————————————————-
6.fejezet
————————————————-

Miután Deckard beszélt Derek-kel azonnal a háza felé vette az irányt. A hatvanas táblánál is legalább százhússzal ment, mert tudta, hogy minél előbb biztonságba kell tudnia Ora-t, ami egy helyen van.

Mellette!

A lépcsőfokok nem okoztak problémát, hiszen vérfarkas génekkel az ember nem fárad olyan könnyen. Mikor felért kopogás nélkül elhúzta a vasajtót, ahol megpillantotta Henrik-et, Peter-t és Derek-et az asztalnál, tőlük nemmessze pedig Ora-t, aki mostmár nem a kanapén feküdt hanem Derek hatalmas és kényelmes ágyában.

— Mi történt? — mordult fel Deckard.

— Itthagytad a mobilod. — biccentett Derek az asztalon lévő készülék felé.

— És? — húzta össze a szemöldökét Deckard ahogy a testvérére nézett. — Ez nem magyarázza meg, hogy Ora miért fekszik... itt. — nézett körbe Deckard fintorogva.

— Felhívott, te nem voltál sehol. Segítettem neki. — nézte a féltestvérét Derek szúrós szemekkel, mert nem tetszett neki ahogy Deckard Ora mellett ül és simogatja a haját.

— Te segítettél? — horkantott Deckard.

— Deckard... — rázta a fejét Henrik mielőtt valamelyikük olyasvalamit mond, amit nemigen kéne.

— Igen? — nézett arra az ex-katona. — Jaj ne már, Henrik! Ne kezd el. Felnőttek vagyunk nem gyerekek. — forgatta a szemeit Deckard, majd óvatosan Ora térde és háta alá nyúlt, hogy felemelje, de ekkor egy morgás megszakította.

Derek amint meglátta, hogy a féltestvére hozzáér a lányhoz, aki az övé, ösztönei azonnal az életbe léptek. Deckard-ot a vállánál fogva lökte hátra onnan, s mikor meggyőződött, hogy Ora nyugodtan pihen, az ágy elé állva védelmezően, nézte a testvérét a földön.

— Hohó! Derek? — hápogott Peter és elindult feléjük, de aztán inkább megállt. Már egyszer elvágta a nyakát... Lassan a levegőbe szimatolt és a feje azonnal a lány teste felé fordult. — Ne, csak ezt ne. Kérlek szépen, Derek. Azt ne mond, hogy ez igaz. — nézett könyörgő szemekkel Peter, de Derek nem fordult felé.

— Miről beszélsz? — húzta össze a szemöldökét Deckard.

— Ahhoz képest, hogy benned is van farkas vér, még nem jöttél rá a dolgokra. — szólalt meg Peter, mire Deckard gyilkos szemekkel méregette.

— Ki neked a lány? — szólt közbe Henrik.

— Az életem. — jött azonnal a válasz, csakhogy nemcsak Deckard válaszolt...

Mind a három férfi tekintete egyszerre találta meg Derek-ét aki csak félig Ora felé fordulva állt lehorgasztott fejjel.

— Hogy a mid? — szűkült össze Henrik szeme és a száját tátotta.

— Nem fogom elengedni. — mormolta Derek, majd leült az ágy szélére.

— Na azt már ne... Hé! — kiáltott fel Deckard amikor Peter kidobta a lakásból őt, de legnagyobb meglepetésére ők ketten is kiléptek. — Mi a faszt csináltok? — mordult fel Deckard.

— Vágom a dolgot, tesó. Tényleg. Bejön... Ora? Ora, igen. De Derek megtalálta a társát Ora személyében. Ha neked van szerencséd, Ora sosem fog Derek felé fordulni, akkor pedig Derek roppan össze és talán öngyi is lesz. Ha viszont Derek annyira elragadtatja a kicsi lány szívét, lelkét és mindenét te maradsz hoppon, de még mindig így jobb a felállás mert senki sem hal meg, senki sem lesz depressziós és te túllépsz, Derek pedig végre boldog lesz. — magyarázta Henrik, majd felnyalábolta Deckard-ot a földről és elindultak lefele.

— Családtag vagy. Furcsa ágon, de az vagy. De azt te is tudod, hogy Derek-nek ideje valami boldogságnak az életében különben gázabb lesz mint eddig volt. — szólalt meg Peter, mire mind a ketten felé kapták a fejüket.

— Te most érzel valamit? Törődést? Te törődsz Derek-kel? — csodálkozott Henrik.

— Nem érzek semmit. — mordult fel Peter.

— Törődsz. — biccentett Deckard. — Ami rendben van. Ideje volt már...

Mikor Ora magához tért egyedül találta magát egy olyan helyen, ahol még sosem járt. Semmi sem volt ismerős, nem tudta hol van és azt sem ki hozta ide.

Aztán beugrott neki valami.

A sötétbarna hajú férfi, akinek inkább már fekete volt a formára nyírt haja. Borostája kellő képpen hosszú volt és kiemelte arcának markáns vonalait. Az erdőzöld... Nem is, inkább smaragdzöld szemei amiben el lehetett veszni és az erőteljes kisugárzása amire visszaemlékezve Ora elámult. Az ívelt szemöldöke ami gyönyörűen keretezte csodás szemét és sűrű fekete szempilláit.

Sokan mondják, hogy a szem a lélek tükre. És végre Ora is megértette ez mit jelent. Mert mikor a tégla falon tátongó hatalmas résen lépések zajára lett figyelmes, odapillantva a smaragdszemű Adoniszt látta, rájött, hogy abban a pillantásban a fájdalom, önmarcangolás, szégyenérzet, düh és csalódottság mutatkozik egy kevéske remény mellett.

Vajon mi volt Adonisz reménye? Vagy inkább ki...?

— Felébredtél. — jelentette ki a férfi, mire Ora aprót bólintott. — Nem foglak bántani. — sétált el a férfi az ágy mellett.

Ora értetlenül nézett körbe a lakáson, ami kicsit sem tűnt annak. Nem volt otthonos, nem árasztott magából a melegséget amit kelllett volna.

— Hol vagyok? — kérdezte Ora és lassan kiült az ágy szélére, de azonnal felszisszent. Odakapott a hasához mert úgy érezte az egész felsőteste jobban fáj, mint eddig bármi más.

— Hé! — rohant vissza a férfi, majd Ora elé gugolt. — Nem szabad felkelned. A sebed össze lett varrva, de bármilyen hirtelen mozdulat és felszakadhat. — magyarázta a férfi és a kötésre simította a kezét.

— Mi vagy te, orvos? — vonta fel a szemöldökét Ora.

— Nem. — rázta a fejét Adonisz.

— Akkor...? — faggatta tovább a lány.

— Csak egy férfi aki megmentette az életed.
— rántott vállat a smaragdszemű Isten.

— Először is; köszönöm. Másodszor pedig szeretném megtudni ki vagy. — fonta össze a karjait a lány. — Miért mentettél meg?

— Miért ne tettem volna? — kérdezett vissza a férfi egy apró mosollyal a szája sarkában.

— Mi a neved? — húzta össze a szemöldökét Ora.

— Derek... — biccentett a férfi. — A nevem Derek. Te pedig Oaklynn vagy. — nézett rá a lányra.

— Honnan tudod a nevem? — nézett a padlóra Ora.

— Deckard mondta. — válaszolt a férfi.

— Stilinski? — kérdezett vissza Ora, mire Derek szemetforgatva bólintott. — Hol van?

— Deckard? — kérdezett vissza Derek, mire Ora biccentett. — Nem tudom. De azt mondta vigyázzak rád, míg mindent elrendez. Szóval ezt is teszem. Ne sérülj meg, mert engem vesz elő. — magyarázta Derek.

— Akkor a barátja vagy? — tette fel a kérdést Ora, mire Derek felhorkantott.

— Barát? — szűkült össze a szeme. — Ezt mondta rólam?

— Sosem beszélt rólad... — Ora hangja halk volt és ha Derek-nek nem lett volna szuperhallása akkor nem is hallotta volna.

— Meg sem lepődök... — forgatta a szemeit Derek.

— Ha a barátja vagy valami ilyesmi vagy, akkor szólíthatsz Ora-nak. De ha ellenségek vagytok szétrúgom a hátsód. — nézett fel Ora, mire Derek elnevette magát.

— Nem vagyunk barátok. — válaszolt a férfi, mire Ora szeme összeszűkült.

— Akkor ki vagy te, Derek? — nézett a smaragdzöld szemekbe Ora.

— Hogy ki vagyok? Talán az ember aki meg akar menteni...

— Mégis mitől? — szólalt meg halkan Ora.

— Mindent idejében meg fogsz tudni. Most pihenj, ígérem senki nem fog bántani. — biccentett Derek és felállt az ágyról.

— Ez a te lakásod nem? — nézett körbe Ora, mire Derek bólintott. — Ez pedig a te ágyad, ugye? — újabb bólintás volt a válasz. — Akkor te hol fogsz aludni? — húzta össze a szemöldökét Ora.

— Emiatt ne aggódj. Nem leszek melletted, nem kell félned. — mosolyodott el Derek.

— Különös... De nem félek. — válaszolta Ora, majd a nyakáig húzta a takarót. — A jelenléted inkább megnyugtat, mintsem, hogy félelmet keltene bennem... — suttogta a lány, míg a férfi reményteli tekintettel figyelte a lány testét és hallgatta egyenletes szuszogását.