A parkolóban vártam a kocsinak dőlve, hogy megérkezzenek. Nem hazudnék, ha azt mondanám, hogy voltam már nyugodtabb is. Nem az ebéd miatt izgultam, tudok kezelni két másik felnőttet, sokkal inkább az volt a feszültség forrása, hogy magamat tudom-e.

Nem igazából voltak barátnőim… Olyanok, akiket én annak neveztem volna. Avery előtt, csak csajok voltak… Nem tudom miért alakult így, hogy hol esett bele a fene, de most máshogy éreztem. És szerettem volna, ha ez működik. De őszintén fogalmam sem volt, hogy kell jól csinálni. Őt nem akartam megbántani! De ahogy Jimmy rávilágított én általában elkúrom ezeket a dolgokat.
Eddig még az sem került szóba, hogy egyáltalán járunk-e.
Mivel eddig eszembe sem volt kapcsolatba bonyolódni, zsigerből kerültem ezt a témát.
És most mégis ezen kattogtam!
Nem csak én nem hoztam ezt fel, de ő sem. Ebben is különbözött, mindenki mástól. Szóval fogalmam sem volt mit gondol erről, hogy ő mit akar.

Begurult egy Jeep, a parkolóba, figyeltem ők érkeztek-e meg. A szívem nagyot dobbant, amikor megláttam Averyt telefonnal a kezében kiszállni. A szemeimet szinte cirógatta a látvány. Combja közepéig érő kék lenge ruha volt rajta. Le sem tudtam venni a szemem a gyönyörű lábairól. A piszkos fantáziám már itt meglódult, de még éreztem magamban az erőt, hogy kordában az ösztöneimet. A bőr kabátjára hullámosan hullott a haja. Nagyon csinos volt, simogatta az önérzetemet, hogy nekem csípte így ki magát.

Itt vagyunk!

Jött az üzenet tőle.

Látom! :)

Írtam vissza neki, majd figyeltem, ahogy felemeli a fejét és keresni kezd,. Addig nem mozdultam, amíg meg nem látott. Akkor elnyomtam magam a kocsitól ő meg elindult felém. Félúton találkoztunk.
-Szia! - köszönt mosolyogva, de úgy hallottam kicsit bátortalanul.
Miattam?
-Szia! - mondtam én is és most már azt is láttam, hogy a szemei szexin ki vannak húzva.
Avery az a típusú lány volt, akinek egy grammra se volt szüksége, ezekből a nyavalyákból, mert anélkül is hihetetlenül szép volt. Általában nem is nagyon rajongtam a túl sok sminkért.  Avery sem esett túlzásba, és el kellett ismernem, hogy ez is nagyon jól állt neki.
Baromira örültem, hogy rúzzsal nem bajlódott, mert annak a fele rajtam kötött volna ki, és nem hiszem, hogy állt volna.
Viszont most meglegyintett az első probléma, hogy a rokonai körében engedélyezett-e a csók.
-Köszi, hogy eljöttél! Néha olyan gázosak ezek az ebédek... - sandított sötéten a gerlepárra, akik már most egymás karjai közt tekeregtek. El tudtam képzelni mire gondol.
- Nincs mit... - feleltem azután egy másodpercig még egymásra meredtünk én beleolvadtam a meleg barna pillantásába. Aztán megfordult és elindult Juliék felé, nekem pedig iszonyatos hiányérzetem támadt. Gyorsan utána léptem és vissza húztam.
-Megcsókolhatlak?
Úgy döntöttem, kérdezek, az egyszer már bevált!
- Máskor ezért nem szoktál engedélyt kérni. - mosolyodott el, szerintem csak beképzeltem, de úgy tűnt, mintha egy kicsit meg is könnyebbült volna.
- De máskor nincs is ott a nagynénéd... - jegyeztem meg.
Erre felém libbent, szabályosan a karjaim közé, és egy olyan csókot kaptam tőle, hogy komoly erőfeszítésembe tellett, hogy ne markoljak rá a fenekére, és ne szorítsam magamhoz.
Lesznek még itt gondok...
Amikor elhúzódott, színtiszta huncutság játszott a szemében.
Hirtelen olyan birtoklási vágy tört rám, ami eddig elkerült, és most nem is nagyon tudtam, mit kezdeni vele.

Ő előre ment, én pedig követtem, és nem túl feltűnően megfigyeltem, hogyan mozdul a kék anyag a formás hátsóján.
- Helló! – köszöntem amikor a Jeep mellé értünk.
-Szia Jace! - viszonozta Juli vigyorogva. - Hadd mutassam be a kedvesemet.
-Szia! - nyújtotta a kezét felém a pasas. A hangja meglepően barátságos volt. - Jose Coll.
-Jace Hill. –mondtam, azután kezet ráztunk.
-Jól jegyezd meg ezt a nevet Jose - csicseregte Avery - mert lehet, hogy egyszer te felelsz majd a hangzásukért.
- Zenélsz Jace? - kérdezte felcsillanó szemmel Jose.

- Igen, egy rock zenekarban játszom.- feleltem.

- Szóló gitáros?

- Nem, ritmus, és ének.

- Aha... – vigyorodott el. – A lányok vágyálma …

Én is vigyorra húztam a szám és megrántottam a vállam mintha, nem is sejteném, miről beszél. Miközben bementünk Avery hozzám hajolt és odasúgta.

- Egyiké biztosan.

 Bent kerestünk egy üres asztalt, és valahogy furcsa volt nekem ez az egész, Avery egyáltalán nem tűnt úgy, mint aki feszélyezve érzi magát. Úgy értem, teljesen családiasan viselkedett a nagynénjéék társaságában. Nehezen tudtam elhinni, hogy eddig ne élvezte volna ezeket az ebédeket. Ami zavart láttam rajta az csak miattam volt, elpirult, ha hozzáértem, vagy véletlenül összetalálkozott a pillantásunk. Ettől olyan ártatlannak tűnt, ohh… pedig ő annak a közelében sem volt!    

Az étlap böngészése közben, Jose még érdeklődött a zenekarról, mint kiderült hangtechnikus a város egyik legmenőbb stúdiójában.

Jó fej volt, hasonló területen, már belefutottam pár seggfejbe.

- És te mivel foglalkozol Juli? - érdeklődtem.

- El se mondta Avery? Szoktatok ti egyáltalán beszélgetni?- kérdezte játékos felháborodással

Én csak elmosolyodtam a kérdésen, de úgy tűnt Averyt zavarba hozta, mert egyre jobban elpirult. Kifejezetten tetszett!

 - Egyébként festőművész vagyok.- mondta.

- Váó! Az menő!

- Meg könyveknek szoktam grafikákat csinálni, ilyesmi…

- Kiállít egy galériában ha, van kedved menjetek el nézzétek meg! – mondta büszkén Jose.

- Persze, mindenképp!- feleltem.

Ahogy telt az idő kezdtem kicsit átverve érezni magam. Nem mintha panaszkodni akarnék miatta, de amikor gázos ebédre készültem, nem igazán ez jutott eszembe.

Az egész teljesen laza volt, viccelődtünk, beszélgettünk, egyáltalán nem volt az a kínos feszengő érzésem, amikor már alig várom, hogy induljunk.

Pedig egyre többször jutott eszembe, hogy ez után kettesben leszünk Averyvel.

Az ábrándozásomból, Jose kérdése hozott vissza, amit a mellettem ülő gyönyörűségnek tett fel.

- És hogy ismerkedtetek meg?

Én elnevettem magam, ő meg rákvörös arccal rosszallóan nézett rám, de válaszolni láthatóan nem nagyon akaródzott neki.

- Mondjuk, hogy mindketten egyszere voltunk jókor, jó helyen. – feleltem vigyorogva, de közben nem Joset hanem Averyt néztem. Olyan lángoló pillantással nézett vissza rám, hogy biztos vagyok benne, ha nagyon akar megpörkölhetett volna vele.

-  Az egyik csoport társam a húga. – tette hozzá, gondolom, hogy kicsit konkretizálja.

Én biztos voltam benne, hogy részletekbe úgysem fognak belekérdezni. Jose legalábbis biztos nem, Juli-ról nem voltam meggyőződve.

De igazam volt nem faggattak, minket, aminek valahol örültem is mert voltak bizonyos homályos foltok még ami a kapcsolatunkat illette.

Az ebéd vége felé, miután Jose rendezte a számlát a tárcájából előhúzott egy névjegyet, és átnyújtotta.

- Gyertek majd el egyszer, felvesszük egy számotokat, és ha jó, megmutatom néhány ismerősömnek. – mondta kedvesen.

Őszintén meglepve vettem el a névjegyet. Lassan tudatosítva hogy ez mekkora lehetőséget jelent a bandának.

- Basszus ez túl nagy szívesség… - nyögtem.

- Az ilyen szívességek sosincsenek ingyen, Jace! – felelte. - Ha befutottatok, mindig kell, hogy legyen pár ingyen jegy a számomra.

- Kösz, ez… szuper! Tényleg.- makogtam, mint egy hülye.

Jose bólogatva megveregette a vállamat, én Avery-re sandítottam, aki visszabújt a kabátjába és mosolyogva nézett rám.

Beültünk a kocsiba, de mielőtt beindítottam volna felé fordultam.Akkor már biztosra vettem, hogy nem azért hívott el, hogy a támasza legyek. Ez enyhén azért lelombozott, de minden más ami kavargott bennem most elnyomta ezt az érzést.

- Tudod Avery, ez az ebéd gyanúsan nem volt gázos…

 - Nem tudom, miről beszélsz… - vigyorogva vállat rántott.

- Van egy olyan érzésem, hogy most tartozok. És nem Jose-ról beszélek, hanem valaki másról. És, csak hogy tudd utálok tartozni.

- Ne aggódj, az a másvalaki, nem bánja, ha természetben törlesztesz.

 Egy félelmetesen komoly dolog kezdett körvonalazódni bennem. Mégpedig az, hogy ha van a földön nő, aki hozzám való akkor Avery az!  Arra sem emlékeztem, hogy mikor adtam el a lelkem, hogy az ördög egy ilyen démoni kísértőt adott nekem. Mert abban biztos voltam, hogy soha sem voltam annyira jó, hogy egy ilyen csajt érdemeljek.

- Egyébként én nem csináltam semmit. Csak bemutattalak…

- Az ilyen bemutatásokon múlhat minden. - mondtam komolyan.

- Nem, - ellenkezett határozottan- a minden, az csak rajtatok múlik!

- Basszus, ez hihetetlen! Te vagy hihetetlen! – néztem rá, aztán indítottam a kocsit. Jó lesz ha már minél előbb odaérünk.

Aztán jó alkalomnak gondoltam, ha felhozom neki az ötletünket, ha már felmerült a zenekar.

- Figyelj, kérhetnék egy szívességet?

- Persze Jace, majd hozzáírom a többihez! – mosolygott. - Miről lenne szó?

- Szervezd be nekünk Angyalkát, egy szám erejéig.

- Mi? Roziet? – kérdezte nevetve. - Komolyan?

  - Aha, Jimmy ötlete volt, hogy jól szólna együtt a hangunk.

- Basszus… Nagyon! Nekem ez, eszembe se jutott volna!- lelkesedett be. – Írtok rá egy számot, vagy egy meglévővel szeretnétek? Melyikkel?- hadarta.

- Jól van nyugalom kislány!- nevettem. –Új számon dolgozunk, és nagyon frankó ötleteink vannak, de muszáj hogy Angyalka is énekeljen! Szerinted bevállalná?

- Hát… nem tudom, de ha nem állna kötélnek, legfeljebb bedrogozzuk!– kacsintott rám.

Tényleg démoni ez a nő!