————————————————
11.fejezet
————————————————

Mikor Ora belépett Lydia szobájába nem arra számított ami fogadta.

Lydia-ból kiindulva a Navarro lány azt hitte, hogy mindenhol ruhák lesznek, ehelyett Lydia és Allison is a fal mellett álltak, miközben színmintákat néztek. Volt a falon a kéknek több árnyalata és pár rózsaszín is amit Allison leszedett.

— Ezek nem. — mondta a lány, mire Lydia odatartott egy másik színt, de ekkor megtorpantak.

— Lányok! — szólalt meg Ora, mire a két lány feje felé fordult.

— Sage. — mosolyogtak, miközben Ora mögéjük lépett.

— Az ott... — nézett a kezükre Ora, mire a két lány mélyet sóhajtott.

— Ne is kérdezd. — rázta a fejét Allison.

— Jól vagytok? — kérdezte Ora, mire a két lány sóhajtva bólintott. — Mi a terv?

— Beszélnem kell Scott-tal! — jelentette ki Allison és kisietett Lydia szobájából.

— S-Scott-tal? — hebegett Lydia. — Allison, állj! — kiáltott Lydia.

— Igen? — dugta vissza a fejét Allison az ajtón. Lydia a szemével a fürdő felé intett, mire Allison homlokon csapta magát. — Majdnem elfelejtettem. — mormogta.

— Sage! Ajándékunk van a számodra. — mosolyodott el Lydia, mire a Navarro lány értetlenül nézett.

— Nekem? Mi? — kapkodta a fejét a lány, miközben egyik kezét az oldalán lévő seben tartotta. Megszokás...

— Nézd meg! — mutatott a fürdő ajtajára Allison.

Ora lassú léptekkel lépkedett oda, majd kezét a kilincsre csúsztatta. Visszapillantott a válla felett ahol Allison és Lydia is mosolyogva figyelték őt. Ora nem igazán kapott soha ajándékot attól a naptól kezdve ahogy az apja börtönbe került. Persze James küldött neki, de személyesen mégiscsak más lett volna...

A fürdőszobában fel volt kapcsolva a villany így Ora azonnal látta az ajándékát. Boldogan felsikkantva gugolt a földre és ölete át a fekete szőrpamacsot.

— Pöpec... — suttogta a Navarro lány, miközben szorosan ölelte a kutyát aki ütemesen csapkodta a farkát, kimutatva örömét.

Miután a három lány beszállt Allison kocsijába, azonnal a buliba indultak, mert tudták, hogy Scott és Stiles is ott lesznek. Allison vezetett, Lydia mellette ült az anyós ülésen, míg Ora a hátsó ülésen középen helyezkedett el.

A Martin lány a szemceruzájával rajzolgatta körbe saját kezét és néha néha Allison karját is elkapta a váltóról. Ora csak bámulta a két lány kezét és nem tudta elhinni miért tenne ilyet bárki is.

— Nem is tudom. Semmire sem emlékeztet. — sóhajtott Lydia.

— Pedig biztosan jelent valamit. — válaszolt Allison.

— Szerinted Scott tudni fogja, hogy mit? — vonta fel a szemöldökét Ora.

— Ha nem akkor is útbaigazít. — rántott vállat az Argent lány.

— Miből gondolod, hogy egyáltalán van bármi értelme? — fonta ödsze a mellkasa előtt a kezeit Lydia.

— Abból, hogy az a lány nem egyszerűen kereste Scott-ot. Muszáj volt megtalálnia. Feltétlenül... — dobolt a kormányon Allison. — Nyilván volt rá oka.

A kocsiút ezekután csöndben telt. A hátralévő idő már nem volt sok, de mivel Allison ideges volt néha jobban rányomta a lábát a gázra. Mikor a három lány odaért, már a kocsiban is lehetett hallani a házból kiszűrődő hangos zenét. Lydia azonnal Ora ajtajához lépett és segített neki kiszállni, majd a Navarro lányba karolt és együtt lépdeltek Allison mögött. Scott pár pillanattal később kilépett a házból maga után becsukva az ajtót. Allison lehajtott fejjel lépdelt, majd tisztes távolságra megállt Scott-tól.

— Ez most... gondolom nem az a beszélgetés lesz. — dugta a farmerzsebébe a kezét Scott. Allison szomorú szemekkel megrázta a fejét, majd felemelte a kezét.

— Mutatnom kell neked valamit. — mondta, mire a másik két lány is odalépett.

Scott egyik kezébe fogta Allison karját, míg a másikban Lydia-jét tartotta. Ámulattal nézte a mintát a kezükön, majd aggódó pillantást vetett a két lányra.

— Jól vagytok? — kérdezte Scott, mire a lányok bólintottak. — Hé, Sage! Te is jól vagy, ugye? Neked nincs semmi... ilyened? — mutatott a mintákra Scott, mire Ora megrázta a fejét.

— Jól vagyok, Scott.

— Akkor jó...

Bármi is történt másnap iskola volt.

Mindenkinek...

Scott-nak aki egész éjjel Allison miatt aggódott, Stiles-nak akinek végül nem sikerült elvesztenie a szüzességét Heather-rel, Lydia-nak aki szimplán nem foglalkozott semmivel és Ora-nak is aki még mindig Stiles-éknál lakott.

A korai kelés sosem volt Ora kedvence ráadásul Stiles már reggel valami ócska zenekar zenéit hallgatta ami miatt már háromszor megdobta őt párnával.

— Csöndet, Stiles! Csöndet szeretnék. — nézett könyörgő szemekkel Stiles-ra a fiatal lány, mire a fiú bólintott.

— Oké. — biccentett, majd elindult le a lépcsőn. — Ezért vendégem vagy egy reggelire. — mosolyodott el, majd a konyhába lépett, ahol Deckard volt. — Mizu, D?

— Semmi kicsi Mitch. Sage? — tette az asztalra a telefont Deckard.

— Felidegesítettem, úgyhogy még fent van a szobályában. Csinálok neki palacsintát, bocsánatkérésem jeléül. — húzta el a száját a Stilinski fiú.

— Mit csináltál? — forgatta a szemeit a férfi.

— Mit nem...? — vakarta meg a tarkóját Stiles.

— Óh, Stiles... — nevetett Deckard.

Jó érzés volt Deck-nek hazajönni és mégjobb volt a családjával lenni. Az apja mellett lehetett munka közben is így figyelni tudott nehogy valami történjen. Éppen ezen gondolkozott, amikor meghallotta, hogy Stiles puffog, mert már kész volt a palacsinta, de Ora még sehol sem volt.

— Ki fog hűlni... — motyogott Stiles, majd a lépcső felé pillantott. — Inkább megeszem, ne menjen kárba. — rántott vállat és megfogta a tányért, pont amikor Ora a konyhába lépett.

— Jó reggelt! — köszönt illedelmesen, majd egyszerű mozdulattal kivette Stiles kezéből a tányért. — Ezt pedig köszönöm. — nyomott egy puszit Stiles arcára, majd leült a pulthoz Deckard-dal szemben a fiatal fiú pedig szomorú szemekkel nézte a tálat.

— Ah, siess mennünk kell, Sage. — forgatta a szemeit Stiles.

— Igazából nem kell rám várnod. — rázta a fejét Ora, mire Stiles és Deckard is értetlenül nézett. — Az első órára nem megyek be, mert a kórházba kell mennem, ahova a kocsimmal megyek. — magyarázta és fél szemmel Deckard-ra pillantott, hisz Ora még nem is vezette a saját kocsiját.

— Okés, menjek veled? — kérdezte Stiles és ellopott egy karika palacsintát Ora tányérjáról.

— Nem köszönöm. — rázta a fejét a Navarro lány.

— Téged elvigyelek? Úgyis beszélnem kell apával. — nézett a báttyára Stiles.

— Nem, megoldom. — válaszolt Deckard, miközben Ora-ra meredt.

Az ebédlős eset óta kerülték egymást. Ha mondjuk Ora a nappaliban volt és Deckard hazajött, a Navarro lánynak mindig valahol máshol volt dolga. Az elején Deckard mindig Ora után ment, de mikor az orrába lett vágva az ajtó, úgy volt vele ad egy kis időt.

— Hát, rendicsek, akkor majd délután találkozunk. Jók legyetek. Áldás a pici pofitokra! — bólintott Stiles, majd felkapta a telefonját és kisétált a házból.

— Ora! — szólalt fel Deckard, mire az említett rá emelte a tekintetét. — Meddig játtszuk ezt? Meddig akarsz kisgyerek módjára menekülni előlem? — vonta fel a szemöldökét a férfi.

— Nem menekülök előled, Deckard. Szimplán nem vagyok rád kíváncsi. Ennyi! — rántott vállat Ora, majd felállt az asztaltól és a mosogatóba helyezte a tálját. — A kocsi az enyém, ezentúl pedig használni is fogom. — biccentett, majd megfogva a cuccait az ajtó fele indult.

— Ora! — kiáltott Deckard és a lány után sietett.

— Szép napot, Deckard! — csapta be az ajtót, Ora.