————————————————
9.fejezet
————————————————

Az óra Scott távozása után is unalmasan telt. Ora és Lydia koncentrálva a feladatra írták az elemzésüket, míg Stiles önmagát szórakoztatta. Sóhajtva nézett az órára a falon ami jelezte, még bőven van ideje az órából. Szemetforgatva pillantott az ablak felé, ahol Lydia-t kezdte bámulni, de ekkor valami a fejének repült.

Értetlenül vette fel a papírgalacsint és fordult körbe ki dohatta. Ám amikor Ora felé pillantott látta, hogy távoli rokona gyilkos szemekkel néz rá. Ne bámuld már. Tátogta, mire a fiú bólintott és lehajtotta a fejét, de ekkor megakadt a tekintete a Lydia lábán lévő ragtapaszon.

— Hé, Lydia! — suttogott Stiles. — Az meg mi? — mutatott a lábára. — A balesett miatt van?

— Nem. — rázta a fejét Lydia. — Prada megharapott.

— A kutyád? — kérdezett vissza Stiles.

— Dehogy, a táskám. — pillantott Stiles-ra Lydia. — Igen, a kutyám. — bólintott összevont szemöldökkel.

— Hogyhogy? Korábban is megharapott már? — kérdezősködött tovább Stiles, mire Lydia elgondolkodott, majd megrázta a fejét. — Aha. És nem ugyan ez volt a szarvassal is? — kérdezte Stiles, mire Lydia értetlenül felé kapta a fejét. — Vágod, az állatok a földrengések előtt is tök furcsán viselkednek.

— Mire célzol? — vonta fel a szemöldökét Lydia.

— Szerinted földrengés lesz? — szólt közbe Ora.

— Vagy valami más, mert... — válaszolt Stiles és fel sem tűnt neki, hogy Ora is csatlakozott a beszélgetésbe. — Mivan ha jelezni akarnak valamit? — ráncolta a szemöldökét Stiles. — Valami rosszat...

— Szarvas aztán kutya... Mit gondolsz mi lesz a harmadik? Az első, a második... — mondta Lydia, de befejzeni nem tudta, mert mellette az ablakon teljes erővel odaszállt egy varjú, ami az ütés erejétől lezuhant a földre, miután a vére kicsapódott az üvegre. Mindenki értetlenül forgatta a fejét, miközben voltak akik idegesen kérdezgették egymást, hogy mi lehetett ez.

— Srácok... — szólalt meg Ora, mire a két ember felé kapta a fejét. — Nem tudom miről van szó, de... Ha minden rossz hármasával jön, szerintem a varjak a harmadikak. — nézett ki az ablakon ahol egymás után több tucat varjú repült az iskola felé.

Ms. Blake az ablakhoz sétált és értetlenül nézett ki az üvegen. Épp fordult volna vissza az osztály felé, amikor mégegy madár csapódott az ablaknak. Ijedten pillantott kifele, míg egyre több madár nem repült az üvegnek, amik egy idő után megadták magukat. Nagy hangzavar következtében az ablakok kitörtek így a varjak szabadon tudtak berepülni a terembe. Mindenki sikítva takarta a fejét, mígnem Ms. Blake el nem kezdett kiabálni.

— Mindenki feküdjön le! A földre. Gyerünk! — kiabált. — Hasaljatok le!

Stiles azonnal Lydia felé ugrott és a testével védve összegömbölyödtek a földön, de amikor látta, hogy Allison odacsúszik hozzájuk azonnal Ora mellé sietett és őt védte a varjaktól akik megőrülve köröztek a teremben. Pár perccel később minden elcsendesedett, mire mindenki lassan felállt és láthatták, hogy az összes madár a földön van elterülve.

— Jól vagy? — fogta a kezei köze Ora arcát Stiles, hogy meggyőződhessen, hogy minden rendben van vele és az apja nem öli meg Deckard-dal egyetemben.

— Minden... rendben. — válaszolt Ora és körbefordult a termen. — Ez a második napom. Az elsőn valamiféle pánikrohamom volt, most meg ez. — magyarázta Ora. — Itt minden nap ilyen?

— Ne aggódj, nem eseik semmi bajod. — bólintott Stiles és megölelte a rokonát.

— Megsebesültél... — motyogta Ora és Stiles homlokára nézett.

— Túlélem. — rántott vállat Stiles, majd Lydia-ra és Allison-ra nézett akik bólintottak egyet.

Nemsokkal később a mentők, rendőrök és a szülők is az iskolában tartózkodtak. Ittvolt Lydia anyukája, Stiles apja, Allison apja és valahol Deckard is úton volt.

Stiles az egyik padnál állt és annak támaszkodott mellette pedig Ora állt, akinek a fejét már ellátták, mert az üveg miatt szerzett pár vágást. A fiú a telefonját nyomkodta miközben egyik kezével Ora keskeny derekát karolta át, mivel a lány Stiles vállán pihentette a fejét.

Mellettük nem messze Ms. Blake állt, miközben maga elé bámult és reszketett. Neki is voltak vágások az arcán, de nem hagyta, hogy őt előbb lássák el mint a diákokat. Stiles ekkor felpillantott és észrevett egy tollat a tanárnő hajában, mire megbökte Ora-t, aki szintén észrevette. A lány biccentett egyet, majd együtt odaléptek a tanárnőhöz.

— Ms. Blake? — szólalt meg Ora kedves hangon.

— Jól érzi magát? — nézett a tanárra Stiles, aki mintha kizárta volna a külvilágot nem reagált semmire.

Stiles szerencsétlenkedve kivette a tollat a hajából, majd bénán mosolyogva visszahúzta Ora-t az asztalhoz.

— Jól vagytok? — lépett melléjük Noah és ránézett a két gyerekre.

— Igen, jól vagyunk apa. — sóhajtott Stiles.

— Sage? — pillantott Ora felé Noah.

— Minden rendben, Mr. Stilinski. — bólintott Ora, mire Noah megcsóválta a fejét.

— Hívj Noah-nak. — mosolygott az idősebb férfi, és megszorította a lány vállát, majd az Argent családhoz lépett.

— Biztos jól vagy? — fordult Stiles Ora felé. — Deckard meg fog ölni... — rázta meg a fejét Stiles.

— Nyugalom. — mosolygott a lány. — Itt vagyok, nem? — bólintott.

— Fel kell hívnom Scott-ot. — nézett a mobiljára Stiles.

— Nyugodtan. Nem zavarok. — bólintott Ora.

Stiles kínosan elmosolyodva arrébb lépett pár lépést, majd azonnal Scott számát kezdte tárcsázni. Először nem vették fel, ami miatt Stiles puffogott egy sort, majd a sokadik próbálkozásra a legjobb barátja felvette.

— Stiles? Nem alkalmas most. — szólt bele a telefonba Scott.

— Figyelj! Akadt egy kis gond a suliban. Blake óráján. — hadarta Stiles, de nem vette észre, hogy Ora minden szavát hallja.

— Stiles, nem érne rá később? — nyitotta ki a Hale ház ajtaját Scott, miközben beengedte Derek-et aki az eszméletlen Isaac-et cipelte.

— Nem, hidd el. Azonnali értékelést igényel a dolog! — csattant fel Stiles.

— Jó, akkor gyere Derek-hez. — nézett körbe Scott a lerokkant házon.

— Derek-hez? Minek? Mi a bánatot keresel te Derek-nél? — kiáltott fel Stiles, mire Ora odakapta a fejét. Vajon az ő Derek-éről van szó?

— Csak... Gyere ide! Rendben? — nyomta ki a hívást Scott.

— Utállak... — suttogta Stiles a telefonjába, majd a rokona felé fordult aki őt bámulta.

— Ismered... — kezdett bele Ora, de elhalkult. — Mikor ér ide Deckard? — terelte a szót a Navarro lány.

Kedvelte Stiles-t. Segített neki, megmentette őt, de... Megbízhat benne?
Olyan dolgok történtek az ittléte alatt ami alig volt pár nap, hogy már azt is megkérdőjelezi ami eddig biztosnak tűnt.
De a legfontosabb... Vajon Stiles ismeri Derek-et? Az ő Derek-ét?

— Stiles, apa! — kiáltott egy ismerős hang, mire az említettek odakapták a fejüket Ora-val egyetemben.

— Deck... — sóhajtott Ora, miközben lassú léptekkel Deckard elé lépett, majd a derekát átkarolva fúrta a fejét a férfi izmos mellkasába.

— Ne ijessz meg többször... — suttogta a férfi és a Navarro lány hajába csókolt.

Nemsokkal később mindenki a maga útjára tért. Allison hazament az apjával, ahogy Lydia is az édesanyjával. Stiles bepattant a rozoga kék Jeep-be és Derek-hez ment, míg Noah az iskolában maradt mindent elintézni. Deckard pedig elvitte az egyik kajáldába Ora-t, hogy mindent megbeszélhessenek.

— Hogy vagy? — pillantott az étlap mögül a lányra Deckard.

— Jól vagyok. — mosolyodott el Ora, de nem nézett fel a lapok közül.

— Rendben. — bólintott Deckard, majd a kezét átnyújtva az asztalon az ujjaival Ora állát érintette, majd feljebb billentette a fejét és a szemeibe nézett. — De most az igazat akarom hallani. Én vagyok az, Deck. Eddig is mindig meghallgattam minden nyűgöd-bajod. Mostmár elvárom, hogy mindent elmesélj. Mindent...

— Jól vagyok. Csak kicsit összevagyok zavarodva. És fáj mindenem. — nevetett fel keservesen. — Az oldalam olyan mintha folyamatosan tépkedné valami. Borzalmas... Aztán most ottvan a fejem. — mutatott a ragasztásokra a homlokán. — Majd ottvan ez az érzés... Meg a sikolyok. Egyszóval, minden összejött. De majd jobb lesz. — rántott vállat a lány.

— Segíteni fogok neked. — bólintott Deckard.

— Tudom, mindig segítesz. — mosolygott Ora, de legnagyobb meglepetésére a férfi nem viszonozta. — Baj van?

— Nincs. — rázta a fejét Deckard, majd a melléjük lépő pincér felé szentelte minden figyelmét.

— Sziasztok, Vivien vagyok. Ma én veszem fel a rendeléseteket. Szóval mit kértek? — mosolygott kedvesen Vivien, majd megakadt a szeme Deckard-on. — Csak nem...

— Vivien Blake. Hosszú ideje már. — mosolyodott el Deckard, majd kicsúszott a bokszból és szorosan megölelte az előtte álló nőt, míg Ora értetlenül figyelte a jelenetet.

— Deckard, azta! Nem tudtam, hogy visszajöttél. — ámuldozott a nő és két keze közé fogta Deckard arcát.

— Tudod, hogy megy ez... — mosolygott Deckard, míg a kezei Vivien derekán pihentek.

— Áh, sajnálom. Vivien vagyok. — fordult a nő Ora felé aki halvány mosolyt erőltetve az arcára elfogadta a felé nyújtott kezet.

— Ő itt... Oaklynn. — biccentett Deckard, mire Ora meglepődött.

Ha még Stiles előtt is titkolja, ki is ő valójában akkor egy régi ismerősnek miért mondja el az igazi nevét. Hisz itt mindenkinek Sage Bishop-nak kellene ismernie.

— Gyönyörű vagy, kedves... — mosolygott Vivien. — Honnan ismered, Deck-et? — kérdezte a nő, de a szemében már nem boldogság csillogott, de ez nem tűnt fel senkinek.

— James Navarro lánya. — válaszolt Deckard, mire Ora felé kapta a fejét. Túl sok információ.

— Értem. — bólintott Vivien. — Örültem, Ora. — mosolygott a pincérnő. — Gyere többször is, édes. — lehelt lágy csókot Deckard ajkaira Vivien, mire a férfi bólintott.

Ora lehajtott fejjel ült és próbálta feldolgozni a történteket. Ki ez a Vivien? Ráadásul a vezetékneve Blake... Talán rokonságban áll az új tanárral, Jennifer Blake-kel? És honnan tudta, hogy ki James Navarro? Honnan tudta, hogy az Oaklynn nevet Ora-ként becézik? De ami a leginkább nem tetszett Ora-nak...

Miért csókolta meg Deckard-ot?