Yoongi döbbenten, már-már tátott szájjal bámult az egykori gyakornokra, akit most szinte fel sem ismert.

-Jungkook? - nézett rá, mintha még mindig nem hinné el, hogy őt látja hús-vér valójában. Jimin mosolyogva figyelte őket, Haneul pedig most először nézett fel, és értetlenül kapkodta a jelenlévők között a fejét. Ő eddig csak hallomásból ismerte a "híres" Jeon Jungkookot, a gyakornokot, aki Yoongi egész világát megrengette még két évvel ezelőtt. Azóta egyszer sem találkoztak személyesen.

-Én volnék - tárta szét Jungkook a karjait nevetve.

-El sem hiszem, hogy itt vagy! - hitetlenkedett Yoongi. - De hát hogyan...? Jiminnel jöttél? Honnan ismeritek egymást? - záporoztak a kérdései.

-Régi barátok vagyunk - vágta rá Jimin, mielőtt Jungkook bármit is mondhatott volna. - Meséltem neki rólad, akkor mondta, hogy együtt dolgozott veled még régen, és gondoltam elhívom. Remélem nem baj - tette hozzá szinte mentegetőzve.

-Nem, nem, dehogy baj - rázta a fejét Yoongi hevesen. - Nagyon örülök - mondta, és egy halvány mosoly jelent meg a szája szegletében, majd a tekintete Haneulre tévedt, aki kerek szemekkel bámult rá. - Hadd mutassam be a barátnőmet. Haneul, Jeon Jungkook - bökte ki.

-Nagyon örvendek - hajolt meg Jungkook a lány előtt, mire ő ugyanígy tett, bár kissé bizonytalanul.

-Szintúgy - mondta, majd némi gondolkodás után hozzátette. - Már nagyon sokat hallottam rólad.

-Ó, hát remélem csak jókat - nevetett fel Jungkook. Haneul aprót biccentett.

-Örülök, hogy eljöttetek - vette át a szót Jimin, és a tekintete kissé tovább időzött Haneulön, mire a lány zavartan elkapta a tekintetét. - Remélem, hogy minden rendben köztetek - tette hozzá óvatosan, mire Haneul szeme szikrákat szórva tévedt Yoongira, de nem mondott semmit.

-Na, mi lesz? Minek rendeltem ennyi piát, ha senki nem iszik? - csapta össze Jungkook a tenyereit, mire a hangulat egy kissé feloldódott. Mindenki elé került fejenként egy pohár, de amíg Jimin, Jungkook és Yoongi vígan iszogatták a sajátjukat, és beszélgettek, addig Haneul csak kifejezéstelenül bámulta a még teli poharát, és a pohár szélén dobolt az ujjaival.

-Nem szereted? - kérdezte Jimin hirtelen, mire Haneul kizökkent a bámulásból, és mosolyt erőltetve az arcára nézett Jiminre. - Mert hozok másikat, ha kell - tette hozzá gyorsan.

-Nem...nem kell, köszönöm - rázta a fejét. - Én csak...nem iszom - jelentette ki halkan, elcsukló hangon. - Többé nem - tette hozzá.

-Értem - biccentett Jimin. - Hozzak egy vizet?

-Nem kell. Majd én, úgyis ki kell mennem a mosdóba - állt fel, és elnézést kérve elsietett a terem másik végében lévő faajtó felé, ami a mosdó feliratot hirdette.

Haneul belökte az ajtót, és a kis folyosón megtorpant egy pillanatra, hogy összeszedje az erejét, majd megindult a női mosdó felé. Mikor megbizonyosodott róla, hogy egyedül van, az egyik mosdóhoz lépett, és hideg vizet locsolt az arcába. A hidegtől megborzongott, de legalább a feje is kitisztult némileg. A mosdó szélére támaszkodva nézett szembe a tükörképével, és a karikás szemeit látva idegesen, már-már őrületbe torzuló mosollyal bámult saját magára.

-La puta vida* - motyogta, egyre erősebben szorítva a mosdókagylót, hogy az ujjai már teljesen elfehéredtek. - Ez nem tönkretesz, ez már rég tönkretett - mondta ki hangosan, és ahogy a szavak elhagyták a száját, úgy gördült ki az első könnycsepp is a szeméből, majd ezeket követte még több száz, ezer. Az ajkát beharapva próbálta meg elfojtani a feltörni vágyó hangokat, de mégis meddig képes egy ember visszafogni a sikolyokat? - Nem, nem, nem - ismételgette magában, mintha ezzel képes lenne leállítani magát. (*kibaszott/kurva élet)

Mégis miért jött vissza? Miért nem volt jó neki Spanyolországban? Mert akkor Yoongi már halott lenne - suttogta egy kis hang a fejében. Ez igaz. Na és akkor mi van? A hirtelen gondolatra megrándult a keze és megbicsaklottak a térdei. Az nem történhet meg. Yoongi nem halhat meg. És őt sem veszítheti el. Ezért továbbra is hallgatnia kell. De ha Yoongi továbbra is ennyit kérdezősködik, akkor...

Haneul rémülten kapta fel a fejét, mikor lépteket hallott a folyosóról. Megijedt, hogy esetleg a női mosdóba igyekszik az egyik vendég, de a léptek elhaltak. Pontosabban megálltak a folyosón. Haneul óvatosan közelebb lépett az ajtóhoz, erősen megdörzsölve az arcát, és akkor meghallotta Jimin hangját. Majd Jungkookét is.

-Ő az - mondta Jimin. - Igaz, hogy ő az?

-Én nem tudhatom, Jimin. Te láttad aznap - hangzott fel Jungkook.

-Ő volt az. Emlékszem az arcára. És a kocsi...a kocsi is ugyanaz - fejtegette.

-Biztos vagy ebben? - Jungkook hangja eléggé feszélyezettnek tűnt.

-Egészen biztos - jelentette ki Jimin magabiztosan. - Figyelj, tisztán emlékszem az arcára, beleégett a memóriámba.

-Jimin, szinte semmi bizonyítékod nincs, és amilyen állapotban voltál...

-Tudom, hogy mit láttam. Most már csak belőle kell kiszednem valahogy.

-És mégis hogyan?

-Nem tudom. Már az is csoda, hogy ilyen közel kerültem hozzá. Eddig minden a terv szerint halad.

-Jó, de...mit csinálsz, ha kiderül, hogy ő volt az?

-Nyugalom. Csak beszélgetni szeretnék vele. Elsősorban. Komolyan azt hiszed, hogy képes lennék ártani bárkinek is?

-Nem, dehogy.

-Jó. Menjünk vissza.

Újra léptek hangzottak fel, majd nyílt az ajtó, és Haneul újra egyedül maradt. Minden értelemben. Mert most már nincs választása, hogy elmondja-e Yoonginak. Mert ki fog derülni.

A könnyei újra megeredtek, és ő a mosdó hideg kövére rogyva hagyta, hadd áztassák az arcát.