Már az erdő szélén jártam, amikor meghallottam a vonyítást. Mosolyogva fordultam meg, és csakugyan Zotyát és Safit vettem észre a buszmegálló környékén. Intettem a bátyáimnak, hogy menjenek csak előre, én meg bevártam a barátaimat. Zotya persze azonnal rám vetette magát, mintha a földre akart volna teríteni, ahogy a birkózó társaival szokta tenni. Safi viszont a fejét ingatva állt mellettünk; ő maximum a könyveivel bunyózott, ha nem tudta eldönteni, melyiket nyissa ki következőnek. Mégis mindenki azt hitte róla, hogy ugyanúgy sportol, mint mi, pedig ő csak a vérfarkas hormonok és a falkával való futkosás miatt szedett magára némi izmot.

Együtt mentünk be a fák közé, majd a kirakott asztalhoz érve vetkőzni kezdtünk. Safiról már lekerült a nadrág, és éppen a pólóját kezdte el levenni, amikor Zotya mögé lépett, meghúzta az alsója gumiját, majd elengedte, hogy megcsapja vele a másik srácot. Safi feje úgy vöröslött a szégyentől, mint a haja, Zotya viszont csak nevetett a barátunkon. Válaszul az őt ért sértésre, Safi levette a gatyáját, megfeszítette a gumit a két keze között, aztán kilőtte. Zotyának a torkán akadt a nevetés, ahogy a ruhadarab a fejének csapódott, mi ketten viszont dőltünk a röhögéstől.

– Erre mondják, hogy farkasvakság? – kérdezte vicceskedve Zotya, miközben Safi levette a szemüvegét, hogy a ruhái közé tegye a neki kijelölt dobozba.

– Milyen érzés, hogy ugyanaz az anyag érintette az arcodat, ami előtte a tökömet fogta? – szólt vissza Safi, ezzel újabb hullámnyi nevetést nyerve immáron mindhármunktól.

– Tudjátok... – Zotya kiáltása félbeszakított, miközben Safi lehajolt mellé, hogy felvegye onnan az alsóját.

– Perverz! – Zotya elvékonyított hangon kapta a mellkasa elé a kezét.

– Kicsit sem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy titeket egymásnak rendeltek. – A fejemet ingatva, szórakozottan raktam el én is a ruháimat, de Zotya újabb röhögésén kívül nem kaptam választ.

Safi mosolyogva nézett maga elé, majd hangos reccsenések harsantak a levegőbe, bőréből hajához hasonlóan vörös bunda nőtt ki, ahogy felvette a benne élő farkas alakját.

– A tisztáson tala! – Azonnal futásnak eredt, mi pedig Zotyával értetlenül néztünk egymásra.

Azonnal mindketten átalakultunk, majd követtük Safit. Élveztem, ahogy a szél a bundámba kapott, és a puha, erdei talaj enyhén besüppedt a mancsom alatt. Ez az élmény vezetett rá, hogy sportolni akarja. Nyolc évesen, amikor apa először vitt el magával egy falkagyűlésre, megízleltem, milyen az, ha valaki farkas alakban futhat a szabadban. Akkora koromban ahhoz tudtam hasonlítani az élményt, amikor anya először sütött marhát ebédre. Aztán ahogy nőttem, már egy egészen más érzéssel kötöttem össze. Mindent meg akartam tenni, hogy emberi alakban is érezhessem ezt, de az egyszerű futás csak tört részét adta vissza annak, amire vágytam.

Minden erőmet beleadtam, egyre gyorsabban kapkodtam a lábamat, ahogy az a velőtől induló, minden porcikámat átjáró élvezet és boldogság lépésről lépésre erősebbé vált bennem. Hevesen vert a szívem, az elmém kiürült, és ha Safi nem szól rám, vakon átrohantam volna a tisztáson. Kanyarodtam, fokozatosan lassítottam magamon, és így fél kör alatt meg tudtam állni a barátai mellett. Bende és Dani értetlenül néztek rám, akárcsak a többi tizenöt évnél idősebb falkatársam. De már megszokták, hogy nem vagyok normális, így mindenki hamar visszatért a maga dolgához.

– Héló! – Zotya hirtelen beállt Safi elé, aki már ment volna beljebb a többiekhez. Megjátszott dühvel morgott a barátunkra, ám folyamatosan lengő farka lebuktatta valós érzéseit. – Láttam ám azt a mosolyt a határponton. Kivel?

– Ez engem is érdekel! – Közelebb mentem hozzájuk, és ekkor már éreztem Safi szagán a változást, ami azt jelentett: ő megtalált a párját.

De nem válaszolt. Lecsapott füllel kapkodta a tekintetét, aztán hirtelen a farkát kezdte csóválni, füle ismét az égnek állt, ahogy elnézett kettőnk közt. Amikor odanéztem, egy lila bundájú farkast láttam közeledni hozzánk. Bia egy gimnáziumba járt Safival, és bár párszor láttam már őket beszélgetni különféle falkagyűléseken, sosem gondoltam volna, hogy barátom pont ezzel a lánnyal kerül majd össze. Bia harsány volt, művészlélek, kicsit ügyetlen, Safi viszont a végletekig összeszedett, introvertált, akinek a logika és a gyakorlatiasság számított a leginkább.

Mégis, ahogy a lány közelebb jött hozzánk, Zotya pedig utat adott neki Safihoz, a barátunk úgy bújt Biához, mintha maximum órák helyett évek óta nem látta volna. Még az orrukat is összedugták, ami ebben az alakunkban egy csóknak vagy puszinak felelt meg.

– Ez nem ér! – nyüszített Zotya, miközben Safi és Bia a farkukat csóválva dörgölték össze a fejüket. – Én mikor találom már meg a páromat?

– Ahhoz keresni is kellene, öregem – vakkantott szórakozottan Safi, majd Biával együtt beljebb ment a tisztáson, és egymásnak dőlve lefeküdtek a fűbe. – Csak kérdezd meg Atist!

– Mi? – Teljesen egyszerre döbbentünk le Zotyával, Safi viszont a szemét forgatva hajtotta le a fejét Bia elé, mire a lány a farkát csóválva hozzábújt.

– Szia, Atis! – A hang hallatán oldalra fordultam, majd ahogy egy másik farkast, ráadásul egy lányt láttam felém rohanni, azonnal hátrálni kezdtem.

Véletlenül nekimentem Zotyának, aki meglepettségében eldőlt, én pedig rázuhantam. A lány, Zora értetlenül nézett le rám, az idősebb bátyám pedig egy furcsa, röfögő hangot hallatott tőlünk nem messze.

– Ha nem akarod, hogy rád menjenek a csajok – kezdte a szemét forgatva –, talán illene szólnod, hogy megvan a párod.

– Megvan a párod? – Zora lecsapott füllel nézett rám.

Én viszont minél mélyebben belegondoltam a dologba, hirtelen rájöttem: tényleg megvan a párom, csak még nem forrtunk össze. A farkamat csóválva fordultam át a hasamra, mire Bende ismét felnevetett.

– Most már akarsz mesélni a csajról? – kérdezte Dani.

– Nagyon szép, és kedves, és okos, és voltunk több randin, és azt mondta, szeretne ő is velem lenni, de még sosem mertem megcsókolni sem, mert mindig beijedek, mert annyira szép és kedves, én meg mindig beijedek, amikor közel kerülök hozzá, és nem akarom elrontani, ami...

– Öcsi, kicsit higgadj le! – Mire feleszméltem, Dani már előttem állt, és a fejemre tette a mancsát. – Mi a neve?

– Varjas Magdolna.

– Az a vak boszorkány a párod? – kérdezte teljesen elhűlve Zora, amit nem tudtam, hová tenni.

– Légyszíves, ne így emlegesd! Van neki neve is, és sokkal több van benne, mint a vaksága és a faja. Azért pedig végképp ne sértegesd, mert ő lett a párom, mert arról aztán végképp nem tehet szegény.

– Nem, Atis... – ingatta a fejét lekonyult füllel és maga alá húzott farokkal Zora. – Tudod te, hogyan működnek a varázsvérűek?

– Honnan tudnám?

– A fél varázsvilág erről beszél, haver! – szólt felém Safi.

– Én meg abba a felébe tartozom, aki még sosem hallott róla. Szóval?

– Azzal a csajjal maximum akkor lehetsz együtt, ha megszökik otthonról – felelt Zotya. – Valszeg már van is vőlegénye, mert nekik kötelező a saját fajukból párt találni, és minél több tisztavérű gyereket csinálni. Mi van, ha...

– Akkor – szakította félbe Bende –, a csaj ellakhat nálunk, ha elszökik otthonról, mert az öcsivel akar lenni.

– De ezek általában nem akarnak mással lenni – szólt vissza Zora. – Főleg nem velünk. A varázsvérűeknek mi a talpukon összegyűlt piszokkal érünk fel.

– Jobb, ha Atis közülünk keres inkább valakit – szállt be egy másik lány is. – Úgyis bárkit meg tud jelölni, akit elfogad párjául, maximum nem lesz olyan erős a kötelék.

– És úgy legalább nem kell majd a vak Varjúcska családjával szórakoznia.

– Befejezni! – Bende hangos morranására Zora elhallgatott, és vele együtt mindenki lecsapott füllel nézett a jövőbeni alfánkra. – Ha bárki még egyszer rosszat mer mondani az öcsi párjáról úgy, hogy egy szót sem beszélt vele, azt legközelebb nem látjuk szívesen ezeken a találkozókon, világos?

Hálásan néztem fel a bátyámra, aki ekkor közelebb jött hozzám, majd homlokát az enyémhez nyomta pár másodpercre, mielőtt orrával megbökte volna a nyakamat, ezzel jelezve, hogy álljak fel.

– Mindenki keressen magának búvóhelyet! – adta ki az utasítást. – Gyakoroljuk kicsit a szagok alapján történő tájékozódást. Megkeresek valakit, annak pedig adok egy nevet, kit kell előkerítenie, és így tovább. Nyomás!

– Jó alfa leszel, Bende – mondtam neki, miután a többiek elindultak.

– Ne hagyd, hogy elvegyék a kedvedet! Csak te tudod, milyen ez a bo... – Hirtelen elcsendesedett, majd láthatóan gondolkodás ült ki az arcára. – Mit éreztek egymás iránt. Szeresd a Varjacskát, és ne hagyd másoknak, hogy megmondják, mit tegyél! Rendben, öcsi?

A farkamat csóválva léptem közelebb hozzá, hogy a nyakához dörgöljem a fejemet, és még Dani is megnyalta a fülem tövét a másik oldalról. Hálás voltam nekik, amiért így megvédtek, pedig soha még csak nem is látták Dollit, vagy azt, milyen vagyok vele. Szerettem, mennyire a szívükön viselték, hogy jól legyek.