Hermione a gyengélkedőn történtek után napokig zokogva aludt el, vagy sírva riadt fel álmából. Kívülállóként senkinek sem tűntek fel belső harcai, a fájdalma, amiről senkinek nem beszélhetett. Szellemként lézengett a folyosón, és kivételesen csak akkor beszélt, ha kérdezték. Napokig tartó levertségét és szótlanságát barátai nem hagyták szó nélkül.
- Hermione, minden rendben? - kérdezte kedvesen Harry. - Hozzá sem nyúltál a reggelihez, és ha jól emlékszem, tegnap a vacsorázni sem jöttél le.
- Mi a baj? - kérdezte Ron, majd az ötödik vajas pirítósát is a szájába tömte. - Oan máf vag'!
- Fáradt vagyok, azt hiszem túl vállaltam magam - sóhajtotta és befejezte a rántottája piszkálását.
- Pedig most alig van tanulni való- kotyogott közbe Ron, miután kiitta a töklevét a serlegből.
- Mindig képezni kell magadat, Ronald!
- Visszatért! - Ron a lány felé bökött, majd mindhárman hangosan felnevettek. A Nagyteremben mindenki a jókedvű fiatalokat nézte. A helyiség túl oldalán egy szürke szempár gyilkos pillantással jutalmazta az iménti produkciót. Hermione érezte, hogy figyelik, ezért körbetekintett. Szinte azonnal észrevette Malfoyt. Gyomra a jól ismert görcsbe rándult, a mellkasa fájt minden egyes lélegzetvétel után. Gondolatban az asztalra csapott és megígérte, hogy összeszedi magát.
Mindössze egy hét telt el, mióta megfogadta, hogy nem fogja tönkretenni magát Malfoy miatt. Ehhez az kellett, hogy lefoglalja magát. Harry veszélyes bájitaltan könyvének egykori tulajdonosa után nyomozott a könyvtárban. Minden este legalább két órát töltött a könyvek között. A sok információtól elfárdt az elméje, amit sokszor átgondolt lefekvés előtt is, így Malfoy egyáltalán nem kapott több szerepet. Már csak akkor érezte rosszul magát, amikor az órán vagy a folyosón látta. Egyik nap izgatottan tért vissza a Griffendél toronyba és lelkesen mesélt arról, hogy régebben a Roxfortba járt egy Eileen Prince nevű lány. Hermionénak az első logikus összefüggés a Prince, vagyis Herceg név volt. Sajnos Harry nem találta ennyire meggyőzőnek az érvelését, miszerint a Félvér Herceg akár lány is lehet, ezért újra belevetette magát a nyomozásba. Már órák óta kutatta Eileen Prince családfáját, amikornhirtelen valaki a vállára tette a kezét.
- Merlinre, Malfoy... a szívbajt hozod rám.
A szíve hevesen dobogni kezdett, bőrét égette Draco érintése. Ránézett, és megijedt tőle. Sápadtnak és betegnek tűnt, testtartásából ítélve elég zaklatott állapotban lehetett, hiszen folyamatosan dobolt a combján a hüvelykujjával.
- Beszélnünk kell - mondta fojtott hangon, és elindult egy eldugott zug felé.
- Mi történt?- loholt utána a lány. Minden rendben? - a fiú lassított és színpadra illő mozdulattal fordult meg, amit akkor szoktak alkalmazni, amikor sorsdöntő fordulat következik a színdarabban.
Hermione rémületet vélt felfedezni Draco íriszében.
- Nem... nem hiszem... nem tudom... - a keze ökölbe szorult. - Vigyáznod kell magadra.
- Hogy érted ezt?
- Hermione, csak ígérd meg, hogy akármi történik, ma nem hagyod el a klubhelyiséget. Ne kérdezz semmit!
Draco szeme vörös volt, mintha sírni készült volna.
- Mi... Mi folyik itt?
- Ígérd meg - Draco kezével végigsimította Hermione arcát.
- Mától minden más lesz - Draco olyan hangon beszélt, mint Trelawney professzor, amikor igazi viziója van. A lányt kirázta a hideg a rémülettől.
- Mi fog ma történni?
- Nem beszélhetek róla! Ígérd meg, hogy ma nagy ívben elkerülöd a hetedik emeletet és környékét - mondta elfúló hangon, és nyelt egy nagyot. Malfoy remegő kezeire nézett, majd óvatosan megérintette azokat. Tehát elkezdődött...
Akármennyi fájdalmat okozott neki az utóbbi időben, az most semmivé vált, eltűnt, mint a kámfor.
Draco közelebb hajolt Hermionéhoz, ajkuk csókban forrott össze. Ebben a csókban rengeteg kín és szenvedés, sóvárgás és remény volt. Mindketten ösztönösen kapaszkodtak a másikba, mintha csak így találnának megnyugvást. Többet akartak a másikból, mielőtt utoléri őket sorsuk.
- Draco... - suttogta Hermione, azonban mondandója zokogásba fulladt.
- Ne sírj, főleg ne utánam - mondta csendesen, ujjával óvatosan letörölte a könnycseppeket. - Sokkal jobbat fogsz találni magadnak. Okos vagy és gyönyörű. Én nem tudnám neked megadni azt a boldogságot, amit megérdemelsz.
- És veled mi lesz? -
- Várom a háború végét.
- Draco, még mindig nem késő...
- Már nagyon is késő - Malfoy magához ölelte a lányt, majd egy apró csókot lehelt ajkaira. - Vigyázz magadra, Hermione!
Draco vissza sem nézve távozott. Hermione úgy omlott össze a könyvespolc előtt, mint amikor a lavina megindul a hegyről. Térdét felhúzva zokogott, szemeiből patakokba folyt a könny, mind Draco Malfoyért kiabálva.