Draco fáradtan csukta be a Szükség Szobájának ajtaját. Sápadt arcát megvilágított az ablakon beszűrődő napfényt. Komótosan beletúrt a hajába, és sebesen járt az agya a megoldáson. Egész évben ezen dolgozott, de már teljesen belerokkant, hogy éjjel-nappal abban a szobában rostokol és a feladatán gürcöl. Belátta, hogy a halálfalóvá válásnak több hátránya volt, mint előnye. Hiába a Malfoy-hírnév, a Sötét Nagyúr szemében egy szolga, és mindenképpen alá van rendeltetve akaratának. Ha megtagad egy parancsot? HALÁL! Ha nem viszi véghez a feladatot? HALÁL! Kisebb korában nem éppen úgy képzelte el életét, hogy mindig rettegnie kelljen a holnaptól. Amikor nyáron megkapta a Sötét Jegyet, még büszke is volt magára, amiért idáig eljutott, de azt nem gondolta, hogy élete végéig Voldemort rabszolgája lesz, aki csak a piszkos munkát végzi el .Aztán megjelent az életében a sárvérű Granger... Draco nem tudott elszámolni az érzéseivel, hisz minden figyelmét halálfalói kötelezettségének szentelte. Tudat alatt beleszeretett, de ez csak még nagyobb teher volt, az így sem éppen könnyű sorsú mardekárosnak. És ha kiderülne? HALÁL!Draco kétségbeesetten markolta az egyik használaton kívüli fiúvécé mosdókagylóját. Hogyan keveredett oda? Ha a halállal fenyegetnék, akkor sem tudná megmondani. Kisebb-nagyobb emlékezetkieséssel teltek el a napjai, a nap végére nem tudta felidézni magában, hogy mikor evett, milyen órán volt...stb. Belenézett a tükörbe. Letargikus állapotban fürkészte tükörképe élettelen tekintetét. Szemei alatt hatalmas karikák éktelenkedtek, arca beesett.
- Ki vagyok én? – kérdezte magától. Lelki szenvedése könnyeket csalt a szemébe. Hiába volt ő a nagy Lucuis Malfoy fia, aki mindig azt mondogatta neki: „Az érzelmek gyengévé tesznek, neked pedig nem szabad gyengének lenned." Már nem tudta elnyomni magában a hónapok alatt felgyülemlett dühöt, kiláthatatlanságot, kételyt, gyűlöletet. Dracóból oly hirtelen törtek fel ezek az érzések, hogy már nem tudta visszatartani, hangosan zokogni kezdett. Aztán megjelent Hisztis Myrtle, a Roxfort lányvécéjének szelleme, aki már hosszú hónapokon keresztül „vigasztalta".
"- Naaa – duruzsolta neki a szellem. – Naaa... mond el, mi a baj... majd én segítek...
- Senki nem segíthet rajtam – felelte egész testében megremegve Malfoy. – Nem tudom megcsinálni... nem tudom... nem fog sikerülni... és ha nem teszem meg... azt mondta, megöl...
Malfoy arcáról könnyek potyogtak a mocskos mosdókagylóba. Draco szaggatottan sóhajtott, nyelt egyet, aztán megborzongva felemelte a fejét, és a repedt tükörben megpillantotta az őt bámuló Pottert.Egy lendülettel pördült meg és nyúlt a pálcája után. Harry se habozott sokáig, előkapta a saját fegyverét. Malfoy rontása csak centiméterekkel kerülte el őt – egy falilámpát robbantott szét. Harry is meglendítette a pálcáját, de Malfoy kitért az ártás elől, és újra támadt. Durranás rázta meg a levegőt, és egy pillanattal később szétdurrant a Harry mögötti szemétvödör. Harry egy lábzár-átokkal próbálkozott, de az elsuhant Malfoy füle mellett, visszapattant a falról, és összetörte a vécétartályt, ami fölött a sikoltozó Myrtle lebegett. A kizúduló víz ellepte a padlót, Harry el is csúszott rajta, épp mikor Malfoy dühtől eltorzult arccal előreszegezte pálcáját.-
Cruci...
- Sectumsempra! – ordította fektében Harry. Malfoy arcából és mellkasából ömleni kezdett a vér, mintha egy láthatatlan kard hasított volna végig rajta. Hátratántorodott, majd hangos csattanással elterült az elárasztott padlón. Ernyedt kezéből kifordult a pálca.
- Ne! – nyögte rémülten Harry. Csúszkálva-botladozva feltápászkodott és odarohant ellenfeléhez. Malfoy feje egy merő vér volt; falfehér kezével erőtlenül markolászta sebzett mellkasát.
- Nem... ezt nem akartam...
Harry azt sem tudta, mit beszél, térde rogyott a saját vérében ázó Malfoy mellett, akinek immár minden porcikája vadul reszketett. Hisztis Myrtle eszelős sikoltozásba kezdett:
- Gyilkosság! Gyilkosság a vécében! Gyilkosság!
Harry háta mögött kivágódott az ajtó, amin Piton rontott be. Durván félrelökte Harryt, és letérdelt Malfoy mellé. Pálcáját lassan végighúzta az átok hasított mély seb fölött, s közben hosszú varázsigét mormolt. A vérzés mintha csillapodott volna... Piton letörölte Malfoy arcát, aztán megismételte az ellenátkot, mire a seb záródni kezdett. Piton miután harmadszor is elmondta az ellenátkot, talpra segítette Malfoyt.
- Felviszlek a gyengélkedőre. Lehet, hogy marad egy kis heg, de boszorkányfűvel azt is megelőzhetjük... gyere...
Malfoyt támogatva elindult kifelé, de az ajtóban még hátrafordult:
- Te itt maradsz Potter, amíg vissza nem jövök."