Azusa épp felolvasott, amikor csengettek. Kirakta a fiát az öléből és felállt; a gyerekek nem törődtek vele sokáig. A lánya épp csak felnézett, mikor elment mellette, aztán folytatta a színezést, de Ichiru lecsusszant mögötte a kanapéról, és szedte a lábát, hogy elérje az előszobában. Azusa meglátva, hogy követi, a karjába vette. Nem szerette, ha a gyerekek vele vannak, amikor valaki érkezett a házhoz, mert sosem lehetett biztos benne, mikor biztonságos, és mikor kell számítania egy újabb támadásra. Magához ölelte a fiát és ajtót nyitott. Csak azért nézett meglepetten Chuuyára, mert nem várta őt, a héten nem volt náluk dolga.

Ichiru felvidult a kalapos láttán. Eleresztette az anyja nyakát, és lelkesen felé nyújtotta mindkét kezét: ha Azusa nem fogja erősen és Chuuya sem nyúl érte rögtön, a kisfiú valószínűleg leesett volna.

– Chuu-nii! – üdvözölte a fiú, átölelve a végrehajtót. Kis keze összegyűrte Chuuya blézerét és kabátját, de a férfi nem szólt rá. Ichiru egy négyéves minden szeretetével csüngött rajta, és mert Chuuyának gyengéi voltak a gyerekek, őt sem tudta elutasítani.

– Szia, apróság – kócolta össze Ichiru sötét haját, ami úgy emlékeztette Osamuéra. – Dazai itt van, Azusa? – fordult az asszonyhoz, már komolyabban. Ichiru közben Chuuya kalapját piszkálta és könnyen le is vette a fejéről: hiába ragasztotta a hajához a hatalmával, Chuuyának a gyerek mellett megszűnt a képessége.

– Még nem jött haza. Baj van? – Azusa szélesebbre tárta az ajtót. – Megvárod?

– Nem, nyugi. – Chuuya magához szorította a kisfiút, amíg visszatette a kalapját a fejére. – Csak szólni akartam neki egy munkánkról, de majd átadod neki. – Rámosolygott Azusára és beljebb ment. – A kisasszony bent van? – Most már leplezetlenül vigyorgott Azusára, közben kilépett a cipőjéből. – Hoztam neki valamit – mondta, Ichiru nagyra nyílt, csodálkozó szeme láttán hozzátette: –, és neked is.

Azusa bezárt, csak aztán ment utánuk. Mire a nappalihoz ért, a végrehajtót a lánya mellett, a földön találta. Hana félredobta a ceruzáit és épp a rajzát mutogatta Chuuyának. A családjuk volt rajta, igazán különös felállásban: a szülein, az öccsén és magán kívül a képet Shionnal, Atsushival, Osamu és Azusa munkatársával és Chuuyával is kiegészítette. A gyerekek mindegyiküket imádták, de, mert Chuuyát ritkábban látták, különösen lelkesek voltak iránta. A kalapos az érdekes és vicces nagybácsi szerepében tündökölt, mióta öt évvel korábban, a céhes és fyodoros incidensek után végre kibékültek Osamuval.

Több mint hét év telt el azóta, hogy Azusát tévedésből elvitték a maffiához, ezalatt neki is barátibbá vált a viszonya a másik szervezettel. A kezdeti éles ellentétek után a nyomozók és a maffiózók közeledni kezdtek egymáshoz. A kapcsolatuk nem volt felhőtlen, de régóta nem voltak ellenségek többé, és a lányuk áldásával hála mindig békés hangulat uralkodott, ha valaki meglátogatta őket a maffiától.

Osamura jó hatással volt Hana nyugtató aurája. Amióta a lányuk megszületett, sem ő, sem Azusa nem gondoltak öngyilkosságra, de Osamu ezt a csillapító légkört gyakran kihasználta más esetekben is. A lányuknak hála szűnt meg a régi ellentéte Chuuyával és Ryuuval is, és ha Azusa a gyerekekkel együtt állított be az Irodába, még Kunikida homlokán is kisimultak a ráncok.

Akkor viszont nem kellett Hana áldottsága, hogy jól érezzék magukat a szobában. Chuuya játszott a gyerekekkel, és szétosztotta köztük az ajándékait is: Hanának egy hajdíszt, Ichirunak pedig egy színezőt adott.

Nagy gyakorlata volt már benne, mivel lehet boldoggá tenni a kölyköket. Mori képessége más bánásmódot igényelt, de attól még egy gyerek volt, elég gyakorlást biztosítva neki a másik kettő születése előtt. Chuuya már felkészült rá lélekben, milyen akaratos hercegnő lesz Hanából is, ha nem áll le a kényeztetésével, mégsem volt hajlandó rá.

– Azusa – szólt neki a végrehajtó, amikor a két gyerek állandó beszédében levegővételnyi szünet állt be –, Dazai mondta, hogy holnap elviszem őket?

A tekintetében még erősebb kérdés villant Azusa értetlensége láttán, de hamar félrenézett. Chuuya rájött, hogy tönkretett egy meglepetést, de ismerte annyira a nőt, hogyha szó nélkül beállított volna a gyerekeiért, szép kis lecseszést kapott volna a nyakába.

– Eddig még nem.

Azusa mosollyal leplezte a zavarát, de közben egyre járt az agya, lehetséges okokat kutatva. Osamu egy szóval sem említette, hogy valamit tervezett másnapra, és Azusának sem jutott az eszébe semmilyen különleges alkalom.

Atsushi születésnapját még a hét folyamán megünnepelték az irodában, az övé pedig két nappal későbbre, épp arra a szombatra esett. Huszonöt éves lett, de Azusa már nem volt olyan lelkes egy-egy születésnap miatt. A teendői mellett is csak Atsushiéval törődött, mert szokássá vált, hogy a fiút valódi család híján ők, a munkatársai köszöntsék fel.

Felismerés lepte meg, kis pírral borítva az arcát. Hasonló színű lett Chuuya hajához, és csak mélyült a férfi halk kuncogása miatt.

– Ne nevess! Hová viszed őket?

– Hová? – visszhangozta Hana, Chuuya egyik oldaláról. Az öccsét tanította színezni, de az elcsípett, érdekes beszélgetésre felnézett. Szeretett együtt lenni Chuuyával.

– Vidámparkba – pillantott rájuk Chuuya, majd halkabban tette hozzá, Azusa beleegyezését várva: – Éjszakára is maradhatnak, ha akarod, szabad vagyok.

Azusa megszokta már Chuuya modorát, de a huncut tekintete néha még meglepte és zavarba hozta. Akkor is szusszant és összeszorította a száját. A lehetőség csábító volt, ritkán tudtak kettesben maradni Osamuval, mégis ideges lett, ha egy egész napra Chuuya vitte a gyerekeket magával.

Osamu az életét is rábízta a kis végrehajtóra, és a mukurotoridei válságnál kiderült, hogy nem hiába. Chuuya megmentette őt és visszaadta Azusának, és később is rengetegszer bizonyította, hogy számíthatnak rá.

Azusa előbb megszokta, majd megszerette a maffiózót, és már baráti hangon beszélgettek egymással, a gyerekeket mégis félve bízta rá, ha Chuuya kivitte őket Yokohamába. Veszélyes férfi volt egy tucat ellenséggel, de a kölykök mindkét szülője ugyanezt mondhatta el magáról. Azusa végül belátta, hogy Chuuya vagy Atsushi mellett sincsenek jobban fenyegetve, mint amikor ő vagy Osamu vigyáznak rájuk, mert az Irodának és a Maffiának is megvoltak a maga rosszakarói.

Chuuya félreértette a hallgatását és folytatta:

– A Csigaházba megyünk – mondta –, és ha nagyon szar Dazaijal, bármikor rájuk nézhetsz majd.

– Káromkodtál! – vágta rá Ichiru, nagy, világos szemét Chuuya arcára függesztve. – Ezt nem szabad, Chuu-nii!

Azusa elnevette magát, és a kisfiú is, mikor Chuuya amúgy is kócos, hullámos haját borzolta.

– Nekem sok mindent szabad, amit neked még nem, kis Surimi – mondta, de Hana hasonlóan nagy szemét látva abbahagyta és tettetett komolysággal, oktató hangon tette hozzá –, de hölgyek előtt, mint a nővéred vagy az édesanyád, soha nem beszélünk csúnyán.

– Megnyugtat, hogy csak ilyesmire tanítod őket – sóhajtott Azusa. – Épp elég baj, amikor Osamu hazahozza a munkát, és felkelnek, amikor próbálom ellátni őt a fürdőszobában.

– Muszáj megszokniuk – vont vállat Chuuya –, az anyjuk is nyomozó. Vissza fogsz menni most már?

– Fokozatosan. Nemrég beszéltünk erről bent – mondta, a háta mögé söpörve a haját. – De az mellékes. Ígérd meg, Chuuya, hogy figyelsz rájuk – húzta össze a szemöldökét, de még ezzel sem tudott szigorú arcot kölcsönözni magának. – Ne hagyd, hogy teletömjék magukat édességgel ebéd helyett, és ne engedd őket sokáig fent lenni! Tudod egyáltalán – kuncogott –, hogy mit vállalsz magadra?

– Ismersz. Nincs lehetetlen számomra. – Azusa tovább nevetett.

– Ismételd meg holnap délután, amikor már nem bírsz velük, és talán elhiszem. De köszönjük, Chuuya – szelídült meg, ahogy elapadt a nevetése. – Nem tudom, Osamu mit mondott neked, hogy hajlandó vagy, de örülök neki.

– Semmi különöset. – Chuuya ritkán jött zavarba Azusától, de akkor mégis idegesen vakargatta a tarkóját. – Szeretem őket – mondta halkan –, és jó egy kicsit lazítani.

Chuuya gyakorlottan osztotta meg a figyelmét a gyerekek és Azusa közt, megerősítve az asszony észrevételét, hogy milyen jó apa lenne a végrehajtóból. Szerencsés lesz a nő, akit elvesz majd, gondolta, feltéve, ha kibírja egy maffiózóval.

Az ő életük sem volt egyszerű Osamuval, így akár nyomozót is mondhatott volna. Épp a legzavarosabb időkben, Fyodor letartóztatása után házasodtak össze, és mindent a lehető leggyorsabban kellett elintézniük.

Osamu akkoriban megsérült, és Azusa is csak azért úszta meg ép bőrrel, mert már terhes volt, és nem vett részt a legnagyobb harcokban. Féltette a lányukat, de az érkezéséről csak minden után beszélt Osamunak. Nem akarta stresszelni őt, amíg annyi más gondjuk is volt az Irodánál, de így Azusa kétszer annyit aggódott: először Osamu, aztán a szerencsétlen gyermekük élete miatt.

Mire Hana megszületett a következő tél végén, már rendeződtek a dolgaik. Egy nagyobb lakásba költöztek, közel az Irodához, és Azusa feleségül ment Osamuhoz, alig valamivel húszéves kora után. Nem bánta meg, és az eltelt idő is őket igazolta. Az életük még mindig veszélyes volt, de már csak kívülről, sem Osamu sem az ő múltja nem jelentett már fenyegetést a családjuk számára.

A boldogság, a stabilitás vagy a lányuk képessége miatt Osamu többé nem gondolt öngyilkosságra. Egészen sosem komolyodott meg, de változtak a prioritásai, és jó férj és apa lett belőle, egyedül hiába boldogult még mindig nehezen a gyerekeikkel.

*

A hiányosságait Chuuya pótolta, és az alkalmi gyerekfelügyelettel lehetőséget biztosított, hogy Osamu ezután kettesben maradjon a feleségével. Ugyan közeledett a házassági évfordulójuk is, de Osamu méltó módon akarta megünnepelni Azusa születésnapját, úgy elkényeztetve őt, ahogy már rég nem volt rá alkalma.

Megtehette volna, hogy étterembe viszi, Osamu mégis maga főzött a feleségének, egészen levéve Azusát a lábáról. Mindketten tudták, hogy Osamu nem túl tehetséges szakács, de akkor kitett magáért. Nemcsak az ebéd, az epertorta és a könnyű bor, hanem Osamu egész napos figyelmessége is elbűvölte Azusát.

Amikor Osamu ebéd után megsimogatta az arcát és az ujjai köré tekert egy sötét hajtincset, Azusa megborzongott. Sokszor csókolták meg egymást, de Osamu rég keltett olyan forróságot a testében, mint ahogy a hajánál fogva, gyengéden közelebb húzta magához és megérintette az ajkát.

Lassan őrjítették meg egymást, de csak nehezen jutottak a tényleges szeretkezéshez a hálószobába. Azusa egészen ki sem tudta bontani Osamut a ruhájából, mire minden erő elhagyta a testét. Meztelenül, a férfi ingébe temetett arccal feküdt mellette, szorosra vonva maga körül az ölelését. Osamu a vállát simogatta, kis puszikat adott a halántékára, mélyén beszívva a felesége édeskés, mással össze nem hasonlítható illatát. Amikor már egyenletesebben lélegzett, Osamu megszólalt:

– Van neked valamim, hercegnő. – Homlokon csókolta, mielőtt felült, és Azusát betakarva kimászott az ágyból. – Még oda sem adtam az ajándékod.

– Nem ez volt? – Azusa felé nyújtotta a kezét, de felülni még nem volt ereje. Osamu halk nevetéssel tűnt el a látóteréből, de hamar visszatért. Azusa mellé ült, az ölébe vette a kezét, és megsimogatta az ujjait, majd óvatosan rázárta egy hosszúkás bársonydobozra.

– Dehogy – suttogta –, ez az. Nézd meg. – Izgatottnak tűnt, várakozón figyelte Azusát, ahogy kibontakozott a takaróból, és kinyitotta a dobozt. – Megengeded, hogy rád adjam?

– Igen. – Azusa meghatódott, nehezen formálta a szavakat. Osamu finoman tűrte félre a haját az útból, hogy a vékony aranyláncot becsatolhassa a nyakában. Azusa elragadtatva vette kézbe az apró medált a láncon. Kerek volt, benne egy kis, sötét kővel. Feketének tűnt, de ahogy megtört rajta a fény, az éjszakai ég kékjében csillogott. – Ez csodálatos – suttogta. Ismét szembe fordult Osamuval, és hevesen átölelte, hogy az örömkönnyeit elrejtse előle. – Köszönöm! – ismételgette, apró puszikkal elhalmozva az arcát.

– Szívesen, drágám. – Osamu mosolyogva simogatta a felesége oldalát. Szerette, hogy amióta visszakapta őt, szinte mindig boldognak látta.

Elmerült vele a pillanatban, Azusa minden kis rezdülését az emlékezetébe vésve. Ahogy ölelte, Azusa könnytől fénylő, vidám szeme felidézte az első közös estéjük elragadtatását, mikor a tetőn álltak, egymás kezét fogták, és a két őrzőcsillaguk olyan fényesen ragyogott a fejük fölött.

*

Olvass tovább...