Minden olyan tökéletes volt. De tényleg. Na jó, talán nem volt kifejezetten irigylésre méltó az életem, de megvolt mindenem ami nekem kell a boldogsághoz. Egy hűséges legjobb barátnő, viszonylag normális szülők, kitűnő tanulmányi átlag... és Ő. Márk. A barátom. A volt barátom. Az én szuperszexi, szupermenő, szupertökéletes barátom, akivel a hetedik menyországban éreztem magam, ahogy kézenfogva igyekeztünk a gimi felé az évzáró koncertre amit ő maga adott a saját rockbandájával.
Sötét, szinte fekete hajába belekapott a nyári szél, a tűző nap fényében meg-megcsillant a zöld szeme és ahogy megvillantotta szívdöglesztő mosolyát az arcán megjelentek azok az imádnivaló gödröcskéi. A látvány hatására úgy dobogott a szívem, hogy alig hallottam, hogy azt kérdezi, mik a terveim a nyárra.
-Hát őszintén szólva még semmi konkrét -feleltem olyan lazasággal, mindtha nem is az univerzum leghelyesebb pasijával beszélnék.- Mint mindig, most is megyünk az ősökkel nyaralni, természetesen megint az utolsó pillanatban fogják kitalálni, hogy hova. Meg persze kiolvasok egy csomó könyvet, meg sokat lógok Dalmával. Ja és majd elfelejtettem, természetesen tanulok az érettségire.
-Jövő tanévben még csak tizenegyedikes leszel!- nézett rám furán.
-Épp ez az! Ha be akarok jutni egy jó egyetemre időben el kell kezdenem a felkészülést. Amúgy meg neked sem ártana így tenned!- emlékeztettem.
-Ugyan!- legyintett Márk röhögve- Ha világhírű rocksztár leszek nem lesz szükségem a kovalens kötésre és egyéb hülyeségekre!
Nevetve csóváltam a fejem. A barátom a jövőbe vetett terveit tekintve kb egy ötéves szintjén van. Jobbnak láttam ráhagyni, előbb vagy utóbb úgyis benő a feje lágya. Az ő esetében inkább utóbb. Na mindegy.
-És te mit fogsz csinálni a szünetben?- váltottam témát.
-Csak a szokásos- vonta meg a válát- Koncertek, haverok, bulik. És megyünk az ország legnagyobb rockfesztiváljára.
-Jó szórakozást!- sütöttem le a szemem, miközben magamban újra felidéztem a saját nyári terveimet. Össze sem lehet hasonlítani. De ciki!
-Hé, a megyünköt úgy értettem, te is jössz!- kancsintott rám, amitől úgy éreztem, megfordul velem a világ.
-Ez nagyszerű, de te is pontosan tudod mennyi a valószínűsége annak, hogy a szüleim egy teljes hétre elengedjenek egyedül egy rakás drogos-piás suttyó közé. Már bocs, nem rád gondoltam- szomorúan Márk válára hajtottam a fejem, mire egy puszit nyomott a homlokomra.
-Nem leszel egyedül, majd én vigyázok rád!
-Ez biztosan megnyugtatná őket- forgattam a szemem arra utalva, hogy a több, mint fél év együtt töltött idő alatt Márknak nem igazán sikerült belopnia magát az őseim szívébe. Gondolom jobban örültek volna, ha az egyszem eminens kislányuk inkább a tudományos szakkörből választ magának egy hozzá hasonló, konzervatív családból származó, tisztelettudó stréber srácot, akivel végigtanulják az egész gimit, később egy jó nevű egyetemen együtt lediplomáznak, majd együtt élnék le egy normális család életét. Na igen, Márk ezzel az elképzeléssel köszönőviszonyban sincsen, de én pont ezért szeretem. Illetve szerettem. Mindegy.
Az udvar bejáratánál hosszú csókkal elbúcsúztunk egymástól, ő ment a zenekarához, én pedig odarohantam a barátnőmhöz Dalmához, aki a koncertre összegyűlt tömegből integetett nekem.

****