A börtön folyosóján még csak egy pisszenést sem hallani a cellák irányából. A kopott, repedezett falak akusztikája visszaveri a rácsokkal elválasztott területeket összekötő, tágas téren elhaladó, magas férfi egyenletes lépteinek koppanását. Az említetten a fegyőrök egyenruhája látható, bár a cellák mélyén rejtőzők anélkül is tudják, ki ő.

A fekete hajú, vörös szemű egyén arca érzelemmentes, vigyora mégis sötét gonoszságot árasztó, akárcsak bármely más napon. Arcéle mentén borosta helyezkedik el, mitől idősebbnek hat, pedig még csak a harmincas évei elején jár. A jobb karján körkörösen végig haladó, kígyót ábrázoló tetoválás kézfején ér véget, mi most öve tájékán pihen. Ujjait abba akasztva hallgatja, ahogy lépteivel együtt koccannak össze a kisebb ,,benevelési segédeszközei" – kések, a móka kedvéért egy pisztoly, gumibot és egyéb jóságok. Az egyenruhája felső két gombja nincs begombolva, így egy keveset látni enged izmos felsőtestéből s az apró, vöröses-lilás foltokkal tarkított kulcscsontjából.

Hiába, bármilyen nagy rendbontás is folyik eme falak közt, mikor ő megjelenik még a légy zümmögésének hangját is tisztán hallani. Ez bár eleinte vicces, egy idő után már unalmas. Túl könnyű megtörni ezeket a szerencsétleneket, az idekerülésük előtt akárkik is voltak. Mike főfelügyelőnek elég párszor elrángatni az újoncokat a pincebeli kis ,,játszószobába". Már lassan túl jó vagyok mások megszorongatásában. Gondolja, ahogy tekintette elidőzik egy-egy cellán. Így a végén egyszer meg fogom unni...

Igen, főfelügyelő. Azóta, hogy régi elf barátjával a karmazsin tekintetű utoljára összefutott, már jó 5 év eltelt. Sok minden megváltozott. A feketeség továbbra is ugyanabban a börtönben szolgál, akárcsak akkor, ám azóta már feljebb került a ranglétrán. Most már egyszerre rettegnek is tőle a munkatársai s ezzel együtt feledtébb tisztelik is. Senki sincs, aki bármiben is az útjában állna, szó szerint már tényleg bármit megtehet. Bár az itteniek továbbra sem látnak rajt a hatalomszerzése után  változást, már nem teljesen ugyanaz az ember, mint 5 évvel ezelőtt.

Apropó szőke elf, alias Leorym. Nem csak a drága idéző változott, de mindenki kedvenc hegyesfülű szőkéje sem maradt hajszálra ugyanaz a személy. Utolsó, azaz a fél évtizeddel ezelőtti találkozásuk nem sokkal az után volt, hogy a Syrax névre hallgató sárkánya elszökött s véget vetett a saját szenvedéseinek. Mint látszott böki a csőrét rendesen, hogy meg mert tenni a ,,kis háziállatkája" s ha a feketeség jól sejti, ez azóta sem változott semmit sem. Ellentétben magával a személlyel, legalább is Destily – Leorym felesége, akivel mindketten inkább csak álcának használják az egész kapcsolatot – elmondásai alapján. Ő azóta párszor feltűnt a feketeség környékén s egyszer-kétszer volt alkalmuk beszélni.

Mike gondolatai hirtelen szakadnak ketté s helyettük emlékek törnek fel, ahogy megpillant egy, a többinél talán még ismerősebb, üres cellát. Misha, a legutóbbi szadista hajlamai kiélésére kiszemelt személy, ebben a cellában tengette minden egyes napját, míg végül ennek a felügyelő véget nem vetett. Most felötlenek benne képek, melyeket vér, könnyek és fájdalom kísér. Mély sóhajjal rázza meg a fejét ezzel tekintetét eltépve az apró, sötét lyukról s szinte kényszeríti magát, hogy tovább menjen. Ahogy távolodik ismét napirendre tér a gondolatai felett s ajkain vigyora szélesebb lesz, mikor eszébe jut: ma új fogoly érkezik. 

******************************************
Nos... itt lenne a várva várt folytatás. Az előző kötetnél rengeteg pozitív kritikát kaptam. Remélem a tetszéseteket ezek a sorok is épp olyannyira elnyerik, mint a közel egy éve íródottak ^^ Ez talán inkább még előszó féle, mint első rész, hisz nem történik semmi.
Igen, míg a valóságban majdhogynem egy egész, addig a történetben öt év telt el. Sok minden változott. Mint láthattátok, Misha már nincs a rácsok mögött, pedig eredetileg ott volt rab, abban a fegyházban ahol Mike dolgozik. Vajon mi történt? Kiderül hamarosan~
(A részeket majd minden vasárnap tervezem kitenni, igyekszem nem csúszni velük)