————————————————-
7.fejezet
————————————————-

Az éjszaka hosszúra sikeredett.

Csakúgy mint ahogy Derek megmondta előre, nem az ágyban aludt hanem a kanapén. Kényelmetlen volt, de a világért se akarta volna, hogy a lány az ágyában, aki többet jelentett neki mindennél rosszul érezze magát azért, mert egy idegen férfi mellett kell aludnia. Bár az ő lakásában voltak, ahogy Ora is mondta nem félt, de Derek nem kockáztatott.

Azok után nem, ami a családjával történt.

Az évek alatt falakat húzott fel maga köré és nem engedett be senkit. Aztán Stiles Stilinski úgy gondolta, hogy nagy buli az éjszaka közepén az erdőben egy hullát keresni a legjobb barátjával Scott McCall-al. De történetesen Scott egy igazi szerencsétlen módjára viselkedett, s természetesen lett is következménye. A harapás...

A harapás egy ajándék, Scott. Talán még nem akarod, de majd fogod.

De Scott nem akarta. Sem akkor, sem most. De muszáj volt elfogadnia, így most szinte saját falkája van. Igaz a falka nehéz időket él, de együtt mindenre képesek.

Erica és Boyd eltűnt... Isaac-et sem látták már egy ideje.

Jackson végleg elhagyta Beacon Hills-t és Londonba utazott.

Scott és Allison megtették a szükséges lépéseket és a béke érdekében szerelmüket félretéve, külön utakra eveztek.

Lydia próbálja magát túltenni első szerelmén Jackson-on az egyéjszakás kalandjaival, de legbelül nem tud túllépni.

Stiles pedig... Még annyi év után is Lydia után esedezik, segít Scott-nak, az apját boldogítja és most, hogy a testvére visszajött, Deckard-ot sem hagyja egyedül.

Derek fáradtan dörzsölte meg a homlokát és sóhajtva ült fel a kanapén. Szeptember eleje volt és a két bétájáról hónapok óta nem hallott. Az elején azzal nyugtatta magát, hogy megtalálták a keresett falkát és elmentek, de amikor rejtélyesen Isaac is eltűnt tudta, hogy bármi is az igazság, legyenek boldogok vagy szomorúak meg kell találnia őket.

A hatalmas ablak előtt volt egy asztal, egy székkel, amire Derek csak ledobta magát és az asztalra támaszkodott. Arcát a tenyerébe rejtette és próbált rájönni hol rontotta el. De a válasz egyértelmű volt. Évekkel ezelőtt...

Amikor hallgatott Peter-re és az egyik alfa segítségét kérte egy ember átváltoztatásában... De ha még csak egy ember lett volna... Ő Paige volt... Nem csak egy ember.

Halk sóhajokra, fájdalmas nyöszörgésre kapta fel a fejét, mire azonnal Ora felé terelődött a tekintete. A lány összegörnyedbe feküdt és valószínű rémálma volt.

Gondolkozás nélkül pattant fel és rohamos léptekkel indult az ágyhoz. Ahogy odaért, a térdeire borult és lassan elsimította a tincseket Ora izzadt homlokából.

— Ora... — suttogta Derek, mire a lány teste megrándult és hirtelen belekapaszkodott a Hale férfi karjába, de még mindig az álmok világában járt. — Ora! — Derek a két keze közé fogta a Navarro lány arcát és a hüvelykujjával gyengéden simogatta a puha bőrét. — Kelj fel! — szólalt meg Derek és gyengéden elkezdte rázni Ora testét.

A Navarro lány nagy sikoltással ült fel az ágyon, mire Derek az erőtől a szemközti falnak repült. Kábán tápászkodott fel a földről és meg kellett kapaszkodnia, hogy biztos legyen magában. Ám amikor meghallotta Ora szipogását, mit sem törődve a fájdalommal felé indult.

A lány az ágy szélére volt húzódva és a kezét a tarkóján tartotta miközben előre hajolt és nagyokat lélegzett. Derek a lány elé térdelt és óvatosan ölelésbe húzta. Vér szagát érezte ezért gyengéden elhúzódott és ellenőrizte az oldalán lévő sebet, azonban szerencsére az nem szakadt fel. Értetlenül forgatta a fejét majd a tekintete megakadt a párnán. Véres volt...

— Derek... — suttogta Ora és a kezét leemelte a tarkójától ami tiszta vér volt.

Derek az egyik kezében megfogta a lány kezeit, majd feljebb tolta magát és eltűrte a haját a tarkójától, ahol tiszta vér volt minden a karmolásnyomoktól.

— Minden rendben, itt vagyok. — suttogta Derek és szorosan ölelte Ora-t.

— Ne hagyj egyedül... — motyogta Ora és a fejét a mellkasába nyomta.

Derek halványan elmosolyodott és észrevétlenül beszippantotta Ora kellemes illatát. Megnyugató volt számára.

Mikor Ora végre elaludt Derek óvatosan az oldalára fordította és letisztította a tarkóját, majd bekötötte a karmolásnyomokat. Az ujjaikat összekukcsolva még a fájdalmát is elvette a lánynak.

Ora nem akarta elengedni Derek-et még álmában sem. Nem gondolkodott ezen, de valami furcsa, különleges kötelék húzta őt a férfihez és képtelen volt kiverni ezt a fejéből.

Hogy kapcsolat közte és Derek között? Az kizárt, de mégis... olyan valóságos.

Melissa McCall, Beacon Hills egyetlen kórházában dolgozott a késői órákban. Egy dolgot nem szeretett a munkájában. Olyan embereket látni szenvedni akiket szeret... akikkel törődik.

Így amikor Isaac Lahey-t hozták be egy hordágyon a mellkasán hatalmas sebekkel azonnal ott termett és próbált mindenben segíteni. Azonban ő nem hagyta és azt hajtogatta, hogy a nőn kell segítenie aki megmentette az életét. Ám a sötéthajú nő csak egy mondatot suttogott. Meg kell találnom az alfát. Csakhogy Melissa azt hitte Derek-et kell megtalálnia, pedig Derek-ről itt szó sem volt.

Másnap amikor Ora felkelt megilletődve pillantott a jobb oldalára ahol az ágy mellé egy szék volt húzva, amin Derek igen kényelmetlen pozícióban aludt, miközben egymás kezét fogták. Ora próbált fekelni azonban halk nyöszörgéssel borult vissza az ágyra, mire Derek azonnal felkapta a fejé.

— Mi történt? — nézett szét Derek, majd a tekintete a lányon akadt meg előtte, aki kiszolgáltatottan az ágyon hevert előtte. Az ő ágyán.

— Semmi, minden rendben. — küldött egy bíztató mosolyt Ora, a férfi irányába. — De nekem iskolába kell mennem. — rántott vállat, majd kicsúszott az ágy szélére.

— Deckard hozott neked pár cuccot. — biccentett egy táska felé Derek. — De nem kellene menned. Az oldaladon lévő seb miatt sem és ami a tarkóddal történt... Nos, nem tanácsolom az iskolát. — vakarta meg a tarkóját Derek, mire Ora értetlen arccal tűrte el a haját, ahol megérezte a kötést.

— Köszönöm. — mosolyodott el, hiszen tudta, hogy valószínű Derek kötötte be neki.

— Biztos menni akarsz? — kérdezte Derek pár perc csönd után.

— Csak most kezdtem. A második napom. Nem lóghatok. — rántott vállat Ora.

— Arra van a fürdő. Zuhanyozz le nyugodtan. — mutatott egy ajtó felé Derek, mire Ora bólintott.

— Köszönöm. — mosolyodott el Ora, majd felkapva a táskát a fürdő felé indult.

Miután lassan elvégezte minden dolgát jöhetett az öltözködés. És bármennyire kínos vagy kellemetlen Ora képtelen volt becsatolni a melltartója kapcsát így összepréselt ajkakkal pár perc után szólt ki Derek-nek.

— Baj van? — pattant fel hirtelen a kanapéról Derek és az ajtóhoz sietett.

— Öhm... Baj nincs, vagyis... Tudnál, segíteni nekem? — kérdezte halkan a Navarro lány, mert ennél kellemetlenebb szituációban még nem érezte magát.

— Persze, akkor bemegyek. — nyelt egy nagyot Derek és a kezét a kilincsre simította.

— Ne, várj! Egy-egy pillanat, rendben? — hallatszódott Ora kétségbeesett hangja.

— Ora? Jól vagy? — kopogott az ajtón Derek.

— Igen, csak... Hhh... — fújta ki a levegőt Ora majd kinyitotta az ajtót, mire Derek belépett, de azonnal lemerevedett. — Nem tudom bekapcsolni... — suttogta szégyenkezve Ora miközben háttal állt Derek-nek és a tükörből nézte végig, ahogy Derek nyel egy hatalmasat, majd lassú léptekkel közelebb lép.

A melltartó a helyén volt, csak a csattja nem volt bekapcsolva, de Ora ígyis szinte meztelennek érezte magát. Hisz még egyetlen férfi sem látott belőle ennyit. Strandra sem szokott járni azért ilyen fehér, mert nem bírja elviselni, hogy bármilyen férfi is megbámulja. Éppen ezért szoknyákat sem hord, inkább csak nadrágot.

— Nincs baj... — suttogta Derek, majd megragadta a pántokat és lassan egymásba akasztotta őket. — Nincs baj, Ora. — ismételte meg, majd hátrébb lépett egy lépést és a kikészített pólót Ora felé nyújtotta.

A lány lehajtott fejjel elvette a pólót, mire Derek egy szívdöglesztő mosolyt küldött felé, majd kilépett a fürdőből maga után behúzva az ajtót.

— Köszönöm... — suttogta Ora majd lassan fevette a pólót és a tükör felé fordult.

Karikás szemek. Nem olyan nagy gond, a smink mindent megold...