Dumbledore éppen szépet álmodik, ám egy rosszkedvű bájitaltanár felébreszti. ( Aki szereti a morcos Pitont, itt megkaphatja ;) ) Újabb karikatúra születik, egy képtelen párostól.

Dumbledore éppen csodaszépet álmodott. Egy varázslatos mezőn andalgott Minervával kézen fogva, és az összes virág kelyhében ínycsiklandozóan illatozó édesség volt. Szíve hölgye kicsippentett egy cukorkát, és épp az ő szájába akarta tenni.
Ekkor hangos dörömbölés hallatszott. Mindketten felháborodottan néztek szét.
Ki merészel zajongani a paradicsomban?

Felébredt, de a zaj folytatódott. Nem is tudta, mit sajnál jobban, Minervát, amiért ott kellett hagynia, vagy, hogy nem kóstolhatta meg azt a finomnak látszó csemegét.
A mindenkori igazgató magánlakrésze, közvetlenül az irodája mellett volt, melynek ajtajánál egy negyed fordulatot kellett tenni. A varázspálcával kicsit rákoppintani a csupasz falra, és, ha az illető engedéllyel rendelkezett a lakhely gazdájától, megjelent előtte az ajtó. A tanári kar minden tagjának volt engedélye, és Dumbledore tudta, nem zargatnák ok nélkül. Ezért gyorsan felkapott egy köntöst, és ajtót nyitott.
Egy igen mérges bájitaltan tanárt talált ott.
- Perselus. Történt valami?
- Beszélnünk kell. Azonnal! - sziszegte a másik.
- Rendben van, gyere.

Kilépett az ajtón, és átment az irodába. A bájitalmester csak ekkor vette észre, mit is viselt felettese. Rácsodálkozott a sötétkék alapon barna és fehér mackómintás köntösére. Ráadásul a figurák mozogtak is. Ledöbbenve nézte az igazgató hátán, amint három medve éppen kergetőzik. Akkor hagyott fel az általa igencsak ízléstelennek tartott köpeny bámulásával, mikor annak tulajdonosa leült az igazgatói székbe.

- Perselus, tudod, hogy én bármikor szívesen meghallgatlak, és segítek neked bármiben, de nem gondolod, hogy kicsit korai ez az időpont? Mindössze hajnali két óra van. Ilyenkor még aludnod kellene. Milyen probléma vert ki ilyen hamar az ágyból?
- Alvás? Ágy? - fortyant fel Anglia egyetlen Merlin Díjas bájitalmestere. - Három napja messze elkerülöm ezeket... Már éjjelek óta nem alszom, mióta megjelent az interneten egy írás, Tilosban a kastélyban címmel.
- Nem értem. Mi köze egy... jaj, hogy is mondják? Ó, megvan, fanfictionnek ehhez? - tettette magát értetlennek az igazgató.
- Az a bizonyos történet leleplezte, miként lehet bejutni a konyhába. Eddig is tudott a titokról néhány diák, viszont ennyire azért nem volt közismert. Most azonban egész éjjel őrjáratoznom kell, akkora a forgalom arrafelé! Rengeteg büntetőfeladatot osztottam ki, de már Frics segítsége is kevésnek bizonyul. Már minden feladatra van önkéntesünk, még Hagrid vadállatainak kialmozására is. Napok óta frissítő bájitalokon élek, de ez nem folytatódhat így tovább!

Az igazgató általában oly derűs tekintete egy kicsit bűntudatosra váltott. Alaposan végigmérte a vele szemben ülő férfit. Perselus haja csapzott volt, a szeme alatt sötét karikák húzódtak, és az arcszíne még a szokásosnál is sápadtabbnak tűnt. De akárhogy is, nem állt szándékában felvilágosítani a bájitalmestert, kinek keze munkáját dicséri az általa emlegetett mű.
- Mit tehetnék érted, Perselus? - kérdezte, miközben igyekezett a jókedvét elrejteni vendége elől. Ugyanis meglehetősen mulatságosnak találta, hogy a diákok ennyire felbátorodtak a történet elolvasása után, noha szabályt szegtek az esti mászkálással.
A fekete hajú férfi nagyon fáradt volt, ezért a szokásosnál is morózusabban válaszolt.
- Azt várom, hogy intézkedjen ez ügyben!
- Talán azt szeretnéd, hogy szüntessem meg a varázsnetet? - sóhajtott látszólag megadón az idős varázsló.

Dumbledore- nak enyhe lelkiismeret furdalása támadt, de ennek ellenére nem szerette volna megszüntetni a Varázsnetet, mert nagyon jól szórakozott rajta. Még akkor is, ha a beosztottjának időnként kellemetlenséget okozott.

- Nem. Kétlem, hogy efféle lépésre szánná rá magát - hangzott a válasz.
- Nos, tényleg nem szívesen szánnám rá magam erre a drasztikus lépésre. Tehát mit javasolsz?
- Igazgató úr, mindketten tudjuk, hogy az a bizonyos bejáratul szolgáló kép bárhova áthelyezhető a kastélyban. Ha máshol van, akkor is a konyhába lehet jutni általa. Én csak azt kérem, helyezzék át a festményt, méghozzá a pincebeli lakosztályom mellé. Hatékonyabban ellenőrizhetném a tilosban járkáló diákokat, és ez nyilván elvenné a kalandorok kedvét a kóborlástól.
- Legyen úgy. - bólintott a kék szemű mágus. - Reggel az első dolgom lesz áthelyezni a képet, és ellátom egy fedőbűbájjal is, így nem láthatják majd illetéktelenek.
- Köszönöm - bólintott felettese felé a varázsló.
- Most pedig térjünk vissza a hálószobáinkba. Úgy tudom, az első órád csak tízkor kezdődik, addig még pihenhetsz.
Csak egy fáradt biccentést kapott válaszul, mert a mérge elmúltával már csak a kimerültsége maradt a bájitalmesternek. Az iskolakezdés előtti éjjelen sem aludt túl sokat, ami nagyon rosszul jött, mert így csak még fáradtabb lett.
Alighanem még útközben elbóbiskol, ha most így elengedem. - döbbent rá az igazgató, látva milyen álmos a beosztottja. - Perselus, ha szeretnéd, használhatod a kandallómat, mert úgy gyorsabban visszatérhetsz.
A tanár beállt a kandallóba.
- Perselus Piton lakosztálya! - mondta határozottan.
Mivel ez egy kis távolságra szóló utazás volt csak a kastélyon belül, még a Hopp porra sem volt szükség.

Szerencsére a pincelakosztályban pont a kandallóval szemben állt egy kanapé. Erre roskadt le a kimerült varázsló. Szinte azonnal el is nyomta az álom.
Hét órával később teljesen kipihenten ébredt. A fürdés után magához képest szinte jó hangulatban ment az óráira. A fiúk megijedtek ettől, a lányok pedig olvadozva sóhajtoztak.

- Nézd csak a sok libát. - intett a fejével Ron a lányok felé - Nemsokára lehet hozni a felmosórongyot a sok lükének. Mindjárt lefolynak a székről! - vigyorgott.
Harry jobbnak látta, ha nem közli vele, hogy Hermionét is nyugodtan közéjük sorolhatná. A vörös hajú fiú még mindig boldog tudatlanságban leledzett a lány érzelmeit illetően. Sebhelyes osztálytársa pedig egyelőre jobbnak látta, ha nem is világosítja fel.
A Griffendél legokosabb tanulója még így is jobban leplezte az érzéseit, mint a többiek. Nem áradozott Pitonról nyilvánosan, és nem bámulta annyira feltűnően. Az ominózus első óra óta igyekezett erőt venni magán. Nehéz volt leküzdenie a saját vágyait.
Megpróbált még jobban teljesíteni az órákon, de a bájitalmestert olyannyira bosszantó állandó jelentkezéseket abbahagyta. A hatás azonnali volt. Tanára úgy megdöbbent a változáson, hogy többször is kérdezett tőle egy-két dolgot, mert azt hitte, nem tudja az anyagot, és végre kifoghat rajta. Nagyon igyekeznie kellett feleléskor. Lehetőleg próbált nem ránézni a tanárára, mert akkor elpirult és összezavarodott. Aznap miközben egy egyszerű bájitalt főztek, Potter kapta el a kezét, mielőtt robbanásveszélyes anyagot tett volna az üstbe. Borzasztóan dekoncentrált volt az imádott tanár közelében. Végül mégis sikerült valahogy túlélnie ezt az órát is.

- Álom ez a férfi, szerintetek is? - hallotta a lelkes csicsergést a folyosón szünetben.
- Jaj, igen, és ma majdnem kedves volt!
- Figyeltétek már, milyen szép keze van? - jegyezte meg újra az első leányzó. - Azok a hosszú, kecses ujjak...
- Néztetek már a gyönyörű, éjfekete szemébe? - magasztalta a másik. - El tudnék veszni a pillantásában!
- Varázslatos férfi, nem igaz? - dicsőítette a harmadik.
- Olyan gyönyörű a hangja... - áradozott a negyedik.
Szegény Hermionénak ilyen, és ehhez hasonló beszélgetéseket kellett hallgatnia egész nap.
- Hagyjatok végre tanulni! - mordult rájuk, mikor már nem bírta tovább.
- Gyertek lányok. Ennek a libának sejtelme sincs, mennyire jó pasi van az orra előtt egész nap!
- Szerintem észre se vette! - kuncogott a bájitaltanár ötödik rajongója.
- Bújd csak tovább a könyveidet, mi igazán nem akarunk megzavarni benne!- távoztak fejüket gőgösen felvetve a csivitelők a könyvtárból.
Amivel nagy megkönnyebbülést okoztak Madam Cvikkernek, aki már elég csúnyán nézett rájuk a zajongásuk miatt.
Ti vagytok a libák! Én már akkor szerettem, mikor ti még gyűlöltétek! - füstölgött Hermione gondolatban. - Ti csak azért szeretitek, mert megfiatalodott, és híres hős lett! Régebben ki nem állhattátok!
Aznap este Piton professzor három levelet talált az ajtója alatt becsúsztatva. Felvette őket, és kibontotta. Íme, az egyik:

Kedves Piton professzor!
Mióta megláttam az ez évi első bájitaltanon, imádom.
Nem is értem, miért nem vettem észre előbb, mennyire jóképű.
Ha csak meglátom, megremeg a térdem, a szívem kalapál és
majdnem elájulok. Szeretem a görögös vonalú orrát, odavagyok a
talárja suhogásáért, és borzongatóan
kellemes hangjáért is.
Szeretem magát, és úgy érzem, én boldoggá is tudnám tenni.
Őszinte hódolattal:
Valaki, aki még ébren is csak önről álmodik!

Homlokát ráncolva nézte az írást. Elfutotta a méreg.
Ez csak valami tréfa lehet. Talán már rájöttek, hogy eltűnt a festmény, és ez lett az új szórakozás. Persze ki másból is lehetne jobban gúnyt űzni, mint a gyűlölt tanárukból. Na, lássuk, milyen sületlenséget tartalmaz a másik kettő.
Elolvasta őket.
Ezek sem különbek. Talán mert együtt írták. Utálom ezt a nyálas romantikus bolondságot! Tűzre ezekkel a pergamenekkel! - fortyogta maga elé dühösen, és szavai szerint cselekedett. - Majd én kinyomozom, ki próbált szórakozni velem!

Hermione bosszúsan értesült a vidám fecsegésből a klubhelyiségben, milyen hőstettet hajtott végre az újonnan megalakult Perselus Piton Imádók Klubjának néhány tagja.
- Mind a hárman levelet írtunk neki!
- Olyan szívhez szólóan, megindítóan fogalmaztunk... Talán még sírva is fakadt a meghatottságtól!
- Mi vagyunk a legszebb lányok az egész iskolában, megtiszteltetésnek érezheti az érdeklődésünket, ha majd egyszer rájön, hogy mi írtunk neki.
- És a legbutábbak, a legbeképzeltebbek... - súgta oda Ginny az aranytriónak.
Erre még Granger is keserű mosolyra húzta a száját.
- Szerintem egyiküket sem választaná ki, a professzor túl okos ehhez. - közölte Harry. - Semmi esélye ezeknek az ostoba libáknak.
Hermione tudta, hogy ezekkel a megjegyzésekkel valójában őt próbálják vigasztalni. Már épp kinyitotta a száját, hogy ő is mondjon valami értelmeset, mikor Parvati Patil felkiáltott.
- Nézzétek! Jön valami új. - Azzal a netgömbre mutatott.

Cím: Egy bájitaltanár mindennapjai
Szerző: Egy lehetetlen páros

Néhány gyanakvó rögtön az ikrekre nézett, mire azok megcsóválták a fejüket. Nem, ez most kivételesen nem az ő művük. Újabb rajz érkezett. Először kicsit csalódottak voltak, mert pontosan ugyanúgy indult, mint az előző rajzolt történet. Ezért először azt hitték, ugyanaz. Aztán meglátták, hogy a rajz klasszisokkal jobb volt elődjénél, sokkal finomabban kidolgozott, szinte művészi munka.

Piton lélekszakadva szaladt valami elől. Mikor távolodott a kép, kiderült, rajongó diáklányok tömege elől menekül. Beszaladt egy ajtón, amit gyorsan becsukott maga után. Kicsit később az ajtó megremegett. Kintről mutatva kiderült, mitől. A lányok a fejük fölött lebegő szívecskéket dobálták tőr módjára az nyílászárónak. Végül szegény ajtó megadta magát, és beszakadt. A mögötte rejtőző bájitaltanár pánikba esve hátrált a bezúduló lelkes tömeg elől. Mikor a bestiák már éppen megragadták volna, egyszerűen denevérré változott, és kirepült az ablakon. A cserbenhagyott sokadalom nagy bosszúságára.

A tanulók hahotája törte meg a csendet, amire a hálószobájukban lévők is lejöttek érdeklődni, mi ez az éktelen lárma. Megmutatták nekik a gömböt, majd mint az már szokásukká vált, megpróbálták kitalálni, ezúttal ki vagy kik voltak az elkövetők. Sokféle tipp született, de közelében sem jártak az igazságnak.

Neville derűsen nézett össze a nemrég érkezett Lunával.
A délután járt a fejében, amikor is meglátta a tóparton lelkesen firkálgató Lovegoodot. Úgysem volt semmi fontos dolga, ezért a lány háta mögé lépett, és belenézett, min ügyködik olyan szorgalmasan.
A pergamenen egy furcsa lényt látott: farkas feje volt, keselyűcsőrrel és keze, lába, teste, mint a pálcika. Nem is ez lepte meg azonban igazán, hanem a rajz részletgazdagsága, alapossága, kidolgozottsága.
- Ez gyönyörű! - csúszott ki akaratlanul a száján, mielőtt meggondolhatta volna.
Luna nem ijedt meg, ahogy bárki tette volna a helyében, ha váratlanul megszólítja valaki, hanem álmatag arccal bólintott.
- Mocsári Mérges Szigretta. Múltkor ez szórhatott rátok nevetésport. Meg akarom mutatni mindenkinek. Ha már ismeritek, többé nem tud becsapni titeket. - jegyezte meg.
- Öhm... Luna... Azt hiszem, az nem mérgezés volt, egyszerűen csak jól szórakoztunk azon, amit olvastunk. - korrigálta a tévhitét a fiú.
A másik elgondolkodott. Az eget nézve elmerengett az érven, de nem látszott túl meggyőzöttnek.
- Talán. Mindenesetre jobb óvatosnak lenni - mondta.
A griffendéles egyre a rajzot nézte, és hirtelen eszébe jutott valami.
- Lenne kedved rajzolni nekem valamit? - kérdezte Neville.
Luna ránézett, és ködös tekintetében érdeklődés csillant.
- Persze, ezt már úgyis befejeztem. - Lapozott egyet a pergamenekből összefűzött füzeten. - Mit szeretnél, mit ábrázoljon? Sok lényt ismerek. - lelkesült fel a szőke lány.
- Nem olyasmire gondoltam... Talán majd máskor - mondta Longbottom derűsen. - Most egy saját ötletemet kellene lerajzolnod.
Vázolta az elképzeléseit, amit a másik készségesen hallgatott.
- Miért pont ezt akarod? - tette fel végül a kérdést Luna.
- Te nem is vetted észre, hogy minden lány beleszeretett Pitonba? Mióta megváltozott...
- Ó, igen... Tényleg! Te elhiszed, amit az órán mondott? - érdeklődött témát váltva Luna. - Szerintem inkább szárnyas egyszarvú porított szarvából készült fürdőben fürdött, majd a Cserregő Margaréta szirmaiban hempergett meg. Aztán egy hétre rá megivott öt töklébe kevert főnixkönnyet. Aki így tesz, az nem csak megszépül, hanem ellenállhatatlan vonzerőre is szert tesz. Szerintem ez lehet az oka az átváltozásának. Ettől függetlenül nem igazán értem, miért kellene kigúnyolni szegényt. Én sajnálom!
Neville kicsit megkavarodott a sok képtelen, sosem hallott névtől.
- Rád is hatott ez az erő? - jutott eszébe végül egy épkézláb kérdés.
- Nem, mert nálam mindig van Sivic por egy kis zacskóban a nyakamban, és az sok varázslat ellen megvéd.
A fiú már meg sem merte kérdezni, mi is az a valami, amit ezúttal emlegetett.
Kitelik tőle, hogy válaszol. - rémült meg hirtelen.
Végül mégis sikerült meggyőznie a hollóhátas lányt. Fél órával később már meg is született az ominózus ábrázolás. Lovegood mindazonáltal kifejezte benne ellenérzését is. Méghozzá a lehető legváratlanabb, legfurcsább módon. Ugyanis hiába kérte a griffendéles, nem volt hajlandó karikatúrát készíteni a professzorról.
Helyette épp olyannak alkotta meg ahogy a valóságban is kinézett, gyönyörűen kidolgozva minden részletében. „Tettestársa" elhűlve nézte, milyen mesterművet alkotott. Már csak meg kellett beszélniük, mikor tegye fel a lány a képet. Utána természetesen bejöhet a toronyba, és kiélvezheti a reakciókat, így mindenki az hiszi majd, hogy végig ott volt. Tökéletesen sikerült a terve.

Húsz perccel később, immár megszokott módon, egy ideges tanár kopogtatott az igazgatói iroda ajtaján.
A helyiség tulajdonosa már meg sem lepődött rajta.
- Mit tehetek ma érted, Perselus? - érdeklődött finoman.
- Látta már ezt? - intett a vendég varázspálcájával az asztalon lévő glóbusz felé, elindítva ezzel a lejátszást.
Dumbledore kíváncsian nézte.
- Mi a baj ezzel? - kérdezte végül.
- Mi a baj? Talán nem ugyanazt néztük? - fortyant fel a professzor.
- Szerintem mindketten ugyanazt láttuk. A helyedben inkább büszke lennék. Inkább hízelgő, mint gúnyoló - mosolygott Albus.
- Denevérként kirepülök az ablakon benne! Hogy az előtte lévő képtelenségeket már ne is említsem!
- Nem értem, mi a rossz ebben. Végül is animágus vagy, és ezt tényleg meg tudod tenni. Csak azt nem értem, honnan jöttek rá erre? Hiszen a minisztérium is csak nem régen szerzett tudomást róla, mert a kémtevékenységed miatt nem leplezhettük le.
- Nem lehet ilyen tájékozatlan. Régóta denevérnek csúfolnak, ezt mindenki tudja! - replikázott Perselus.
- Akkor mi a baj? Ahogy én látom, ez inkább jó. Nem vetted észre, milyen szemekkel néznek téged a diáklányok? Aki ezt rajzolta, csak reálisan látta a helyzetet.
- Na de igazgató úr! Nem gondolhatja komolyan, hogy futnak utánam a diáklányok. Ezen kívül iróniából túlságosan jóképűnek rajzoltak. Nyilvánvalóan gúnyolódnak velem!
Dumbledore újból értetlennek bizonyuló hosszas, kitartó győzködése ellenére is, Piton ismét elégedetlenül hagyta el az irodát, melynek tulajdonosa elővette a félretett pergament a fiókból, és megpróbálta folytatni az azon szereplő rajzot, a Minervával közös édességmezős álmáról. Közben csokoládéfőnixet csemegézett a siker érdekében.

Piton mérgesen sietett a pincebeli lakosztálya felé.
Még hogy irántam, Perselus Piton iránt rajonganak a tinédzserek! Micsoda képtelenség!
Halványan felrémlett ugyan előtte a három levél, de elhessegette az emlékképet.