Már körülbelül két hónapja voltunk együtt Jace-el, és habár ez nem sok idő, úgy éreztem, hogy senki nem állt még ennyire közel hozzám. Megértett, és tudta kezelni a hülyeségeimet, amiből azért volt néhány. Nem mondta, de úgy éreztem, hogy szeret. Én sem mondtam neki, de a szívem csordultig volt vele.

Az első hónap fordulónkról egészen egyszerűen megfeledkeztünk, mi nem követtük a naptári napokat, csak telt az idő, felfoghatatlanul gyorsan. A másodikra sem terveztünk semmit. Jace a sulijával volt elfoglalva, és a bandával, Rozie végül beleegyezett az éneklésbe, ami az elején egy kicsit döcögősen ment neki a stressz miatt, de aztán egyre jobban kiadta a hangját, és az... atyám.... nem volt semmi! A szöveget Hope írta, a lélek kettősségről szólt, a jó és a rossz örök harcáról, amiben mindig kiakarják oltani egymást, a szám végére pedig rájönnek hogy egyik a másik nélkül nem létezhet. Sokszor írták át, sokat alakítottak rajta, de a végére olyan ütős szám lett, amibe beleremegett a lábam. Jace mély erőteljes és Rozie, lágy, valóban szinte angyali hangja hátborzongató volt, ahogy együtt szólalt meg.

Sok próbájukon voltam ott én is, sokszor kérdezték a véleményemet, hogy ez meg az, hogy hangzik, hogy úgy éreztem magamat, mint egy producer.

Egyenlőre nem beszéltek még Jose-val, de ő számított rájuk.

És most, hogy a szám kész lett csak egy hívás választotta el őket a sikertől. Mert biztosra vettem, hogy az lesz!

Az ír kocsma előtt álltunk mindannyian, Jimmy, Hope, Jeff, Rozie, Jace és én, és az ujjunkat tördeltük, amíg Jose fel nem vette a telefonját. Jace kihangosította, így mindannyian hallottuk. Semmi jelentősége nem volt csak nekünk, nekik volt óriási dolog. Mintha tudták volna, hogy ez fordítani fog az eddigi életükön.

- Üdv! Jace Hill vagyok, a felvétel miatt kereslek.

- Helló Jace, elkészült az az ütős szám amiről Avery áradozott? - Jace felém nézett a pillantásunk össze kapcsolódott, úgy válaszolt Josénak.

- Igen, tényleg ütős lett. - mondta minden szerénykedés nélkül.

- Oké, szuper alig várom, hogy halljam! Nézek nektek egy időpontot...

Hallatszódott, hogy lapozgat valamit talán notesz vagy naptár lehetett.

-Hát...- mondta nevetve,- jövő héten szerda és csütörtök szabad. Jó nektek?

A banda lelkesen bólogatott.

- Igen, tökéletes!

- Akkor Jace, jövő hét szerdán 9-kor találkozunk, itt. Ha jó, akkor valóra váltjuk az álmaitokat!

- Még egyszer kösz, a lehetőséget!

- Nincs mit!

Letették a telefont, és mindenki egymás nyakába ugrált üvöltözve és sikongatva.

Már alig vártam, hogy profi stúdió felvételben hallhassam a számot, kíváncsi voltam rá, hogy Jose mit javasol majd nekik, vagy, hogy tetszik-e neki. Nem, ezt biztosan tudtam, hogy tetszeni fog.

Jace lazán vállamra tette a kezét én pedig belekulcsoltam az enyémet.

- Ha ez bejön Avery vetesd el magad Jace-el. A bevételének a fele téged illet.

- Hát, ha így vesszük, akkor a tiétek is. - mondtam vigyorogva.

- Élelmes a csaj, Jace! - viccelődött Jeff.

- Ha rocksztár leszek én, elveszlek Avery! - mondta nevetve Hope.

- Köszi, de jó nekem így. - szabadkoztam

- Tényleg, mit terveztek a második hónap fordulótokra? Most szombaton lesz nem?- kérdezte Rozie tőlünk.

- Hú de képben vagy!- mondta Jeff, csodálkozva.

- Jó vagyok a számokban. - felelte vissza neki. -Szóval?

- Nem terveztünk semmit. - vontam vállat.

Eddig nem beszéltünk róla, nem tudom, hogy lett-e volna bármi jelentősége.

- Én mondjuk terveztem. - mondta Jace.

Ezzel totál meglepett.

- Igen? - kérdeztem feléfordulva.

- Ahha,- bólintott- Csak előtte meg kell látogatnunk egy művész ellátót. - vigyorgott vám. Imádtam ezt a szédítő vigyorát, ezzel bármire rá tudott volna venni vele.

Elnevettem magam, tudtam, hogy még mindig a testfestős dolgon rugózik. Minden héten legalább egyszer megemlítette. Nem volt kifogásom ellene csak vicces volt húzni vele, ezért mindig nemet mondtam neki. De pont ezért még jobban rákattant.

- Felejtsd el. - nevettem, a többiek pedig érdeklődve hallgattak minket és próbálták összerakni, miről is folyhat a diskurzus. De nem igazán ment nekik. Szerencsére.

- Ha végre beadod a derekad, cserébe elkísérhetsz, amikor megyek varratni.

Ez is új volt, nem mondta, hogy tetováltatni készül. Bár gondolom ez náluk így meg időnként elönti őket, az úgy tetováltatnék már megint valamit érzés.

- Nocsak nem is mondtad!- szólt Jimmy. - mit akarsz varratni?

- Majd meglátjátok, ha kész.-vágta rá vigyorogva

- Nekem se mondod el? - kérdeztem

- Nem.- szögezte le.

-Hát kösz! - feleltem sértődötten.

- Ha eljössz meglátod.

Ezzel zárta a témát, én pedid tovább duzzogtam, utáltam ha valamit titkoltak előlem. Sikerült rajta úgy felhúznom magam, hogy közöltem, rám ne számítson, hogy elkísérem.

Pedig szerettem volna látni, ahogy Jace kap egy újabb mintát. Már annyira megszoktam és megszerettem a meglévőket, hogy jobban lázban égtem mint ő.

De ezt a világért sem árultam volna el, neki.

Mostanában szinte többet voltunk együtt, és Jace is folyton nálunk lógott. Egyszer fel is hoztam Julinak, hogy nem zavarja-e. De ő is bírta Jace-t. Főleg miután önként felajánlotta neki, hogy segít összepakolni a kiállítását, amikor Jose nem tudott elszabadulni.

Egyetlen felvetése volt a nagynénémnek, Jace-el kapcsolatban. Az, hogy tényleg kezdjek el gyógyszert szedni. Remélem csak előrelátásból javasolta nem pedig azért mert lehallatszódott valami abból amiket csináltunk.

Jace még mindig hihetetlen volt, imádtuk egymást az ágyban.

A libidóm megnőtt mellette, és mindent kipróbálhattam vele, ami beindította a fantáziámat.

Eddig még magam sem tudtam, hogy mennyire színes a szexuális fantáziám, és hogy mennyire szeretek kísérletezni. Jace soha nem éreztette velem azt, hogy szégyenkeznem kellene miatta.

Akikkel előtte voltam, főleg a legutolsó barátom, azt képzelte magáról mekkora ász az ágyban, csak mert úgy gondolta a pornón kellőképp kiművelődött. Nekem akkoriban elég kevés tapasztalatom volt és ezt ő is éreztette velem, ezért legtöbbször az egészre rágörcsöltem. Ezért is lehetett, hogy soha nem értem el a csúcsot, meg hát attól is, hogy az exemnek gyakorlatilag elképzelése sem volt róla, hogyan juttasson el oda. Mivel kettőnk közül én nem menten el, azt gondoltam bennem van a hiba.

De Jace mindent tudott rólam, többet is mint én a saját magamról, és mindig tudta hogy mi okozza a legnagyott élvezetet.

Szóval igen a gyógyszer szükségessé vált, azért is mert egyre jobban rákaptunk, hogy gumi nélkül csináljuk. Én jobban élveztem nélküle, és igaz Jace az elején nagyon ellenezte, tudtam, hogy ő is sokkal jobban szerette úgy ezért időnként belement, hogy az elején még ne használjuk.

Én is tudtam, hogy felelőtlenség volt... És bevallom én felelőtlen voltam.

De már szedtem a tablettákat, de még nem szóltam neki, és ezt szántam hónapfordulós meglepetésnek.

Egyre inkább foglalkoztatott az, hogy megünnepeljük-e. Mivel Jace említette, hogy ő készül, azt hiszem csak viccből, megfordult a fejemben, hogy ő esetleg szeretné.

Nem tűnt annak a valentin napozós alkatnak de attól még lehetett az.

Abban a maradék két napban ami még hátra volt a fordulónkig, azon törtem a fejem, legyen-e valami vagy ne. Hát, mondjuk ötletem sem volt hogyan ünnepelhetnénk meg... Azt reméltem, hogy majd felhozza, ha szeretne valamit, de a testfestésen kívül semmit nem említett.

Általában nálunk voltunk ha együtt akartunk lenni. Párszor elvitt azért magukhoz is. Furcsa volt újra a szobájába lenni. A szüleivel is találkoztam, aranyosak voltak, de Jace szerint túl sokáig tartottak szóval, ezért nem szerette ha ott vagyunk.

Engem nem zavart, szívesen beszélgettem velük, legalább úgy érezhettem van akit érdekel az életem. Ha már a saját szüleimet, kicsit sem.

Továbbra sem jöttek, haza, és amikor beszéltem nekik Jaceről, olyan volt mintha nem is akarnának osztozni az örömömön. Az első kérdésük az volt:

-De ugye nem megy a tanulás rovására?

Nem ment, de ha úgy lett volna se hiszem, hogy túlságosam érdekelte volna őket.

Csütörtök este Jace nálam volt, amikor lement a konyhába üdítőért. Én még tanultam, egy anyagrészt át kellett néznem. A telefonját ott hagyta mellettem. Nem direkt, sose csináltam volna szándékosan olyat, de, amikor üzenetet kapott, reflexből ránéztem és elolvastam.

A világ egy kicsit megfordult velem. Az üzenet a következő volt.

Hello Szépfiú! Mikor legyen a következő randink?

Azonnal az nyilalt belém, hogy Jace megcsalna? A gyomrom iszonyú görcsbe rándult, és olyan volt, mint egy rémálom.

Szépfiú... következő... találka... Ezek a szavak kóvályogtak a fejemben. Szóval már találkoztak és újra látni akarják egymást.

Nem mertem rákérdezni, és nem azért, mert akkor kiderült volna hogy elolvastam az üzenetét, azt most éppen leszartam.

Azért nem mertem, mert féltem, ha megteszem igazzá válik.

A bizalom, nálam egy nagyon ingoványos dolog volt. Legtöbbször magamban nem bíztam és ez a bizonytalanság csattant a páromon. De ez egy félreérthetetlen üzenet volt.

Amikor Jace visszajött, úgy tettem mintha mi sem történt volna. Mintha az üzenetett észre sem vettem volna.

Felmarkolta mellőlem, a helyére egy pohát gyümölcslét téve, azután ledobta magát az ágyra.

Figyeltem, amikor megnyitotta az üzenetet. Mosolygott, és azonnal választ írt.

Nem hittem el, amit látok. Jace tényleg megcsal.

Ez úgy hatott rám, mintha kiütötték volna a talajt a lábamalól. Felkavarodott a gyomrom, rosszul lettem, és fogalmam sem volt mit csináljak.

Tanulni már nem tudtam. Becsuktam a könyvet és félreraktam. Remegtek a kezeim. Belülről remegtem. Hát csak megtörténik újra. Újra bíztam valakiben és újra átvertek. Még mindig nem tudtam teljesen elhinni, de már éreztem az egyre feszülő távolságot. Hogy egyre messzebb kerül tőlem.

Én a hónap fordulónkon stresszelek, ő meg valami kurva csajjal chat-el.

-Végeztél? - nézett fel rám a telefonja mögül. - Megnézünk pár részt a Futuramából? - kérdezte teljes természetességgel. Mintha mi sem lenne magától értetődőbb, hogy míg ő tervezi a randiját, én majd filmezek vele.

Úristen... Vajon mióta mehet ez már? Ha ez ilyen lazán megy neki.

-Most nincs kedvem - vetettem oda szúrósan.

A hangsúlyra felkapta a fejét, de nem mondtam neki semmit.

-Valami máshoz lenne kedved? - kérdezte pajkos vigyorral. Erre minden idegszálam bizseregni kezdett .

Nem hiszem el hogy ez velem történik!

-Ahhoz meg főleg nincs kedvem! - csattantam fel, ezt már ő sem tudta figyelmen kívül, hagyni.

- Mi a baj? - kérdezte komolyan.

Tényleg nem is sejti?!

-Szerinted? - kérdeztem élesen.

-Passz Bébi, azért kérdeztem. -felelt higgadtan, de akkor már hozzám csúszott és leült az ágy szélére és vizsgálódva figyelt.

Gúnyosan felhorkantam.

-Hát ez kurva jó! - mondtam kiakadva. Jace letette a telefonját az íróasztalra, és a kezem után nyúlt, feltehetőleg, hogy megnyugtasson.

Hát azt most cseszheti!

Ebben a pillanatban, mint aki megvilágosodott, szélesen elvigyorodott.

-Elolvastad? - kérdezte továbbra is vigyorogva.

Minek tagadni? De miért vigyorog?

-Elolvastam! És akkor mi van?!

Jace a telójáért nyúlt, megnyitotta az üzenetet és átadta.

Én zavartan néztem a betüket.

Hello Szépfiú! Mikor legyen a következő randink?

Jace válasza:

Jó a holnap 5. Velem jön a barátnőm is!

Az arcomra kiült teljes homállyal néztem vissza rá. Most már kezdtem sejteni, hogy valamit rohadtul félreértettem, csak még azt nem tudtam mit.

-Daisy az a tetováló művész, akihez járok varratni. - magyarázta lassan.

Mázsás sziklák csúsztak le rólam.

Kezdtem megnyugodni, de ez baromira felzaklatott.

Rögtön az ölébe másztam, átölelve a nyakához bújtam. Vissza kellett kapnom a komfortérzetemet, mert ez nagyon szar érzés volt!

-Annyira sajnálom! - mondtam.

Ő a karjaiba zárt és megsimogatta a fejemet.

-Amúgy jó csaj! - húzott tovább. - De csak a megnyugtatásodra mondom férje van meg két gyereke.

- Azt hittem... vége van mindennek...-nyögtem és csak kapaszkodtam belé.

- Megmondtam, hogy sosem vernélek át Avery! - mondta nekem halkan.

Olyan jól esett volna ha azt mondja azért mert szeret, de nem mondta.

Szégyelltem magam amiért olyan könnyen meggyanúsítottam, de olyan félreérthető volt az üzenet! Ami nem változtat, azon, hogy jobban kellene bíznom benne.

Az este folyamán, már csak akkor éreztem jól magam, ha hozzá bújhattam. Amint eltávolodott tőlem akár egy méterre is, nem találtam a helyem.

Totál sirhatnékom volt, amiért olyan hülye voltam, meg attól az érzéstől, hogy elveszíthetem őt. Rémisztően valóságos volt, és nem akartam, hogy megtörténjen!

Tévére aludtam, el, a mellkasához bújva. Éreznem kellett az illatát, hogy tudjam, hogy ott van és hogy semmi sem változott közöttünk. Még sokáig éreztem, ahogyan gyengéden simogat.

Másnap együtt mentünk a szalonba, és én már majd megőrültem a kíváncsiságtól, de Jace nem volt hajlandó elárulni semmit. Ebben különböztünk egymástól, én képtelen lettem volna eltitkolni előle bármit. Általában, ha már korábban megvettem a karácsonyi ajándékot, azt is kínszenvedés volt, hogy ne adjam oda idő előtt, vagy ne áruljam el, hogy mi az. Nem a szüleimnek, nekik egészen könnyen ment...

Még sosem voltam azelőtt tetováló szalonban, de sokkal kevésbé volt ördögi, mint ahogy a filmekben láthattam. Például nekem nagyon úgy tűnt, hogy a tetováló művészek kifejezetten szerették a fényt, a kétes hangulatú félhomály helyett.

Viszont a falakat végig japán stílusú képek fedték. A tipikus hullám motívum, koi pontyok, másik részén, láttam sárkányt, ijesztő maszkokat, és egy macskát is. Az egész helyes volt.

Többen dolgozhtattak a helyen, mert volt három asztal is, de most csak Daisy volt bent.

-Helló Szépfiú! - köszönt jó kedéllyel amikor meglátta Jace-t.

Helló! - viszonozta Jace is.

A megszólítástól még most is egy kicsit belém állt az ideg, de már túl voltam az előzőnapi stresszen.

-Szia! Daisy Williams! - nyújtotta felém a fezét. Megszorítottam.

-Szia! Avery McGregor.

A bemutatkozás után a saját asztala köré terelt minket, látszott, hogy Jace jól ismeri a járást.

-Újra itt? - kérdezte Jace-től mosolyogva miközben már a holmijait kezdte előkészíteni.

-Megérett az idő egy újabb tetkóra.- mondta Jace és elkezdte levenni a felső ruháit, aztán felült egy asztal szerűségre.

Én csak zavartan figyeltem mi történik, nem tudom miért de eléggé izgultam.

-Na és Avery mit szólsz az új tetkóhoz? - kérdezte felém pillantva. Tényleg szép nő volt és úgy tűnt kedves is.

-Nem tudom mit szóljak hozzá, Jace nem mondott semmit.

Daisy most Jacere pillantott mosolyogva, de nem szólt semmit.

-Avery, nyugodtan húzz ide egy széket, vagy a fotelba is megvárhatod míg elkészül. Te meg szépfiú, vedd le a pólódat, aztán tudod a dolgod.

Én a szék mellett döntöttem, látni akartam mindent, hogy mi történik.

Jace elfeküdt az asztalon, aztán felém fordította az arcát. Borzasztó rossz érzésem volt.

-Nyugi Édes, nem műtét lesz!-mondta vigyorogva, látva az arcomra fagyott rémületet.

Pedig pont úgy éreztem magam, mint aki műtétre vár.

Daisy egy egyszer használatos borotvával lehúzta Jace mellkasának balboldaláról a puha szőrszálakat, majd befújta, gondolom fertőtlenítővel.

Bekente még valamivel, aztán felhelyezett egy sablont, amit pár perc múlva lehúzott, és akkor láthatóvá váltak a minta körvonalai.

Kicsit megszédültem. A kicsinyített pontos mása volt annak a szívnek amit még én festettem neki.

Nagyon ledöbbentem, annyira, hogy csak annyit voltam képes kibökni:

-Biztos ezt akarod? -néztem rá bizonytalanul.

- Hát, itt fekszek félpucéran nem? - kérdezte nevetve.

Elviccelte, de számomra ez nagyon komoly dolog volt. Tőlem kapta azt a képet, amit ha magára tetováltat, örökre rajta marad. Akkor is, ha máshogy alakulnak köztünk a dolgok. Akkor is mindig rám fogja emlékeztetni. Ráadásul egy szív...

-De miért? - hebegtem.

Jace gyengéden rám mosolygott.

-Mondjuk, mert enyém a szíved. - felelte. - Vagy, mert a tiéd, az enyém...

Ennél a pontnál elbőgtem magam, ennél szebb szerelmi vallomást nem kaphattam volna.

-Jaj srácok... - mondta Daisy szipogva, és közben az alkarjával letörölt néhány könny cseppet az arcáról. - Nem bírom ki, ha valaki sír, akkor én is bőgök!

Ezen mind elnevettük magunkat.

Közelebb húzódtam a székkel Jacehez, megfogtam a kezét, ő megszorította az enyémet, és a szájához emelve megcsókolta.

A szívem csaknem kiszakadt a helyéről, attól a féktelen boldogságtól amit most éreztem.

-Na, akkor kezdhetjük? - kérdezte Daisy.

Jace pedig határozottan bólintott. Amikor felzizzent a tetováló gép, még erősebben rászorítottam kezére.

- Ez jó Avery, ha így szorítasz, biztos nem érzem majd a tűket. - nevette.

Amikor Daisy elkezdett dolgozni, ért még egy meglepetés. Jace többi fekete tetoválásától eltérően, ez az egy, vörös tintával készült. Stílusában nem tért el a többitől, csak a színében.

-Neked nincs tetoválásod? - kérdezte tőlem.

-Nem, nincs. - feleltem, és éreztem, hogy lehet, hogy ez hamarosan változni fog.

-Nem szereted őket?

-Imádja őket! - felelt helyettem Jace.

A pontosság kedvéért, leginkább az ő, tetkóit szerettem.

Alig egy órát vett igénybe a művelet és a végeredmény nagyon jó lett. Figyeltem, ahogy Jace megnézi magát a tükörben és elmosolyodik, én meg újra elbőgtem magam.

Nevetve húzott magához, letörölte a könnyeket, majd szerelmesen megcsókolt.