-Hova megyünk?-kérdezte George újra, miután már bő tíz perce sétáltak.

-Majdnem ott vagyunk.

-Ajánlom, hogy jó legyen, mert egy teljes sulis napomat erre vesztegettem.

-Az lesz, ígérem.-felelte vigyorogva Clay.

Még sétáltak egy kicsit, amikor a szőke a másikhoz fordult.

-Csukd be a szemedet. Nem régen találtam ezt a helyet, nagyon szép.

-Ha elrabolsz, akkor megöllek.-mondta George, mire Clay felnevetett, és megrázta a fejét.

-Soha.

George lehunyta a szemét, és megfogta a fiú kezét, hogy elvezesse a 'szép helyre'. Megállapította, hogy egy erdőben sétáltak. Hallotta, ahogy a faágak ropognak a lába alatt, és a fák levelei megsimították a vállát.

-Ott vagyunk már?

-Úristen, olyan vagy mint egy három éves.

-Oké, kinyithatod.-mondta, miközben megállt. George kinyitotta a szemét. Egy hatalmas rét terült el előttük, ezernyi különböző színű virággal. Mesebeli volt.

-Tetszik?-kérdezte halkan Clay. George alig jutott szóhoz.

-Igen... Csak... Te jó ég.

Clay elmosolyodott, és ránézett.

-Mondtam, hogy szép.

-Ez egyértelműen megéri ezt a napot. Egész életemben itt éltem, és nem tudtam, hogy ez a hely létezik?-kérdezte magától.

Észrevette, hogy még mindig fogják egymást kezét, és megpróbálta elengedni, azonban a másik nem engedte.

-Clay? Engedett el a kezemet!

-Nem.-mosolygott.

-Mi? Miért?-kérdezte, miközben érezte, hogy az arca vörösödik.

-Mert nem akarom.

Annyira aranyos...

Nem sokkal később, még mindig egymás kezét fogva elkezdtek rohanni, egyenesen befelé a virágok közé. George szabadnak érezte magát. Elfelejtett mindent. A visszatérő rémálmát, az anyját, az apját, az iskolát, Adaméket. Csak ők ketten voltak, senki és semmi más nem létezett. Hangosan nevettek, és minden pillanatban egymásra néztek. Sok növényt tapostak le, sok szúrta szét a lábukat, de nem érdekelte őket. Georgeot csak Clay érdekelte, Clayt pedig csak George. Ott voltak egymásnak, így más nem számított. 

Leültek, néma csöndben Clay elkezdett virágokat szedni, és egy koszorút fűzni, George pedig hason fekve nézte.

Annyira tökéletes.

-Ne bámulj.-mondta vigyorogva Clay.-Csak viccelek.-nevetett, amikor észrevette, hogy George tényleg elpirult, és elkapta a tekintetét.-Nézhetsz, tudom, hogy jól nézek ki.

-Ez igaz.

Nem akarta hangosan kimondani. Clay keze megállt, és Georgera nézett.

-Tényleg?-kérdezte elpirulva. 

George akkor realizálta, hogy kimondta.

-N-nem akartam k-kimondani.-dadogta ijedten. Clay halkan kuncogott.

-Szóval azt mondod, hogy jól nézek ki, oké Georgie.

-Fogd be.-már ő is nevetett.

-Meleg a pulcsim?-kérdezte Clay, miközben folytatni kezdte a fonást.

-Igen. Nagyon meleg.-válaszolta, majd átölelte magát. A szőke elmosolyodott.

-Megtarthatod.

-Köszönöm!

-Nagyon tetszik, igaz?-a vigyora egyre nagyobbra nőtt.

-Nem tudom, hogy ez mit jelent.

De nagyon is jól tudom.

Clay befejezte a koszorút, és George fejére tette. Tökéletes volt a méret. Kisöpörte a fiú szeméből haját, mire George elpirulva mosolyogni kezdett.

-Aranyos.

-Ne-... Köszönöm.-mondta ki.-Szép.

-Igen, mert én csináltam.

-Miért vagy ilyen?-viccelődött tovább George.

-Milyen? Ilyen jól kinéző?

-Hé! Ezt soha többet ne hozd fel.

Clay nevetni kezdett, majd kinyújtotta kezét, George pedig belekapaszkodva felállt.

-Még van egy dolog, amit meg akarok mutatni Georgie.

-Ó jaj.-kuncogott.

Clay egy 'komolyan?' pillantással elindult, a másik pedig továbbra is nevetve ment mögötte. 

Kézen fogva sétáltak ki a mezőről, be egy közeli erdőbe. Csöndben sétáltak a kis ösvényen, míg meg nem érkeztek egy patakhoz. Sok virág vette körül, a vízen pedig vízililiomok úsztak. Mesebeli volt.

George elengedte a másik kezét, és a víz felé sétált. Leguggolt a parton, majd belelógatta a kezét. 

-Jó a víz?-kérdezte Clay a háta mögül.

-Mhm.-hümmögte George. Kicsit hidegebb volt, mint szobahőmérséklet. Mielőtt bármit is észrevett volna, Clay nekifutásból belerohant a vízbe, és elsüllyedt.

-Úristen!-kiáltotta George nevetve, amikor a másik fiú feje előbukkant. Ő is elmosolyodott, majd kifésülte a csurom vizes haját az arcából. 

-Te nem jössz be?

Nem is tudom... Menjek?

-De hát rendes ruhákban vagyok!

-Vedd le.

-Mi?

-Vedd le. Mint én.-mutatott George mögé, mire ő megfordult. A földön volt Clay cipője, pólója és farmerja. Vagyis... Alsónadrágban van?

Te jó ég...

-O-oké, jövök.

Megvárta, amíg a másik elfordul, majd gyorsan kibújt minden ruhájából, és lassan beleereszkedett a vízbe. Nem is tudta, hogy mennyire mély, ezért a meglepettségtől elsüllyedt. Hirtelen valaki megfogta a derekát, és felemelte. Szorosan tartotta.

-Jézusom Georgie! Halálra ijesztettél!

Ahogy megfogott... És még most sem engedett el...

Az arca teljesen vörös volt.

-Menjünk vissza a suliba.-mondta Clay, mélyen a szemébe nézve, továbbra is magához szorítva.

-Ne! Inkább hagyjuk ki ezt a napot. Gyere el hozzám, és adok törölközőt.

-Ja, ez jobban hangzik.-egyezett bele mosolyogva. 

Mindketten kimásztak a vízből, és visszaöltöztek, majd elindultak vissza. 

-Köszönöm, hogy elhoztál ide. Nagyon jól éreztem magamat.

-Nincs mit. Én is.

Csendben sétáltak tovább, csak élvezve egymás társaságát.