————————————————
8.fejezet
————————————————

Miután Ora kész lett, Derek felkapta a kocsikulcsát és elindult az ajtóhoz, mire Ora megilletődve bámult a férfire.

— Gyere, elviszlek suliba. — szólalt meg Derek, mire Ora bólintott, de kerülte a szemkontaktust.

A kocsiút alapjáraton nem volt hosszú, de mivel Ora most először kényelmetlenül érezte magát Derek társaságában még az a negyed óra is rengeteg időnek tűnt. Amikor megérkeztek Ora a táskája cipzárjával játszott Derek pedig szomorú szemekkel figyelte őt.

— Mennem kell. — mormogta Ora, de Derek megragadta a karját.

— Nincs baj, Ora... Minden rendben. Nem nézek rád máshogy, azért ami történt. — rázta a fejét Derek. — Gyönyörű vagy. — szorította meg a lány kezét, mire ő bólintott.

— Nem tudom Deck mit mondott neked, de... Itt a városban, nem úgy ismernek ahogyan te. Biztonsági okokból. Deckard miatt persze. — forgatta a szemeit Ora.

— Akkor ki vagy te? — fordult Ora felé Derek.

— Hát... — sóhajtott Ora, majd halvány mosollyal az arcán a kezét nyújtotta Derek felé. — Sage Bishop vagyok. Örvendek. — mosolygott, mire Derek elnevette magát.

— Sage Bishop? Ki találta ki? — nevetett a férfi, mire Ora megforgatta a szemeit.

— Elhiheted, hogy nem én. — rántott vállat, de a kezét még mindig Derek felé tartotta. — Ilyenkor jön a rész, hogy te is bemutatkozol.

— Derek Hale vagyok és részemről a szerencse. — mosolyodott el Derek és ahelyett, hogy megrázta volna Ora kezét, egy gyengéd csókot lehelt rá, mire a Navarro lány azonnal elpirult.

— Öhm, mennem kell. — mutatott az iskola felé. — Köszönök mindent, Derek Hale. — mosolyodott el Ora, miközben kiszállt a kocsiból. majd elindult az iskola felé. Ám amikor nem hallotta volna a Camaro motorját felbőgni értetlenül fordult meg, ekkor pedig Derek-et látta meg, ahogy ott ült a volán mögött és a terepet pásztázta a szemével, de amikor megérezte magán Ora tekintetét azonnal felé kapta a fejét.

A Navarro lány erős késztetést érzett arra, hogy visszasétáljon és arcon -vagy szájon- csókolja Adoniszt, de végül megálljt parancsolva magának csak intett egyet, majd eltűnt a tömegben. Útja a szekrényéhez vezetett, amikor az ismerős eperszőke hajú lány csapódott mellé. Lynda, Lindsey, Lorey?

— Szia csajszi. Imádom ezt a táskát, nekem is kell ilyen. — mosolyodott el, Lily?

— Szia, köszi. — mosolyodott el szerényen Ora.

— Na szóval, nem akarom, hogy egyedül legyél, úgyhogy bemutatlak a barátnőmnek és együtt aranytrió leszünk. — tapsikolt örömében Loran és mosolyogva átkarolta Ora-t. — Ha nem emlékeznél rám, Lydia vagyok. De ki felejthetne el engem? — dobta hátra a hosszú göndör fürtjeit Lydia! Ez lett volna a következő tipp. — Allison! — integetett Lydia egy barnahajú lány felé, aki azonnal felé fordult.

— Lydia. — mosolyodott el Allison és megölelte a barátnőjét.

— Ő itt Sage, az új legjobb barátnőm. — mutatott Ora felé Lydia, mire Allison felhorkantott.

— Lecseréltél, Lyds? — tette a mellkasára a kezét Allison, közben a szomorú embert játtszva.

— Tudod, hogy egy sosem elég. — rántott vállat Lydia, majd maga mellé rántotta Ora-t és mind a ketten a szekrényeknek támaszkodtak míg Allison a dolgait pakolta.

— Már az első nap megkörnyékezett, ugye? — hajolt Ora felé Allison, mire a Navarro lány szégenylősen elmosolyodott.

— Igen. De kedves lány, talán még örülök is neki. — játszott a gyűrűjével Ora.

— Jó ember. Kicsit szeszélyes, de jó ember. — bólintott Allison, mire Ora elmosolyodott.

— Új fiúk! Telis tele vagyunk új fiúkkal. — szólalt fel Lydia, magára vonva a két lány figyelmét.

— Mármint kisfiúkkal. — nézett Allison undorodva. — Tizennégy évesek. — nevette el magát az Argent lány.

— Nembaj! Vannak köztük érettek is. — rántott vállat Lydia.

— Én élvezem, hogy szingli lehetek. Magamra összpontosíthatok. — bólintott Allison. — És jobb emberré válhatok.

— Allison... — sóhajtott Lydia, majd az említett felé fordult. — Imádlak! Szóval ha azt akarod játtszani, hogy valójában rám gondolsz amikor magadról beszélsz... Nem haragszom érte. — rántott vállat Lydia, mire Allison elnevette magát. — De... Nem akarok bepasizni... — csapott a szekrényre Lydia, majd a fiúk felé fordult, félretolva Ora-t az útból. — Ez csak... terápia. — mondta, majd a tekintete megakadt a bejáraton, mire Allison és Ora is odafordították a fejüket.

Két fiú lépett be az ajtón motorruhában tetőtöl talpig, míg a kesztyűs kezükben a bukósisakjukat tartották. Az arcuk ugyanúgy nézett ki, így ránézésre szinte lehetetlen lett volna megkülönböztetni őket.

— Testvérek? — vonta fel a szemöldökét Allison.

— Ikrek. — rántott vállat Ora. — De mennünk kell órára. — ragadta meg a két lány karját és húzni kezdte őket a terembe ahol órájuk lesz.

— Amúgy... Egy kis gyorstalpaló. Allison és Scott együtt voltak tavaly, de szakítottak. — szólalt fel Lydia, mire Allison teste megmerevedett. — Én pedig életem első szerelmétől köszöntem el a nyáron, mert elköltözött a szüleivel Londonba. Szóval a szerelmi életünk elég gázos a jelen pillanatban. — húzta el a száját Lydia.

— És van Stiles. Ő pedig évek óta odavan Lydia-ért, de kedves barátnőnknek fel sem tűnik. — mosolyodott el Allison, mire Lydia szúrós szemekkel nézett rá. — Csak mondom. — emelte fel a karjait Allison.

— Szóval kínos a légkör közötted és Scott között? — fordult Allison felé Ora, ám ekkor megérkeztek a terembe ahol már csak három hely maradt.

— Szuperkínos. — biccentett Allison felé Lydia.

— Szuperkínos? — nézett Allison-ra Ora, aki szomorúan bólintott.

— Inkább menjünk és éljük ezt túl. — mondta az Argent lány, de Lydia gyorsabb volt.

Megfogva Ora karját behúzta a terembe, majd leültek az ablak felöli padsorba egymás mögé, így egyetlen hely maradt Allison számára, az pedig Scott előtt volt.

Mikor mindenki elfoglalta a helyét hirtelen mindenkinek csörögni, zümmögni és rezegni kezdett a telefonja. Az összes diák értetlenül vette elő a telefonját, hogy megnézzék mi az üzenet.

— Sűrű fekete felhők zárták el előlünk a nyílt tengert, a borús égbolt alatt komoran hömpölygő víz pedig, mintha egyenesen a világvége felé sodródott volna. Talán nem is vezetett máshová mint a sötétség szívébe. — lépett be egy fiatal nő a terembe, miközben a magassarkúja kellőképpen kopogott minden lépésénél, ahogyan a telefonjáról olvasta az üzenetet. — Így szól az utolsó sora az első könyvnek, amit idén veszünk. És egyuttal ez az utolsó SMS amit az órán olvashattatok. — mosolyodott el, miközben feltartotta a telefonját. — Kapcsoljátok ki a mobilokat! — nézett végig az osztályon, majd az asztalához lépett.

Az óra javában folyt, miközben Ora és Lydia elhúzott szájjal bámulták Allison-t, aki igazi szerencsétlen módjára írt papíron üzenetet Scott-nak és nyújtotta hátra.

Mikor nem figyelt senki Lydia odadobott egy tollat Allison fejéhez, majd felállt és odament érte. Amikor a tanárnő megfordult és Lydia-ra nézett aki elmosolyodva mutatta fel a tollát, mire Ms. Blake visszafordult a tábla felé.

— Mit írtál neki? — suttogta Lydia.

— Hogy beszéljünk. — rántott vállat Allison, majd visszafordult előre.

Lydia szemetforgatva ült vissza, majd hátrafordult Ora-hoz aki kíváncsi szemekkel vizslatta őt. Beszélni akar vele. Tátogta Lydia, mire Ora sóhajtva nézett az Argent lány felé. Az ajtó nyílt és az új igazgató lépett a terembe és egyenesen Ms. Blake-hez vette az irányt.

— Scott-ot elkérte az édesanyja. — hajolt a tanárnőhöz, majd megfordult és kisétált a teremből.

— Scott McCall? — szólalt meg Ms. Blake, mire a fiú felkapta a fejét. A tanárnő intett neki, mire Scott gyorsan összedobálta a cuccait és kiment a teremből. — Biztosra veszem, hogy sürgős ügyről van szó, hiszen az anyukád hívott, de... Hadd figyelmeztesselek, amilyen kedvesen csak tudlak. Tisztában vagyok vele, hogy sokat lógtál az iskolából és nem szeretném ha újra rászoknál. — rázta a fejét Ms. Blake.

— Én sem szeretném. Ez a tanév más lesz, tanárnő. — biccentett Scott.

— Az elhatározás mit sem ér ha nem tartod magad hozzá. — mosolygott Ms. Blake.

— Tudom. — biccentett Scott. — De nem lesz kérész életű. — mondta, majd a tanárnőt otthagyva elindult a folyosón.