Ezt a fejezetet azoknak ajánlom, akik szerint talán túlságosan is rendben van minden a Roxfort háza táján, mindenki boldog. Hát nem. Sajnos, még az általam létrehozott paradicsomban sem boldog mindenki. Ezenkívül, talán furcsa lesz ez így egyben, de azoknak is ajánlom, akik már nagyon várják, mikor fog majd történni valami a hőseink között. Na, most aztán elég közel kerülnek egymáshoz, ha nem is úgy, ahogy azt bárki gondolná ;)

Ha nehezen is, de csak eltelt a kirótt kéthetes büntetőmunka! - sóhajtott elégedetten Hermione, mikor az utolsó alkalommal kellett Fricsre várnia az iroda előtt.
A kopott ajtón büszkén feszítettek az aranyozott betűk: „GONDNOK", szólt a felirat, legalábbis egészen addig, míg az iskolának nem volt szerencséje (vagy szerencsétlensége) évekkel azelőtt találkozni a Weasley ikerpárral. Egyik első ténykedésük volt lekaparni egy betűt a feliratból. Argus pótolni akarta, meg is tette hihetetlen kitartással három éven át. Hetente egyszer új betűt ragasztott fel a mindig eltűnő hiányzó helyére, míg végleg fel nem adta.
Fred és George elégedetten látták, mikor visszajöttek, hogy a távollétük alatt sem pótolták a hiányzó mássalhangzót.
- Hagytunk magunk után valamit! - jelentették ki büszkén.
A felirat azóta is így szól: „GOND OK".
Frics kiosztotta a feladatot a griffendélesnek. A kedvence volt a folyosótakarítás, de ahogy ismerte az öreget, lehetett belőle később még padok lemosása vagy páncélfényesítés is.
Már majdnem a végén járt a munkájának, amit Argus kárörvendően figyelt, mikor feltűnt Mrs. Norris rémesen összeborzolódott szőrrel.
A gazdája fogai közt szitkozódva megpróbálta az ujjaival kifésülni a gubancokat, de nem járt sikerrel. Elrohant tehát, hogy fésűt hozzon. Mrs. Norris azonban maradni akart, ezért ott hagyta a lánnyal.

Granger egy-két mozdulattal befejezte a felmosást, utána törődhetett a cicával. Letérdelt hozzá, a zsebéből előhúzott egy kis fiolát és egy fésűt. A macska érezhette a jó szándékot, mert nem menekült el, hanem békésen tűrte, hogy a lány a Debodor főzettel bőségesen meglocsolt fésűvel kibontsa az összekócolódott bundáját. Miután végzett, még meg is simogatta a kezessé vált jószágot, amit az meglepetésére dorombolással hálált meg neki.
- Látod, cica, ha így álltál volna hozzá kezdettől fogva, már rég barátok lehettünk volna. Hiszen én szeretem a macskákat, nekem is van egy! Viszont most már abba kell hagynom, mivel ha Frics meglát, ki tudja mit hisz, mit akarok csinálni veled - mosolygott, majd felállt.
Úgy tett, mintha még fel kellene törölni a már tökéletesen tiszta padlót.

A folyosókanyarban pedig ott állt a teljesen ledöbbent gondnok, aki nagyon hamar talált egy hajkefét, és visszaindult. Látta, mit tett a lány Mrs. Norrisért, és nem hitt a szemének. Először azt feltételezte, színjátékot lát csupán, és Hermione maga kócolta össze az állatkája szőrét, hogy aztán látványosan megmenthesse. Ezt viszont elvetette, mert a griffendéles a távollétében, titokban cselekedett, mikor megfésülte a macskát.
- Maga meg mit lábatlankodik még itt? - förmedt rá Grangerre, mikor odament. - Befejezte a takarítást, elmehet!
Hermione értetlenül pislogott, hiszen még kilencven perc hátra volt, azonban Argus olyan elszántan nézett rá, hogy nem merte ezt megemlíteni.

Volt szabad másfél órája, hirtelen azt sem tudta, mit kezdjen vele. Persze sok dolga lett volna, de inkább kifelé indult a kertbe, élvezni az ősz utolsó bágyadt napsugarait. Odakint sétálgatva Longbottomot látta meg, aki egy pergament hajtott össze éppen.
- Neville, megcsináltad már a mai leckédet? - kérdezte a lány, mikor meglátta a fiút. - Ha nem, akkor én segít... - A mondat félbeszakadt, mert látta, amint a neki eddig félig háttal ülő fiú gyorsan megtörli a szemét.
- Mi a baj? - Ült le mellé. A másik szeme környéke jól láthatóan meg volt duzzadva a sok sírástól.
- Tulajdonképpen semmi - legyintett a fiú rosszul megjátszott nemtörődömséggel, bár látszott, bármikor újra sírva fakadhat. - Már megszokhattam volna, de ezek az Amerikából jött varázslók azt mondták, biztosan tudnak tenni valamit. - A hangja elfulladt, és látszott, nagyon igyekszik visszanyerni az önuralmát.
- Miről van szó? Hátha segíthetek! - biztatta a lány.
- Nem hiszem. A szüleim, tudod - kezdett bele mégis, akadozva -, még mindig a Szent Mungóban vannak. Pár hete érkezett az óceánon túlról, Amerikából, három gyógyító, akik kutatást végeznek a hasonló varázskárosultakon, biztató eredményekkel. Bár, ott náluk soha nem volt Voldemort, inkább csak mágikus baleseteket, melléfogásokat bűvöltek helyre. Megígérték, hogy mindent megtesznek a szüleimért. Ma reggel beadták nekik a gyógyszert, de anyukám görcsök között kezdett fetrengeni tőle, apukám pedig majdnem belehalt! Alig tudták újra normalizálni az állapotukat. Pedig a Butmat bojtorján, a Basafű, a Szerjte szőre és a Holdfátyol gyökér olyan sok embert gyógyított már meg náluk. Csak a szüleimet nem tudták. - Minden igyekezete ellenére mégis kicsordultak Neville szeméből a könnyek.
- Túlérzékenységi reakció - bólintott értően a boszorkány. - Csak ennyi összetevőből állt a főzetük? - érdeklődött gyakorlatiasan.
- Nem - csóválta a fejét a fiú. - Még vagy harmincféle hozzávaló van benne. Olvasd el, ha akarod. Megírták, hogy lássam, semmi károsat nem kaptak. Tényleg nem, legalábbis a füvek közül egyik sem válthatott ki ilyen reakciót.
- Ezt te honnan tudod?
- Te is tudod, hogy kitűnő vagyok gyógynövénytanból - legyintett Neville -, csak az egyéb hozzávalókban nem vagyok biztos.
Hermionénak adta a kisebbik pergament, amin az összetevők listája volt, és a kezébe temetve az arcát magába roskadt. Ezért nem láthatta, hogy a lány előkap egy noteszt és egy ceruzát, és a listát gyorsan, de nagyon gondosan lemásolja.
Nem sokkal ezután magára hagyta a fiút, de mikor összefutott Harryvel és Ginnyvel, kiküldte őket, próbálják megvigasztalni szegény Neville-t.
Estig a könyvtárban bújta a könyveket, jegyzeteket készített.
Kilenc után bejelentkezett a Herceg. Neki is elmondta a problémát, azonban ő sajnos kijelentette, ebben nem segíthet a lánynak.
Ez még neki is kemény dió lehet. - Nyugodott bele Hermione.
Két órakor indult el végre a klubhelyiségbe, mivel még a leckéket is meg kellett írnia. Hiába volt a Sötét Herceg segítsége, a kutatással együtt még így is sok volt.

Reggel teljesen kómásan támolygott le a nagyterembe. Az éjjel teleírt pergameneket rendszerezés nélkül csak berakta a táskába.
Első óra bájitaltan volt. Remek. Viszont, ha azt túléli, a többi már gyerekjáték lesz, vigasztalta magát.

- Kérem a leckéket - hallotta a pincehideg hangot a padsorok közt sétálgató tanártól.
Belenyúlt a táskájába, és elővette az előkészített köteget. Szerencsétlen módon kicsúszott a kezéből, ezért kénytelen volt paprikavörösre pirulva, négykézláb a padok alatt bujkálva összeszedni a papírokat. Mikor felegyenesedett, teljesen pánikba esett, ugyanis a tanár előtte állt, és nyújtotta a kezét a házi feladatért.
- Egy pillanat türelmet kérek, professzor úr - hebegte a lány, ha lehet, még jobban elpirulva. - Más leckék is vannak közte, ki kell választani, melyik az...
- Igazán, Miss Granger? Hadd segítsek! - E szavakkal kivett egyet a többi pergamen közül.
Csak Piton tudja az ilyesmit is úgy mondani, hogy az felér egy becsületsértéssel! - gondolta Ron, aki mindent hallott.
- Nahát, Miss Granger, elmondaná nekem, melyik tanár kívánt öntől hosszas értekezést a Kontavara hatásairól és mellékhatásairól? - érdeklődött Perselus, miután alaposan megnézte, mit tart a kezében.
Szegény Hermione csak ekkor vette észre, reggel olyan álmos volt, hogy a leckék mellé több, a kutatása anyagával teleírt pergament is elhozott.
- Ez csak... ez csak olyan hobbi, nem órai anyag. Véletlenül keveredett ide - próbálta kivágni magát, ám az oktató nem kegyelmezett.
- Igazán szép munka, Miss Granger, mindazonáltal értékelném, ha legközelebb csak az iskolai tananyaggal kapcsolatos dolgokat hozná be az órákra. Az ilyesmiket hagyja a tanulószobában. Ezenkívül, ha szabadna javasolnom, legközelebb aludja ki magát, mert a kis „papírgyűjtési akciója" miatt, máris csúszásban vagyunk. - Intett a tábla felé, amin a diákok már meg is láthatták, hogy aznap mivel „kedveskedett" nekik a tanár.

A lánynak fogalma sem volt róla, hogyan telt el a következő tanóra. Szerencsére Ginnyvel került párba, akinek idén egészen jó jegyei voltak bájitaltanból. Csak így sikerült katasztrófa nélkül túlélnie az órát. A fiatalabb griffendéles szerencsére résen volt, és megakadályozta, hogy nyírfakéreg helyett egy pergament dobjon az üstbe, de azt sem engedte, hogy fahéjrúd helyett a varázspálcáját ejtse bele.
Később, a szünetben a vörös hajú lány visszatartotta őt a folyosón, és behúzta egy néptelen szakaszra, mikor mindenki kitódult az udvarra.
- Na, ki vele, mi van veled ma? - vonta kérdőre Ginny.
- Tudod, tegnap, mikor Neville-lel beszélgettem, eszembe jutott, talán meg lehetne nézni a mellékhatásokat. - Azzal Hermione szépen elmesélt mindent a tegnap estéről.
- Értem, akkor ezért vagy fáradt, és ezért volt nálad más pergamen - hümmögött a másik lány. - Szóval a Herceg sem tudott segíteni. Kár - tette még hozzá.
Ginny volt az egyetlen, akinek már korábban beszámolt a netes ismerőséről, a másik felcsillanó szemét látva egyúttal mindjárt leszögezve, nem „olyan" barát.
Kis pittyegést hallottak.
- Valaki keres. - vette ki a zsebéből Hermione a Varázsnet gömböt. - Ő az! - lelkesedett fel, mikor ránézett a szövegre.

SH: Van egy kis időd?
DL: Egy kevés, mindjárt vége a szünetnek.

A lány felnézve meglátta Pitont, amint feléjük tart a folyosón.

DL: Ne haragudj, de mennem kell!
SH: Csak azt akartam kérdezni, mire jutottál tegnap? Mi a baj?
DL: Tanár! - fejezte be ezzel a sokat mondó szóval a beszélgetést Hermione, és eltette a gömböt.

Kitérni nem volt lehetőségük, mert a folyosó zsákutca volt. Kénytelenek voltak hát szembemenni Perselus-szal. Mielőtt azonban elhaladtak volna mellette, a professzor így szólt:
- Miss Granger, beszélnem kell magával. Magunkra hagyna minket egy percre, Miss Weasley?
- Természetesen - válaszolta az ámuló Ginny.

- Miss Granger, ha jól tudom, már lejárt a büntetőmunkája, ugye?
- Igen, tanár úr. - Piton egy kicsit még mindig összerezzent, mikor hallotta ezt a két szót, ám már nem reagálta túl, mint régebben. - Kérem, én nem akartam a köpenyével... - kezdte a lány, ám Perselus belefojtotta a szót.
- Kérem, Miss Granger, azt javaslom, felejtsük el, ami történt. Nyilván be akart kerülni egy klubba vagy egy fogadás miatt kellett volna a köpenyem. - Intett, nehogy a tanuló ismét magyarázkodni kezdjen. - Ez engem már nem érdekel. Megbűnhődött miatta, és a főzet miatt is. Remélem, azóta megjött a józan esze. Mindenesetre a pergamen alapján, amit az órán láttam, arra következtetek, hogy így van, és nem hiábavaló viccekkel tölti a szabadidejét. Miss Granger, ön igen tehetséges, de eddig nem sok kreativitást mutatott, ami viszont a jó bájitalkészítő ismérve. Szolgai módon követi a recepteket, és eszébe sem jut, hogy bizonyos dolgokat talán egy kicsit másképp is lehetne. Nem pontosan akkora szeletekre vágni a hozzávalókat, vagy porrá törés helyett a reszelést alkalmazni... Soha nem gondolt még arra, miért kapott Malfoy többnyire jobb jegyet, mint maga, noha nem mindig volt tökéletes a főzete? Mert mert kísérletezni! Sajnos Malfoy nem szeretne továbbtanulni, noha lenne hozzá tehetsége - sóhajtott -, mást viszont nem találtam, aki képes lenne rá hogy jó bájitalmesterré váljon. Eddig. - Nézett jelentőségteljesen Hermionéra, aki azt hitte, rosszul hall.
- Csak nem úgy gondolta?
- De igen, Miss Granger. Önnek pár év múlva lenne esélye megszerezni a bájitalmesteri címet, ha egy kicsit is igyekszik! Az értekezés, amit írt, nagyon érdekes volt, eredeti ötletekkel és új megoldásokkal. Ha szeretné, hajlandó vagyok különórákat adni magának. Év végén pedig az összegyűjtött anyaggal, és az esetlegesen kikísérletezett új bájitalokkal együtt jelentkezhet a Bájitalkeverő Mesterkurzusra a Szent Mungóban.
- Hiszen oda szinte lehetetlen bekerülni! Háromévente vesznek fel két-három tanulót, a több százból! - hüledezett a lány.
- Nos, lenne kedve megpróbálni? - kérdezte Piton.
- Igen, professzor úr! - szánta el magát Hermione.
Aztán szörnyű gondolata támadt. Perselusszal lehet, ami csodálatos, viszont nem biztos, hogy megéri az év végét, ha a többi bakfis rájön, hova jár minden egyes délután.
- Ha ezt megtudják a lányok, fel fognak koncolni! - mondta.
- Igen, ez probléma lehet - jegyezte meg a tanár, mire a lány összerezzent, mert nem tudta, hogy hangosan is kimondta a gondolatát. - De ne aggódjon, Miss Granger, mindenre van megoldás. Most pedig menjen, vége a szünetnek - intett barátságosan, egy halvány mosoly kíséretében Piton, és otthagyta.

Ha Ginny, aki hallótávolságon kívül várt, nem megy oda, és vonszolja el, még jó ideig csak állt volna, a tanár különös viselkedésén töprengve.
Így azonban, miközben a tanterem felé kísérte, mindent elmondott a vörös hajú lánynak.
- Mosolygott? Nincs lázad, Hermone? - aggódott a másik, ám, miután leellenőrizte, már kénytelen volt elhinni a hallottakat. - Akkor Piton beteg! - döntötte el végül. - Biztosan benyakalt valamilyen főzetet, amitől átmenetileg megőrült!
Hermione elnevette magát, amint elképzelte, hogy Perselus titokban furcsa bájitalokat iszogat, és talán még énekelget is magában. Viszont, ahogy jobban belegondolt, nyugtalanította valami. Hiszen van olyan főzet, aminek ilyen barátságos viselkedés a mellékhatása, de hogyan történhetett volna...
Aztán eszébe jutott valami. Mikor Neville kivitte a főzetét, és átadta a tanárnak, egy a fiola aljára ragadt Fikontar szárdarabka alaposan megvágta a professzor ujját, csak úgy ömlött belőle a vér. A sérült gyorsan betekerte a talárja sarkába. Aztán a polchoz indult sebforrasztó főzetért, és persze gézért a bekötéséhez arra a pár órára, míg a gyógyszertől begyógyul. Mikor az osztály elhagyta a termet, Granger visszanézve még épp látta, amint leemeli a kis palackot a polcról...
Jaj, ne!
- Ginny, szólnál, kérlek, Binns tanár úrnak, hogy kicsit kések az óráról? Vészhelyzet van! - Azzal már el is robogott az ellenkező irányba.

- Elnézést kérek, tanár úr, de... - kezdte volna, ám a folytatásban megakadályozta valami.
Mégpedig, egy soha nem látott tünemény, egy széles, sugárzó mosoly Piton arcán!
- Á, Miss Granger, örülök, hogy újra látom. Esetleg parancsol egy gyógyteát?
Ekkor Hermione gyanúja bizonyossággá érett. Különösen akkor, mikor rápillantott a véráztatta kötésre a tanár ujján. Semmi kétség, nem sebforrasztó főzettel kezelte magát!
Odalépett a bájitalos polchoz, és alaposan szétnézett rajta. Ellenmérget keresett, mivel ebből a bájitalból már egy cseppnél több is súlyos következményekkel járhat, a szokatlanul jó hangulat csak az első lépcsőfok.
- Talán teát keres? Azok a másik polcon vannak - hallotta a háta mögött a barátságos baritont, amitől egy pillanatra megszédült.
Simogat a hangja, ó, jóságos Merlin! Olyan, de olyan jó lenne, ha átölelne, és a fülembe súgná, hogy... Aztán gondolatban jól felpofozta magát. Ne álmodozz, te buta liba! Ez az ember veszélyben van, te pedig csak ábrándozol!
Már épp észhez tért, mikor egy kezet érzett a vállán.
- Miss Granger, kérem, ne ezeket nézegesse, ezek veszélyes anyagok...
A mondanivaló folytatása elveszett a lány számára valami rózsaszín ködben. Az érintéstől annyira megzavarodott, hogy kis híján Pitonnak hátrált. Mikor erre rájött, akkor pedig majdnem a tanár karjaiba ájult. Mikor megfordult, hogy elnézést kérjen, akkor jött a legnagyobb csapás.
Az ónixfekete szempár. Perselus úgy nézett rá, ahogy a lány mindig is szerette volna, úgy, mintha...

Ebből elég! Fegyelmezte meg magát Hermione.
Minden akaraterejét összeszedve visszafordult a polchoz. Végre leemelte a megfelelő üveget, mikor meleg lehelet érte oldalt a nyakát. A bájitalmester egészen közel hajolt.
- Mit talált? - érdeklődött suttogva.
Józan eszem, most ne hagyj el! Perzsel a lehelete, és csak két centire van a bőrömtől, akár meg is csókolhatná!
A griffendéles egy pillanatra behunyta a szemét, és önuralma maradékához fordult. Mikor úgy érezte, újra ő irányít, így szólt:
- Előre is elnézést kérek, professzor úr, de ha nem akar perceken belül elájulni a mérgezéstől, akkor gyorsnak kell lennem!
Megfordult, és az ellenanyagot egyenesen Perselus arcába loccsantotta.
A gyógyszer gyorsan hatott, ezt Hermione nemcsak az azonnali felszívódáson mérhette le, de azon is, hogy az elbűvölően hódító mosoly lassan eltűnt, a szemeiben látható csillogással együtt.

A tanár szédült.
Megtámaszkodott egy asztalon, láthatóan alig állt a lábán. Le is kellett ülnie.
- Biztosan a legutóbbi büntetőmunka alatt, mikor leborult pár polc tartalma és sok címke is leesett, nem a megfelelő üvegre ragasztották vissza őket. Amit sajnos, még én sem vettem észre, pedig utólag leellenőriztem. Azt hiszem, hálával tartozom, Miss Granger - mondta félhangosan. - De hogyan jött rá, mi a baj?
- Egyszerű - válaszolta a lány. - Furcsán viselkedett az előbb, és aztán eszembe jutott, hogy megsérült, és egy bizonyos méreg színre, szagra, de még állagra is teljesen olyan, mint a Sebforrasztó főzet.
- Szép levezetés. Tíz pont a Griffendélnek - mondta a Mardekár házvezetője.
Nagyon kimerült volt.
Hermione lekezelte a vágást, ezúttal valódi gyógyszerrel.
- Ne aggódjon, professzor úr, amit a folyosón mondott, nem veszem komolyan, nyilván a bájital hatása alatt volt - A griffendéles kifelé indult.
Már nem is várt választ, de a félhangos suttogás megállította.
- Azt rosszul tenné, mert fenntartom, amit mondtam. A főzet csak a formát befolyásolta, a lényeget nem. - Mikor a lány megfordult, folytatta. - Tanítani fogom magát. Az alkalmasságáról most is meggyőződhettem. Lenne olyan szíves, és közölné Dumbledore-ral, hogy ma a további óráimat már nem tudom megtartani? A legjobb lesz, ha lefekszem. Ha szükséges, mondja el neki, mi történt. Persze, a kényes részletek nélkül.
Hermione bólintott. Továbbment, és rátette a kezét a kilincsre.
- Miss Granger! - szólt utána még egyszer, szinte a normális hangerejével Piton. - Kérem, bocsásson meg, amiért az előbb úgy „letámadtam". Csakis főzet tehetett róla, normális esetben soha nem tennék ilyet!
- Tudom, tanár úr! - mondta a griffendéles, és kimenekült a teremből.
Kint nekitámaszkodott az ajtónak.
Jobban is „letámadhatott" volna! - gondolta pirulva.
A történtek még sokáig kísérni fogják az álmaiban és ébren is. Efelől semmi kétsége nem volt.