Közérdekű közlemény: A hosszú hétvégén nem lesz rész, mert elutazok😊 Addig is kitartást, és kellemes húsvéti ünnepeket kívánok! 😘😙

Draco, arcán teljes nyugalommal várta halálfaló társai érkezését, bár végtagjai, különösen a keze reszketett a félelemtől. A Szükség Szobájában síri csend volt, csupán csak Draco ziháló lélegzetvételét lehetett hallani. Ahogy teltek-múltak a percek, Draco egyre bizonytalanabbá, labilisabbá vált, és szinte biztos volt abban, hogy képtelen lesz végrehajtani a Nagyúr kérését. Hogy is adhatták az ő kezébe egy ember életét? Hiába volt már idős az illető, nem olthatja ki az életét. Nincs hozzá joga, mint ahogy másnak sincs. Apja arcát látta maga előtt, amikor nyáron a beavatási szertartás keretében a kajára került a jegy. Lucius büszke, diadalittas mosolyától felfordult a gyomra. Teljes szívével gyűlölte, hiszen felhasználta egyetlen gyermekét arra, hogy tisztára moshassa nevét a Sötét Nagyúr előtt. A gondolatra Draco keze ökölbe szorult és megpróbálta visszafolytani az érzéseit. Erre is Lucius kényszerítette.
- Dögölj meg, Lucius Malfoy! - ordította torka szakadtából és belerúgott a régi, ódivatú szekrénybe. Egész évben ezzel az átkozott vacakkal bíbelődött, ahelyett, hogy kvidiccsezett volna vagy a bártaival lett volna. Az összes szabadidejét a négy fal között töltötte, mindezt azért, mert egy olyan embernek a fia, akinek életét a Sötét Nagyúr irányította. Azon töprengett, hogyan szerethetett bele az édesanyja egy ilyen rideg, szűk látókörű férfibe. Narcissa szöges ellentéte volt Luciusnak, imádott társaságba járni és táncolni, ám ő is megválogatta, kivel áll szóba, de nem verte nagy dobra az előítéleteit. Apja rendszeresen, fennhangon hangoztatta sztereotípiáit a családi összejöveteleken, s amikor Narcissa megjegyezte, hogy nem illik az asztalnál ezekről a dolgokról beszélni, apja kiabálni kezdett, ezzel kínos helyzetbe hozta őt a barátai előtt, akik a történtek után nem jelentek meg többé a rendezvényen. Emlékszik, hogy aznap este a szobájában megivott egy üveg Lángnyelv whiskeyt, és annyira berúgott, hogy az anyjának kellett felügyelnie rá. Természetesen Lucius ezt is szóvá tette. Sosem tudta meg az apja, hogy Narcissa aznap éjjel visszaszökött a szobájába és mellette virrasztott. Mindent megtett annak érdekében, hogy normális gyermekkora legyen. Grangerre gondolt, hatására arcizmai megenyhültek. Az anyja biztosan megértené és megpróbálná elfogadni, hogy beleszeretett a mugli születésű lányba. Hirtelen megszédült, neki támaszkodott a szekrénynek. Fejét egy kicsit megemelte, hogy megnézze, mennyi az idő. Pár perccel múlt el kilenc, ami azt jelentette, hogy körülbelül tizenhat órája nem evett. Úgy döntött, nem fog vigyázzban állni egy csapat elvetemült, fanatikus idiótának, inkább lemegy a konyhába enni valamit. Ha jól belegondolt, az utolsó vacsoráját fogja elfogyasztani. Óvatosan nyitotta ki az ajtót és amikor megbizonyosodott, hogy tiszta a levegő elhagyta az emeletet. Az alsóbb szinteken látott néhány diákot. Torka kiszáradt, mikor arra gondolt, milyen veszély fenyegeti őket. A Nagyteremhez érkezve, hátrahőkölt és az arcából kifutott a vér. Egy ismerős barna hajzuhatagot és jó pár ismerős arcot látott. A sarkon figyelte, ahogy a lány először Longbottomnak és a Weasley testvéreknek magyaráz, majd Lovegoodhoz fordult. Befejezve a monológját felpillantott, és a "tömegen" keresztül megpillantotta Dracot, aki megsemmisülten hajtotta le a fejét. Hermione nyelt egy nagyot, majd újra a többiekhez fordult. A következő pilanatban a kupaktanács feloszlott, mindenki más irányba sietett. A lány lába földbe gyökerezett, pisolgás nélkül meredt a mardekára.
- Jössz, Hermione? - kiabált Luna távolról. Draco elindult felé.
- Menj előre, mindjárt megyek én is!
- Granger, egyszer kértem tőled valamit! - szólalt meg lemondóan Malfoy, amikor megállt a lány előtt.
- Nem tehettem mást. - Lehajtotta a fejét. - Nem fogok ölbe tett kézzel ülni, miközben tudom, hogy mi fog történni. Még akkor sem, ha olyan személy kért meg rá, aki közel áll hozzám. Inkább elveszítelek téged, de kiállok azért, amiben hiszek.
- Sosem fogsz elveszíteni. - Draco a talárja zsebébe nyúlt és parányi ékszerdobozt nyújtott át a lánynak. Tudta, hogy sem a hely, sem az idő nem volt megfelelő, de ebben a pillanatban nem volt biztos abban, hogy valaha lesz alkalma odaadni.
- Nem fogadhatom el - tolta el magától Draco kezeit.
- Azt sem tudod, mi van benne!
Hermione kelletlenül nyitotta ki a bordó bársonnyal borított dobozkát. Egy gyönyörű, ezüst, szív formájú medál volt benne. Grangernek elakadt a lélegzete.
- Ez nem minden - szólalt meg lágyan . - Megbűvöltem. Figyeld, mi történik, amikor kimondom.
- Mit mondasz ki?
- A medált nézd.
Hermione szeme káprázott, annyira koncentrált.
- Szeretlek! - suttogta a lány hajába. Hermione kellemesen megborzongott, és a szó hallatán térdei kissé megremegtek. A medálon apró írások jelentek meg. Amikor jobban szemügyre vette, a gyöngybetűkből kiolvashatta: H.G.+D.M.
Hermione magához húzta és forrón megcsókolta a fiút.
- Én is szeretlek, Draco! - suttogta ajkainak. Cipőkopogásra lettek figyelmesek a távolban.
- Bácsak más időben, más helyen élhetném meg azt, amire vágyom. - Draco hangja megremegett. - Légy nagyon boldog!
- Ne merészelj búcsúzkodni! - Fogta meg a lány Draco kezét. A jövevény egyre közelebb járt már.
- A mi időnk lejárt, ennyi jutott. Ég veled! - mondta megsemmisülten Draco, és kitépte a kezét a zokogó boszorka markából. Luna értetlenül pislogott a keservesen síró Hermionéra, aki a távolodó Malfoy alakját figyelte. Luna kíváncsian meredt ugyanabba az irányba, és látott egy tejfölszőke fiút befordulni a sarkon. A griffendéles boszorka még a tenyerében tartotta a Malfoytól kapott ajándékát, gyorsan, észrevétlenül a talárja zsebébe rejtette.
- Minden rendben? Mi történt?
- Persze - törölte meg a szemét Hermione. - Siessünk, nehogy szem elől tévesszük Piton professzort.

Dracoban elszakadt valami a búcsúzás során. Már eddig is az őrület határán táncolt, mostanra elfogyott az ereje. A sötétség örvénye végleg beszippantotta. Tekintete tébulyult és üres volt, miközben a hetedik emelet felé vette az irányt. Elfelejtette, miért hagyta el a Szükség Szobáját, annyira maga alatt volt. Sötétebbnél sötétebb gondolatok futottak át az agyán, amitől teljes letargiába esett, azonban az érzékszervei nem hagyták el a valóságot. Diákok suttogására lett figyelmes a Szükség Szobája előtt. Draco megtorpant.
- Valaki jön.
- Én nem hallottam semmit, Ginny. - Malfoy Ronald Weasley hangját azonosította be.
- Persze, hogy nem te idióta, mert be nem áll a szád.
- Én is hallottam valamit.
A sarkon Draco tátogva felocsúdott.
- Bassza meg! Longbottom! - Draco tanácstalanul körbe nézett, aztán elfutott a folyosó legvégéhez. Elővette a pálcáját, és az ablakra szegezte.
- Descendo!
Ennek hatására az ablak berobbant, és az apró üvegszilánkok hatalmas csörömpöléssel a padlóra zuhantak. Draco gondolkodás nélkül a Szoba felé futott, majd mielőtt megjelent volna a griffendéles kémosztag, beslisszolt az egyik szobor mögé. Diáktársai az ablakhoz szaladtak, tanácstalanul körbenéztek.
- Lehet, hogy csapda... - kezdett bele Ginny. Draco a pillanatnyi előnyt kihasználva észrevétlenül előbújt.
- Ron, nézz körül, mi visszamegyünk.
Draco Malfoy heves szívdobogással csukta be maga mögött a Szükség Szobájának ajtaját. Egy hajszálon múlt, hogy nem bukott le. Nagyot sóhajtott, ám nem volt ideje átgondolni az eseményeket, mert a szekrényből előmászott Bellatrix Lastrange.
- Nagyon ügyes voltál, Draco - lépett oda hozzá nagynénje. Őt több tucat csuklyás alak követte, köztük az apja.
- Fiam! - suttogta Lucius és elismerően megveregette a vállát. Elhúzta a száját és megpróbálta elfolytani az iránta érzett gyűlöletet. - Draco, te mész előre...
- Lucius, a minisztériumban történtek után nem hiszem, hogy a Nagyúr...
- Erre most nincs időnk, Amycus - csattant fel Lastrenge. Egy gyors eszmecserét követően Draco arra lett figyelmes, hogy a jobb kezével a kilincset markolja, a ballal pedig a Dicsőség Kezét.
- Gyerünk, Draco, indulj - biztatta őt Bellatrix szorosan a hátához tapadva. Ha kinyitja az ajtót, minden megváltozik. Életek mennek tönkre és verek halnak meg. Ha kilép azon az ajtón, megváltozik minden, örökre. Nem akarta lenyomni a kilincset, és az sem érdekelte volna, ha ebben a nyamvadt szobában kellene eltöltenie élete hátralévő részét.
- Mi lesz már? - ripakodott rá az apja.
Minden porcikája tiltakozott a mozdulat ellen. Nem akarta elindítani a háborút.
- Draco, ne félj, mi megvédünk - suttogta eszelősen a nagynénje. Vett egy nagy levegőt, és kinézett az ajtón. Mielőtt a griffendéles őrök bármit észre vettek volna, olyan sötétség lepte el a folyosót, amilyet még varázsló nem látott. A mardekáros segítségével a halálfalók könnyedén átverekedték magukat az akadályon. A folyosóról menekülve hallotta, hogy diáktársai kétségbeesett próbálkozásait. Az igazgató irodája felé meneteltek, ám arra nem számítottak, hogy ellenállásba ütköznek.
- Menj előre, mi majd feltartótatjuk őket. - Malfoy eleget téve nagynénje parancsának, felszaladt a csigalépcsőn, de mikor meglátta az ajtót, legszívesebben visszafordult volna. Ma nem igazán volt jóba az ajtókkal. Lentről felszűrődött egy hatalmas csattanás, amitől összerezzent. Nyelt egyet, berontott és elkiáltotta magát:
- Capitulatus!