nem akartalak zavarba hozni. Nyugi, nagy rajongótok vagyok, de nem az őrült fajta...Egyébként Linának hívnak - mondom neki lazán - Chan biztos tud valami megoldást.

- Ki fog nyírni, próbálnunk kellene, és holnapután fellépésünk van Bécsben.

- Nincs olyan messze Bécs, Narának van kocsija, ha Kecskeméten vagyunk, beszélek vele, s kiviszünk.

- Kedves vagy, de ezt nem kérhetem.

- Nem is kérted, én ajánlottam fel, s biztos vagyok benne, hogy Narának se lesz ellenére, főleg ha bezsebelhet tőletek pár autogrammot - fejezem be nevetve.

- Ez a legkevesebb. De nem túl hosszú ez az út egyben levezetni?

- Majd váltjuk egymást, akkor már nem vészes. Ha nagyon nem bírjuk, megállunk egy félórára. Kb 5 - 5 és fél óra az út, reggelre kint is vagyunk. Írok is Narának, hogy felkészüljön.

- A barátnőm vár majd minket, de nem hiszi el, hogy tényleg te vagy - rázom a fejem nevetve - remélem nem fog kiakadni...

- Ezek szerint ő is egy STAY?

- Igen, eléggé. Jó pár dalotokat, táncotokat is betéve tudja. Táncosként végzett az egyetemen.
Na de te nem akarsz szólni a fiúknak, hogy ne aggódjanak?

- De persze, majd mindjárt írok nekik - válaszol nem túl lelkesen, gondolom nem fogják megdicsérni.

Ő belemerül a mobiljába, én pedig visszarakom a fülest a fejemre, hogy addig is túléljem az utat.