Hermione kétségbeesetten sietett a Nagyterem felé. Igazából fogalma sem volt, hol tartózkodhat Malfoy, de mindenképpen őt akarta megtalálni először. Meg akart bizonyosodni arról, hogy került-e a főzetből a mardekárosra, mert nagy idegességében leblokkolt az emlékezőképessége. Életében először csalódottan vette tudomásul, hogy a helyiség Malfoy-mentes volt. Szapora léptekkel indult meg a bájitaltan tanár szobája felé, amikor a keresett személy felbukkant a sarkon.
- Malfoy, beszélhetnénk?
- Bocsánatot szeretnél kérni? –kérdezte önelégedett vigyorral, szürke szemeivel megvetően vizslatta az előtte ziháló, kipirult arcú lányt.
- Nincs miért bocsánatot kérnem. Emlékszel, te öntöttél nyakon egy egész üst Gondolatbalzsammal? – háborodott fel a boszorkány.
- Tényleg véletlen volt. De ha szándékosan tettem volna, akkor sem kérnék bocsánatot. Sárvérűtől meg főleg nem.
- Jól van, mindegy. Egyébként sem ezért jöttem.
- Granger, jobb dolgom is van– morogta Draco türelmetlenül. Gondolatban jó párszor elátkozta a griffendéles okostojást, amiért feltartja.
- Csak azt akarom tudni, hogy rád került a főzetből? – Draco felhúzta a szemöldökét, és az Imperius-átok nyomait kereste. Nem értette, miért érdekli Grangert a bájitaltanon történtek, ám kíváncsisága megháromszorozódott, ezért belement a játékba.
- Valószínű, hogy kaptam belőle egy keveset.
- Nane – suttogta halkan, majd faképnél hagyta beszélgetőpartnerét. Malfoy nem szokott hozzá, hogy bárki ily módon faképnél hagyja, ezért azonnal a griffendéles nyomába eredt.
- Mi a fene folyik itt Granger? - kérdezte számonkérő hangon és erőteljes mozdulattal megragadta a karját, arra kényszerítve, hogy a szemébe nézzen.
- Az, Malfoy, hogy amit te rám öntöttél az egy jókora adag Gondolatbalzsam volt.
- És mi ezzel a probléma? – kérdezte ingerülten.
- Merlin szakállára, ne legyél már ennyire tudatlan! – Hermione már fújtatott a dühtől, amit a kihalt, sötét folyosó még inkább visszavert. – Az a probléma, hogyha nem kapunk ellenszert, életed végéig el kell viselned a gondolataimat.
- Miről beszélsz? – Malfoy most már tényleg elvesztette a fonalat.
- Úgy látom, csak testben voltál bájitaltanon. A Gondolatbalzsam egy mágikus krém, amit ha két ember magára ken, hallani fogják egymás gondolatait  – definiálta érthetőbben a lány.
Nyáron nem csak a súlyából, de az eszéből is fogyott.
- Hallottam Granger – mosolyodott el gonoszan.
Neked pedig az eszed helyett a súlyod gyarapodott – szólalt meg Hermione fejében a gúnyos hang.
- Elmondom, mi lesz. Fogod magad, megkeresed Lumpsluckot, és beszámolsz neki a történtekről. Te okoztad, te oldod meg, nekem erre nincs időm - szólt ellentmondást nem tűrő hangon Malfoy, elengedte a lány karját, és sietőden távozott.
- Te voltál az, aki ebbe a helyzetbe hoztál – kiabált utána a lány. Nincs remény, már hallotta a fejében Malfoy hangját. Megsemmisülve, reményvesztetten, lehajtott fejjel, könnyeivel küszködve bandukolt tovább a kietlen folyosón.
Ezt nem hiszem el, már a gondolataimban sem lehetek biztonságban.
Fogd már be, Granger, a siránkozásaidból már most elegem van.
Én legalább foglalkozok a problémával, nem úgy, mint te.
A griffendéles lány nagyon hosszúnak érezte az utat a professzor irodája felé. Türelmetlenül bekopogott, amikor az ajtó kinyílt, erőteljes, kellemetlen füstszag csapta meg a lany orrát, ami köhögésre késztette. A tanár egy hatalmas védőszemüveget viselt, amit belepett a korom és szivárványszínben pompázó por tömkelege. Gyors mozdulattal lekapta magáról a holmit, majd a csíkos, kopott talárral megtörölte ráncos arcát.
- Jó estét, Lupsluck professzor! Látom, igen elfoglalt, visszajövök később - mondta bizonytalanul a lány.
- Nem, nem, Miss Granger. Minek köszönhetem a megtisztelő látogatást?
- Történt egy incidens, miután leosztályozta a munkánkat – kezdett bele Hermione. Olyan gyorsan hadarta el panaszát, hogy a tanár többször is belekérdezett mondandójába. Lumpsluck professzor tanácstalanul vakargatta kopasz fejét és gondterhelten sóhajtozott. Hermionénak az utolsó reménye is elszállt.
- Granger kisasszony, a jó hír az, hogy meg tudjuk szüntetni a bajt. A rossz hír viszont, hogy az ellenszer körülbelül december végére készül el – mondta Lumpsluck.
- Akkor, ha jól értem négy hónapig bezárva leszek Malfoyjal a fejemben? – kérdezte könnyes szemmel Hermione.  A professzor bólintott.
- Mit lehet még tudni a Gondolatbalzsam működéséről? Ki lehet zárni a fejemből a másik felet?
- A teljes kizárás csak nagyon erős okklumenciával lehetséges, de azt mindenki tudja, hogy lehetetlen néhány óránál több ideig alkalmazni.
Menthetetlen helyzet. Inkább öngyilkos leszek.
Annak én is nagyon örülnék.
Békén hagynál?
Te kezdted. Különben is, dolgom van, így nem tudok koncentrálni.
Nem érdekel. Nem kellett volna rám öntened azt a szart, akkor nem lennénk ilyen helyzetben.
Nocsak Granger, káromkodunk?
Takarodj már a fejemből, épp Lumpsluck professzorral beszélek, és a te érdeked is az, amit mond.
- Miss Granger minden rendben? – Lumpsluck professzor csodálkozó tekintettel nézett rá.
- Öhm… igen, persze. Még egy kérdésem lenne. Azt hallja, amit a barátaimmal beszélek?
- Nem, csak azt hallja, amit gondolsz.
- Dehát, az ember mindig gondolkodik.
- Igen. Viszont minden gondolatnak van egy bizonyos frekvenciája. Az ifjú Malfoy csak azokat a gondolatokat hallja majd, amire ráhangolódik.
- És lehetséges, hogy mindig ráhangolódjon?
- Nem. Amikor tanul, a barátaival van, vagy épp másra koncentrál, akkor nem tud a te gondolataidra ráhangolódni.
- Azt hiszem értem – bár a lány kijelentése nem volt túl magabiztos. – Köszönöm a segítséget, tanár úr.
- Nincs mit, december végére a főzet kész lesz, kitartást.