Először is, ez a fejezet nem jött volna létre, ha ti nem vagytok! Köszönöm az üzeneteket, a kommenteket, amivel ösztönöztetek az írásra. Tudom, nem valami jó, de nem is tragikus. 😂 Most épp betegszabadságon vagyok, így akad egy kis időm. Csókollak titeket! 😘

Hermione magabiztosan kente magára vérvörös rúzsát, s miután végzett, elégedetten túrt tökéletes, göndör tincseibe. Kecses ujjaival eltávolította a gyűrődéseket bíbor színű ruháján, mikor elégedetten konstatálta megjelenését, egy szempillantás alatt tűnt el a tükör elől. A Szent Mungó udvarán találta magát, aminek hoppanálási tilalmát erre az estére a Minisztérium feloldotta.
- Szép estét kívánok, hölgyem! - Jake Norton baritonja kellemesen hatott Hermionéra, hiszen egy pillanatra megborzongott, mielőtt szembefordult volna az egyébként nagyon vonzó férfivel. A fekete szmoking kiemelte erős vállát, és olyan sármot adott neki, hogy az udvaron lézengő nők sem tudták levenni róla a szemüket. A zöld szempár azonban csak Hermione lényére koncentrált és arra, hogy kézfejére egy csókot leheljen üdvözlésképpen.
- Jó estét neked is, Jake!
- Lélegzetelállító vagy!
- Köszönöm. Te is hasonlóképpen festesz – Hermione azonnal megbánta, hogy kimondta ezeket a szavakat, mert nem tartotta helyénvalónak. A férfi nyújtotta a karját, hogy partnere belékarolhasson, majd elindultak a bejárat felé.
- Felkészültél a beszédre?
- Úgy érzem, ma sziporkázni fogok. Egyszer még átolvasnám, ha nem bánnád.
- Még van tizenöt perc kezdésig.
- És még százötven perc a beszédemig.
- Addig legalább kialszom magam – szólt nevetve Jake, mire Hermione is elnevette magát.
- Hermione, Hermione – a párocska egyszerre fordult a kétségbeesett hang irányába. Ginny Weasley szaladt feléjük, Hermione a háborúban látta utoljára ennyire ziláltnak.
- Merlinre, Ginny! Baj van? - kérdezte ijedten.
- Besz... beszélnem... kell... veled
- Nyugodj meg, fújd ki magad.
- Négyszemközt! - utasította ellentmondást nem tűrő hangon a Weasley-lány.
- Jake, megbocsájtasz nekünk?
- Persze, menjetek csak. A színfalak mögött megtalálsz
A két nő keresett egy nyugodtabb zugot.
- A frászt hozod rám, Ginny! Mi történt?
- Draco Malfoy itt van!
- Hol?
- A városban!
- Tessék? - Hermionénak le kellett ülnie a padra, különben a földön találta volna magát. - Ez egészen biztos?
- Igen. Tegnap bementem a múzeumba, tudod, ott azért megfordul egy-két jól informált, sznob boszorkány. Tőlük kérdeztem, hogy olvasták-e a Próféta cikkét, és vajon igaz-e, amit Greengrass és Malfoy viszonyáról írtak – hadarta Ginny. - Az egyikük Astoria kisasszony barátnőjének vallotta magát, elmondása szerint nagy a szerelem közöttük, és Malfoy holnap – azaz ma –, hazaköltözik. Azt is elújságolta, hogy e hónap végén lesz az esküvőjük. Annyit beszélt az a nő, alig tudtam megszabadulni tőle, még azt is elmondta, milyen díszlet.... Hermione, minden rendben?
A nő a szemét törölgette, közben azt vizsgálgatta, elkenődött-e a szemfestéke.
- Igen, vagyis... nem... nem tudom... – ösztönösen a nyaklánca felé nyúlt, és babrálni kezdett a szív alakú medállal. - Azt hittem, soha többet nem jön vissza.
- Nem akartam elrontani az estédet, de muszáj volt szólnom. Nem akartam, hogy mástól tudd meg. Megyek is, nehogy lemaradj a beszédedről.
- Köszönöm, Ginny.
Hermione fátyolos tekintettel meredt barátnője távolodó alakjára, belül azt remélve, hogy ez az egész csak egy rossz vicc. Fejében megválaszolatlan kérdések sokasága ordított, torkában gombóc keletkezett, ami úgy fojtogatta, mint a szívét az a bizonyos láthatatlan kéz. Egy hangos pukkanás rázta fel melankóliájából, az égre nézett, a színes tűzijáték visszatükröződött könnyes szemében. Ahogy a fényjáték egyre halványabbá vált, úgy nyerte vissza önmagát.
- Merlinre, úgy picsogok, mint egy tizenhat éves – korholta magát csendesen, majd leporolta ruháját és sietve Jake keresésére indult.