Egy madár repült el felettünk. Szép, fekete tollazata volt. Szemei megcsillantak a napfényben. Mint az esti égbolton két soha ki nem hunyó csillag, úgy ragyogtak.

- A halál madara - mondtad, s én elhittem neked. - Ne hagyd, hogy reád pillantson. Olyan, mint én.

Elgondolkoztam, hogy miben olyan, mint te. Sosem néz rám, mint ahogy te sem teszed, vagy sosem nézhet rám, mert neked sem szabad valami miatt?

Én hagynám, hogy engem figyelj. Ha a halál jönne utána, akkor is.

- Nézd a horizontot! - mutattál a lemenő nap felé. - Már arra repül. Elüldözi a nappalt és a hátán hozza az éjszaka homályát. Ha nem a halál madara, akkor, szerinted mi ő?

- A vigaszé. A vigasz madara.

Elgondolkozva néztél rám, aztán helyeslően bólintottál.

Amíg nem hagysz el, én boldog leszek.

Amíg velem nézed az elsötétülő eget, nem kell más.

Amíg együtt gyönyörködünk a madárrepülte távlatokban, a vigasztalanság messze elkerül.

_____________________________________________

Csak úgy. Remélem tetszett. ^^
Helyesírásért elnézést, ezt nem Wordben írtam. ><