Sziasztok! 

Dante szemszög, ahogy azt már a fejezet cím is elárulta. Méghozzá a Kezdet című fejezet egy részlete. :D  

Nem túl hosszú és nem is a legizgalmasabb, de remélem tetszeni fog. :D

- Rohadt ribanc! - szitkozódtam, ahogy arrébb rúgtam az üres hátizsákot. Komolyan mondom, ilyen nincs! Beletúrtam a másik táskába és az is üres volt. Picsába! Kirabolt. A tarkómra szorítottam a kezeimet és vettem egy nagy levegőt. És most mi legyen? - gondoltam, ahogy körbe néztem. Szükségem lesz kajára és valami fegyverre is. A fegyvert megoldom. Ide fele jövet láttam egy zombit, aki fennakadt egy kerítésen és szép kis Taurus lógott az oldalán. Neki már úgysincs rá szüksége. Beletúrtam a nadrágom zsebébe és megkönnyebbülten tapintottam ki a bőrtokot. A hülye liba legalább a késemet nem lopta el. A hátamra dobtam az üres táskát és elindultam.

Miután megszereztem a fegyvert tovább mentem, hogy szerezzek valami cuccot. Ahogy előrefelé haladtam, léptek zajára lettem figyelmes. Gyorsan az egyik autó mögé kuporodtam. A mellettem lévő épület mögül hamarosan egy lány trappolt elő.

Kis töpszli volt, nem lehetett magasabb százhatvan centinél. A kezében egy winchestre puskát szorongatott. Nagyon furcsán tartott, szóval rögtön tudtam, hogy nem ért hozzá. A haja olyan volt akár egy szénaboglya, az arca koszfoltos. A hátizsákján látszott, hogy valamivel megtöltötte. Ahogy ránéztem az első gondolatom az volt, hogy áldozat.

Ördögi mosoly kúszott az ajkaimra. Szorosan a kocsi oldalához préselődtem és úgy figyeltem, ahogy elhalad mellettem. Megszerzem a holmiját – döntöttem el. Kegyetlen világban élünk. Bocsi, édesem. Rosszkor voltál rossz helyen.

Lopakodó üzemmódba kapcsoltam és úgy követtem őt. A lány egészen szemfüles volt. Állandóan a fejét kapkodta, néha még hátra is tekingetett. Nagyon kellett figyelnem, hogy észrevétlen maradjak. Már csak a megfelelő alkalomra vártam. A lány néha-néha megtorpant és megrángatta a kocsik ajtaját vagy a nyitva lévőkbe bekukucskált.

Azt el kellett ismernem, hogy gondolkodni azt tud.

Minél tovább követtem, egyre inkább kezdtem úgy érezni, hogy ő mégsem az a tipikus áldozat. Egészen egy iskoláig mentünk. Hunyorogva néztem ahogy besétál. Jobban megnézve az épületet rájöttem, hogy már jártam itt. Az egyik csaj, akivel egy ideig kavartam ide járt. Nagyjából ismeretem az épületet. Úgy döntöttem, hogy én a másik bejáraton megyek be. Így könnyebben megtudom őt lepni.

Gyorsan megkerültem az épületet. Az ajtó természetesen zárva volt. De egy zárt ajtó nem volt akadály. Előkaptam a késemet és kicsit megbirizgáltam a zárat, mire aprót kattant és megadta magát.

Ahogy beléptem a sötét folyosóra a kezembe vettem a pisztolyomat. Oldalazó léptekkel haladtam, távol maradva az ajtóktól.

- Hol vagy édesem? - suttogtam. A legvalószínűbb választás az ebédlőnek tűnt. Nem voltam benne biztos, hogy merre találom. Amikor itt jártam csak a hátsóajtót és szertárat látogattuk. Igazán vad kiscsaj volt az a lány, akivel találkozgattam. Hacsak eszembe jutott a szája máris jobb kedvem támadt.

Na! Elég Dante! Ilyenkor ne gondolj a szexre! Áh, hülyeség! A szexre mindig érdemes gondolni. A saját kis poénomon vigyorogva lépkedtem tovább.

Egy apró kis fémes csilingelésre kaptam fel a fejem. A hang irányába indultam. Benéztem a kétszárnyú ajtó kicsiny ablakán. Ott állt a lány. Háttal nekem és kezét az előtte lévő ajtó kilincse felett tartotta.

Berontottam a helyiségbe és rá szegeztem a fegyverem. Rögtön felém pördült és viszonozta a tettemet.

Megdöbbentett, hogy mennyi elszántságot látok a szemében. Ezen kívül az is látszott, hogy nem egy buta picsával állok szemben. Intelligencia sugárzott minden egyes mozdulatából. Az arca kissé kipirult és kapkodta a levegőt.

Elhatároztam, hogy kihasználom őt és elveszek tőle mindent. De most, hogy szemtől szemben álltunk egymással... Egyszerűen elbizonytalanodtam. Ilyesmi még sosem történt velem. Megszereztem ami kellett és vége. Erre itt volt ez az ismeretlen töpszli, akinek elég volt rám néznie, hogy elgondolkodjak.

Másodpercek alatt kellett döntenem, hogy mit tegyek. Az ajtó, ami mellett a lányka állt kivágódott és a zombi előtámolygott. A barna hajú lány nem tétovázott, hanem rögtön lőtt. Bár csak a lábát lőtte meg. Talán egy kicsi fáziskéséssel később én is lőttem, egyenesen a koponyájába kapta a lövedéket.

Újra egymásra néztünk. Még mindig nem szólaltunk meg. A lány kíváncsivá tett. Szerettem volna tudni, hogy mire képes. Szerettem volna megtudni, hogy mit rejteget belül? Szinte azt vártam, hogy rám ront. Láttam rajta, hogy bármelyik pillanatban kész ugrani, ha kell. Szívesen vettem volna, ha rám ugrik... Kicsit összehúztam a szemöldököm. Komolyan erre gondoltam?

Ekkor jött még egy zombi. A kis barna hajú megszeppenve pillantott rám. Eszméletlen aranyos volt. Döntöttem. Leeresztettem a pisztolyomat, majd megrántottam a vállamat. Most vagy lepuffant engem is, vagy összehaverkodunk... Bármelyik lehetőség adott.

Lepuffantott a zombit, ami elterült a földön. Most sikerült a fején eltalálni. Bár volt egy olyan érzésem, hogy csak mázlija volt.

Felvont szemöldökkel nézett rám. Erre nézésre nem tudtam másként reagálni, mint egy mosollyal. Kicsit elpirult, mire a mosolyom csak még szélesebb lett. Tisztában voltam vele, hogy jól nézek ki. Még a világvége előtt ezt rendesen ki is használtam. Úgyhogy volt pár tippem, hogy mik járhatnak a fejében.

- Hogy hívnak? - kérdeztem.

- Nissa. Hát téged? - a hangja határozottan csengett, egy percre sem remegett meg.

- Dante – vágtam rá. Még a katonai suliban aggatták rám ezt a nevet és én annyira megkedveltem, hogy azóta is használom.

- Elég furcsa név – húzta össze ajkait Nissa. Megrántottam a vállam. Az igazi nevemet már szinte nem is használom és most már nem is fontos. Különben is az Arlen olyan unalmas név. Az étkezde felé pillantottam.

- Egyedül vagy?

Tudtam a választ, de kíváncsi voltam mit mond.

- Nem – vágta rá. Elmosolyodtam. A kis hazug... De csalódtam volna, ha bevallja az igazságot. Ez által még nagyobbat nőtt a szemembe. Ez az apró kis csaj ügyesebb volt, mint némelyik nagy kigyúrt állat, akikkel összefutottam. Nem bízott meg vakon bennem és ez tetszett. Aprót bólintottam.

- Szóval van egy csapatod – próbáltam a szavakat úgy ejteni, hogy nemtörődömnek tűnjek. - Esetleg csatlakozhatnék? - Ezzel a kérdésemmel még magamat is megleptem. Nem válaszolt rögtön, de eszem ágában sem volt visszavonni a kérésemet.

- Miért akarsz csatlakozni? -szólalt meg végül. Érdekes kérdés. Miért is? Hiszen egész eddig azt az elvet vallottam, hogy jobb egyedül. Azt még se mondhatom, hogy azért szeretnék csatlakozni, mert érdekesnek találom őt és még sosem éreztem ilyesmit. A fenébe is! Ezek a furcsa gondolatok annyira nem vallanak rám. Lehet, hogy jobb lenne egyszerűen elhúzni a csíkot és elfelejteni ezt a csajt? Mélyen a szemébe néztem... Nem hiszem, hogy képes lennék elfelejteni őt. Nem az a fajta, aki könnyen felejthető.

- Szerintem csapatban könnyebb. Különben meg egy csaj nemrég kirabolt – vallottam be.

- Akkor miért bíznál bennem?

Na ez egy nagyon jó kérdés! Miért bíznék benne?

- Nem tűnsz ilyennek – mosolyogtam. De azért majd figyelni foglak – tettem hozzá magamban. - Vele is csak azért álltam össze, hogy legyen egy szép éjszakám, ha érted mire gondolok... - mondtam és rá kacsintottam. Az arca olyan vörös lett akár egy paradicsom és gyorsan félrepillantott. Alig bírtam visszatartani a nevetésem. Elképesztően könnyen zavarba lehetett hozni.

- Csakhogy tisztázzuk, tőlem ne várj semmilyen éjszakákat – jelentette ki, ellentűrést nem tűrő hangon. Volt egy olyan érzésem, hogy ezt komolyan is gondolja és nem csak azért mondja, hogy játssza az elérhetetlent. - Nem szeretem a magadfajta srácokat – folytatta, mire felhúztam a szemöldököm. Mindenki szereti a magamfajtákat. - Én a giznya, szerencsétlenekre bukom.

- Szerintem az olyanokat már megették – röhögtem el magam. - De természetesen semmi illetlenre nem készülök ellened.

Legalábbis az engedélyed nélkül nem – tettem hozzá gondolatban. Kicsit elfintorodva végigmért, majd bólintott.

- Akkor pakoljunk és húzzunk innen! Régen se szerettem a sulit, most meg pláne!