————————————————-
4.fejezet
————————————————-

— Lélegezz. Gyerünk. Így... — sóhajtott Deckard.

Amikor megkapta az üzenetet Ora-tól mindent eldobott és azonnal a gimnáziumhoz hajtott a kocsival és megkereste őt.

— Mi történik? — nézett fel kábán Ora. — Te mit csinálsz itt?

— Nem emlékszel? — ráncolta a homlokát a férfi.

— Azt sem tudom, hogy jutottam ki a teremből. — sóhajtotta fáradtan a Navarro lány.

—  Ora... — kezdett bele Deckard amikor nyílt a mosdó ajtaja és egy eperszőke lány lépett be.

—  Most engedett el minket az edző. Gondoltam rádnézek, hogy minden rendben van-e. — nézett kedvesen a lány. —  Amúgy Lydia vagyok és sajnálom ha megzavartam valamit. — mosolygott kedvesen a lány.

—  Or... Sage. Sage vagyok... — biccentett Ora, majd Deckard-ra pillantott. —  Mehetünk?

—  Gyere. — mormolta a férfi, majd egy biccentés után az eperszőke lány felé kihúzta Ora-t a mosdóból. —  El kell intéznem valamit, úgyhogy előtte hazdoblak. — nézett a mellette sétáló lányra.

—  Egyedül hagysz? — suttogta Ora.

—  Találkoznom kell valakivel.

Ahogy Deckard mondta, hazadobta Ora-t és a lelkére kötötte, hogyha bármi baj van hívja, majd elhajtott a ház elől.

Oaklynn Navarro-t mindenki bátor, önfejű, makacs, kedves és megértő embernek ismerte. A lány aki sosem félt semmitől. Múlt időben.

Mert ami napokkal ezelőtt Brooklyn-ban történt mindent megváltoztatott. Meg a mai órája.

A nővére a padlón, fájdalmai voltak. Majd a kórházban, aztán a sok vér... Minden véres volt. Majd az óra. A szavak... A gondolatok... Annyira meg akarta csinálni. Úgy akart sikítani mint még ember sosem, de legyőzte a késztetést. Csöndben maradt. Pedig ez volt a legnehezebb és legnyomasztóbb.

A csönd.

Hirtelen két kocsi parkolt le a ház előtt. Két ismeretlen fekete Range Rover...

Ora nem értette kik lehetnek ezért óvatosan az ablakhoz sétált és próbált észrevétlen maradni. Négy férfi szállt ki, talpig felfegyverkezve maszkkal az arcukon.

Az egyik ember különböző kézjelekkel intett a többinek így két ember előről közelítette meg a házat, kettő pedig a hátsó ajtó felé vette az irányt.

— Ora! — kiáltott egy férfi.

— Jimmy? — suttogta Ora, majd letérdelt a földre és elkezdett a konyha felé kúszni.

Halottnak kellene lennie. Jimmy-nek halottnak kellene lennie.

Amikor Deckard a seregben szolgált a csapatára egyszer rajtaütöttek és páran könyebb sérülésekkel megúszták, de nem volt mindenki ilyen szerencsés. Valaki mentális problémákkal küzd azóta, de a rosszabb azoknak akik meghaltak.

És Ora biztos volt benne, hogy Jimmy Clark egyike volt a három embernek akiknek a maradványait hozták haza.

Ora gyorsan elővette a telefonját, de a készülék a híváskor sebesen jelezte, hogy bizony nincs térerő. Ami felveti a kérdést, hogy miért nincs?

A műholdas telefon...

— Gyere elő! Ne tedd nehezebbé a dolgokat. Nem akarunk bántani. — kiáltott Jimmy, mire Ora megrázta a fejét.

Talpig felfegyverkezve jöttek ide. Méghogy nem akarják bántani...

A telefon Deckard szobájában volt, a fegyverekkel együtt. Úgy tervezték, hogy a házban több helyre elrejtenek pisztolyokat, ha a szükség úgy kívánja, hogy használni kelljen, de még nem volt idejük rá.

Pedig Ora-nak most nagy szüksége lett volna rá. Fel kellett jutnia az emeletre Deck szobájába.

A konyha mellett volt a lépcső, ami abból a szempontból jó volt, hogy nagyon közel volt. Azonban a lépcső másik oldalán a nappali volt, ahol hatalmas ablakok néztek az erdőre. Vagyis mindent látni lehetett.

Ora már majdnem elkúszott a lépcső felé amikor az utolsó pillanatban meglátott valakit az ablaknál. Azonnal a fal mellé lapult és nagyokat lélegezve próbált megnyugodni.

A zsebéből előbette a telefonját, majd a kamerába lépve nyújtotta ki a kezét, hogy láthassa az ember mit csinál és hol van. A pulton tapogatózva az egyik kezével levett egy kést is, majd visszaült a padlóra. Tudta, hogy sietnie kell, mert előbb vagy utóbb a bejárati ajtó nem fog a helyén állni, mert négy emberből egy biztos onnan fog jön.

Ora folyamatosan a férfit nézte, hátha lehetősége akad arra, hogy feliszkoljon az emeletre. A pasas hirtelen a füléhez kapott, majd bólintott párat és elindult a bejárati ajtó felé.

Ekkor Ora-nak két lehetősége volt.

Megvárnia a támadóját, hogy aztán harcoljon vele, vagy felrohanhat a szobába, bezárkózhat, felvegyverkezhet és szólhat Deckard-nak. De túl késő volt. Mikor Ora felállt, hogy a lépcső első fokára lépjen az ajtó kicsapódott és a férfi a fegyverét maga előtt tartva állt Ora-val szemben.

Következő terv... Megakadályozni, hogy segítséget hívjon. 

Mind a ketten lepillantottak az Ora kezében lévő késre, mire a lány gyorsabban cselekedett mint azt bármelyikük gondolta volna. A kés lendült ami a férfi egész felkarját végigvágta. Az fájdalmas nyögés kíséretében ragadta meg Ora kezét, majd az erejével ami volt a lépcső mellett lévő üvegszekrénybe dobta.

A csillogó üveg hangos csörömpöléssel tört szét, míg Ora próbálta magát védeni a szilánkoktól. A Navarro lány hallotta a nehéz lépteket maga felé ezért az egyik nagyobb üvegdarabot markolászva várta, hogy a támadója közél érjen hozzá.

Amikor a férfi erőszakosan megragadta Ora haját a lány a férfi combjába szúrta a szilánkot aki fájdalmas kiáltás kíséretében hátrébb tántorodott míg meg nem botlott a pisztolyában így hátraesve rá nem borult a kirúgott ajtóra. A szivecske ami a fára szögekkel volt díszítve már nem kék volt hanem vörös a férfi vérétől.

A sokk csak egy újabb érzés volt a félelem, rettegés és a düh mellett. A pisztolyt felkapva Ora felrohant az emeletre, pont mikor a másik három férfi berontott az előszobába ahol elhúzott szájjal nézték a társukat.

— Jim... Segíts... — hörögte a férfi miközben a szájából is vér kezdett folyni.

A főnök vagyis Jimmy sóhajtva gugolt a társa mellé, majd a kezére szorítva bólintott. A combtokban lévő automata 9mm-es pisztolyt kihúzva kétszer a társa fejébe lőtt.

— Mi a fasz történik és ki ez a ribanc? — nézett szét Eric miközben a halott társa testét bámulta.

— Baszki Jim, erről nem volt szó. Úgy volt, hogy ez a kurva nem tud semmit. Erre? Nem szimplán kinyírta Jack-et, hanem kiiktatta. — mordult fel Steve, mire Jimmy fújtatva fogott pisztolyt rá.

— A Navarro lány életben kell. Jack elbaszta. Az ő hibája. — rántott vállat Jimmy, majd egy egyszerű mozdulattal Steve lábujjára lőtt aki hangosan felszisszenve nézett a főnökére. — Ha nem fejezed be a hisztit, a következő végleges lesz. — sziszegte Jimmy, majd a lépcső felé fordult. — Ora... Merre vagy, kedvesem?

***

— Vedd fel, Deckard... — suttogta Ora miközben az íróasztalt tolta az ajtó elé.

Amikor a szobába ért, amit kulcsra is zárt előhalászta a fegyvereket és a telefont, de akkor megdermedt amikor meghallotta a három lövést lentről.

— Igen? — morogta egy idegen hang a telefonba, mire Ora megilletődve emelte el a fülétől a telefont, hogy megbizonyosodjon tényleg Deckard számát írta-e be, de minden szám helyes sorrendben virított a képernyőn.

— D-Deckard Stikin... Ah! — kiáltott fel Ora amikor valami az ajtónak csapódott. — Deckard-ot keresem. Ez az ő száma. Hol van? — hadarta Ora.

— Éppen dolga van. — válaszolt a hang teljes nyugodtsággal, mire Ora kezdte feladni.

— Vészhelyzet van. Szóljon neki, hogy jöjjön ide. Azonnal! — suttogta reszketve Ora, majd sikoltva esett térdre az asztal elé, amikor lövések dördültek az ajtó másik oldala felől.

— Megvesztél? Élve kell? Mit nem értesz? Talán baj van a csöppnyi agyaddal? — morogta Jimmy és vérben forró szemekkel Steve-re nézett.

— Igen, bazdmeg? És szerinted megvárom míg éhes nem lesz és ki nem jön enni? Nem egy kurva szabja meg, hogy mit csinálok vele... — vonta fel a szemöldökét Steve.

— Hol vagy? — morogta a telefon másik oldaláról a hang, de válasz nem érkezett.

Hirtelen füst kezdett beszivárogni az ajtó alatt, mire Ora kitágult pupillákkal dobta el a telefont és rohant az ablakhoz, de az nem akart nyílni.